Hogyan tovább a nyár közepén?- Nyaralás vagy másodvetés?

Szerintem a kertészkedésnek megvan a maga ciklusa, legalábbis az enyémnek biztosan: a tél végén már alig várom, hogy kitavaszodjon: tervezek és magokat veszek (szörnyű mennyiséget:) és már az első február végi tavaszban túrom a földet, borsót vetek és ellenőrzőm (naponta többször is!!!) az ősszel elduggatott hagymáimat. A tavasz a leginspirálóbb és a leggyönyörűbb, folyamatos kertben levésre csábít: az elvetett magok, elültetett palánták egymással versenyezve, szinte óráról órára látványosan növekednek és csodás zöldekben pompázik az egész kert. Májusban aztán megkezdődhet "szüret" és a hónap végén már ki is szedjük az utolsó borsókat, letépkedjük a saláta leveleket és kihúzkodjuk a felmagzott spenótokat. Ilyenkor még tart a lendület, a piac vagy a saját üvegház:) telis-tele palántákkal, nem nehéz  újra telepíteni az egész kertet, jöhet a paradicsom, a padlizsán, paprikák (az idén nálam rengeteg chili) és most először olyan érdekességek is, mint az okra vagy a földi mandula. Meglátjuk mire megyek velük:) 

Júniusra teremnek a tökfélék, boldogíthatjuk vele a családot, barátokat és egyéb üzletfeleket:), éppen most szedtem fel a csodás pöttyös és a lila krumplit, elfogyott az összes mangoldom, kivéve amiket magnak hagytam meg és végüket járják már a  pálmafa alakú kelkáposztáim is. 

Ráadásul a nyár közepi hőségben nem túlságosan hálás dolog kertészkedni, így a júliusi napi rutin nálam a következő: gazolás, kapálás, face lifting metszőollóval (persze csak a növényeken:) reggel 6.00-tól fél 9-ig, majd kivárás a lakásban este 6-ig (még szerencse, hogy a Tour de France-t napjában kétszer is ismétlik!!). Estefelé aztán újra kimerészkedem (sajnos a szúnyogok is!) és következik a maratoni öntözés  sötétedésig.

Nem könnyű kitalálni, hogy éppen a júliusi kánikulára kiürült ágyásokba mit is ültessen az ember lányak? A kertészeti könyvekben található klasszikusokkal (salátafélék, spenót, cékla, retkek) az a baj, hogy általában nem a  mi éghajlatunkon kertészkedők javasolják őket, hanem a hűvösebb, csapadékosabb nyarakhoz szokott angol és német kertészek, így ha ezeket a magokat a nyár közepén elvetjük, a friss növénykék rendszerint csak sínylődnek, felmagzanak, de semmiképpen sem produkálják a tőlük tavasszal megszokott lendületet és harsogó zöld leveleket:((

Akkor mit tegyünk? Az egyik lehetőség, hogy türelmesek vagyunk. Úgyis elutazunk két hétre nyaralni és a jószándékú ismerősünk a felét elfelejti annak megöntözni, amit rábíztunk:)) Örülünk a pirosodó paradicsomoknak, gömbölyödő padlizsánoknak és a túlon túl is gyorsan növő uborkáinknak. Rendbe szedjük a kiürült ágyásokat és a magvetéseket az augusztus 20-ai, a Balatonról és egyéb fesztiválokról mindenkit hazazavaró, menetrend szerinti esős napokra és az azt követő hűvösebbekkre időzítjük. A jó esetben október végéig is kitartó őszi nyárban újra csodák történnek: szedhetjük a friss retket (én ilyenkor a fehér, jégcsap változatot vetem), a spenótot (ha enyhe a tél át is telel) és a salátákat.

Ha azonban nem hagy nyugodni minket az üresen tátongó földdarabok látványa (sajnos  én is , fogadkozásaim ellenére ez utóbbi típusba tartozom:)), akkor lehet próbálkozni: céklával, mangolddal, spenóttal, a saláták közül rukkolával érdemes a tapasztalataim szerint, a kert árnyékosabbik részén, számolva az elhagyhatatlan öntözéssel és talajtakarással. Ha találunk, vásárolhatunk még káposztaféléket a piacon: kelbimbót például és kiültethetjük, szépen fog teremni még a fagyok után is. Van olyan ismerősöm, aki ilyenkor vet krumplit és novemberben vajas-petrezselymes új krumplit eszik ebédre, ezt én még nem próbáltam ki, de hiszek neki. Miért is ne?

Mivel rengeteg körömvirág magot fogtam,  úgy egy hete egy egész ágyásnyi körömvirágot vetettem és már szépen növekszik is.  A gyógyító virágokat még a fagyok előtt lehet majd szedni, és nyárhangulatú narancssárga körömvirág olajjal megörvendeztetni mindenkit karácsonyra, akit csak ismerek:) Emellett vetek még koriandert, én nagyon szeretem a zöld levelének ízét, meg kaprot is és gondolva a télre különböző zöld fűszeres kockákat gyártok jégkocka tartóban, amit majd csak előveszek, amikor egy-egy ízbombára lesz szükségem. Tegyünk el bazsalikomot, kakukkfüvet, szurokfüvet, rozmaringot, lestányt is, a kreatívak ezek különböző kombinációit is választhatják. Rövid kísérletezés eredményeképpen: az összeaprított zöld leveleket a jégkocka tartóban hidegen sajtolt oliva olajjal öntöm le, mert így a lefagyasztott levelek felhasználáskor is frissnek hatnak, bennük lesznek az ízek, de mégis kis kockákká fagy az egész.

Amit még ki fogok próbálni (a neten olvastam): késői paradicsom palánta nevelés az üvegházamban és ha működik, akkor novemberi paradicsom szüret!!

És semmiképpen se felejtsük el, kert jövőre is lesz, a magok pedig most érnek be folyamatosan, tehát amiből csak lehet gyűjtsünk be készletet! Hűvös száraz helyen szárítsuk meg és jól szellőző dobozkákban raktározzuk el őket a következő szezonig! Ja és mindenképpen  írjuk rá, hogy mi van benne, szép olvasható betűkkel!!!

Én és a biokrumplim

Sosem állítottam, hogy lelkes krumpli termesztő lennék, ehhez túlságosan is élénken éltek bennem a gyerekkori bio krumpli kalandok: rekkenő hőség, végtelen krumpli sorok és anyukám:"Kislányom nem bánnám ha leszedegetnéd a krumpliról a bogarakat :-/! meg tudod, azokat a rózsaszín lárvákat is! Meg nézd meg a levelek fonákát és a petéket is szedd le!"  Könyékig gumikesztyű az ember karjára (egy perc alatt csorog benne az izzadtság hintőporral keveredve) zacskó a kézbe és hajrá!

Csoda, hogy ezek után eldöntöttem: az én kertemben sosem fog krumpli nőni!!! Az élet már csak ilyen: nagy fogadalmak jönnek és mennek.... Megjelennek a kifli alakú, a lila és a sárga-lila pöttyös (blue belle:))) krumplik és az ember lánya hajlamos lesz egy csapásra minden addigi megpróbáltatását elfelejteni csak, hogy neki is legyen ilyen.

Így termett bio krumplim már tavaly is a kiskertben, csodásan kihajtott, szépen zöldült-fejlődött a föld feletti része. Mindezek dacára továbbra is gyanakvással figyeltem ezt az igyekezetet arra a pillanatra várva, amikor elözönlik majd a csíkos bogarak és rózsaszín csemetéik a csodás növényeimet. A tavalyi krumpli szezon összesen kettő bogárral telt el, mondhatni, hogy ők is csak átutazóban tartózkodtak a kertben: alig szálltak le és kezdtek volna kicsomagolni, már tovább is álltak a tyúkudvarba, onnan pedig a leggyorsabb tyúkok gyomrába. Persze nem önkéntesen. 

A krumpli nevelés alapvetéseivel jobbára tisztában voltam, a bogaraktól eltekintve egyáltalán nem macerás a dolog: kellő időben fel kell tölteni körülötte a földet, lévén hogy a krumplik a föld felszíne alatt fejlődnek. Nekem a feltöltés a szezonban csak egyszer sikerült, mert a krumpli dzsungel lehetetlenné tett minden további beavatkozást, ne is láttam többé a földet. Lehet, hogy kissé sűrűre vettettem? Olyan bio praktikákkal mint a fahamus levélszórás meg lehet előzni a bogarakat, ezt is elvégeztem lelkesen (többször is, ahányszor csak lemosta az eső).

Amit viszont nem tudtam előre, hogy száraz időszakban meglehetősen sokat és alaposan kell öntözni, mert a burgonya nem tűri túlságosan jól a sivatagi jellegű sanyargatást. Az elvirágzás után aztán elkövetkezett a kiásás várva várt ideje. Leginkább a kincskereséshez tudnám hasonlítani: egyszerűen csodás a meglepetés, amikor az ember ásóval óvatosan megemeli a földet és különböző nagyságú és formájú, szép,  színes, egészséges krumplik fordulnak ki belőle. 

Sajna a kerti mennyiség gyorsan fogy, /el sem tudom képzelni mekkora területen lehet egy magunkfajta család egész éves mennyiségét megtermelni/.

Vérszem vagy kisördög, de közben felmerült bennem a kérdés: miért ne próbálnék meg néhány szem vetőkrumplit jövőre megmenteni? Nem mintha jövőre egy újabb krumpli ágyást terveznék, de hátha....ki tudja? Fogtam tehát a legszebb, legkerekebb és persze a legkisebb, lila, pöttyös és rózsaszín krumplikat és először is egy csukott karton dobozba tettem őket (fontos a sötét hely, hogy ne kezdjenek el kicsírázni idő előtt).  

Földrajzi okok miatt nincsen pincénk, ahol a telet kihúzhatnák az efféle kísérletem alanyai, így jobb ötletem nem lévén, még egy vödörbe begyömöszölve a dobozt, ősszel a vízóra akna mélyébe eresztettem le. Meglátjuk mi lesz, de elvileg működnie kell!!  

Tavasszal majdnem elfelejtettem az egészet, de szerencsére a vízóra leolvasó ember időben (és nem kis felárért) emlékeztetett a krumpli kísérletemre. A vetőkrumplik rendben átteleltek és türelmetlen csíra nyújtogatással fejezték ki abbeli nemtetszésüket, hogy nekik már régen a földbe kellett volna kerülniük. 

Így jött el a második év, amikor valójában ismételten nem akartam krumplit vetni, de hát olyan helyesek voltak, hogy átteleltek, most aztán igazán megérdemlik, hogy jobb helyre kerüljenek mint a vízóra. Az idén három krumpli ágyásom lett: egy a pöttyösöké, egy a liláké és egy a rózsaszínű és egyéb kimaradtaké. És nulla!! krumplibogaram. Ráadásul az alábbiakat találtam a neten és mélységesen egyetértettem vele, hiszen nálam is ez történt szóról-szóra:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=898%3Aaz-oekogazdalkodas-a-nyer-a-burgonyabogar-elleni-harcban&catid=113%3Aervekabiomellett&Itemid=43

Éppen ma szedtem fel az idei pöttyös-vegyes termést, íme:)

A krumpli után tekintve, hogy hosszú még a kertszezon kiváló lehetősége nyílik az embernek a másodvetésre. Amit én ezekre a helyekre tervezek: 

az a cékla, később a júliusi forróság után: spenót, pak choi, talán még vmi káposztaféle és persze tépő saláták. Lehet, hogy szépen lassan elmúlik a krumpli fétisem??:-)

Éljeeeen a gyűjtögetés!!!!

Ha visszagondolok a tavalyi nyárra, akkor az kétségtelenül a savanyítás, a befőzés  és a zselésítés éve volt, ez az idei viszont a gyűjtögetésé!.

Az egész olyan mint egy rácsodálkozásos folyamat a világra, először arra ébred rá az ember lánya, hogy a kert jótéteményeivel valamit kezdeni kell. Azonnal és akkor, amikor beüt a zöldség vagy gyümölcs dömping. Példának okáért az addig békésen növögető tök és cukkini először még csak teremni kezd, majd hirtelen megvadul és ontja a mindenféle színű és nagyságú jótéteményeket (minél tovább várunk vele, annál nagyobbakat). A család persze kezdetben örül a töltött töknek, a rántott cukkininek, a nagymamánál és nem a napköziben szocializáltak még a tök főzeléknek is, de azért az egy hetes intenzív tök-gasztrokúra után még a legbékésebbek is morogni kezdenek. Ideje tehát elajándékozni:) reszelni és fagyasztani a termést. Hű, az uborka is terem,! Néhány napig versenyben lehet maradni persze az uborkaevéssel, arcpakolás készítéssel, de aztán nincs mese: savanyítani kell. És ekkorra már túl vagyunk az eper dzsem befőzésen, a meggy eltevésen és a levendula zselé és szörp készítésen, és aztán már nyakunkon is van a paradicsom és a sárgabarack szezon....

A tavalyi évhez hasonlóan folyatódott ez az idén is: kezdődött márciusban a spenót termés betakarítással, majd a zöld borsó éréssel.....a családot idézve: "Jééé van borsónk is? tök jó ez a leves:)" három nap múlva: "Már megint borsófőzelék? Nincs is itthon valami rendes kaja?" 

Volt eper és meggy is persze..., de álljunk csak meg itt egy kicsit! Ráadásnak az idén még begyűrűzött az életembe a gyűjtögetés is!!!! Volt persze előzménye ennek is, a tél végi-tavasz eleji medvehagyma szedés és csalán gyűjtögetés (ez utóbbi kizárólag kertészeti felhasználásra:), nem beszélve a bodzavirágról, aminek nagy rajongója vagyok és még mindig nem adtam fel a tökéletes bodza szörp titkának felfedezéséért folytatott küzdelmemet.

De mindezek mellett rájöttem, hogy a fűszer és gyógynövényeket igenis érdemes figyelni és begyűjteni, akkor amikor ezeknek eljön az ideje. 

Mindjárt a saját kertemben szerencsére  immáron eléggé terjedelmesnek mondható zsálya, citromfű és menta ültetvény van kibontakozóban, adott tehát a lehetőség, hogy a friss hajtásokat begyűjtse az ember. Ráadásul ezeket nem is bonyolult feldolgozni, hiszen csak száraz, levegős, sötét helyet kell találni és alaposan meg kell szárítani őket. A rendszeres nyírás és begyűjtés eredménye pedig, hogy a növényeink újra és újra friss hajtásokat hoznak, így ez a dolog a legmelegebb időszakokat leszámítva szinte egész nyáron bonyolítható. Az eredmény pedig: fantasztikusan illatozó szárító szoba (nálunk ez a dolgozó lett:))  a fantasztikusságáról pedig megoszlanak a vélemények:((( és utána papír zacskókba vagy dobozokba elraktározott komoly mennyiségű gyógytea készlet. 

Ha a kerti lehetőségek kimerülni látszanak, érdemes körülnézni futás és kutyasétáltatás közben a környezetünkben is: elhagyott, üres telkeken, réteken, a környező erdőkben. Ki gondolná, hogy a galagonya gyógynövény és ráadásul mindenütt nő, nem is kell messze menni érte! Tavasszal amikor virágzik, érdemes a virágos hajtásvégekből begyűjteni egy adaggal, persze nem tarvágással lecsupasztva a növényt. Gyuri bácsi, a bükki füvesember szerint pálinkával akár szívbarát tinktúra is készíthető belőle:))

Újabb csodás növény a cickafark, szintén mindenütt felbukkan, igazán nem jelent nehézséget a virágait begyűjteni. A cickafarkat és az orbáncfüvet éppen múlt vasárnap egy közeli mezőn, kora reggel gyűjtöttem, megadva a módját: elegánsan futó ruhában, kosárral és metsző ollóval a kezemben. Látva a rét mellett kora reggel elhaladó autósok arcát, néhányukban valószínűleg felmerült, hogy ha ama bizonyos sötét középkorban lennénk, lehetne mobilon akár  egy jó kis égetést is rendelni a megfelelő, erre szakosodott szervektől:)

Az orbáncfű virág azóta olajban ázik és két hét elteltével "örökfiatalság" arckrémet szándékozok készíteni belőle a magam és legközelebbi barátaim (ajándéklónak...) legnagyobb boldogságára.

Bár lassan levirágzik, de talán el tudunk még kapni egy-egy hársfát, amelyiknek a virágát begyűjthetjük. A hársfavirág dupla, sőt tripla élvezet. Amíg szedjük rádöbbenünk, hogy aromásabb, illatosabb a virága az akácénál (hogy-hogy nem szedtem ezt már eddig is???), cukorszirupban áztatva csodás szörpöt, szárítva pedig gyerekbarát (végre egy jó ízű!) torokgyógyító tehát készíthetünk majd belőle a reménytelen téli napokon.

Szóval a gyűjtögetés a vadászat szelídített változata, izgalmas, érdekes és kézzelfogható az eredménye. Végezetül néhány jó tanács, amit fontos betartani annak érdekében, hogy a gyűjtögető mánia mindenkinek, embernek és növénynek is hasznos szenvedély lehessen:

• A növényi részek gyűjtése sosem csupasztást jelent! Egy-egy növényről kíméletesen, csak annyit szabad gyűjteni, hogy az ne károsítsa, ne veszélyeztesse a növényt!
• Ne akarjunk kényelemszeretetből hazavinni a teljes növényt! A legtöbb azon az élőhelyen érzi jól magát, ahol megtaláltuk! Lehet, hogy az átültetést pedig nem fogja túlélni. Járjunk nyitott szemmel, jegyezzük meg inkább az élőhelyét és minden évben keressük fel.
• A gyógyhatású növényeket a kora reggeli órákban a legjobb gyűjteni, mert ilyenkor koncentráltabb a hatóanyag tartalmuk. Keressünk lehetőleg nem szennyezett területet (ne autóutak közelében!) és ott gyűjtsük be őket!
• Néhány maroknyi gyógynövényért valószínűleg senki sem fog rendőrt hívni, de ha szabályosan akarunk gyűjteni, akkor engedélyt kell kérni a terület tulajdonosától. 
• Sosem szabad védett növényeket vagy természetvédelmi területen gyűjteni!!!!!

Szóval hajrá, metszőollókat, növényhatározókat  a ridikülbe vagy a kesztyűtartóba és éljen a gyűjtögetés! remek szórakozás lesz, megígérem:)

Gyűjtögetési naptár, júniusban gyűjthető növények:

orbáncfű virág, cickafark virág, szöszös ökörfarkkóró virága, kis-és nagylevelű hárs virága, levendula

Szinte egész nyáron folyamatosan: orvosi zsálya hajtás, citromfű, menta (fodor és bors) hajtása

Méhecske barát levendula szüret

Imádom a levendulát és ezzel szerintem nem vagyok egyedül, hiszen látva, hogy hol mindenütt találkozunk vele, bizton állíthatom, hogy az utóbbi években hihetetlen népszerűségre tett szert. Ebben része lehet a mediterrán életérzésnek, amit a legegyszerűbb levendula képében hazahozni, és ezzel együtt tényleg nagyon hálás, amolyan városi  növény. Nincsenek igazán kártevői, hirtelen felbukkanó titokzatos betegségei, áttelel (az angol fajta!) nyáron szereti a sanyargatást, a forróságot és mindezt ráadásul gyönyörű, lila virágpompával hálája meg. Szóval igazi belevaló, remek kis növény!! 

Nem beszélve arról, hogy a kreatív emberi elme a fagyitól, a macaron-on, a limonádén és szörpön át egészen a zseléig mindenfélét kitalált már belőle, nem elfeledkezve persze az eddig is létező illó olajról, kozmetikumokról és a jó alvást segítő kispárna bélésről. 

Én mégis a legjobban nézni szeretem, amikor  végtelen sorokban sorakoznak az ezüst- lila gömbök, és varázslatos színben pompázik tőlük egész Tihany vagy kicsiben a saját kertem. Szinte vérzik a szívem, amikor be kell/akarom??? gyűjteni a virágokat. Pedig köszönhetően a nagy melegnek ennek már el is érkezett az ideje.

A levendula virágát akkor kell ugyanis gyűjteni, amikor a kis lila gömböcskék (bimbók) éppen hogy elkezdenek kipattanni, esetleg néhány már virágzásban is van, de nem nyílott még ki teljesen. Ekkor a legnagyobb a virágok illó olaj tartalma és ha túl későn gyűjtjük be, akkor ez nemcsak, hogy csökken, de a szárításnál (sőt már a szedésnél) a virágok könnyedén leperegnek a növény száráról. Megszakad az ember szíve, amikor elkezdi nyírni a csodásan illatozó lila felhőket, amelyeken ráadásul éppen ilyenkor serénykednek a pillangók és méhek.


Én a saját kertemben kifejlesztettem egy levendula szedő módszert, amivel a jut is, marad is (a méheknek és a lepkéknek) elvét követem. Első nekifutásra a virágoknak csak egy részét vágom le, nem nyírom egy mozdulattal kopaszra az egész bokrot. Inkább szálanként, kisebb csokronként haladok és azokat a virágokat, amik még nem érték el a nyílás legoptimálisabb fokát, inkább meghagyom.

Ez lesz a méhek része, és a pillangóké és persze nem utolsó sorban a virágzó kert látványáé, hogy továbbra is gyönyörködhessem bennük, amikor kinyílanak.

Később, amikor elvirágzott a levendula, levágom a megmaradt  virágszárakat is és egyúttal finoman visszavágom, formára igazítom a növényt. Tapasztalataim szerint ezt érdemesebb inkább még a nyáron elvégezni, mint ősszel vagy tavasszal csattogó metszőollóval nekiesni az esetlegesen már túlságosan is elburjánzott növénynek. A levendula mint afféle mediterrán félcserje, fás szárat növeszt és kezdő kertész tulajdonosa sokszor ezt csak akkor veszi ezt észre, amikor már túl magasra nyúlott és a széltől vagy más természeti erőtől az addig szép tömött bokor hirtelen szétdőlt, szétesett. Ekkor jön a metszőolló, és a "formára igazítás" aminek a leggyakoribb eredménye, hogy a levendulánk nem tudja megszokni az új fazont, hamarosan kiszárad és elpusztul.

A titok, hogy a levendula megszelídítését időben kell megkezdeni és csak a zöld, lágy hajtásait visszavágni (azt is csak finoman!). Az elfásodott ágait nem szabad visszavágni,  mert azt nem fogja kiheverni. 

Még egyet tehetünk az érdekében, hogy már a telepítésnél, ha szép gömböcskéket szeretnénk látni később a kertünkben, akkor megfelelő (kb. 1 méteres) távolságra telepítjük őket egymástól még ha kezdetben gyámoltalannak látszó kis növények is, mert egy-két éven belül megnőnek és ha túl közel vannak egymáshoz, akkor össze fognak préselődni.

Egy szó mint száz szeressük és élvezzük a levendulát és gondoljunk a pillangókra és a méhekre is!

A bio éjjel permetez!!??

hangzik a viccesnek vagy időnként ennél rossz májúbbnak szánt :( mondás. De el kell keserítenem az ellendrukkereket, mert határozottan állíthatom, hogy nem. A „bio” belülről jön és az ember nem akarja saját magát becsapni.

Vannak viszont titkos fegyverek, amiknek a jótékony hatását növény is, gazda is megérzi (ez utóbbi először is az orrával). Érdemes kipróbálni őket vegyszerek helyett!

A klasszikus: a vízben áztatott csalán leve. A szaga mellett a lé is nagyon hatásos! Friss, leginkább virágzás előtt álló csalán növényeket (hőmérséklettől függően 5-10 napig) kell áztatni, ha szükséges higítani, bár ellentétben a vegyszerekkel ezt nem lehet túl adagolni, majd akár permetlészerűen a levelekre kijuttatni. A kijuttatás szabályai hasonlóak a permetezéséhez, nem szabad tűző napon öntözni a leveleket! Én leggyakrabban öntözővízként juttatom ki, rászerelem a kannára az öntöző rózsát és alaposan megöntözöm a növényeket a csalánlével. Érdemes már nagyon korán, a palánta neveléskor vagy a magok kikelése után elkezdeni a csalánleves öntözést. Csodásan erősíti a növény védekező képességét, így az jobban ellenáll a betegségeknek.

Nekem a kertem három pontján is van saját csalánosom, egyszer csak megjelentek és én megörültem nekik. Először is nem kell messze menni az alapanyagért, másodszor pedig kifejezetten jól mutatnak ott, ahova beköltöztek, különösen kora tavasszal, amikor az ember zöld szín toleranciája egyébként is az egekbe szökik.

Családbarát tipp amit érdemes megfogadni mindjárt az elején: a különböző levek készítésére használt hordóimat a kezdeti próbatételek után elköltöztettem a kert háztól távol eső végébe. Így immár a három Mr. Orr is lelkesebben támogatja a bio vegyvédelmi módszereimet.

Árokparti csoda: a fekete nadálytő lé. Kissé érdes levelű, bokros lila virágú növény, aki sportolt a gyökeréből készült kenőcsöt biztosan ismeri. Nos, bátran lehet gyűjteni a levelét, sőt telepíteni a saját kertünkbe is. Áztatott leve serkenti a növények növekedését például a paradicsomét, tápanyagokban: nitrogénben és káliumban gazdag.

A különleges: a mezei zsurló leve, főzete: Sajnos a mi környékünkön ez a növény igazi különlegességnek számít, de remélhetőleg mások könnyebben hozzájutnak. Én a Mecsekben tett rendszeres látogatásaim alkalmával szoktam beszerezni a zsurló készletem. Legalább annyira hatásos fegyver mint a csalánlé, elsősorban a gombabetegségek: lisztharmat, monília, a rozsda, a levelek varasodása, a levélfodrosodás, az egyik legbosszantóbb betegség a paradicsom levélfoltossága ellen véd. Csodás szer, amit használhatunk a gyümölcsfák  tavaszi és őszi lemosó permetezésére is! Érdemes gyűjteni, akár szárítva tárolni és a megfelelő pillanatban áztatással majd, egy rövid (20 perces) főzéssel elkészíteni belőle a permet levet. Természetesen kihűlés után juttatható ki a növényekre!

Biztosan mindenki ismeri, csak nem tudja, hogy ő az: a giliszta űző varádics: Az egyik legnehezebb

kérdés a friss hajtások megvédése a levéltetvek seregének támadása ellen. Nincs elkeserítőbb mint, hogy az egyik pillanatban még gyönyörködünk a zsenge, zöld hajtás végekben, a következőben pedig vastagon belepik a tetvek. Három hatásos fegyverem van a tetvek ellen, ebből az egyik a gilisztaűző varádics leve, a második a katicák csalogatása a kertbe és a harmadik a türelem. De tényleg! A legtöbb esetben a levéltetvek kellemetlenek ugyan, de nem tudnak végzetes károkat okozni a növényben és ahogyan jöttek, miután a hajtások megerősödnek, el is tűnnek. Ha vegyszerrel permetezzük a levéltetveket (is kis kézből fújós, szobanövényes is az!), kiírtjuk az odasereglő katicákat és a hasznos lárváikat (ezzel pedig a következő katica nemzedéket!) is.

Végezetül a szitált fahamu: Érdemes már télen a fűtés szezon alatt megkezdeni a gyűjtését, persze csak a tiszta, fahamut szabad gyűjteni, ugyanez vonatkozik a kerti grillezések végtermékére is (garantáltan alufólia és vegyi gyújtóanyag mentes legyen!). Mivel a kertész korán kelő lény, a harmatos reggelek a legalkalmasabbak arra, hogy a szitált hamus vödörrel felszerelkezve könnyen sétát tegyen a krumpli végeláthatatlan sorai között és könnyed ámde annál gondosabb mozdulattal kiszórja/szitálja a fahamut a levelekre. Nyugodtan higgye el mindenki, nincs az a krumplibogár, amelyik szeretné a fahamuval gazdagon megszórt leveleket rágcsálni. A gyakori esők persze lerombolhatják a hamu kiszóró művészetünk eredményét, de hát a gyakorlás és a mester mutatnak valami homályos összefüggést.

És vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy eső után a nem bio éjjel-nappal permetez, ha szerencsénk van szélmentes időben.

Helyzetkép vihar után

Gondolom nem árulok el nagy titkot senkinek, ha azt mondom, hogy a viharban a legjobban a szelet utálom és mivel mást nem tehetek, figyelve az előjelzéseket visszaszámolok, hogy még hány napot kell kibírni, amíg lecsillapodik. Meg persze izgulok, hogy ezúttal mit is tesz majd tönkre.
Mostanra már (három nap és két fél) túl vagyunk az idei eddigi legnagyobbon, magyarázzuk az okát a globális felmelegedéssel vagy a fagyos szentekkel, így tegnap reggel végre kimerészkedtem a kertbe, hogy körülnézzek.
Amikor ültettem (12 éve) még nagy rajongója voltam a szivarfa hatalmas, szív alakú, zöld leveleinek, de miután minden évben menetrend szerint a zsenge levelek megjelenése után szétszaggatja őket az aktuális vihar és attól kezdve egész nyáron az ember a széttépett, lisztharmattal fertőzött leveleket nézegeti, plussz a szétszóródott száraz szivarokat szedegeti fel a földről, a lelkesedésem jócskán megcsappant, persze nem a fa hibájából.
A legnagyobb természeti csapás ezúttal a tyúkólat sújtotta egy leszakadt ág formájában, ami a tetejét tette tönkre, de szerencsére a tyúkokban semmiféle kárt nem okozott:). A második számú nem túl szerencsés ötletem a fafajta választás terén, a keskenylevelű ezüstfa vagy más néven olajfűz ültetése volt.








Ez a fa gyorsan nő, ami nagyon vonzó tulajdonsága egy teljesen kopár területen, emellett nagyon szeretem az illatát is, de sajnos egyáltalán nem viharálló és a nagy szél rendszeresen letördel belőle egy-egy nagyobb darabot. Éppen a tyúkól felett. Favágás (iszonyú tüskés), darabolás, levágott ágak eltűntetése, fel is került rögtön a kárlista élére.

Lesz  ami lesz, jöjjön a konyhakert. Ahogy sejtettem, a frissen kiültetett palánták sem szerették a nagy szelet, leveleik fonnyadtan lógnak és soknak a vékonyka szára is eltörött.

Persze nagyon nehéz megállni, mikor február óta ragyogó tavaszias az idő, hogy az ember lánya ne ültesse ki a palántákat áprilisban, az erősebb idegzetű mondjuk május elején és ne érezze úgy, hogy már el is késett mindezzel, hogy aztán május közepén menetrendszerűen lesújtson a böjtje eme elhamarkodott döntésének és (majdnem) mindent kezdhessen előlről.
Lehetne persze várni, hogy hogy hátha összeszedi még néhányuk magát, de az az igazság, hogy az a növény, ami közvetlenül a kiültetése után így megtépázódott, egyrészt minden erejét a regenerálódásra fordítja az elkövetkezendő időszakban, a növekedés helyett, ráadásul a sérült levelek fogékonyabbak lesznek a gomba- és egyéb betegségekre is.
Nem nagyon van más választás, mint hogy elbúcsúzunk a sérült palántáktól és újra telepítjük az ágyásokat, erősen reménykedve abban, hogy a következő vihar csak azután érkezik majd, miután volt idejük kellőképpen megerősödniük.
Bármennyire is nem tartom szépnek, ilyenkor valamennyire azért megértem a fóliasátrak rajongóit, mint afféle kísérletet arra, hogy az ember kiküszöbölje a természet kellemetlen meglepetéseit a konyhakertjéből.

Égig érő palánták 2.: a palánta nevelés fortélyai

Kissé ugyan megkésve, de március végére végre valahára készen állt az üvegházam a beköltözésre. Már a tervezgetésnél eldöntöttem, hogy elsősorban palánta nevelésre fogom használni, közben kitapasztalom, hogy is működik egy üvegház, aztán majd meglátjuk a későbbieket.

A nagyoktól látott módon padokkal rendeztem be (főként használaton kívüli kerti padokkal), miután az aljára leterített geotextíliával gondosan kizártam a nem kívánt bevándorlókat (kivéve vakond urat, aki remek hepehupákat túr még ez alatt is!!) és a talajmenti szigetelés érdekében elhatároztam, hogy összezúzott faháncsot terítek le, amilyen vastagon csak lehet, mindenütt az üvegházban.

A magvetéshez fontos, hogy laza, morzsalékos, jó tápanyag ellátottságú talajba vessük el a magokat. Az igazán jó minőségű zsákos palánta föld meglehetősen drága, de kisebb praktikákkal hatékonyabban kihasználhatjuk az erre szánt keretet. A zsákos föld vásárlásánál is arany szabály, hogy olvasni kell!!!! Mindegyik hátulján megtalálhatók az összetevők, és aki valóban bio kertet szeretne, annak az előre bekevert műtrágyát tartalmazó földkeverékektől tartózkodnia kell! Tapasztalatom szerint a jó minőségű általános virágföld legalább annyira jó, mint a drágább palánta föld, ha saját keveréket készítünk belőle, hozzáadott kerti földből (pl.  vakondtúrások összegyűjtött földje!), komposztból, tavalyi cserepekből származó földjeinkből, és ha szükséges némi homokból.

Az így elkészített földkeveréket adagoltam ki az ültető tálcákba, és miután gondosan elsimítottam, soronként elvetettem a magokat (én csávázatlan, bio magokat használok). Ha a későbbiekre nézve szeretnénk megkönnyíteni az életünket, igenis érdemes küzdeni azért, hogy bár legyen a mag bármilyen apró is, ne vessük el túl sűrűn!  Vannak ennek érdekében alkalmazható praktikák is: például, ha kéznél vannak a ráérő nagyszülők, akkor könnyen lebomló papírcsíkokra természetes keményítővel, hosszú téli órákon előre fel lehet ragasztani megfelelő távolságba a magokat. Így már csak a csíkokat kell majd földréteggel befednünk a vetésnél. A nagyon aprókat össze lehet keverni egy kis homokkal és úgy elvetni őket.

Másik fontos tapasztalat, hogy már három nap múlva sem emlékszem, a legnagyobb odafigyelés ellenére, hogy hova mit tettem, így aztán azonnal kiírtam mindegyik tálcára, hogy mi tartózkodik benne (orvos barátnőmnek hála  ráadásul helyes kis falapockákra, alkoholos filccel).

Innentől kezdve jön az izgatott figyelés időszaka, mi hogyan kel majd ki? Mennyi idő alatt? Már mióta elvetettem és még semmi??!! (Ja, hogy még csak egy hete...) És persze a folyamatos öntözés, hiszen a magvetésnek fontos az állandóan nedves talaj.

Az időközben kikelt palánták öntözéséhez én a már bevált csalánlevet használom, az üvegházba beállítottam egy nagyméretű vízgyűjtő edényt, amibe folyamatosan állott vizet tartok és időről időre csalánt áztatok bele (virágzásig lehet szedni folyamatosan) , majd ezt locsolom ki a palántákra. Az állott víz azért jobb mint a csap- vagy a hideg kútvíz, mert a hőmérséklet különbség nem sokkolja a növényt, a csalánlé pedig úgy működik mint egy természetes permetlé, erősíti a növény immunrendszerét, megvédi a betegségektől és még táplálja is. Az eredmény kétségkívül kárpótol a nem túl kellemesnek mondható illatáért.

Az én üvegházamba nem került semmiféle mesterséges fűtés vagy világítás, így a benne fejlődő növények csak néhány lépéssel előzik meg a természetet, de az eredmény így is nagyon látványos. Néhány hét, és be is zöldült az egész, kezdődött a sakkozás a hellyel, mivel a fejlődő növények egyre nagyobb területet igényelek, nem beszélve azokról, amiket szét kell ültetni, hogy jobban fejlődjenek. Mindig lenyűgöz az a vitalitás, ahogyan a törékenynek látszó kis palánták szinte pillanatok alatt eresztenek gyökeret az új helyükön és rendületlenül folytatják a növekedést.

Ha minden elővigyázatosságunk ellenére kiderül, hogy túl sűrűre sikerült a magvetés, meg kell keményíteni a szívünket és megritkítani a növényeket, a megmaradók ezt látványosan meghálálják:)

Joggal kérdezhetjük, hogy ha előbb utóbb úgyis szét kell őket ültetni, akkor miért nem jó egyből nagyobb edénybe vetni őket?  Sajnos a növények ennél ravaszabban működnek és van egy olyan tulajdonságuk, hogy a föld feletti növekedésük előtt (alatt) szeretik a gyökérzetükkel átszőni a földet, amibe kerültek. Ha túl nagy ez a földlabda, akkor az erejük nagy része a gyökér fejlesztésére megy el, és csak jóval később kezdenek fejlődni a föld felett. Viszont a munka nemesít:;) és közben lehet beszélgetni, barátkozni a leendő paradicsom, kel, cukkini, chili és minden más egyéb palántával és azon gondolkodni, hogy mit hova ültet majd ki az ember. Ha pedig túllőtt a célon, akkor azon, hogy  hány barátját, ismerősét és egyéb üzletfelét boldogíthatja majd az általa felnevelt palántákkal:)))