2013. május 10., péntek

Bio kertészkedés élesben 1.: Ami eddig bejött:)

Most már hivatalosan is BIOKISKERT tulajdonosnak érzem magam, csupa nagy betűvel, mivel május 10-re, néhány apró simítástól eltekintve befejeztem a kertépítést. Voltak elképzeléseim arról, hogy mekkora munka lesz egy kertet a semmiből megépíteni és az elején azt gondoltam, hogy nincsenek határidők, majd készen lesz, amikor lesz. De aztán elkapott a hév, na meg a biológia olyan alapvető összefüggései, hogy nem lehet bármit bármikor ültetni, amiről lekésünk azt abban az évben bizony el kell felejteni:(( Ősszel ugyan elkezdtem az ásást és a kertépítést és egészen addig eljutottam, hogy eldugdostam az őszi fokhagymát, ültettem egy csomó bogyós gyümölcsöt, és elkészültem még néhány ágyással, de aztán megjött a tél.
Anyukámféle konyhakert emlékeim halványan felsejlettek és azt mondták, hogy a borsó és a dughagyma időszak vészesen hamar elkövetkezik. Így aztán egy február végi  vagy március eleji szép napsütéses hétvégén meg is teltek a maradék ősszel előkészített ágyások borsóval és dughagymával. És attól kezdve megindult a verseny az ásási sebességem, az időjárás és a vetőmagos zacskókra írt vetési idők között.
Kora tavasszal jártam a kishantosi népfőiskolára is, biokertészkedést tanulni és ez a néhány alkalom egyrészt megerősített abban, hogy igen én ezt AKAROM! Tudtam azt is, hogy a jó talaj kulcsfontosságú. Ráadásul  szerintem nemcsak a biokertészeknek. Csak mi mást értünk jó talaj alatt, mint azok a kertésztársak, akik a jól átforgatott, bepétisózott, talajfertőtlenített változatban hisznek. Nos én tudva, hogy az őszi ásás egy részét sajnos már lekéstem, mindent megtettem, hogy valamit behozzak a hátrányból: több mint 20 zsák szürkemarha trágyát ástam be a gondosan gaztalanított (kézzel!!) földbe, ásványi anyag pótláshoz használtam a Meliorit nevű készítményt is, és nem utolsó sorban, ahhoz, hogy emelt ágyásokat építsek, több mint 7 köbméter termőföldet hordtam be a kertembe. Több okból is a valamilyen típusú elkerítéssel jól körülhatárolt ágyások híve vagyok: egyrészt mert szép, másrészt mert a mi homokos jellegű talajunk egy idő után szétfolyik és eltűnnek, lelapulnak a műgonddal kialakított ágyások, harmadrészt pedig  mivel az ágyások gerendával és alatta geotextítiával körülhatároltak, reménykedem benne, hogy ezt a gyomok is észreveszik és nem (na jó, nehezebben) hódítják vissza a területet, amiről kitessékeltem őket. Nem utolsó sorban kell egy kis csak egy icipici segítség Panni kutyusnak is, hogy emlékezzen: ez itt a kert-ez pedig az út, ahol a kutyus közlekedik. Ha nem is mindig, de az esetek nagy részében sikerül betartania.
Szeretem a geometrikus, tiszta formákat, ezért a kertet nagy négyzetekre (ágyások) széles sugárutakra (többek között a fűnyírózhatóság miatt) és keskenyebb ágyások közötti gyalogutakra osztottam, amit hánccsal fedtem a gyomok távol tartása és a sár ellen.
A tavaszi ásás legnagyobb haszon élvezői a tyúkok voltak, mivel az eddig nem művelt földben, rengeteg kövér fehér cserebogár lárva bújkált, és ezek aztán kis kék vödörben gondosan összegyűjtve hozzájuk vándoroltak. Azóta a tyúkokkal való kapcsolatom is feljövőben van, a titok, hogy kis kék vödörrel kell közelednem hozzájuk és akkor hajlandók egészen közel jönni, mert alig tudják kivárni, hogy megkapják a tartalmát.
A normál tavaszi menetrend elég gyorsan kialakult: ástam, földet és trágyát hordtam, gerendát festettem, ágyás építettem (vízmértékkel!!!) és vetettem, ültettem, mindezt viharos sebességgel.
A következő fontos alapszabály amit megtanultam, hogy a biokertész nem használ csávázott vetőmagot! Aki nem tudja mit jelent ez a szó, még biztosan nem biokertész, de érdemes utánanéznie a dolognak. Nem akarom eldönteni a vitát, csávázott vagy nem, csak azt tudom, hogy én elhiszem, hogy a méreggel kezelt magból fejlődő növény szöveteiben a mérgek később is megtalálhatók lesznek, ráadásul a virágporuk káros hatással van a méhekre. Ezen felül csávázott magból készült répát és salátát bárhol tudunk venni, minek akkor küzdeni értük a kiskertben.
Szóval lépésről lépésre alakult a dolog, apró résztávokat tűztem ki magam elé: 
  • március eleje: spenót és saláták, 
  • március közepe: el kellene vetni a répát, paszitnákot és petrezselymet.

Nem állítom, hogy a márciusi hó segített volna, mivel ásni sem lehetett, de lélegzethez jutottam legalább és mire az idő javult egy kicsit, pont egy hónappal később, áprilisban elvetettem végre a répamagokat is!


Szintén Kishantoson hallottam először a tápiószelei  génbankról (pontos neve Növényi Diverzitás Központ ,szívből ajánlom!). Követve a honlapjukon leírt utasításokat 10 különböző tájfajta vetőmagot rendeltem tőlük: spenótot, sárgarépát, pasztinákot, többféle paradicsomot, zombori tököt:), mungó és azuki babot, valamint Olgitól a kerekegyházi Rendek ökotanyáról kaptam kerekegyházi lila burgonyát, aminek az a története, hogy az ő nagymamája mentette meg a fajtát és adott a génbanknak is megőrzésre. Ilyen szép kerek a világ:))
Nos akkor áprilisra elvetve a répa, vetni kell nemsokára a krumplit, ráadásul a paradicsom magokkal is kezdeni kellene valamit! Nem vagyok palánta előállító zseni, legalább is ezt gondoltam magamról:(( lakásban biztosan nem akarok palántákat növeszteni, de találtam rá egy jó megoldást: egy hideg-meleg házat/ágyat? kellene készíteni. Gyulaaa (asztalos ismerősöm)! A nagy mű, ami meghallgatva kétségbeesett kérésemet és néhány napon belül elkészült, nem más mint egy masszív fakeret, nyitható/levehető üveg tetővel. A trükk még annyi, hogy alulról lehet fűteni friss trágyával, jó minőségű földet kell beletenni és az oldalát akár belülről pl. szalmával szigetelni, és kívülről is földet tenni köréje amilyen magasan csak merünk vagy az esztétikai érzékünk engedi. Valamennyire persze időjárás-és szerencse függő, hogy ebbe a szerkezetbe mikor vetjük el a magokat és mi lesz belőlük. Tartós fagyot nem vészelnek át benne a palánták, legalábbis az enyémben nem, de kiindulva abból, hogy ha később is tudjuk elvetni őket, de kint a természetes fényen sokkal gyorsabban fejlődnek a növények mint télen a szobában, szóval a dolog akkor szerintem kiegyenlítődik. Így ebbe a remek szerkezetbe vetettem a paradicsom magokat és mostanra gyönyörű palántákká lettek (mégis csak palánta zseni vagyok!!!:), a karfiol egyik király kategóriáját is: a csillag vagy pagoda karfiolt és cukkiniket. Ami még fontos, hogy a melegággyal (meleg talpnak is olvastam német biokertészeti könyvekben), minden nap foglalkozni kell. Figyelve az időjárásra, ha süt a nap kinyitni, mert sokkal-sokkal melegebb lesz benne pillanatok alatt mint kint a szabadban, a növények pedig megfőnek benne. Este visszacsukni, amíg fagyveszélyes a helyzet, a növényeket öntözni, egyelni, mert észtvesztően gyorsan nőnek benne! 
Viszont, ha már nem palántákat tartok majd benne, akkor ágyásnak fogom használni és ami még izgat, ki is fogom próbálni ősszel, hogy kiürítve és homokkal feltöltve egy darabig tudok-e pl. krumplit vagy répát tárolni benne.
Egy másik nagy varázslat a csalánlé, kissé büdös varázslat ugyan, de tényleg csodaszer. Ha szánunk rá időt és készítünk tavasszal a palánta és a szabadföldi növények felneveléséhez, a növények tényleg meghálálják és láthatóan egészségesebbek lesznek tőle. Ez mostanra már több éves tapasztalat! És ez még nem minden! A gyümölcsfákra és bokrokra is kipermetezhetünk belőle immunrendszer erősítőnek, kártevő riasztónak. Én nagy rajongója vagyok és amióta a ház közeléből a kert végébe telepítettem, azóta a családom is. A csalánlét kombinálhatjuk más jótéteményekkel is, mint például zsurló vagy fekete nadálytő, én az idén a fekete nadálytövet is kipróbáltam, zsurlókat a mi környékünkön sajnos még nem sikerült felfedeznem.
A remek talaj, a csalános öntözés mellett van még néhány trükk és fortély, amit szintén próbára teszek. Az egyik a jó szomszéd-rossz szomszéd dolog, ami azon alapszik, hogy vannak növények, amik segítik a másikat a növekedésben és a kártevők elzavarásában és vannak olyan növények, amik ki nem állhatják egymást. Amit talán mindenki ismer például a répa-büdöske vagy a paradicsom-zeller,  krumpli-bab vagy csombor, de például a krumpli-paradicsom, na az ami tilos! Érdemes utána nézni és eszerint lehetőleg vegyes ágyásokba ültetni a növényeket, mert szépek, egészségesebbek lesznek és nem utolsó sorban sokkal szebb lesz a látvány, csak kreatívan kell hozzálátni az ültetéshez.
Nagyon tetszik még az ötlet, ami pedig egyenesen a középkori kolostori kertészkedésből jön, hogy fűszernövényeket ültessünk az ágyások szegélyébe: zsályát, cipruskát, levendulát például, mert ezek aromás növények és a belőlük felszálló illóanyagok megzavarják a kártevőket, így aztán valamennyire távol tartják őket a növényeinktől, amiket meg szeretnénk óvni tőlük. A biokertészek egyébként nem úgy tekintenek a rovarokra mint potenciális ellenségekre, amiket azonnal meg kell semmisíteni, hanem mint a nagy egész részeire, csak ne legyenek egyszerre túl sokan éppen ott, ahol nem kellene. Egy-egy faj túlságos elszaporodása inkább az egyensúly megbomlását jelzi, persze ez nem azt jelent, hogy semmiképpen sem szabad beavatkozni és megszabadulni a betolakodóktól, csak nem durván és drasztikusan. Vannak olyan szerek, amik a biokertészkedésben engedélyezettek, ezek használatát is most tanulom: például a lemosó permetezéshez használtam Nevikén-t és Vektafid-R nevű  réz tartalmú készítményt, emellett csak csalánlével permeteztem. Erről persze eszembe jutott, hogy a dédnagyapán hogyan permetezte rézgáliccal a szőlőt és a rózsáit annak idején. Amit még szinte folyamatosan lehet használni a higított narancs és parafin olajat valamint a káli szappant. Szintén Olgitól hallottam, hogy a burgonya levelét fahamuval kell leszórni a kártevők ellen, mert ezt a krumpli bogár lárvák nem szeretik. Általában a hangsúly a megelőzésen van és nem akkor kell a gazdaboltba rohanni valami jó erősért, amikor már félig lerágtak mindent a tetvek vagy a krumpli bogarak.
Szóval próbálkozom, és az almafáim még sosem voltak ilyen szépek, pedig már több bio alma kísérleten is túl vagyok, virágoznak a naspolyáim, nem beteg a szilvafám levele és szépnek látszik az ősszel ültetett meggyfám is. Nem beszélve a krumplimról a borsóimról, a spenótról , a retekről (ugyan még csak XXS-es méretben). Bízom magamban és reménykedem, hogy egész nyáron kitart majd a szerencsém:)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése