2013. november 23., szombat

Gazdasági körkép: november

Jelen időszakban az éves  tojástermelésem elérte a gazdasági mélypontot, ezt bizton állíthatom.  A (szeptember óta szigorúan monoton) csökkenési görbe csak azért nem csapott át negatívba, mert semmiféle konyha késes vagy menyétes merénylethez nem folyamodtam (még!!). Jelentem, hogy a csajok teljes létszámban megvannak, de tojni, na azt egyáltalán nem hajlandóak. Eszükbe sem jut!
Pedig látszólag minden a legnagyobb rendben van velük: korán fekszenek, későn kelnek, tesznek-vesznek, esznek egész nap. Csak éppen NEM TOJNAK! Sajnos az a tény sem vigasztal, hogy mérvadó tudományos körök szerint ez normális a túl rövid nappalok- és túl hosszú éjszakák miatt. Törődjek bele, hogy a jelek szerint a biológiai óra hatása erősebb mint az én pozitív kisugárzásom? De hát nekem különleges itáliai fajtyúkjaim vannak, amikről a szakirodalom azt állítja, hogy "megbízható, egész évben jól tojó fajta" és egyáltalán egy szót sem ejt a tojásmentes őszi, (téli?) szünetről.


Ráadásul mintha ez nem volna elég, Pannika (a kutyusunk, családunk szeme-fénye) úgy döntött, hogy lerázza magáról a tavasztól őszig türelmesen ránevelt, a Kertek Nagy Barátja címet és visszahódítja a szerinte a területéből jogtalanul elbitorolt veteményesemet. Igaz, hogy ezek most jobbára csak gondosan felásott ámde üresnek látszó három- és négyszögek, na dehát ez egész néhány héttel ezelőttig nem így volt!
Pannika első számú merénylete a régi rend ellen, hogy egy ideje szisztematikusan raktározza nehezebb időkre szánt csontjait az ágyásaim közepébe, amiket ráadásul későbbi őrjáratain újra meg újra meglátogat, ha kell gondosan át is helyez - természetesen egy másik ágyásba.
Sőőőt ma reggel úgy döntött, hogy a terület visszacsatolást, amolyan megjelölős pisilésekkel is foganatosítja és legnagyobb megdöbbenésemre magától értetődő természetességgel besétált a volt (bio)krumpli ágyásom kellős közepébe és elegánsan körbejelölgette.
Ahogyan elnézem, sajnos mivel a viruló veteményes egyelőre csak emlék, nem lesz könnyű feladat a tavasz beköszöntével a kutya- és tyúkseregletnek újra eszébe juttatni, hogy hogyan is működnek normálisan a dolgok:(((

2013. november 15., péntek

Bogárhotel egyszerűen


A "tiszta udvar rendes ház" típusú kertész egész ősszel lázasan gereblyézik, éget sőt újabban már falevélporszívózik is (szép, napsütötte vasárnapon lehetőleg már reggel 8-tól, ilyen módon is megpróbálva lelkiismeret furdalást ébreszteni a szomszéd-társadalom sokáig alvó tagjaiban) . Mintha a lehullott falevelek ellenséges taposóaknaként hirtelen ellepték volna a kertet, ezért aztán azonnal mentesíteni kellene az egész területet. Pedig a lehullott falevelek nagyon hasznosak, feltéve ha csinos kupacokba rendezve nem égetjük el azonnal őket!
Én például sosem égetek a kertben, különösen nem el a faleveleket, túl értékesek ahhoz, hogy csak úgy elpazaroljam őket. Szerencsére van belőlük bőven! Csak egy részét gereblyézem össze, csakis azokat, amelyek a szeles időben a tavamat veszélyeztetik dacolva a hálós- letakarós módszeremmel, valahogy mindig megtalálják azokat a réseket, ahol először a tó tetején majd szépen lassan a mélybe merülve landolhatnak.
Ezekből az összegyűjtött falevelekből és a remekül hajlítható tyúkrácsból helyre kis szigetelő tornyokat készítek fagyérzékeny növények pl. a füge bokraim köré. Ez a falevél szigetelés kiválóan védi a fagyérzékeny növényeket egész télen át, tavasszal pedig az egész egy mozdulattal eltávolítható: falevelek a komposztba, tyúkháló eltéve jövő őszre.
Faleveleket  komposztálni, egyébként egyike a leghálásabb tevékenységnek, mivel ezek szinte a leggyorsabban lebomló részét képezik a komposztnak, a következő ősszel már biztosan kiszórható, kiváló minőségű anyagot alkotnak. Most először megpróbálkozom a diófa levelek komposztálásával is (szakítva az eddigi szilárd meggyőződéssel, miszerint ez szigorúan tilos!) és hiszek azoknak a tudományos eredményeken alapuló publikációknak, amelyek szerint a diólevelek növekedést gátló anyaga is lebomlik a komposztálási folyamatban, és a belőlük is értékes komposzt lesz, ami már nem gátolja fejlődésükben az új palántákat. Ez az új kísérletem az elkövetkezendő időszakra, meglátjuk, hogy sikerül-e?
Végezetül szakítottam azzal a szemlélettel is, hogy csak a csillogóra gereblyézett kert a valami, és akarattal meghagyom tavaszig a fák és a bokrok körül takaros kis  foltokban összegyűlt faleveleket. Egyrészt mert megvédik a kemény fagyos, hómentes időszakban az alattuk áttelelő növényeket, másrészt mert nagyon sok bogárnak, rovarnak, mezei egérnek nyújtanak menedéket a kemény téli fagyok elől. Nézzük csak meg egy meleg, napos kora délutánon, hogy éled fel a kihalt, száraznak tűnő avar! Napozó kis bodobácsok lepik el rögtön a barna faleveleket, élvezve a meleg napsugarakat. Katicákat is szép számmal találunk a száraz meleg levéltakaró alatt, akik mind-mind kétségbeesett távozásra kényszerülnek, ha időnap előtt elkezdjük felszámolni a téli szállásukat.  Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem fogják az erős őszi szelek szerteszét fújni a levéltakarónkat, néhány vékony gallyat dobjunk a tetejére és ezzel készen is van az 5 csillagos bogárhotel, működtessük bátran, egészen a meleg tavaszi napokig, amikor a szállóvendégeink már bátran kicsekkolhatnak. Utána is ráérünk a következő évi az utca legrendesebb portája címért harcba indulni!

2013. november 8., péntek

Komposzt- I'm lovin it!

A komposzt tényleg a legcsodálatosabb dolgok egyike azoknak, amik csak a kertünkben megteremhetnek. Bár elég nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy magától terem, valójában mint a legtöbb dologgal elég sok macera van vele. Főleg amíg az ember a saját bőrén-kárán megtanulja, hogy mit érdemes és mit nem.
Nem érdemes például eltüntetni kívánt nagy darab ágakat csak úgy simán egészben beledobálni, arra gondolva, hogy ott majdcsak történik velük valami és addig sem a kert közepén éktelenkedik. Nos nem nagyon történik, persze egy kicsikét besötétedik a színe, jól összegubancolódik más nehezebben elkorhadó dolgokkal, de fájdalom még egy-két év múlva is szinte újszerű állapotban kerül elő a kupacunk mélyéről. Tényleg sok mindent lehet komposztálni, de leginkább olyat ami a lágyszárú formátumhoz közelít.
Kivételt képeznek ez alól az olyan vízi növények szárai mint a sás és a gyékény, amik éppen hogy a vízálló életmódra rendezkedtek be és ezért csak nagyon hosszú küzdelem árán hajlandók lebomlani. Vagy az avokádó magja ami két éves intenzív komposzt kúra után is remek egészségnek örvendve kerül elő legnagyobb meglepetésünkre a halom mélyéről. Hasonló megfontolásból lehet, de nem nagyon érdemes kísérletezni a dió és tojás héjjal sem:((

A másik fontos tanulság számomra, hogy az előre elkészített a legfontosabb kerti desing szempontoknak bizonyára megfelelő komposztálók nem feltétlenül a legnagyszerűbbek ehhez az egész hadművelethez.
Egészen addig nincs velük gond, amíg össze kell szerelni és meg kell tölteni őket mindenféle zöld maradvánnyal, de amikor az ember ki szeretné belőlük nyerni a szorgos gyűjtögetés és egy egész éves korhadozás eredményét, nos ez nem is olyan egyszerű. Az én komposzt praxisomban eddig egy darab fáradt zöld műanyag (szélein összeműanyagszögezett) és két darab falécekből vízmértékben (!) összeállított (máskülönben eléggé rusztikus kinézetű lesz már az elején), négyzetes alapterületű szerkezet fordult meg. Mindegyikkel a döntő ütközetre akkor került sor, amikor ki kellett (volna) belőlük szedni az elkészült komposztot.

Sajnos, csak azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, a komposzt nem a dombtetőn keletkezik. Sőt általában nem is úgy kell elképzelni, hogy a fáradtsággal összehordott halmunk egy varázsütésre finom kis komposzttá változik, hanem inkább úgy, hogy bár az egész felülről nem sok bíztatót mutat, de mi igenis hiszünk benne, hogy mindent megtettünk és jól csináltunk, na ekkor érdemes lebányászni a legaljáig, mert ott található az igazi meglepetés. Na mármost a műanyag és egyéb desing komposztálók éppen azon vannak, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Ha pedig végső elkeseredésünkben a kalapácsos-erős emberes módszerhez folyamodunk, akkor erősen csökkentjük annak a valószínűségét, hogy a drága jó komposztálónkat még egyszer az életben össze tudjuk majd szerelni.

Így aztán mindezeket figyelembe véve tehát az én "dream komposztálóm" az évek során az alábbiak alapján alakult:
legyen elég nagy ahhoz. hogy kényelmesen át lehessen rakni benne az egyik kupacot a másikra vagy egy üres helyre (vasvillával, kinyújtott kézzel, egyenes derékkal-én próbáltam másképp is: biztos derék és könyékpanaszok min. 2 hétig),
legyen könnyen mozgatható az oldala és ki lehessen szedni belőle a kész komposztot,
elférjen mellette egy talicska is, hogy ne vödörrel kelljen ki-és behordani belőle az anyagot,
és végezetül, azért nézzen is ki valahogy.
Bármennyire is meglepő létezik olyan megoldás, ami mindezt tudja: mégpedig a maradék raklapos-egyéb régebbi komposztálókból szabadszellemben újrahasznosított-házilag is könnyedén összeállítható komposztáló, ami igény (és raklap méret szerint) növelhető, könnyen szét- és összerakható, kibontható (némi  erőnléti edzés azért szükséges: 1 db raklap = min.15 kg, vizesen még több) .

Így az idén őszre felszámoltam az összes régi típusú komposztálómat. Az egy éves kerti működés és ennek maradék növényi eredménye tudatában megnöveltem és átépítettem a komposztáló rendszeremet, kihordtam az aljáról az elmúlt szezon termését a kertbe. A komposzt olyan mint a kindertojás. Mindig talál benne meglepetéseket az ember. Nos amiket én találtam, annak leginkább a tyúkok örültek. Egyszerűen imádják ezeket a jó kiállású, kövér fehér cserebogár pajorokat.
Az eredmény: komposzttal vastagon beterített ágyások, jóllakott tyúkok, kell ennél nagyobb boldogság???