Tyúkot tartani jó!!!!!

A tyúk eléggé mozgékony lény

Mint tapasztalt (harmadik éves) tyúktartó, többféle facebookos tyúkcsoportosulás (hazai és külföldi ) lelkes tagja, szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy tyúkot tartani igenis jó dolog!!! Sőt városban tyúkot tartani is jó dolog, amennyiben azért van egy olyan szabad terület, ahol a tyúkok szabadon jöhetnek-mehetnek, kapirgálhatnak, tegyenek-vegyenek kedvükre, mert a tyúk szeret mozogni. Ebből adódóan például erkélyen tyúkot tartani nem lehet!!! Sőt nekem azok a kicsi zárt, mobil tyúkólak sem túl szimpatikusak, ahol a tyúknak ugyan mindig a kert másik pontján, de alig-alig van 1-2 m2 helye.

Érdemes tehát elkülöníteni egy min. 30-40 m2-es részt az udvarban (persze tyúkszámtól függően), ahol a tyúkólat elhelyezzük. Jó, ha ez nem egy teljesen csupasz, fa nélküli rész. 

A tyúkudvart körbevevő kerítés magasságát kezdetben kardinális dolognak tartottam. De aztán kiderült, hogy bár a tyúkok született repülő bajnokok, azonban, ha hirtelen mozdulatokkal, és egyéb más ravasz befogási módszerekkel nem frusztráljuk őket, maguktól nem repdesnek csak úgy, ok nélkül szanaszét. Jól elvannak az udvarukban, ha ennek a mérete megfelelő.

Hol lakik a tyúk amikor nem az udvaron tartózkodik?

Mindenképpen a célnak megfelelő és egyben esztétikus tyúkházikót szerettem volna, így hosszasan keresgéltem és tervezgettem és boldogan állíthatom, hogy annak, ami született minden részletével elégedett vagyok. Fontos hogy lábakon áll, mert így a tyúkok esős időben vagy túlzott napsütésben is behúzódhatnak alá. Jó hogy a két legfontosabb része kívülről is könnyen hozzáférhető: a tojó rekeszek tartalmához egy oldalsó ajtó lenyitásával hozzáférhetek, a rendszeres tisztítás pedig szintén a két hátsó fali ajtó lenyitásával gyorsan és hatékonyan megoldható.

Mennyire fázik télen a tyúk?

Az első tél előtt rettegve képzeltem el, hogy egy fagyos reggelen mirelit tyúkokat fogok találni az ülő rudakon. Az utolsó utáni, novemberi pillanatokban, veszedelmes tempóban szigeteltem le belülről a tyúkházikó oldal falait a nyári szigetezésből hazakerült, eléggé viharvert polifómokkal. Nem tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy az aggodalmam hiábavaló volt, de erős a gyanúm. Mindenesetre  a tyúkok nem azok a nagyon fázós fajta lények, jól megvannak a téli hóban és hidegben is. Este pedig összebújnak és felfújják magukat, így aztán remekül átvészelik a telet.

A tyúk kíváncsi 

A tyúkok kifejezetten szeretnek kíváncsiskodni és hálásak, ha a kerítésük mögül figyelemmel kísérhetik azt, ami az udvarban történik körülöttük. Megtanulják azt is például, hogy bár a kutya első pillantásra egy ijesztő szőrös szörny, de csak a kerítésükön kívül tart a hatóköre. És ők rezzenéstelen arccal, nyugodtan szemlélődhetnek a kerítésen belülről.

Mit eszik a tyúk?

A kezdetektől tudtam, hogy táp- és más egyéb fokozószer mentesen szeretném felnevelni a tyúkjaimat, hogy megtapasztalhassam az igazi tojás ízét. A jó hír az, hogy lehet ilyen módon tyúkot tartani, csak arra kell figyelni, hogy a tyúk minden szükségletét lefedjük. Kapjon fehérjét, meszet és ásványi anyagokat, magokat és zöldet is! 

Nálam a kontinentális tyúk reggeli, hogy vízben áztatott rozskenyérrel, túróval és főtt sárgarépával morzsalékosra keverem a napi adag vegyes darát, ehhez még egy Zoolit nevű, ásványi anyagokat és meszet tartalmazó fehér port keverek. Emellett szórok még az udvarba szemes takarmányt, hogy kapirgálhassanak és csipegethessenek. Igyekszem zöld levelekről is gondoskodni, ami nyáron és ősszel nem jelent nagy nehézséget. De télen és kora tavasszal bizony mindennemű tyúkhúr mezőt fel kellett már térképeznem, hogy a tyúkok a napi zöldjüket magukhoz vehessék. Ha valaki látta, hogy a tyúkok mennyire odavannak a tyúkhúrért azt kívánja, hogy bárcsak a kiskertje minden szegletét vastagon belepné ez a remek növény! 

A leírtakból vélelmezhető, hogy az efféle tyúktartás nem a legolcsóbb dolog. Én például arra jutottam, hogy kell hozzá egy veteményes, ha valamennyire legalább fenntartható módon szeretném működtetni a dolgot és nem minden áldott nap a Lidliből beszerezni a tyúkbetevőt. 

Mikor tojik a tyúk? (Azért egy kis motiváció nem árt, de...)

A tyúk életkorát tekintve egy éves kora körültől tojik, ha nem vágjuk le idejekorán. Körülbelül 26 órás ciklusokban teszi, tehát nem teljesen minden nap, de majdnem. Sajnos a tojás és a biológia együtt működik, így aztán, ha a tyúk úgy ítéli meg, hogy az anyai ingerküszöbe alá csökkent a nappali, világos órák száma, akkor beszünteti a tojást (kb. novemberben) és legközelebb február végén kezdi újra. Valami miatt azonban ez a dolog nem mindegyikükre igaz, így egy-egy tojást adagolnak azért ebben a szűkös időszakban is, de sajnos ilyenkor bekövetkezhet, hogy az ember szégyenszemre arra kényszerül, hogy újra olvasgatni kezdje a kódszámokat a bolti tojások külsején. Lehet persze megpróbálkozni a tyúkok átverésével és világítani nekik télen is, de ezt én övön aluli dolognak érzem, így békésen kivárom, míg újra úgy érzik, hogy most már alkalmas az idő, gyerünk lehet újra szaporodni! Persze ebből rögtön adódik a kérdés, hogy

Tojik-e a tyúk kakas nélkül is?

Nos igen. Mindenféle tévhitet szeretnék eloszlatni, ahhoz, hogy tojjon, nem kell a tyúknak kakas. Sőt ahhoz sem kifejezetten, hogy jól érezze magát az életben. Én a probléma mentes tyúktartás híve vagyok és nem tartok kakast, megspórolva ezzel a kakas okozta izgalmakat, a veszekedést, a rangoskodást és a kotló tyúkkal folytatott küzdelmeket.  

Igaz, hogy így viszont kiscsibéket sem fog kikölteni egyik tyúkom sem, de egyelőre ez jól van így, előbb a tyúk aztán a tojás.

Gazdasági körkép: november

Jelen időszakban az éves  tojástermelésem elérte a gazdasági mélypontot, ezt bizton állíthatom.  A (szeptember óta szigorúan monoton) csökkenési görbe csak azért nem csapott át negatívba, mert semmiféle konyha késes vagy menyétes merénylethez nem folyamodtam (még!!). Jelentem, hogy a csajok teljes létszámban megvannak, de tojni, na azt egyáltalán nem hajlandóak. Eszükbe sem jut!
Pedig látszólag minden a legnagyobb rendben van velük: korán fekszenek, későn kelnek, tesznek-vesznek, esznek egész nap. Csak éppen NEM TOJNAK! Sajnos az a tény sem vigasztal, hogy mérvadó tudományos körök szerint ez normális a túl rövid nappalok- és túl hosszú éjszakák miatt. Törődjek bele, hogy a jelek szerint a biológiai óra hatása erősebb mint az én pozitív kisugárzásom? De hát nekem különleges itáliai fajtyúkjaim vannak, amikről a szakirodalom azt állítja, hogy "megbízható, egész évben jól tojó fajta" és egyáltalán egy szót sem ejt a tojásmentes őszi, (téli?) szünetről.

Ráadásul mintha ez nem volna elég, Pannika (a kutyusunk, családunk szeme-fénye) úgy döntött, hogy lerázza magáról a tavasztól őszig türelmesen ránevelt, a Kertek Nagy Barátja címet és visszahódítja a szerinte a területéből jogtalanul elbitorolt veteményesemet. Igaz, hogy ezek most jobbára csak gondosan felásott ámde üresnek látszó három- és négyszögek, na dehát ez egész néhány héttel ezelőttig nem így volt!
Pannika első számú merénylete a régi rend ellen, hogy egy ideje szisztematikusan raktározza nehezebb időkre szánt csontjait az ágyásaim közepébe, amiket ráadásul későbbi őrjáratain újra meg újra meglátogat, ha kell gondosan át is helyez - természetesen egy másik ágyásba.
Sőőőt ma reggel úgy döntött, hogy a terület visszacsatolást, amolyan megjelölős pisilésekkel is foganatosítja és legnagyobb megdöbbenésemre magától értetődő természetességgel besétált a volt (bio)krumpli ágyásom kellős közepébe és elegánsan körbejelölgette.
Ahogyan elnézem, sajnos mivel a viruló veteményes egyelőre csak emlék, nem lesz könnyű feladat a tavasz beköszöntével a kutya- és tyúkseregletnek újra eszébe juttatni, hogy hogyan is működnek normálisan a dolgok:(((

De akkor miért????

Az egyik feketém június elején úgy döntött, márpedig ha törik ha szakad ő kotlani fog. Csak emlékeztetőül mindenkinek csak hajadonok, 10-en élnek együtt,  látszólag nagy egyetértésben, de kakas az nincsen a lakóhelyüknek még csak a közelében sem. Aki volt korán távozott, nem önként, de ez már a múlt. A fekete tyúkhajadonnal pedig biztosan elkerülték egymást, hiszen ő jóval később érkezett. Nos ez a békés boldog női egyetértés szépen működött is, egészen júniusig. Az eddigi első és egyben utolsó kakasom elvesztése, már csak amiatt sem viselt meg annyira, mert arra gondoltam, hogy ez egy egész csomó további problémától fog megkímélni engem: az olyanoktól mint a a kotlás, tojásköltés kiscsibékkel foglalkozás. Ez a probléma ezzel egyszer s mindenkorra lezárult mielőtt elkezdődhetett volna.

Ehhez képest egy szép nyári napon jobban mondva estén, amikor be akartam csukni a tyúkjaimat és persze előtte összegyűjteni a napi tojás adományt azt láttam, hogy kilenc leány fenn a legfelső rúdon, egy a fekete, bent a tojó rekeszben, ami felettébb szokatlan volt. Gondoltam biztosan eltévesztette az időzítést és megcsúszott a tojással. Jól van, várok egy kicsit....Már erősen alkonyodott, így kisvártatva visszamentem, de a fekete tyúk még mindig bent üldögélt a rekeszben. Csak nem beteg? Nos lássuk csak, kicsit megpiszkálom, persze egy bottal, nem kézzel (nem vagyunk olyan jóban sajnos), hogy kijöjjön onnan. A TYÚK a finom kis megpiszkálást nem viselte jól, sőt kifejezetten zaklatásnak vette, megfordult és teljesen váratlanul rámsziszegett!!!! Ráadásul még oda is próbált csípni a kezemhez, úgy látszik nem volt hiábavaló a botos előkészület. Hát az eddig sem túl meghitt, meleg barátinak egyáltalán mondható viszonyunkon  úgysem fog már sokkal többet rontani, ha egy kicsivel erőteljesebben piszkálom meg, hogy meglássuk miért viselkedik ilyen ádázul. A tyúk csak nem mozdult, ezért erősítés után kellett néznem. A bot túl vékony, legyen inkább kapanyél.

 A hirtelen ötletből táplálkozó billiárd módszert (kapanyéllel kellő távolságból finoman, de annál kitartóbban lepöckölni a tyúkot úgy, hogy az alatta lévő tojásokban ne tegyek kárt) nem tudom tiszta szívből ajánlani a hasonló problémától szenvedőknek ugyanis a tyúk védekező pózt vett fel, kiterjesztette az összes szárnyát, tollát, farkát, egy pillanat alatt kétszeresére dagadt és. így csaknem lehetetlen volt kitoloncolni a rekeszből. Ráadásul közben ádázul csipkedte a kapanyelet, sőt fennmaradó testrészeivel ahogy csak bírt még bele is kapaszkodott. Némi viaskodás után azért csak sikerült eltávolítani a harcos amazont, fél kézzel egy kapanyélnyi biztonságos távolságában tartva, a másik féllel gyorsan összekapkodni a tojásokat, majd az egész csapatra rácsukni az ajtót.

És ez így folytatódott napokon keresztül,amíg végérvényesen rá nem döbbentem, ez a tyúk bizony nem adja fel egykönnyen. Kotlik ha tetszik ha nem. Ráadásul a kapanyeles billiárdos módszer is kezdett csődöt mondani, mert a tyúk felismerve a közelgő veszélyt egyre ádázabbul viselkedett: felvette a harcot szemtől-szembe ugyanis már csakis így ült a rekeszben és kard ki kard csípett, sziszegett és gonoszul villogtatta a szemét. Új fortélyt kellett kieszelnem. 

De mire is van az embernek jó erős kerti kesztyűje, ha nem az ilyen rendkívüli módon nyugtalanító helyzetekre. Íme már meg is született a kesztyűs hátulról megragadós módszer, aminek lényege a következő: vegyük fel a legvastagabb anyagú kerti kesztyűnket (nem baj ha sáros, úgyis lepereg a harc során) az ügyesebbik kezünkre, amilyen csöndesen csak tudjuk, nyissuk ki a tojórekesz ajtaját, vége. Az elülsővel ne próbálkozzunk, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Ha nyitva az ajtó, kesztyűs kezünk a tyúk felett a levegőben (hátulról) ne habozzunk, gyorsan ragadjuk meg a tyúkot a farktollainál fogva és hajítsuk ki finoman az udvarra. Végül mindig hálás lesz, mert végre ehet és ihat a forróságban az egész napos megerőltető kotlás után, de ezt sajnos nem akarja beismerni. 

 Ráadásul rendkívüli módon kitartó tyúkról révén szó, vagy rendkívüli módon feledékenyről, mert nem adja fel,  és napkeltekor kezdi újra elölről.

Ráadásul a többi tyúk mintha titkon neki szurkolna, nem egyszer szemtanúja voltam a következőknek: bent az egyik rekeszben javában trónol a fekete kotlós, bejön egy másik tyúkhajadon, és ahelyett, hogy egy másik üres rekeszt választana a tojásrakásra, felmorzsolva ezzel a kotlóámokfutást, inkább betolat a már foglalt rekeszbe és odapottyantja az újabb tojást az önkéntes anyajelöltnek. És jön az újabb és az újabb barátnő.....

Nemcsoda, hogy estére már kotlósunk elégedett arccal üldögél mind a nyolc tojáson, amihez eredetileg semmi köze sem lett volna. Most már mindenki megértheti, milyen komoly a tét: össznépi lázadás vagy békés, boldog kotlásmentes együttműködés. 

Tyúkszakértőim szerint 4-6 hétig tart egy ilyen dolog, ami az én időszámításom szerint már lejárt. Sajnos vannak olyan pesszimista vélemények is, hogy ha egy tyúk egyszer elkezdte, akkor már soha sem fogja abbahagyni....Hát erre gondolni sem merek. Várok türelmesen és kéznél (kézen) tartom a vastag kesztyűmet.

Sokk ami sok!

Ugorjunk vissza az előző hét péntekére, hogy az elejétől kezdjük az elmúlt hétvége igaz történetét:
A kakasom már napok óta gyanúsan viselkedett és egyre inkább kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy valamilyen titkos kór emészti. Számomra legalábbis, aki eddig nem sok kakassal ápolt szoros kapcsolatot, titkosnak tűnt, ugyanakkor egyre jobban aggasztott a dolog. A begye, ami eddig kifejezetten délceggé tette, kezdett egyre nagyobbra dagadni, és az is látszott rajta, hogy nem érzi magát valami fényesen. Kerülte a tyúkok társaságát és időnként bizonytalanul tántorogva tett néhány lépést, de ezen felül semmi mást nem csinált. Nem evett, nem ivott, sőt ami még inkább fokozta a kétségbeesésemet, hogy reggelente semmiféle hangot sem adott ki magából, nemhogy azt az ismerős kukorékolás sorozatot, amivel nemtetszését fejezte ki, ha túl sokáig késlekedtem a reggelivel.
Szombatra a helyzet kezdett még rosszabbra fordulni, így jobb ötletem nem lévén elmentem az állatkórházba megérdeklődni, hogy kakassal egyáltalán foglalkoznak-e? Nos, a sor ami a váróban fogadott mintegy 20 kutyából és elgyötört tekintetű gazdáikból, több macska tulajdonos hölgyből és egy élénk érdeklődésű (mindenkivel beszélgetni próbált, még ha az illető ezt nem is akarta) vadászgörény gazdiból állt. Mivel reménykedtem, hogy mindenki látja teljesen állattalan vagyok, megpróbáltam diszkréten az ajtóhoz sorolni, remélve, hogy lehetőségem lesz csöndesen megkérdezni a személyzet kilépő tagját, mégis tudnak-e egy kakassal kapcsolatban bármiféle biztatással szolgálni. A szombat délelőttből így csordogált el lassanként másfél óra, míg a 100. perc környékén végre kinyílt az ajtó és az ajtónyílásban megjelent egy ápoló. Most vagy soha gondoltam és dacolva a kutya és macskatulajdonos társadalom képviselőivel, diszkréten az ápoló mellé kerülve amennyire lehetett folytott hangon megkérdeztem: "Elnézést, foglalkoznak itt kakasokkal is?" "Hogy mivel?" kérdezett vissza az ápoló persze a hangját elfelejtette lehalkítani. Erre aztán mindenki, aki addig csendesen maga elé nézve próbálta a vadászgörényes hölgy ismerkedési próbálkozásait elhárítani, felkapta a fejét. "A kakasommal, sajnos elég leverten néz ki." "Miért mi a baja a kakasnak?" folytatódott tovább az előtéri párbeszéd. Megpróbáltam a kakas állapota miatti aggodalmamat szavakba ölteni, úgy hogy az ne hangozzék egy hisztérikusan aggódó, ámde az eseményeket erősen eltúlzó gazda felesleges pánikkeltésének. "Nos úgy néz ki, mintha fel lenne duzzadva a begye, nem eszik és bizonytalanul dülöngélve jár." Az emberek a gyötrő várakozás ellenére kezdtek egyre hálásabbak lenni a nem várt felüdülésért. Az ápolón érezhető volt, hogy egyszerre próbál segítőkésznek látszani, de ugyanakkor szeretné minél hamarabb lezárni baromfi tanácsadást. " Nos kakassal nem igazán foglalkozunk, de ha gondolja rendelési időben behozhatja és megröntgenezzük." A párbeszéd itt véget is ért, mert az ápoló visszasietett a rendelőbe. Én egy darabig eljátszottam a gondolattal, hogy hazamegyek az én szárnyas házi kedvencemért és a kakassal az ölemben szelíden végigülöm a sort, a kutya-macska-vadászgörény kompániában, amíg ránk nem jut a sor és be nem jutunk egy kakasröntgenre.

Hazafelé menet minden barátomat felhívtam, akikről úgy véltem, hogy talán van elképzelésük a kakas válság megoldásáról. Ők  további ismerősöket tyúktartási tapasztalattal a hátuk mögött. Attól függően, hogy ki hányadik közvetítőn keresztül szembesült a bajjal vagy egészséges falusi esetleg házi kedvenc tartó városi szemlélettel rendelkezett, különböző megoldásokat javasolt:
• "Hagyni kell aztán meglátjuk vagy megdöglik, vagy rendbe jön!"
• "Biztos beevett valamit,nem kell várni hanem le kell vágni mielőtt késő lesz!"

A vasárnap sem alakult kedvezőbben, a kakas továbbra is szenvedni látszott, én csak néztem, bíztattam és közben gondolkodtam rajta, hogy vajon mit ronthattam el? Megértettem, hogy az állattartás felelősség is, mert a legrosszabb egy állatot szenvedni látni, anélkül, hogy képesek lennénk legalább a kínlódásának véget vetni. Hétfőre eljutottam arra a pontra, hogy biztos voltam benne, szeretnék találni valakit, aki segít nekem levágni a kakast, hogy ne kínlódjon tovább. Még szerencse, hogy vannak az embernek igaz barátai, akik segítenek ha nagy a baj. Az én drága tyúkpszichiáteri vénával megáldott kollégám (lásd. Szeptember 12-e...c. blog) az első szóra késznek mutatkozott, hogy segítsen nekem a probléma megoldásában. Nem sokkal később a konyhám egyik büszkeségével, egy narancssárga nyelű Wüsthof késsel bevonultunk a baromfi udvarba. Eközben egy állatorvos barátom is megérkezett, aki belecsöppenve ebbe az egészbe és röviden meghallgatva a problémát, készen állt arra, hogy segítsen.
A tyúkok természetesen sokkot kaptak a mi kis  triónktól és a narancssárga nyelű késtől Egyikük például mindent egy lapra téve fel, hirtelen átrepült a szomszédba. A többi maradék szanaszét szaladt és kétségbeesetten rikácsolta felháborodását a múltkori fenyegetőzés ilyen való módon történő valóra válásáról. Szegény kakas, talán megérezve, hogy az elkerülhetetlen vég őt vette célba, ráadásul, nem is lévén abban az állapotban, hogy életmentő mutatványokat hajtson végre, hirtelen mozdulattal beszorult egy bokor és a kerítés oszlop közé, ahonnan az állatorvos barátunk a lábainál fogva kihúzta. Fejjel lefele lógva a kakas már megadta magát a feltartóztathatatlan végnek, ráadásul a narancsságra Wüsthof még mindig látótávolságon belül tartózkodott a baromfi udvarban.
A kakas és az én legnagyobb megkönnyebbülésemre végül a rögtönzött konzílium úgy döntött, hogy kell ennek a kakasnak adni még egy esélyt és beutalót kapott egy rövid szanatóriumi tartózkodásra az állatorvos barátunkhoz. Jelenleg is ott tartózkodik.
A tyúkok lelkébe is visszaköltözött a remény, főleg miután az a bizonyos szerszám sértetlenül visszakerült a konyhafiókba. A szökevény is visszatért, miután Titi egy tigrisbukfenccel átvetve magát a szomszéd kerítésén jobb belátásra bírta.
A nagy ijedtségre igazán ránk fért egy happy end!  Remélem mindenki kitalálja, hogy ez mi is lehetett::

Szeptember 12-e egy sötét nap!!!

Nem mintha szeptember 12-én nem sütött volna ragyogóan nap, már kora reggel is (egészen pontosan 5 óra 56 perckor), amikor a tyúkokkal való előzetes egyeztetésünknek megfelelően (a baráti körben, a facebookon és a blogban történt beharangozás alapján) boldog várakozással nyitottam ki a tyúkól ajtaját. MA VAN AZ ELSŐ TOJÁSOK napja.

És akkor ez a látvány fogadott:

Ez egyszerűen érthetetlen. Ezek a drága jó tyúkok ingergazdag környezetben nevelkednének, s napról napra gondoskodom a változatos táplálásukról és a szórakoztatásukról is, hogy ne unják el magukat.


Nézzük csak csupán az utóbbi napokat. Reggelire gondosan összeválogatott áztatott kenyérből, főtt (összemorzsolt) répából (természetesen sárga a likopin (karotin) szükséglet miatt), túróból (fehérje!) és darált magvakból álló keveréket kapnak, elegánsan feltálalva az etetőjükbe. Na jó, ha Pannika észreveszi, hogy mi folyik a háta mögött a reggeli tyúk ceremónia címén, akkor erőteljes ugatással fejezi ki a kerítésen túlról, hogy ezzel nem teljesen ért egyet. De azt hiszem, hogy ez a legnagyobb stressz ami a tyúkokat éri.


A reggeli szertartáshoz még hozzátartozik az is, hogy az udvaruk különböző pontján az alábbi ehető és egyben élvezetet jelentő dolgokat helyezem el nekik:

• saláták (2 fej) nem túlságosan feldarabolva, hogy ők kapirgálhassák, húzkodhassák szét,
•  időnként félbe vágott tökök, magos résszel felfelé, mert szeretik először oldalra fordított fejjel a magokat szemrevételezni, hogy aztán gyors mozdulattal egyenként kicsipegethessék őket.
• Természetesen a friss, tiszta ivóvíz az alapfelszereltség része.
• Ehhez jön még a délutáni órákban egy kis zöld,
• és hetente egyszer egy kis lisztkukac kényeztetés.

·.

Szóval így jött el a szeptember 12-e és az eredmény egyszerűen siralmas volt. Közben persze a barátaim, akik július óta szelíden érdeklődtek: Megvannak még a tyúkok? Nem csinálsz egy kis tojáskrémet reggelire? Mi már 2-3 darabnak is örülnénk, nemhogy 30-nak. Szeptemberben tovább fokozódott a várakozás és 11-én este még Dublinból is kaptam egy sms-t a sokat sejtető "Na hogy vannak a tyúkjaid?" kérdéssel. A tyúkok köszönik jól voltak és szemlátomást egyáltalán nem stresszelték magukat a közelgő határidő miatt. 12-én aztán, miután be kellett vallanom a gyászos eredményt az egyik drága kollégám (úgy mellékesen állatorvos családból származik) a következőképpen ajánlotta fel segítségét, hogy a szomorú eredményen valamiképpen, de lehetőleg minél hatásosabban javítani lehessen:


"Menjünk s vágjuk el valamelyiknek a torkát csak úgy miheztartás végett, annak amelyiknek a legnagyobb arca van! Aztán akkor már a többiek tudni fogják, hogy mi az elvárás."


"De a kakasnak a legnagyobb az arca és abból csak egy darab van!" mondtam erre én.


A pedagógiai érzékemre erősen támaszkodva sikerült még egy kis haladékot kialkudnom a baromfi udvarnak azzal a kéréssel, hogy tartsunk be valamiféle fokozatosságot pl. most, elsőre részesítsük őket szigorú figyelmeztetésben és egyértelműen fogalmazzuk meg nekik az elvárásainkat!


Így a következő rajzot fogom jó erős szegekkel az ajtajukra kiszögezni belülről: