Le petit potager

Régóta ízlelgetem ezt a szót és számomra pont olyan, amilyennek hangzik: friss, ropogós, könnyed és franciás. Mint egy zöldség leves vagy éppenséggel egy zöldséges kert. Mindegyik potager-ben, amit eddig láttam volt egy kis könnyed csavar, ami megkülönböztette, a "csak" egyszerűen konyhakerttől. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani ezeket a kerteket, ha valaki tudja, hogy milyenek azok a nők, akik nem erőlködve, hanem könnyedén tudnak elegánsak lenni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Semmi erőlködés, mégis a végeredmény könnyed, tökéletesség, visszafogott elegancia. Nos ilyen kert az igazi potager.

Az elsőt magán a Champ Elysées-én láttam, ahol a francia kertészek nem átallottak a virágok közé színes szárú mangoldokat és őrületesen harsány, sötét zöld levelű keleket ültetni. Szépség és hasznosság könnyedén egybe kombinálva, mert nincs is nagyszerűbb annál, ha egy kert nemcsak szép, de hasznos, ehető is.

A saját kertemben többször is próbálkoztam hasonlóval, nemcsak a szépségből, hanem a biokertészkedés növénytársítási alapelveiből kiindulva vagy a kolostorkerti hagyományokból merítve: fűszer- és aroma növény gyűrűvel megvédeni a "hasznos" konyhakerti növényeket a kártevőktől. Gyönyörű a kertem, büszke is vagyok rá, de azt az igazi könnyed, franciás hangulatot mégsem sikerült megteremtenem. Egészen az idei évig. 

Az udvarunk előkertjében két éve kezdtem el kísérletezni egy szigorúan strukturált, egyenes vonalak mentén kialakított, alapvetően négy darab egyforma négyzetre osztott levendula és fűszerkerttel, abból a meggondolásból, hogy a ház, az út és a kerítés fala között amúgy is behatárolt keretek közé nem érdemes tájképi kertet vagy akár mini dzsungelt beerőszakolni.

Ki is alakítottam az egyenes vonalú ágyásokat, az egyforma szélességű utakat és az egyenes vonalba beültetett levendula sorokat. Az ágyások szélére örökzöld bukszus szegélyt telepítettem, amit szigorúan szögletesre nyírt egybefüggő kerítés szegély formájúra nevelek majd. Elkészült, szép is volt, csak valahogy hiányzott belőle vmi különlegesség, vmi csavar ami igazán magával ragadja az embert.

És akkor jött a szikra és az inspiráció, hogy ki kell emelni a kertet a vízszintes létéből, izgalmasabbá, élőbbé kell tenni. A még csak fejlődő kertet egy kis csalással késszé varázsolni, úgy hogy az évelőket hosszú távon nem befolyásoljuk a fejlődésükben, de megtörjük és izgalmassá tesszük az által, hogy magasabbra növő növényeket helyezünk el benne.

Így aztán nekiálltam és bambusz karókból kecses sátorszerű kereteket készítettem, erre fut majd fel a tövébe vetett bab és az uborka, két-két ágyásonként váltakozva. Emellett színes egynyáriakból magkeveréket mixeltem, amely többféle (jellemzően rózsaszínű) ciniát, pillangó virágot, koriandert, színes levélnyelű mangoldot és dísznek nevelt édesköményt tartalmazott és ezt szórtam el a négyzetekbe, a levendula tövek közé.

Bár még csak én látom benne azt a kertet, amivé az idén nyárra lennie kell, de azt gondolom, hogy végre ez lesz az én igazi potager-ém. A szigorúan formalizált francia kerti hagyományokra épülve, belevinni egy kis csavart, az ezüstös sorok közé zöld zöldség sátrakat és könnyed, színes virágfelhőt varázsolni. Szép a szemnek, hasznos a rovaroknak és táplálék az embernek. Kell ennél több a tökéletességhez?

Városi farm: működhet-e fenntartható módon?

Igazából akkor értettem meg, hogy egy hagyományos, gazdálkodó falusi család környezete hosszú generációkon keresztül mennyire jól kitalált, mai szóval fogalmazva fenntartható módon működtethető, komplex rendszert alkot, amikor belerázódtam a tyúktartás hétköznapjaiba...

és ráébredtem, hogy a „Minden napra egy tojás” projekt mennyibe is fog kerülni nekem. Nem akarok álszent lenni, de még csak nem is arról szól a dolog, hogy egyelőre nem tudnám  a tyúktartás költségeit kigazdálkodni a fizetésemből, csak hát akkor, hogy is van ez? Annak idején biztosan nem a lidlibe szaladgált a gazdaasszony, hogy táplálni tudja a csemetéi mellett a tyúkjait is. Márpedig az én napi bevásárlásom kezdett észrevétlenül úgy kinézni, hogy 50% ember- és mellette 50% tyúkélelem: rozskenyér beáztatásra, saláta és egyéb zöld levelű zöldségek, sárgarépa, alma (?!) najó az olcsóbbik fajta, és túró a fehérje miatt. (???!!!!)

Mentségül szolgáljon, hogy azt már a kezdetektől eldöntöttem: nem akarom kész tápokkal etetni a tyúkjaimat, mert akkor valószínűleg nem sok különbség lenne a saját, és a polcról leemelt, dobozos, tojásgyári tojások között. A tápmentes tyúktartáshoz viszont az kell, hogy a tyúk minden szükséges tápanyagot, vitamint és nyomelemet megkapjon: magokat, fehérjét, karotint, meszet, kevés szénhidrátot, mindenféle zöldeket és persze vizet. Persze, hogy a szépen kimunkált, mesteri módon összeállított tyúkétrend elemei aztán észrevétlenül kezdték megtölteni a kasszaszalagot.J

De ez a helyzet egyre inkább zavart. Nyilvánvaló, hogy az alapot képező kukoricás gabona keveréket szántóföld híján nem tudom megtermelni magam, ez tehát továbbra is marad a bevásárló listámon. Egy darabig foglalkoztatott a gondolat, hogy szemes formátumban szerezzem be és magam daráljam, de aztán végiggondoltam, hogy a daráló elektromos árammal működik… és arra jutottam, hogy ezt a tételt továbbra is darálva veszem meg.

A családi és baráti kenyér maradékot próbáltam összegyűjteni és hasznosítani, de ha valaki már megtette, megerősíthet, hogy a legtöbb fajta emberi (!) fogyasztásra szánt kenyér, beáztatva aztán végképp elveszíti mindenfajta élvezeti értékét és nyúlós masszává alakul, amit jóérzésű gazdaként még a tyúkjaimmal sem tudtam megetetni. Egy bizonyos fajta rozskenyér tehát továbbra is megmaradt a listán, és a túró (ha lehet akciós!), a megfelelő fehérje bevitel miatt. A fehérje kérdést szójával is lehetne orvosolni, de sehol nem kaptam megnyugtató választ arra nézve, hogy a mi kis országunkban kizárólag GMO mentes szóját árulnak-e vagy sem. A legtöbb gazdaboltos egyébként sem túl boldog, ha az ember vásárlás helyett, szóbeli vizsgáztatást végez rajtuk hosszú percekig.

Ahol viszont fenntarthatósági szempontból tényleg jelentős áttörést értem el, az a zöldség front. Először is feltérképeztem a környék jól termő tyúkhúr mezőit, miután megállapítottam, hogy a tyúkok tényleg élnek halnak a tyúkhúrért. Ráadásul a tyúkhúrnak az a kellemes tulajdonsága is megvan, hogy késő ősztől gyakorlatilag tavaszig zöld, így pont a nehezebb téli időszakban segít be a tyúkélelmezésbe.

Az egész tyúktartás legnagyobb nagy vívmánya azonban maga a konyhakert. Még ha ez egy kissé erős kijelentésnek hangzik, hogy valaki a tyúkok miatt kezdjen el konyha kertészkedni. A remek zöldségeknek naná, hogy a család is örül, de a kert léte pontosan annak a felismerésnek köszönhető, hogy ha valaki tényleg felelősséggel szeretne hasonló dolgokba kezdeni, muszáj törekednie arra, hogy megteremtse az egységet a rendszer egyes elemei között. A kertből kikerülő zöldség maradékok, gyomok, és egyéb leveleknek örülnek a tyúkok, sőt (!) a teljes pajor és egyéb kártevő kollekcióért egyenesen megőrülnek, a tyúktrágya pedig kiválóan komposztálható és javítja a talajt.  A tojás íze csodálatos, főleg ha nem számoljuk ki, hogy pontosan mennyibe is kerül ;)

Egy szó mint száz valószínűleg egy városi farm keretei között nem lesz maradéktalan a siker, de a felismerés és a fenntarthatóságra törekvés már maga is nagyon komoly fegyvertény.

Tyúkot tartani jó!!!!!

A tyúk eléggé mozgékony lény

Mint tapasztalt (harmadik éves) tyúktartó, többféle facebookos tyúkcsoportosulás (hazai és külföldi ) lelkes tagja, szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy tyúkot tartani igenis jó dolog!!! Sőt városban tyúkot tartani is jó dolog, amennyiben azért van egy olyan szabad terület, ahol a tyúkok szabadon jöhetnek-mehetnek, kapirgálhatnak, tegyenek-vegyenek kedvükre, mert a tyúk szeret mozogni. Ebből adódóan például erkélyen tyúkot tartani nem lehet!!! Sőt nekem azok a kicsi zárt, mobil tyúkólak sem túl szimpatikusak, ahol a tyúknak ugyan mindig a kert másik pontján, de alig-alig van 1-2 m2 helye.

Érdemes tehát elkülöníteni egy min. 30-40 m2-es részt az udvarban (persze tyúkszámtól függően), ahol a tyúkólat elhelyezzük. Jó, ha ez nem egy teljesen csupasz, fa nélküli rész. 

A tyúkudvart körbevevő kerítés magasságát kezdetben kardinális dolognak tartottam. De aztán kiderült, hogy bár a tyúkok született repülő bajnokok, azonban, ha hirtelen mozdulatokkal, és egyéb más ravasz befogási módszerekkel nem frusztráljuk őket, maguktól nem repdesnek csak úgy, ok nélkül szanaszét. Jól elvannak az udvarukban, ha ennek a mérete megfelelő.

Hol lakik a tyúk amikor nem az udvaron tartózkodik?

Mindenképpen a célnak megfelelő és egyben esztétikus tyúkházikót szerettem volna, így hosszasan keresgéltem és tervezgettem és boldogan állíthatom, hogy annak, ami született minden részletével elégedett vagyok. Fontos hogy lábakon áll, mert így a tyúkok esős időben vagy túlzott napsütésben is behúzódhatnak alá. Jó hogy a két legfontosabb része kívülről is könnyen hozzáférhető: a tojó rekeszek tartalmához egy oldalsó ajtó lenyitásával hozzáférhetek, a rendszeres tisztítás pedig szintén a két hátsó fali ajtó lenyitásával gyorsan és hatékonyan megoldható.

Mennyire fázik télen a tyúk?

Az első tél előtt rettegve képzeltem el, hogy egy fagyos reggelen mirelit tyúkokat fogok találni az ülő rudakon. Az utolsó utáni, novemberi pillanatokban, veszedelmes tempóban szigeteltem le belülről a tyúkházikó oldal falait a nyári szigetezésből hazakerült, eléggé viharvert polifómokkal. Nem tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy az aggodalmam hiábavaló volt, de erős a gyanúm. Mindenesetre  a tyúkok nem azok a nagyon fázós fajta lények, jól megvannak a téli hóban és hidegben is. Este pedig összebújnak és felfújják magukat, így aztán remekül átvészelik a telet.

A tyúk kíváncsi 

A tyúkok kifejezetten szeretnek kíváncsiskodni és hálásak, ha a kerítésük mögül figyelemmel kísérhetik azt, ami az udvarban történik körülöttük. Megtanulják azt is például, hogy bár a kutya első pillantásra egy ijesztő szőrös szörny, de csak a kerítésükön kívül tart a hatóköre. És ők rezzenéstelen arccal, nyugodtan szemlélődhetnek a kerítésen belülről.

Mit eszik a tyúk?

A kezdetektől tudtam, hogy táp- és más egyéb fokozószer mentesen szeretném felnevelni a tyúkjaimat, hogy megtapasztalhassam az igazi tojás ízét. A jó hír az, hogy lehet ilyen módon tyúkot tartani, csak arra kell figyelni, hogy a tyúk minden szükségletét lefedjük. Kapjon fehérjét, meszet és ásványi anyagokat, magokat és zöldet is! 

Nálam a kontinentális tyúk reggeli, hogy vízben áztatott rozskenyérrel, túróval és főtt sárgarépával morzsalékosra keverem a napi adag vegyes darát, ehhez még egy Zoolit nevű, ásványi anyagokat és meszet tartalmazó fehér port keverek. Emellett szórok még az udvarba szemes takarmányt, hogy kapirgálhassanak és csipegethessenek. Igyekszem zöld levelekről is gondoskodni, ami nyáron és ősszel nem jelent nagy nehézséget. De télen és kora tavasszal bizony mindennemű tyúkhúr mezőt fel kellett már térképeznem, hogy a tyúkok a napi zöldjüket magukhoz vehessék. Ha valaki látta, hogy a tyúkok mennyire odavannak a tyúkhúrért azt kívánja, hogy bárcsak a kiskertje minden szegletét vastagon belepné ez a remek növény! 

A leírtakból vélelmezhető, hogy az efféle tyúktartás nem a legolcsóbb dolog. Én például arra jutottam, hogy kell hozzá egy veteményes, ha valamennyire legalább fenntartható módon szeretném működtetni a dolgot és nem minden áldott nap a Lidliből beszerezni a tyúkbetevőt. 

Mikor tojik a tyúk? (Azért egy kis motiváció nem árt, de...)

A tyúk életkorát tekintve egy éves kora körültől tojik, ha nem vágjuk le idejekorán. Körülbelül 26 órás ciklusokban teszi, tehát nem teljesen minden nap, de majdnem. Sajnos a tojás és a biológia együtt működik, így aztán, ha a tyúk úgy ítéli meg, hogy az anyai ingerküszöbe alá csökkent a nappali, világos órák száma, akkor beszünteti a tojást (kb. novemberben) és legközelebb február végén kezdi újra. Valami miatt azonban ez a dolog nem mindegyikükre igaz, így egy-egy tojást adagolnak azért ebben a szűkös időszakban is, de sajnos ilyenkor bekövetkezhet, hogy az ember szégyenszemre arra kényszerül, hogy újra olvasgatni kezdje a kódszámokat a bolti tojások külsején. Lehet persze megpróbálkozni a tyúkok átverésével és világítani nekik télen is, de ezt én övön aluli dolognak érzem, így békésen kivárom, míg újra úgy érzik, hogy most már alkalmas az idő, gyerünk lehet újra szaporodni! Persze ebből rögtön adódik a kérdés, hogy

Tojik-e a tyúk kakas nélkül is?

Nos igen. Mindenféle tévhitet szeretnék eloszlatni, ahhoz, hogy tojjon, nem kell a tyúknak kakas. Sőt ahhoz sem kifejezetten, hogy jól érezze magát az életben. Én a probléma mentes tyúktartás híve vagyok és nem tartok kakast, megspórolva ezzel a kakas okozta izgalmakat, a veszekedést, a rangoskodást és a kotló tyúkkal folytatott küzdelmeket.  

Igaz, hogy így viszont kiscsibéket sem fog kikölteni egyik tyúkom sem, de egyelőre ez jól van így, előbb a tyúk aztán a tojás.

Gondoltam szólok, hogy elkezdődött!

Ha valaki azt gondolja, hogy a téli pufi dzseki és a kertészkedés nem passzolnak egymáshoz, nos bizton állítom, hogy téved. A február végi enyhület kimondottan alkalmas arra, hogy először ebben a bizonyosban, nyakig felöltözve, majd esetleg később óvatosan kibújva belőle, hozzákezdjünk a kertészkedéshez.

Én egy könnyű kis komposzt átrakással nyitottam az idényt, mondhatni, mára már hagyományosan. Ami abból áll, hogy leszedtem a komposztáló mozgatható oldalát és nem sokkal a régi mellé, egy, az idei komposztálásra előkészített területre elkezdtem átrakodni a komposzthalom tetején egyelőre még szinte épségben fellelhető zöld hulladékot. Minél lejjebb értem, annál biztosabb voltam benne, hogy ennek a könnyű bemelegítésnek indult villázásnak több eredménye is lesz:

• Mindjárt le fogom venni az amúgy sem túlságosan tájba illő, élénk  narancssárga pufi dzsekimet,
• holnapra várhatóan sajgó izomlázam lesz, minden izmomban, ami a villázásban részt vesz (és abban is, ami csak az említettek közelében helyezkedik el)

de,

• remek, morzsolódó, sötét színű komposztot találok a halom alján, ami minden fáradtságot megér.

Íme, itt látható az eredmény:

 Ha ez még nem is a legszebb látvány:((

Na de ez!!!! Hát nem fantasztikus?!

A következő dolog, amit éppen a mostani hétvégén tettem, hogy a már említett komposzttal és ősszel istállótrágyával vastagon megszórt ágyások tetejét könnyedén átforgattam (nem ásóval!, nehogy feleslegesen megbolygassam a szépen, réteges rendben kialakult talajéletet!) és elvetettem a magokat, amelyekből azok a finom, kora tavaszi zöldségek bújnak elő, mint a saláta (madárbegy és egy vörös keverék) a spenót, a retek és korai borsó. Tényleg nem kell félni a korai vetéstől, mert ezek a növények a kisebb hideget remekül bírják és ha nem jön tartós fagy a frissen kikelt, zsenge növényekre, akkor korán termőre fordulnak és hamarosan örülhetünk a friss leveleknek majd később a finom borsónak. Utána pedig bátran palántázhatunk majd a helyükre.

A harmadik évre tényleg elértem, amiről eddig csak áhítattal olvastam a biokönyvekben. A kertem földje szerves anyagban rendkívül gazdag, nincsen szükség erőteljes ásásra és egyéb agresszív módszerekre  talaj fellazításához, szinte azonnal lehet vetni bele, éppen csak hogy az itt-ott kinőtt tyúkhúrokat kell kihúzkodnom (a tyúklányok legnagyobb örömére). Íme a bizonyíték arra, hogy a tavaszi kertészkedésnek nem feltétlenül kell forgatással, talajfertőtlenítéssel és műtrágyázással kezdődnie:

Nem tudom, hogy másoknak is feltűnt-e, hogy az angol kertes filmekben milyen magától értetődő természetességgel kertészkednek a szakadó esőben is a lelkes kertészek: az üvegházaikban. Nos, tavaly óta én is rendelkezem eggyel.Viszont rájöttem arra, hogy a természetet és a palánták növekedését nem érdemes siettetni. Május közepénél előbb kockázattal jár, bárminemű palántát a szabad földbe kiültetni.  Igen, részben ama bizonyos, nem túl kertbarát szentek miatt. Ha májustól visszaszámolunk, akkor pedig március második harmada előtt nem érdemes elvetni a palántának valót az üvegházban, mert ha a növényke túl korán kikel, pillanatok alatt felnyurgul és csak a gond lesz vele a kiültetésnél. Így akkor is ha rossz az idő, elkezdtem az üvegház és az ültető ládák előkészítését, jut ide is komposzt bőven. Aztán hajrá, persze, hogy alig bírom kivárni már a március végét a vetésig!

Madárbarát kert télen

A tél talán a legalkalmasabb időszak arra, hogy teszteljük: mennyire madárbarát is a kertünk? A lehullott lombok nem takarják el a szemünk elől  tollas látogatóink titkos életét, így sokkal alaposabban megfigyelhetjük őket. Ebben az időszakban a három legfontosabbat nyújthatjuk madarainknak, ez pedig az: élelem, a víz és a menedék.

Több éves kísérletezés után a kedvencemet, a klasszikus házikó alakú etetőt véglegesen kivontam a forgalomból és most már csak faágra fellógatott drótból hajlítottat használok, kis háromszög alakú tetővel a tetején. A házikó azért nem vált be, mert a kiterjedt veréb sereglet reggeltől estig benne tanyázott, mindent kiszórt belőle, ami meg éppenséggel bent maradt, ahhoz nem engedte hozzáférni, a többi, kevésbé rámenős kis madarat.
A dróthálós igazságos: senki nem tud beköltözni, odarepül, kivesz egy magot és már repül is tovább. Azt a méretet vegyük, amiből a kisebb magok sem potyognak ki, ugyanakkor a rácsokon keresztül kiférnek belőle.

A magokkal kapcsolatban: az abszolut ranglista első helyén nálam a fekete napraforgó végzett, megelőzve a különféle szupermarketekben kapható gömböket és keverékeket. Így én ezt veszem, nem kis tételben. De amióta a tyúkos-madáretetős téma érdekel, felfedeztem, hogy még a városban is vannak kisgazdák, akiktől ezt viszonylag olcsón, nagy mennyiségben is be lehet szerezni. Ez azért fontos, mert még az ember lányának is elszomorító látvány az üresen tátongó madáretető, hát még a hasztalanul próbálkozó madárkáknak! Vegyünk nagyobb zsákkal, hogy folyamatosan etethessük téli kis vendégeinket!

Aki eteti őket, biztosan megfigyelte, hogy a madarak bizony óvatosak, minél egzotikusabbak, annál félénkebbek. Tudom, hogy mindenkinek az a vágya, hogy lehetőleg az ablakában etethesse őket, de ez nem a legjobb megoldás. Érdemes egy olyan fát kiválasztani, ami kellő távolságban van: mi még láthatjuk a jövevényeket, de a mozgásunk már nem zavarja őket. A madarak a legjobban azt szeretik, ha nem kell az etetőhöz egy nagy üres terület közepére bemerészkedniük, mert ilyenkor nagyon védtelenek. Az etető helye mellett, legyenek bokrok is, ahol előtte megtelepedhetnek (akár el is bújhatnak) és felmérhetik a terepet. Sok madár úgy táplálkozik, hogy nem az etetőnél eszi meg a magot, hanem a karmai közé veszi és a bokrok között fogyasztja el, majd újra visszatér az etetőhöz egy következő adagért.

Téli időszakban, ha a verebek és a szénfejű cinkék már kellőképpen elszemtelenednek, rendszeresen megjelenik egy ragadozó madár a kertemben (sztem fajta szerint: kis sólyom) és rendet tesz közöttük. Így olyan látogatóm is van, amit nem közvetlenül, hanem közvetve etetek és bevallom, ha jön, akkor neki drukkolok, mert olyan szép! Szereti a jó kis kövér, gyöngyszürke balkáni gerléket is, ráadásul azok nem tudnak elbújdosni előle a bokros sövény mélyébe.
Jó kis trükk, ha valakinek a kinézett etetőfa mellett nincsenek bokrai, hogy nyár végén, ősszel elkezdi összegyűjteni a levágott ágakat az etetőhely mellett és egészen tavaszig ott hagyja a kupacot, így madár szemmel olyan lesz mintha bokrok lennének az etetőhely mellett.

Minden madárbarát titkos reménye, hogy hozzá nagyon különleges madarak érkezzenek. Nos, hogy milyenek jönnek majd, ez több dologtól is függ. Például, hogy a környéken található-e erdő vagy inkább csak nyílt rétek és mezők. Az utóbbinál kevésbé számíthatunk erdei madarak jövetelére, viszont állandó vendégek lehetnek a verebek, a fekete rigók, a szénfejű és a kékcinegék valamint a szarkák, időnként tengelicek.
Mindig megfigyelhető azonban, ahogyan haladunk előre a tél folyamán és fogynak a készletek az eredeti élőhelyeken vagy hidegebb lesz, úgy jönnek meg az átutazó vendégek. Hozzám például minden télre beköltözik egy vörösbegy (ő az egyik kedvencem:)), január végefelé megérkeznek a más madarakkal  ugyan nem túl kedves, ádáz természetű fenyőrigók (nagyon szeretik az ezüst levelű fák vagy más néven olajfűzek bogyóit), de megálltak már megpihenni pompázatos csonttollúak is.
A bogyós bokrok maradékai és persze némi víz is csodákat tehetnek, ez utóbbinál figyeljünk arra, hogy nem legyen mély az edény, a víz ne fagyjon be és, hogy a macskák ne tudják észrevétlenül becserkészni a benne fürdőzőket.
A verebeket leszámítva:) (én azért bírom őket leginkább a Vili a veréb mese miatt) a többi madár pontosan tudja, hogy meddig tartson a téli vendégség, amint olyan lesz az idő, visszatérnek a kedvenc élőhelyükre, és egyszer csak nem látjuk már őket az etető környékén, egészen a következő őszig, de addig tartsunk ki és ne hagyjuk abba az etetésüket!

Hogyan tovább a nyár közepén?- Nyaralás vagy másodvetés?

Szerintem a kertészkedésnek megvan a maga ciklusa, legalábbis az enyémnek biztosan: a tél végén már alig várom, hogy kitavaszodjon: tervezek és magokat veszek (szörnyű mennyiséget:) és már az első február végi tavaszban túrom a földet, borsót vetek és ellenőrzőm (naponta többször is!!!) az ősszel elduggatott hagymáimat. A tavasz a leginspirálóbb és a leggyönyörűbb, folyamatos kertben levésre csábít: az elvetett magok, elültetett palánták egymással versenyezve, szinte óráról órára látványosan növekednek és csodás zöldekben pompázik az egész kert. Májusban aztán megkezdődhet "szüret" és a hónap végén már ki is szedjük az utolsó borsókat, letépkedjük a saláta leveleket és kihúzkodjuk a felmagzott spenótokat. Ilyenkor még tart a lendület, a piac vagy a saját üvegház:) telis-tele palántákkal, nem nehéz  újra telepíteni az egész kertet, jöhet a paradicsom, a padlizsán, paprikák (az idén nálam rengeteg chili) és most először olyan érdekességek is, mint az okra vagy a földi mandula. Meglátjuk mire megyek velük:) 

Júniusra teremnek a tökfélék, boldogíthatjuk vele a családot, barátokat és egyéb üzletfeleket:), éppen most szedtem fel a csodás pöttyös és a lila krumplit, elfogyott az összes mangoldom, kivéve amiket magnak hagytam meg és végüket járják már a  pálmafa alakú kelkáposztáim is. 

Ráadásul a nyár közepi hőségben nem túlságosan hálás dolog kertészkedni, így a júliusi napi rutin nálam a következő: gazolás, kapálás, face lifting metszőollóval (persze csak a növényeken:) reggel 6.00-tól fél 9-ig, majd kivárás a lakásban este 6-ig (még szerencse, hogy a Tour de France-t napjában kétszer is ismétlik!!). Estefelé aztán újra kimerészkedem (sajnos a szúnyogok is!) és következik a maratoni öntözés  sötétedésig.

Nem könnyű kitalálni, hogy éppen a júliusi kánikulára kiürült ágyásokba mit is ültessen az ember lányak? A kertészeti könyvekben található klasszikusokkal (salátafélék, spenót, cékla, retkek) az a baj, hogy általában nem a  mi éghajlatunkon kertészkedők javasolják őket, hanem a hűvösebb, csapadékosabb nyarakhoz szokott angol és német kertészek, így ha ezeket a magokat a nyár közepén elvetjük, a friss növénykék rendszerint csak sínylődnek, felmagzanak, de semmiképpen sem produkálják a tőlük tavasszal megszokott lendületet és harsogó zöld leveleket:((

Akkor mit tegyünk? Az egyik lehetőség, hogy türelmesek vagyunk. Úgyis elutazunk két hétre nyaralni és a jószándékú ismerősünk a felét elfelejti annak megöntözni, amit rábíztunk:)) Örülünk a pirosodó paradicsomoknak, gömbölyödő padlizsánoknak és a túlon túl is gyorsan növő uborkáinknak. Rendbe szedjük a kiürült ágyásokat és a magvetéseket az augusztus 20-ai, a Balatonról és egyéb fesztiválokról mindenkit hazazavaró, menetrend szerinti esős napokra és az azt követő hűvösebbekkre időzítjük. A jó esetben október végéig is kitartó őszi nyárban újra csodák történnek: szedhetjük a friss retket (én ilyenkor a fehér, jégcsap változatot vetem), a spenótot (ha enyhe a tél át is telel) és a salátákat.

Ha azonban nem hagy nyugodni minket az üresen tátongó földdarabok látványa (sajnos  én is , fogadkozásaim ellenére ez utóbbi típusba tartozom:)), akkor lehet próbálkozni: céklával, mangolddal, spenóttal, a saláták közül rukkolával érdemes a tapasztalataim szerint, a kert árnyékosabbik részén, számolva az elhagyhatatlan öntözéssel és talajtakarással. Ha találunk, vásárolhatunk még káposztaféléket a piacon: kelbimbót például és kiültethetjük, szépen fog teremni még a fagyok után is. Van olyan ismerősöm, aki ilyenkor vet krumplit és novemberben vajas-petrezselymes új krumplit eszik ebédre, ezt én még nem próbáltam ki, de hiszek neki. Miért is ne?

Mivel rengeteg körömvirág magot fogtam,  úgy egy hete egy egész ágyásnyi körömvirágot vetettem és már szépen növekszik is.  A gyógyító virágokat még a fagyok előtt lehet majd szedni, és nyárhangulatú narancssárga körömvirág olajjal megörvendeztetni mindenkit karácsonyra, akit csak ismerek:) Emellett vetek még koriandert, én nagyon szeretem a zöld levelének ízét, meg kaprot is és gondolva a télre különböző zöld fűszeres kockákat gyártok jégkocka tartóban, amit majd csak előveszek, amikor egy-egy ízbombára lesz szükségem. Tegyünk el bazsalikomot, kakukkfüvet, szurokfüvet, rozmaringot, lestányt is, a kreatívak ezek különböző kombinációit is választhatják. Rövid kísérletezés eredményeképpen: az összeaprított zöld leveleket a jégkocka tartóban hidegen sajtolt oliva olajjal öntöm le, mert így a lefagyasztott levelek felhasználáskor is frissnek hatnak, bennük lesznek az ízek, de mégis kis kockákká fagy az egész.

Amit még ki fogok próbálni (a neten olvastam): késői paradicsom palánta nevelés az üvegházamban és ha működik, akkor novemberi paradicsom szüret!!

És semmiképpen se felejtsük el, kert jövőre is lesz, a magok pedig most érnek be folyamatosan, tehát amiből csak lehet gyűjtsünk be készletet! Hűvös száraz helyen szárítsuk meg és jól szellőző dobozkákban raktározzuk el őket a következő szezonig! Ja és mindenképpen  írjuk rá, hogy mi van benne, szép olvasható betűkkel!!!

Én és a biokrumplim

Sosem állítottam, hogy lelkes krumpli termesztő lennék, ehhez túlságosan is élénken éltek bennem a gyerekkori bio krumpli kalandok: rekkenő hőség, végtelen krumpli sorok és anyukám:"Kislányom nem bánnám ha leszedegetnéd a krumpliról a bogarakat :-/! meg tudod, azokat a rózsaszín lárvákat is! Meg nézd meg a levelek fonákát és a petéket is szedd le!"  Könyékig gumikesztyű az ember karjára (egy perc alatt csorog benne az izzadtság hintőporral keveredve) zacskó a kézbe és hajrá!

Csoda, hogy ezek után eldöntöttem: az én kertemben sosem fog krumpli nőni!!! Az élet már csak ilyen: nagy fogadalmak jönnek és mennek.... Megjelennek a kifli alakú, a lila és a sárga-lila pöttyös (blue belle:))) krumplik és az ember lánya hajlamos lesz egy csapásra minden addigi megpróbáltatását elfelejteni csak, hogy neki is legyen ilyen.

Így termett bio krumplim már tavaly is a kiskertben, csodásan kihajtott, szépen zöldült-fejlődött a föld feletti része. Mindezek dacára továbbra is gyanakvással figyeltem ezt az igyekezetet arra a pillanatra várva, amikor elözönlik majd a csíkos bogarak és rózsaszín csemetéik a csodás növényeimet. A tavalyi krumpli szezon összesen kettő bogárral telt el, mondhatni, hogy ők is csak átutazóban tartózkodtak a kertben: alig szálltak le és kezdtek volna kicsomagolni, már tovább is álltak a tyúkudvarba, onnan pedig a leggyorsabb tyúkok gyomrába. Persze nem önkéntesen. 

A krumpli nevelés alapvetéseivel jobbára tisztában voltam, a bogaraktól eltekintve egyáltalán nem macerás a dolog: kellő időben fel kell tölteni körülötte a földet, lévén hogy a krumplik a föld felszíne alatt fejlődnek. Nekem a feltöltés a szezonban csak egyszer sikerült, mert a krumpli dzsungel lehetetlenné tett minden további beavatkozást, ne is láttam többé a földet. Lehet, hogy kissé sűrűre vettettem? Olyan bio praktikákkal mint a fahamus levélszórás meg lehet előzni a bogarakat, ezt is elvégeztem lelkesen (többször is, ahányszor csak lemosta az eső).

Amit viszont nem tudtam előre, hogy száraz időszakban meglehetősen sokat és alaposan kell öntözni, mert a burgonya nem tűri túlságosan jól a sivatagi jellegű sanyargatást. Az elvirágzás után aztán elkövetkezett a kiásás várva várt ideje. Leginkább a kincskereséshez tudnám hasonlítani: egyszerűen csodás a meglepetés, amikor az ember ásóval óvatosan megemeli a földet és különböző nagyságú és formájú, szép,  színes, egészséges krumplik fordulnak ki belőle. 

Sajna a kerti mennyiség gyorsan fogy, /el sem tudom képzelni mekkora területen lehet egy magunkfajta család egész éves mennyiségét megtermelni/.

Vérszem vagy kisördög, de közben felmerült bennem a kérdés: miért ne próbálnék meg néhány szem vetőkrumplit jövőre megmenteni? Nem mintha jövőre egy újabb krumpli ágyást terveznék, de hátha....ki tudja? Fogtam tehát a legszebb, legkerekebb és persze a legkisebb, lila, pöttyös és rózsaszín krumplikat és először is egy csukott karton dobozba tettem őket (fontos a sötét hely, hogy ne kezdjenek el kicsírázni idő előtt).  

Földrajzi okok miatt nincsen pincénk, ahol a telet kihúzhatnák az efféle kísérletem alanyai, így jobb ötletem nem lévén, még egy vödörbe begyömöszölve a dobozt, ősszel a vízóra akna mélyébe eresztettem le. Meglátjuk mi lesz, de elvileg működnie kell!!  

Tavasszal majdnem elfelejtettem az egészet, de szerencsére a vízóra leolvasó ember időben (és nem kis felárért) emlékeztetett a krumpli kísérletemre. A vetőkrumplik rendben átteleltek és türelmetlen csíra nyújtogatással fejezték ki abbeli nemtetszésüket, hogy nekik már régen a földbe kellett volna kerülniük. 

Így jött el a második év, amikor valójában ismételten nem akartam krumplit vetni, de hát olyan helyesek voltak, hogy átteleltek, most aztán igazán megérdemlik, hogy jobb helyre kerüljenek mint a vízóra. Az idén három krumpli ágyásom lett: egy a pöttyösöké, egy a liláké és egy a rózsaszínű és egyéb kimaradtaké. És nulla!! krumplibogaram. Ráadásul az alábbiakat találtam a neten és mélységesen egyetértettem vele, hiszen nálam is ez történt szóról-szóra:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=898%3Aaz-oekogazdalkodas-a-nyer-a-burgonyabogar-elleni-harcban&catid=113%3Aervekabiomellett&Itemid=43

Éppen ma szedtem fel az idei pöttyös-vegyes termést, íme:)

A krumpli után tekintve, hogy hosszú még a kertszezon kiváló lehetősége nyílik az embernek a másodvetésre. Amit én ezekre a helyekre tervezek: 

az a cékla, később a júliusi forróság után: spenót, pak choi, talán még vmi káposztaféle és persze tépő saláták. Lehet, hogy szépen lassan elmúlik a krumpli fétisem??:-)