Helyzetkép vihar után

Gondolom nem árulok el nagy titkot senkinek, ha azt mondom, hogy a viharban a legjobban a szelet utálom és mivel mást nem tehetek, figyelve az előjelzéseket visszaszámolok, hogy még hány napot kell kibírni, amíg lecsillapodik. Meg persze izgulok, hogy ezúttal mit is tesz majd tönkre.
Mostanra már (három nap és két fél) túl vagyunk az idei eddigi legnagyobbon, magyarázzuk az okát a globális felmelegedéssel vagy a fagyos szentekkel, így tegnap reggel végre kimerészkedtem a kertbe, hogy körülnézzek.
Amikor ültettem (12 éve) még nagy rajongója voltam a szivarfa hatalmas, szív alakú, zöld leveleinek, de miután minden évben menetrend szerint a zsenge levelek megjelenése után szétszaggatja őket az aktuális vihar és attól kezdve egész nyáron az ember a széttépett, lisztharmattal fertőzött leveleket nézegeti, plussz a szétszóródott száraz szivarokat szedegeti fel a földről, a lelkesedésem jócskán megcsappant, persze nem a fa hibájából.
A legnagyobb természeti csapás ezúttal a tyúkólat sújtotta egy leszakadt ág formájában, ami a tetejét tette tönkre, de szerencsére a tyúkokban semmiféle kárt nem okozott:). A második számú nem túl szerencsés ötletem a fafajta választás terén, a keskenylevelű ezüstfa vagy más néven olajfűz ültetése volt.








Ez a fa gyorsan nő, ami nagyon vonzó tulajdonsága egy teljesen kopár területen, emellett nagyon szeretem az illatát is, de sajnos egyáltalán nem viharálló és a nagy szél rendszeresen letördel belőle egy-egy nagyobb darabot. Éppen a tyúkól felett. Favágás (iszonyú tüskés), darabolás, levágott ágak eltűntetése, fel is került rögtön a kárlista élére.

Lesz  ami lesz, jöjjön a konyhakert. Ahogy sejtettem, a frissen kiültetett palánták sem szerették a nagy szelet, leveleik fonnyadtan lógnak és soknak a vékonyka szára is eltörött.

Persze nagyon nehéz megállni, mikor február óta ragyogó tavaszias az idő, hogy az ember lánya ne ültesse ki a palántákat áprilisban, az erősebb idegzetű mondjuk május elején és ne érezze úgy, hogy már el is késett mindezzel, hogy aztán május közepén menetrendszerűen lesújtson a böjtje eme elhamarkodott döntésének és (majdnem) mindent kezdhessen előlről.
Lehetne persze várni, hogy hogy hátha összeszedi még néhányuk magát, de az az igazság, hogy az a növény, ami közvetlenül a kiültetése után így megtépázódott, egyrészt minden erejét a regenerálódásra fordítja az elkövetkezendő időszakban, a növekedés helyett, ráadásul a sérült levelek fogékonyabbak lesznek a gomba- és egyéb betegségekre is.
Nem nagyon van más választás, mint hogy elbúcsúzunk a sérült palántáktól és újra telepítjük az ágyásokat, erősen reménykedve abban, hogy a következő vihar csak azután érkezik majd, miután volt idejük kellőképpen megerősödniük.
Bármennyire is nem tartom szépnek, ilyenkor valamennyire azért megértem a fóliasátrak rajongóit, mint afféle kísérletet arra, hogy az ember kiküszöbölje a természet kellemetlen meglepetéseit a konyhakertjéből.

Égig érő palánták 2.: a palánta nevelés fortélyai

Kissé ugyan megkésve, de március végére végre valahára készen állt az üvegházam a beköltözésre. Már a tervezgetésnél eldöntöttem, hogy elsősorban palánta nevelésre fogom használni, közben kitapasztalom, hogy is működik egy üvegház, aztán majd meglátjuk a későbbieket.

A nagyoktól látott módon padokkal rendeztem be (főként használaton kívüli kerti padokkal), miután az aljára leterített geotextíliával gondosan kizártam a nem kívánt bevándorlókat (kivéve vakond urat, aki remek hepehupákat túr még ez alatt is!!) és a talajmenti szigetelés érdekében elhatároztam, hogy összezúzott faháncsot terítek le, amilyen vastagon csak lehet, mindenütt az üvegházban.

A magvetéshez fontos, hogy laza, morzsalékos, jó tápanyag ellátottságú talajba vessük el a magokat. Az igazán jó minőségű zsákos palánta föld meglehetősen drága, de kisebb praktikákkal hatékonyabban kihasználhatjuk az erre szánt keretet. A zsákos föld vásárlásánál is arany szabály, hogy olvasni kell!!!! Mindegyik hátulján megtalálhatók az összetevők, és aki valóban bio kertet szeretne, annak az előre bekevert műtrágyát tartalmazó földkeverékektől tartózkodnia kell! Tapasztalatom szerint a jó minőségű általános virágföld legalább annyira jó, mint a drágább palánta föld, ha saját keveréket készítünk belőle, hozzáadott kerti földből (pl.  vakondtúrások összegyűjtött földje!), komposztból, tavalyi cserepekből származó földjeinkből, és ha szükséges némi homokból.

Az így elkészített földkeveréket adagoltam ki az ültető tálcákba, és miután gondosan elsimítottam, soronként elvetettem a magokat (én csávázatlan, bio magokat használok). Ha a későbbiekre nézve szeretnénk megkönnyíteni az életünket, igenis érdemes küzdeni azért, hogy bár legyen a mag bármilyen apró is, ne vessük el túl sűrűn!  Vannak ennek érdekében alkalmazható praktikák is: például, ha kéznél vannak a ráérő nagyszülők, akkor könnyen lebomló papírcsíkokra természetes keményítővel, hosszú téli órákon előre fel lehet ragasztani megfelelő távolságba a magokat. Így már csak a csíkokat kell majd földréteggel befednünk a vetésnél. A nagyon aprókat össze lehet keverni egy kis homokkal és úgy elvetni őket.

Másik fontos tapasztalat, hogy már három nap múlva sem emlékszem, a legnagyobb odafigyelés ellenére, hogy hova mit tettem, így aztán azonnal kiírtam mindegyik tálcára, hogy mi tartózkodik benne (orvos barátnőmnek hála  ráadásul helyes kis falapockákra, alkoholos filccel).

Innentől kezdve jön az izgatott figyelés időszaka, mi hogyan kel majd ki? Mennyi idő alatt? Már mióta elvetettem és még semmi??!! (Ja, hogy még csak egy hete...) És persze a folyamatos öntözés, hiszen a magvetésnek fontos az állandóan nedves talaj.

Az időközben kikelt palánták öntözéséhez én a már bevált csalánlevet használom, az üvegházba beállítottam egy nagyméretű vízgyűjtő edényt, amibe folyamatosan állott vizet tartok és időről időre csalánt áztatok bele (virágzásig lehet szedni folyamatosan) , majd ezt locsolom ki a palántákra. Az állott víz azért jobb mint a csap- vagy a hideg kútvíz, mert a hőmérséklet különbség nem sokkolja a növényt, a csalánlé pedig úgy működik mint egy természetes permetlé, erősíti a növény immunrendszerét, megvédi a betegségektől és még táplálja is. Az eredmény kétségkívül kárpótol a nem túl kellemesnek mondható illatáért.

Az én üvegházamba nem került semmiféle mesterséges fűtés vagy világítás, így a benne fejlődő növények csak néhány lépéssel előzik meg a természetet, de az eredmény így is nagyon látványos. Néhány hét, és be is zöldült az egész, kezdődött a sakkozás a hellyel, mivel a fejlődő növények egyre nagyobb területet igényelek, nem beszélve azokról, amiket szét kell ültetni, hogy jobban fejlődjenek. Mindig lenyűgöz az a vitalitás, ahogyan a törékenynek látszó kis palánták szinte pillanatok alatt eresztenek gyökeret az új helyükön és rendületlenül folytatják a növekedést.

Ha minden elővigyázatosságunk ellenére kiderül, hogy túl sűrűre sikerült a magvetés, meg kell keményíteni a szívünket és megritkítani a növényeket, a megmaradók ezt látványosan meghálálják:)

Joggal kérdezhetjük, hogy ha előbb utóbb úgyis szét kell őket ültetni, akkor miért nem jó egyből nagyobb edénybe vetni őket?  Sajnos a növények ennél ravaszabban működnek és van egy olyan tulajdonságuk, hogy a föld feletti növekedésük előtt (alatt) szeretik a gyökérzetükkel átszőni a földet, amibe kerültek. Ha túl nagy ez a földlabda, akkor az erejük nagy része a gyökér fejlesztésére megy el, és csak jóval később kezdenek fejlődni a föld felett. Viszont a munka nemesít:;) és közben lehet beszélgetni, barátkozni a leendő paradicsom, kel, cukkini, chili és minden más egyéb palántával és azon gondolkodni, hogy mit hova ültet majd ki az ember. Ha pedig túllőtt a célon, akkor azon, hogy  hány barátját, ismerősét és egyéb üzletfelét boldogíthatja majd az általa felnevelt palántákkal:)))