Az én üvegházam

Álmaim (használt) üvegházát Kisgyőrben találtam meg, illetve a neten, de a szálak Kisgyőrbe vezettek. A heuréka élmény után azt is felfedeztem, hogy Kisgyőr sajnos nem Győr mellett fekszik:((, ahogyan az minden jóravaló magyar ember számára a nevéből következne. Csak zárójelben, szelíden javasolnám az efféle, rendkívül félrevezető földrajzi nevek betiltását, mint pl. Balaton az ország másik felén vagy Kisgyőr a Bükk-hegységben.
Mindegy az üvegház pont olyan volt, mint amiről álmodtam: ház alakú, fa, üveg és zöld színű, ráadásul még a mérete szerint is illett az én kertembe. Tehát nekem találták ki, a többi csupán logisztika kérdése.
Élénken emlékezve a tyúkudvar kialakítás-projektem minden elemére, tudtam, hogy az üvegház nem fog csak úgy varázsütésre a kertemben állani: tervezni, szervezni, csapatot toborozni és építkezni kell. Ez pedig mind az én erősségem. Az meg az isteni szerencséé, hogy remek barátaim vannak az ilyesféle tervek megvalósításához;)
Március elején indult is a projekt az első számú csapattal: kimérés, szintezés, lyukásás, betonkeverés és beöntés, mérés és szintezés újra, majd korrigálás (már amennyit még lehet:)).

Be kell vallanom, hogy az én eredeti elképzelésem az volt, hogy alácsúsztatunk hat darab járdalapot az üvegház alá, de erről a mélyépítés csínján-bínján és a fagyhatárokon felnevelkedett szakemberek gyorsan lebeszéltek. A magyar szabvány, köszönhetően az időjárásnak min. 80 cm mély beton.


Még szerencse, hogy nem az egyszerűbb megoldást választottuk: zsaluzzuk és betonozzunk körbe egy csíkot alapnak, hanem az ennél jóval ambiciózusabb hat darab, egyforma mély és egyforma magas, pontosan helymeghatározott, a föld felett hajszálpontosan 8 cm-re kiálló betontuskó elkészítését. Aki már csinált ilyet el tudja képzelni, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, aki pedig nem (pl. én, egészen mostanáig) annak hiába is magyaráznánk. De sebaj, két nap szakadatlan mérés, szintezés és betonozás után készen is állt a remekbe szabott üvegház alap, amire majd felfekszik az egész alkotmány.
Darabokban (az IKEA szótár szerint lapra szerelve) megérkezett az üvegház és egy, nem túl bőbeszédű leírás az összeszereléshez, ráadásul mindenféle  matekpéldaszerű dolgok szerepeltek benne: 3,5X30=180 db (ami ugye matematikai lehetetlenség).

Talán ennek is köszönhető, hogy március 14-én a munkaszüneti nap előestéjén, záróra előtt fél órával éppen harmadannyi csavart és rengeteg felesleges szöget sikerült beszereznem mint ami kellett volna az összeállításhoz.

Március 15-én indult a projekt lelkesítőbb része: az összeszerelés. Nehézségek persze már a kezdetekkor adódtak: egyesek éppen erre az időszakra szerveztek maguknak bécsi, hosszú hétvégét, kettesek kijelentették, hogy rendben, a Forma 1 után kezdünk, és csupán a hármasok (velem együtt ketten) jelentek meg pontban 9-kor a munkavégzés helyszínén.
Többször megfigyeltem, hogy az ilyesfajta nagyobb léptékű, építéses dolgok első néhány órája csodálatos nyugalomban, mindenféle inproduktív szöszmötöléssel telik el: kávé ivás, hosszabbító keresés, csavarbehajtó akkumlátorának feltöltése (több óra!), szomszédok-barátok felhívása: nincs-e véletlenül nektek? típusú kérdésekkel. Sebaj, a nap ragyogón süt, a szombat délelőtt végtelennek tűnik és közben véget ért a Forma 1 is. Némi fejvakarás után az üvegház darabok fölött, (remélhetőleg jó) döntés születik arról is, hogy mi hova kerüljön.
Délután fél 3-ra éppen elkészültünk az összeszerelés úgy kettő-, optimistábbak szerint háromötödével, amikor az én drága férjem megjelent a színen és beszámolt arról, hogy a hidegfront viharos széllel és esővel most hagyta el Bécset, de lehet, hogy már az Alpok aljánál van.





Nagy csodálattal tölt el az az emberi teljesítmény, ami arra bizonyíték, hogy a megfelelő körülmények (szakadó hideg eső és az üvegtáblákat rángató viharos szél) hatására fele annyi idő alatt éppen kétszer annyi munka végezhető el.

Csakis így történhetett, hogy mindenki legnagyobb megelégedésére, éppen három perccel a teljes sötétség beállta előtt készen lett az üvegházam.

A brigádtagok a nap utolsó perceit már az üvegház viharmentes szinte melegnek tűnő belsejében élvezték ki:))

A legfinomabb hagymaíz a világon, a medvehagymáé

Legalábbis én ezt így gondolom, mivel annyira kifinomult hajszálpontos keveréke a friss zsenge fokhagyma és a zöld(vörös)hagyma ízének. Remélem, hogy aki már nyersen kóstolta, hasonlóképpen vélekedik:)

Örömmel jelentem, hogy a Mecsekben beköszöntött az idei medvehagyma szezon! Én, aki ott nőttem fel, máig emlékszem a heteken át tartó intenzív ám mégis kellemes fokhagyma illatra, ami mostantól kezdve majd március végéig, egészen az elvirágzásig, belengi az erdőket.
Egy darabig lelkesen konstatáltam, hogy az utóbbi években a medvehagyma és készítményei, mint annyi más dolog, szédületes ívű karriert kezdett befutni a termelői-, bio- és más egyéb piacokon. És ez a dolog egészen addig örvendetes volt, amíg a medvehagyma kis-közép- és nagykereskedelem miatt, lassan már be nem tiltották a gyűjtését szinte mindenhol, valljuk be, teljes joggal, féltve a élőhelyeket a túlzott szedéstől.
A dolog kísértetiesen hasonlít a hóvirág őrülethez, nálunk például gimnáziumban a fiúk még, ugyan szelíd rábeszélésre, de saját szedésű hóvirág csokrokkal leptek meg bennünket a nőnapon. Ha jól tudom, ma már nem lenne elég az osztálypénz a büntetés kifizetésére, ha egyesek hasonlóval próbálkoznának. Kár, hogy a mértéktelen hóvirágszüretnek ez lett az eredménye:((
Lassan, de biztosan erre a sorsra jut a medvehagyma is, köszönhetően a már mindenhol hegyekben álló medvehagyma készítményeknek: sózottnak, pesztónak, olajnak, lekvárnak, fűszervajnak, tinktúrának, ecetnek, pogácsának és ki tudja még, mi mindennek.
Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a véleményemmel, de én a medvehagyma varázsát elsősorban éppen a frissességében látom. Nézzünk magunkba (vagy a hűtőnkbe), hány félig elhasznált medvehagyma készítmény sorakozik benne, amit a kezdeti lelkesedés után, mondjuk augusztusban már eszünkbe sem jut felhasználni. Hány zacskó fagyasztott van a mélyhűtőnkben, amit tavaly tettünk el, hogy milyen jó lesz ez majd, és a következő hűtőleolvasztásnál vélhetően meg fogunk szabadulni tőle.
Szerintem, ha mindenki betartana néhány szabályt és elsősorban önmértékletességet, akkor valószínűleg továbbra is juthatna az erdei kiránduláson két-három csokor saját szedésű hagymacsoda a rajongóknak.

Szóval az én szabályaim medvehagyma ügyben:

• Frissen a legjobb, (két-három nap múlva fonnyadtan már senkinek sem kell) tehát csak annyit szedjünk, amennyit biztosan megeszünk! Nem beszélve arról, hogy az így-úgy eltett/hőkezelt változatok, éppen azokat a hatóanyagokat ölik ki belőlük, amik miatt a növény értékes.
• A varázsa éppen ebben rejlik: a hosszú téli barnaság után az első friss ehető zöld növény, de utána annyi más jön még, felesleges tehát hosszú időre bespájzolni belőle!
• Ha szedjük, vigyázzunk a tövekre, de húzzuk ki hagymástul, egy-egy csoportból néhány levelet szedjünk!
• Ne akarjuk hazatelepíteni a kész növényt, kicsi az esélye, hogy a kertünkben jól fogja magát érezni és életben marad. Sokkal egészségesebb egy tavaszi kirándulás alkalmával újból felkeresni az erdei lelőhelyet!
• Ha mégis szeretnénk saját ültetvényt, akkor magról vessük el! Lehet magot fogni az elvirágzott növényekről vagy venni is. Ha tényleg szereti a kertünket, akkor néhány éven belül elszaporodik majd.