Zöld karácsony - Green Christmas

Igazából nem vagyok egyik párti sem:

• földlabdás elültethető(?),
• vagy kivágott(?),
• vagy semmilyen, mert rengeteg fát feláldozunk néhány napért?

Nem én akarom eldönteni ezt a vitát. (Arra az érzésre azért tisztán emlékszem, hogy amíg a város legnagyobb karácsonyfa árusító helye mellett laktunk, mennyire vérzett a szívem az el nem adott karácsonyfa halmokért, amiket az árusok 24-én estétől hagytak ott heverni hegyekben, amíg el nem szállították őket egyenesen a szemétbe.)
Eddig minden évben vettünk karácsonyfát, háromszor földlabdást is: egyszer visszaválthatóst (meggyőződésem, hogy ezek nagy része sem éli túl), kétszer elültetőst ebből az egyikük életben is van és mára gyönyörű nagy fává nőtt a kertünkben. Többször aztán nem vettem földlabdás fát, mert nem szeretnék tíz éven belül egy susogó fenyves erdő közepén lakni. A karácsonyfákat minden esetre szeretem, főleg karácsony második és harmadik napján, amikor korán reggel békésen lehet nézegetni és beszívni az illatát a a nagy szent estei rohanás után.
Valamiért az idén jött el az az év, hogy még 24-én sem volt fenyőfánk és nekiláttam karácsonyfát készíteni (mindig is tetszettek a formabontó ötletek, kivéve a műanyag fenyőfaszörnyeket). Én azért a kevésbé formabontó mellett döntöttem: zöld lesz és illatos. Mára már a kertünkben olyan sokféle örökzöld nő, meg se kottyan nekik, ha néhány ágat begyűjtök róluk.

A fenyőfa építést egy egyszerű szerkezettel kezdtem: egy karácsonyfa vázat készítettem a kert végében pihenő paradicsom karóimból.. Az elején bele sem gondoltam, hogy a kész fának  súlya lesz, és a tartószerkezetnek el kell bírnia a végeredményt. Érdemes tehát szilárd, terhelés-biztosat gyártani és olyan talpban rögzíteni, ami az egészet megtartja. Nos az enyém így elsőre éppen határeset lett:)
Nagyon szép kérgeket gyűjtöttünk egy erdei sétán, ezzel borítottam be a cserépben a "fa" alját.


Eztán elkezdtem felöltöztetni az ágakat. Kisebb csokrokat kötöztem először a vízszintes rudakra majd a függőlegesekre is. Megpróbáltam minél szebb, érdekesebb és illatosabb örökzöldeket használni: borókát, tujákat és fenyőágakat. A titkos fegyver: zöld fűszernövények ágacskák az illatuk miatt. Zöldre színezett raffia szálakat használtam a nagyobb hadművelethez, mert így nem villogtak a kötöző anyag szálak az ágak között.

Az eredmény valahogy így nézett ki:

Aztán meg így:)))







Nekem így is tetszett, de a nappaliban lassanként megjelenő családtagok, különböző lelkesedéssel fogadta a művemet. Anya 2D-s Karácsonyfája, végül ez lett a hivatalos beceneve.
Hogy egy kicsit felhízlaljam a fenyőt, még egy utolsó praktikát vetettem be:  kicsi, bodros kis borókaágacskákat fogtam össze hajlékony dróttal és kitöltöttem a csokrokkal a lyukakat. A végeredmény szerintem egy dús, na jó: 2,5D-s fa lett, csinosan feldíszítve karácsonyi gömbökkel és csillagokkal. A súly miatt hanyagul oldalra dőlt, de szerencsére pont a "jó" oldalára, így nem fenyegette a feldőlés.

Szóval így lett az idén zöld karácsonyunk, nem vágtak ki miattunk egy fenyőt sem. Aki rajtam kívül még igazán tiszta szívből örült ennek a dolognak  az Panni a kutyusunk, mert a lapos karácsonyfa az eddigi évek gyakorlatával szemben nem az ő kedvenc, lakásból kivezető útvonala kellős közepén terpeszkedett.

Tyúkeszek

"Hull a hó, hull a hó... "állapítottam meg ma reggel... mesebeli félálomban, amikor fél5-kor a konyha felé vettem az irányt, hogy megkezdjem a szokásos tyúk-kutya-madarak mezőgazdasági projekt előkészületeit. Ugyan ez még csak a magyaros 2 milliméteres de azért mégis csak hó és ahhoz mindenképpen elég, hogy az ember lányát így karácsony felé közeledve ünnepi érzésekkel töltse el. Hamarosan el is készült a tyúkreggeli, amit pontban 7-kor készültem feltálalni, áttérvén a tyúkok által diktált téli időszámításra (7-kor kelés, 4-kor fekvés, 0 tojás:((
Emígyen a szokásos fekete vödrömmel bevonulva a baromfi udvarba, végigpörgettem a szokásos reggeli rutinunkat: tyúkmix Mcreggeli : elkészítés-kiadagolás-saláta darabolás-kiszórás-itató jégtörés-vízcserélés-kiöntés. Sajnos mindig megállapítom, hogy a tyúktartónő(i) kéz nem a téli viszonyokra találódott ki, igyekezzek bármennyire, minden egyes alkalommal átfagyott kezekkel kell eltávozom a helyszínről. Azaz csak majdnem eltávoztam, mert ekkor tűnt fel, hogy a tyúkok nincsenek sehol!
A tőlük megszokott viselkedés az, hogy már az első hangokra kiviharzanak az ólból és rávetik magukat az ennivalóra. Most pedig nem voltak sehol!? "A rutin az rutin, de a csudába biztos elfelejtettem kinyitni az ajtót!" Lépett működésbe a tyúkok által az eddigi kapcsolatunk során  szívósan kialakított kisebbségi komplexusom. "Szegények majdnem a bezárt ólban rekedtek miattam:((!"
De az ólajtó nyitva !!! A tyúkok még mindig sehol.

Rá kellett ébrednem, hogy a tyúkok legújabb bolondériája: NEM AKARNAK KIJÖNNI, MERT AZ UDVAR HAVAS!
Ott topogott mindegyik az ajtóban, a vezérek pöttyös és fekete elől, de csak nem akarták megadni a jelet a kivonulásra. Sőt miután aggódva újra megjelentem a látóterükben, rögtön kiadták a mindenki vissza a rudakra jelet!
Ez teljességgel érthetetlen viselkedés, mivel a már tavaly egyszer mindegyikük végigcsinált egy egész telet.
Ez nem lehet más mint a tyúkészből táplálkozó tyúkrutin, barna udvar-jó udvar, fehér-udvar ??

Már több mint két óra telt el és még mindig tanácskoznak a vezérek: "Vajon a tyúk szereti a havat?"
Csak remélni merem, hogy nem az lesz a határozat, hogy a személyzet kötelessége a reggeli rutinba az udvarunk teljes hótalanítása c. akciót is beiktatni!!!!!!

Gazdasági körkép: november

Jelen időszakban az éves  tojástermelésem elérte a gazdasági mélypontot, ezt bizton állíthatom.  A (szeptember óta szigorúan monoton) csökkenési görbe csak azért nem csapott át negatívba, mert semmiféle konyha késes vagy menyétes merénylethez nem folyamodtam (még!!). Jelentem, hogy a csajok teljes létszámban megvannak, de tojni, na azt egyáltalán nem hajlandóak. Eszükbe sem jut!
Pedig látszólag minden a legnagyobb rendben van velük: korán fekszenek, későn kelnek, tesznek-vesznek, esznek egész nap. Csak éppen NEM TOJNAK! Sajnos az a tény sem vigasztal, hogy mérvadó tudományos körök szerint ez normális a túl rövid nappalok- és túl hosszú éjszakák miatt. Törődjek bele, hogy a jelek szerint a biológiai óra hatása erősebb mint az én pozitív kisugárzásom? De hát nekem különleges itáliai fajtyúkjaim vannak, amikről a szakirodalom azt állítja, hogy "megbízható, egész évben jól tojó fajta" és egyáltalán egy szót sem ejt a tojásmentes őszi, (téli?) szünetről.

Ráadásul mintha ez nem volna elég, Pannika (a kutyusunk, családunk szeme-fénye) úgy döntött, hogy lerázza magáról a tavasztól őszig türelmesen ránevelt, a Kertek Nagy Barátja címet és visszahódítja a szerinte a területéből jogtalanul elbitorolt veteményesemet. Igaz, hogy ezek most jobbára csak gondosan felásott ámde üresnek látszó három- és négyszögek, na dehát ez egész néhány héttel ezelőttig nem így volt!
Pannika első számú merénylete a régi rend ellen, hogy egy ideje szisztematikusan raktározza nehezebb időkre szánt csontjait az ágyásaim közepébe, amiket ráadásul későbbi őrjáratain újra meg újra meglátogat, ha kell gondosan át is helyez - természetesen egy másik ágyásba.
Sőőőt ma reggel úgy döntött, hogy a terület visszacsatolást, amolyan megjelölős pisilésekkel is foganatosítja és legnagyobb megdöbbenésemre magától értetődő természetességgel besétált a volt (bio)krumpli ágyásom kellős közepébe és elegánsan körbejelölgette.
Ahogyan elnézem, sajnos mivel a viruló veteményes egyelőre csak emlék, nem lesz könnyű feladat a tavasz beköszöntével a kutya- és tyúkseregletnek újra eszébe juttatni, hogy hogyan is működnek normálisan a dolgok:(((

Best of nyári kiskert

Már most hiányzik a nyár!!!!

Bogárhotel egyszerűen

A "tiszta udvar rendes ház" típusú kertész egész ősszel lázasan gereblyézik, éget sőt újabban már falevélporszívózik is (szép, napsütötte vasárnapon lehetőleg már reggel 8-tól, ilyen módon is megpróbálva lelkiismeret furdalást ébreszteni a szomszéd-társadalom sokáig alvó tagjaiban) . Mintha a lehullott falevelek ellenséges taposóaknaként hirtelen ellepték volna a kertet, ezért aztán azonnal mentesíteni kellene az egész területet. Pedig a lehullott falevelek nagyon hasznosak, feltéve ha csinos kupacokba rendezve nem égetjük el azonnal őket!

Én például sosem égetek a kertben, különösen nem el a faleveleket, túl értékesek ahhoz, hogy csak úgy elpazaroljam őket. Szerencsére van belőlük bőven! Csak egy részét gereblyézem össze, csakis azokat, amelyek a szeles időben a tavamat veszélyeztetik dacolva a hálós- letakarós módszeremmel, valahogy mindig megtalálják azokat a réseket, ahol először a tó tetején majd szépen lassan a mélybe merülve landolhatnak.
Ezekből az összegyűjtött falevelekből és a remekül hajlítható tyúkrácsból helyre kis szigetelő tornyokat készítek fagyérzékeny növények pl. a füge bokraim köré. Ez a falevél szigetelés kiválóan védi a fagyérzékeny növényeket egész télen át, tavasszal pedig az egész egy mozdulattal eltávolítható: falevelek a komposztba, tyúkháló eltéve jövő őszre.
Faleveleket  komposztálni, egyébként egyike a leghálásabb tevékenységnek, mivel ezek szinte a leggyorsabban lebomló részét képezik a komposztnak, a következő ősszel már biztosan kiszórható, kiváló minőségű anyagot alkotnak. Most először megpróbálkozom a diófa levelek komposztálásával is (szakítva az eddigi szilárd meggyőződéssel, miszerint ez szigorúan tilos!) és hiszek azoknak a tudományos eredményeken alapuló publikációknak, amelyek szerint a diólevelek növekedést gátló anyaga is lebomlik a komposztálási folyamatban, és a belőlük is értékes komposzt lesz, ami már nem gátolja fejlődésükben az új palántákat. Ez az új kísérletem az elkövetkezendő időszakra, meglátjuk, hogy sikerül-e?
Végezetül szakítottam azzal a szemlélettel is, hogy csak a csillogóra gereblyézett kert a valami, és akarattal meghagyom tavaszig a fák és a bokrok körül takaros kis  foltokban összegyűlt faleveleket. Egyrészt mert megvédik a kemény fagyos, hómentes időszakban az alattuk áttelelő növényeket, másrészt mert nagyon sok bogárnak, rovarnak, mezei egérnek nyújtanak menedéket a kemény téli fagyok elől. Nézzük csak meg egy meleg, napos kora délutánon, hogy éled fel a kihalt, száraznak tűnő avar! Napozó kis bodobácsok lepik el rögtön a barna faleveleket, élvezve a meleg napsugarakat. Katicákat is szép számmal találunk a száraz meleg levéltakaró alatt, akik mind-mind kétségbeesett távozásra kényszerülnek, ha időnap előtt elkezdjük felszámolni a téli szállásukat.  Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem fogják az erős őszi szelek szerteszét fújni a levéltakarónkat, néhány vékony gallyat dobjunk a tetejére és ezzel készen is van az 5 csillagos bogárhotel, működtessük bátran, egészen a meleg tavaszi napokig, amikor a szállóvendégeink már bátran kicsekkolhatnak. Utána is ráérünk a következő évi az utca legrendesebb portája címért harcba indulni!

Komposzt- I'm lovin it!

A komposzt tényleg a legcsodálatosabb dolgok egyike azoknak, amik csak a kertünkben megteremhetnek. Bár elég nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy magától terem, valójában mint a legtöbb dologgal elég sok macera van vele. Főleg amíg az ember a saját bőrén-kárán megtanulja, hogy mit érdemes és mit nem.
Nem érdemes például eltüntetni kívánt nagy darab ágakat csak úgy simán egészben beledobálni, arra gondolva, hogy ott majdcsak történik velük valami és addig sem a kert közepén éktelenkedik. Nos nem nagyon történik, persze egy kicsikét besötétedik a színe, jól összegubancolódik más nehezebben elkorhadó dolgokkal, de fájdalom még egy-két év múlva is szinte újszerű állapotban kerül elő a kupacunk mélyéről. Tényleg sok mindent lehet komposztálni, de leginkább olyat ami a lágyszárú formátumhoz közelít.
Kivételt képeznek ez alól az olyan vízi növények szárai mint a sás és a gyékény, amik éppen hogy a vízálló életmódra rendezkedtek be és ezért csak nagyon hosszú küzdelem árán hajlandók lebomlani. Vagy az avokádó magja ami két éves intenzív komposzt kúra után is remek egészségnek örvendve kerül elő legnagyobb meglepetésünkre a halom mélyéről. Hasonló megfontolásból lehet, de nem nagyon érdemes kísérletezni a dió és tojás héjjal sem:((

A másik fontos tanulság számomra, hogy az előre elkészített a legfontosabb kerti desing szempontoknak bizonyára megfelelő komposztálók nem feltétlenül a legnagyszerűbbek ehhez az egész hadművelethez.

Egészen addig nincs velük gond, amíg össze kell szerelni és meg kell tölteni őket mindenféle zöld maradvánnyal, de amikor az ember ki szeretné belőlük nyerni a szorgos gyűjtögetés és egy egész éves korhadozás eredményét, nos ez nem is olyan egyszerű. Az én komposzt praxisomban eddig egy darab fáradt zöld műanyag (szélein összeműanyagszögezett) és két darab falécekből vízmértékben (!) összeállított (máskülönben eléggé rusztikus kinézetű lesz már az elején), négyzetes alapterületű szerkezet fordult meg. Mindegyikkel a döntő ütközetre akkor került sor, amikor ki kellett (volna) belőlük szedni az elkészült komposztot.

Sajnos, csak azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, a komposzt nem a dombtetőn keletkezik. Sőt általában nem is úgy kell elképzelni, hogy a fáradtsággal összehordott halmunk egy varázsütésre finom kis komposzttá változik, hanem inkább úgy, hogy bár az egész felülről nem sok bíztatót mutat, de mi igenis hiszünk benne, hogy mindent megtettünk és jól csináltunk, na ekkor érdemes lebányászni a legaljáig, mert ott található az igazi meglepetés. Na mármost a műanyag és egyéb desing komposztálók éppen azon vannak, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Ha pedig végső elkeseredésünkben a kalapácsos-erős emberes módszerhez folyamodunk, akkor erősen csökkentjük annak a valószínűségét, hogy a drága jó komposztálónkat még egyszer az életben össze tudjuk majd szerelni.

Így aztán mindezeket figyelembe véve tehát az én "dream komposztálóm" az évek során az alábbiak alapján alakult:
• legyen elég nagy ahhoz. hogy kényelmesen át lehessen rakni benne az egyik kupacot a másikra vagy egy üres helyre (vasvillával, kinyújtott kézzel, egyenes derékkal-én próbáltam másképp is: biztos derék és könyékpanaszok min. 2 hétig),
• legyen könnyen mozgatható az oldala és ki lehessen szedni belőle a kész komposztot,
• elférjen mellette egy talicska is, hogy ne vödörrel kelljen ki-és behordani belőle az anyagot,
• és végezetül, azért nézzen is ki valahogy.
Bármennyire is meglepő létezik olyan megoldás, ami mindezt tudja: mégpedig a maradék raklapos-egyéb régebbi komposztálókból szabadszellemben újrahasznosított-házilag is könnyedén összeállítható komposztáló, ami igény (és raklap méret szerint) növelhető, könnyen szét- és összerakható, kibontható (némi  erőnléti edzés azért szükséges: 1 db raklap = min.15 kg, vizesen még több) .

Így az idén őszre felszámoltam az összes régi típusú komposztálómat. Az egy éves kerti működés és ennek maradék növényi eredménye tudatában megnöveltem és átépítettem a komposztáló rendszeremet, kihordtam az aljáról az elmúlt szezon termését a kertbe. A komposzt olyan mint a kindertojás. Mindig talál benne meglepetéseket az ember. Nos amiket én találtam, annak leginkább a tyúkok örültek. Egyszerűen imádják ezeket a jó kiállású, kövér fehér cserebogár pajorokat.
Az eredmény: komposzttal vastagon beterített ágyások, jóllakott tyúkok, kell ennél nagyobb boldogság???

Bio kertészkedés élesben 2.: Így telt a nyár

Biokertem várakozásomon felül vizsgázott vagy inkább vizsgáztunk mindketten:)? Én, hogy nem vesztettem el a kezdeti lelkesedést, sőt inkább egyre nőtt bennem a sikerek láttán. A Kert pedig, hogy szinte minden működött mint a karikacsapás, nem voltak nagy melléfogások, kártevések, ráadásul nem is adott erőn felüli sok munkát. Talán a legtöbb időt az esti és a hajnali öntözés jelentette, de erről nem a Kert tehet, hanem az időjárás. Mégsem hiszem, hogy szeretnék automata öntözést, szeretek öntözni, jó érzés vizet adni a növényeknek és közben a következő terveken gondolkozni.

Szeretném röviden sorra venni, hogy mik azok, amik különösen jól sikerültek, hogy mindenkit arra biztassak, kertészkedni nagyszerű tehát érdemes:))

1. Háromféle krumplit vetettem, rózsaszín héjút és sárga- lila pöttyöset, egyrészt mert ezekből tudtam csávázás mentes vetőburgonyát beszerezni, másrészt, mert a lila pöttyös a titkos kedvencemmé nőtte ki magát. A harmadik fajta a kerekegyházi lila héjú volt, ezt ajándékba kaptam a Rendek tanyán. Voltak félelmeim és gyerekkori visszatérő lidércnyomásos emlékeim a bio hadviselésről a krumpli bogár invázió ellen: sárga gumikesztyűvel és nejlonzacskóval, kézzel türelmesen szedegetve a krumplibogarat a teljes kifejlődése összes állomásán. De a legnagyobb meglepetésemre az én krumplimmal semmiféle gond nem volt, talán ha 4-5 alkalommal jelent meg átutazóban egy-egy krumpli bogár. A nagy utazás a tyúkok gyomrában végződött, mélységes megelégedéssel töltve el minden érintett felet, a bogár kivételével természetesen. Néhányszor beszórtam hamuval is a leveleket megelőzésképpen, de egy-egy ilyen művelet után rendszerint esni kezdett így aztán felhagytam vele. Viszont ültettem csombort a krumplik közé, remélem hogy ez is segített a bogár invázió megfékezésében. Szóval a krumpli dolog  kipipálva jelesre:)

2. Egy másik kedvencem a pálmafa alakú kelkáposzta. Magról vetettem egy egész nagy regimentet, de nem hagytam megfélemlíteni magam a kelkáposzta inváziótól, gyorsan szétültettem őket és utána szépen megnőttek. Amit nagyon szeretek, hogy gömb alakú változatával ellentétben nem kell izgulni, hogy befejesedik-e, és ha igen akkor belül titokban nem rágja-e össze valamilyen láthatatlan kukac? Nem a kelkáposzta pálmákkal nem történik ilyen, és ellentétben a kínai kellel, ennek igazi finom intenzív kelkáposzta íze van. Rengeteg elfogyott belőle.

3. A padlizsán kaland nagy tanulsága, hogy a padlizsánt folyamatosan öntözni kell, csak akkor fog teremni. Régebben valamiért az a kényszerképzet élt bennem, hogy a padlizsán kifejezetten szereti a melegt és szárazságot, ezért szigorúan tilos agyonöntözni. A padlizsán csalfa növény, ugyanis fittyet hány az ilyesfajta kertészi kilengésekre, látszólag pompás kis bokorrá fejlődik, sőt  elegáns lila virágokat is felmutat, aztán a legnagyobb csalódásunkra egyszerűen leszárítja őket, amikor már éppen reménykedni kezdünk, nálunk fognak a legkerekebb padlizsánok nőni. Viszont ha belátjuk a tévedésünket és odaadóan öntözni kezdjük, akkor minden egyes növény bőséges padlizsán özönnel  jutalmazza ezt.

4. Bekövetkezett a paradicsom cunami. Kicsit elvetettem a sulykot a paradicsom ültetésben. Kaptam magot Tápiószeléről, és ugyan először nem bíztam a sikerben, de végül is minden egyes magból remek kis palántákat neveltem. Ezeket tehát mind-mind el kellett ültetni. Jártamban-keltemben pedig beszereztem még néhány különlegeset. A paradicsom szerintem nem egy macerás növény, csak megfelelő mennyiségű karó arzenállal és a beveréshez szükséges karizommal kell rendelkeznie annak, viszont komoly karó és karmunka szükséges a megfékezéséhez, különben képes minden irányba elterebélyesedni. Mostanra több  mint egy hónapja folyamatosan teremnek, minden ami elképzelhető: kicsi, kerek, gömbölyű, óriási, hosszúkás, piros vagy citromsárga. Egy hónapja folyamatosan paradicsomot főzök be: lé-spagettiszósz- lecsó, spagettiszósz-lecsó-lé és még nincs vége.

5. Zöld saláták minden mennyiségben. A júliusi nagy forróságban nem, viszont augusztusban lesz ami lesz alapon megpróbálkoztam mindenféle másodveteménnyel. Az már biztosnak látszott, hogy a napi 2-3 órás öntözést nem fogom egyhamar megúszni, így azt gondoltam, hogy ennyi vízzel csak ki tudok növeszteni néhány másodveteményt. Vetettem retkeket, spenótot, mangoldot és gondolva a tyúkok hasára takarmányrépát, valamint különféle salátanövényeket. Meglepő módon mindegyik kikelt és szépen növekedett dacolva az augusztusi forrósággal, lett spenótom, retkem és takarmányrépa és salátalevelem. Vetettem még zöldbabot is, ha hosszú lesz az ősz még biztosan beérik ez is.

6. Az édes kömény egy remek példa arra, hogy hogyan lehet előnyt kovácsolni még a kevésbé sikeresnek mondható dolgokból is. Bármennyire is igyekeztem és álmodoztam a remek kis édeskömény gumókról, nem lett belőlük semmi. Az ígéretesnek induló növények egyik pillanatról a másikra pillanatok alatt mindenféle gumósodás nélkül hosszú szárat növesztettek, majd vadul burjánzani majd virágozni kezdtek. Már majdnem kitépkedtem a renitens köményeket, amikor jött az isteni szikra: bio édeskömény mag!! Aranyáron méri mindegyik fűszerkereskedés, nekem meg itt van az orrom előtt. Erről szól a rugalmas projektmenedzsment: a gumó projektből köménymag projekt. Szeptember végére várom majd a végeredményt.

7. A kertészkedés legnagyobb tanulságai közé tartozik számomra, hogy a beérett zöldségekkel, gyümölcsökkel valamint tenni kell. Ráadásul a növények nem igen veszik figyelembe a vasár-  és ünnepnapokat, nem létezik számokra olyan hogy fokozatos időzítés, ha egyszer teremni akarnak, akkor teremnek. De azért ez jó dolog ám! Még akkor is, ha összevissza fröcskölik a nem éppen erre formatervezett hófehér konyhámat és akkor is, ha vasárnap hajnalban azon kapom magam, hogy már 10 kiló padlizsánt pucoltam és daraboltam fel. Aranyigazság, hogy a végeredmény mindenért kárpótol. Barátnőm csak úgy emlegeti a garázsunkat, hogy a Fűszért Nagyker. Mi lenne ha karácsonyra egy nyári konyhát kívánnék magamnak?

A Nagy Őszi Divat Hét-- Italian fashion 2013, ősz

A szeptember ennél jobban nem is kezdődhetett volna, a világ legkitartóbb kotlós tyúkja végre felhagyott a vég nélküli próbálkozásokkal és 2 és fél hónap (10 hét!) után belátta: egyelőre nem lesz belőle szingli tyúkanyu, így végre visszatért a többi tisztességes tyúkhajadon nyugodt életmódjához.
Éppen a kerítésen kívülről élveztem Pannikával az idilli látványt, amit a békésen kapirgáló tyúkok nyújtottak, amikor valami furcsára lettem figyelmes. Az egyik szürkén valami megváltozott, eddig mintha nem így nézett volna ki?

Fejtől farokig furcsa dolgok tűntek fel rajta: a nyakán az eddigi egyenletes, szépen simuló tollak helyett rövidebb, hosszabb össze-vissza állók meredeztek és ami a legbizarabb volt, mintha teljesen eltűntek volna a farktollai. Vagy lehet, hogy tévedek és nem is voltak neki?

Remélve, hogy csak biztosan csak elszoktam a látványuktól és képzelődöm, próbáltam összehasonlító elemzést végezni közöttük.

Ennek módszertani leírása a következő: miközben az egyre türelmetlenebbé váló kutya egyenletesen növekvő hangerővel ugat melletted, megpróbálod a kinézett egyedet az egyik szemeddel folyamatosan figyelemmel kísérve más hasonló egyedekkel összevetni és megnyugodni, nincsen is rajta semmi különleges.

Nos amint a képen is látható, határozottan volt, sőt az is feltűnt, hogy még néhányan csatlakoztak ehhez a decens stílushoz és az eddigi visszafogott, szép egyenletes kiskabátjuk helyett határozottan valami sokkal formabontóbb dolgot viselnek.

Ami a gyanúmat, hogy ez mégsem teljesen szokványos amit látok, a kifutójuk sarkában mindenfelé hanyagul szétdobált tollak is megerősítették.

A megfigyelésem eredményeképpen nem volt más választásom mint be kellett látnom: az olasz csajok mint amolyan született divat őrültek felpróbálták az új őszi kollekciót. Bemutatójuk alapján tehát az új őszi trend az idén az Ipoly street-en: trópusi-jungle stílus amolyan kissé hagyományosnak mondható kiwi madár stílusban, hetykén csapott farokkal (eredeti mintadarabot lásd. Londoni Természettudományi Múzeumban). Arat a nyakban enyhén tépett fazon, helyenként szabadon lengedező hosszabb-rövidebb valódi madártollakból készített boával. A színek maradtak a fáradt földszínek( még szerencse!): kékbe hajló acélfekete, fáradt piros apró kalapkölteménnyel, finom ezüstbe hajló halvány szürkés barna, na és az elmaradhatatlan klasszikus, a fekete-fehér, elegáns apró pöttyökkel.