Az új birtokom legszebb része a
most, kora tavasszal a két domb között üdén csörgedező patak, az öreg
terméskő híddal és a körös-körül frissen zöldülő kora tavaszi
árokparttal. Zsombi fiam szerint pont olyan mint a Gyűrűk urában a megye. És ez
nagy dicséret! Ez a gyönyörű látvány el is indította a fantáziám egy
természetes, dús, vízparti növényvilág kialakításáról, ami önmagában is egy
valódi ökológiai csoda.
Vannak növények, amik
maguktól megtelepszenek az árok vagy patak partokon, de persze finoman
befolyásolni is lehet, hogy látványos, sokszínű vízpartunk legyen. Az árok
partok betelepítése összetett feladat, vannak olyan vízkedvelő növények,
amelyek állandó nedvességet, vizes területet igényelnek, de vannak olyanok is,
amik a szárazon, árnyékban vagy félárnyékban érzik jól magukat, a párásabb,
nedves helyen. Fontos felmérni a telepítés előtt, hogy a patakunknak állandó
vagy időszakos-e a vízhozama.
Újsütetű tulajdonosként
úgy döntöttem, hogy ebben az évben megfigyelem, mekkora az én kis patakom
vízhozama, átfolyási sebessége, és majd csak ezután, jövőre kezdem vízben élő
növényekkel betelepíteni.
A patak parti
növényvilág kialakítása viszont legalább ennyire izgalmas feladat. Általában
buja, dús vegetáció jellemzi, így kertünk látványos része lehet. Fontosnak
tartom viszont, hogy ha szeretnénk is néhány dísznövényt becsempészni, hagyjunk
helyet és teret a természetesen előforduló növényeknek! Próbáljuk meg
türelemmel és szeretettel alakítgatni, hogy része legyen a természetes
összképnek. Ha például méreteiket figyelembe véve , lépcsőzetesen alakítjuk ki
a növényeket, akkor látványukban több szögből vagy távolról is egyszerre
gyönyörködhetünk. A parti zóna szélén, a pataktól legtávolabb eső részein
először az alacsonyabb növésű növényeket használjuk, mint például a saláta
boglárka, az árvacsalán- és gólyaorr félék, a vérehulló fecskefű, vagy például
édesanyám egyik kedvence a kora tavasszal virító, szívvidító napsárga
martilapu.
Közepes és magas
növésű parti növények lehetnek a csalán, a fekete nadálytő, a magasabb növésű
boglárka félék, a látványos sásliliomok (ha természetes hatású patakpartot
akarunk, akkor a visszafogottabb fajtákat javaslom), a lilás virágú réti füzény,
a kecses macskagyökér, robosztus méretű angelika vagy a könnyedebb turbolya
félék.
Én feltétlenül a
természetes hatás híve vagyok, így a virágzó növények közül a visszafogottabb
színűeket szeretem, a fehéreket, sárgákat, halvány zöldeseket, de emellett
vannak növények, amik nemcsak a virágukkal, hanem a leveleik formájával és
színeivel díszítenek. A frissen telepített patakpart két-három éven belül lesz
gyönyörű buja, ha az elültetett növények elterjednek, természetes hatású
foltokat, nagyobb telepeket képeznek.
A lágyszárú növények
közé, ha még nincsenek, mindenképpen ültessünk fákat is! A vízpartról
mindenkinek eszébe jutnak a fűzek. Könnyen megerednek és gyorsan nőnek, hamar
benépesítik a patakpartot. Az én patakomat elöregedett szilvafa sor szegélyezi.
Mielőtt majd végleg kivágnám őket, már most elkezdtem fiatal fákkal
pótolni a majdani elvesztésüket. Emellett mindenképpen szeretnék fűzféléket is
ültetni, leginkább cserje méretűeket a vesszőjükért és néhányat a kora
tavasszal virító barkájáért. Amint a növényzet benépesíti az árokpartot, szinte
észrevétlenül beköltöznek azok az állatok is, amik itt érzik jól magukat.
A patakokról és csatorna
partokról az is eszembe jutott, amit évek óta látok a kertvárosi, családi
házakkal övezett másik lakóhelyemen: hogy a közös árokpartok, inkább afféle
sorscsapást, helyenként ingyenes komposzt vagy szemét (!) lerakó helyet:(((
jelentenek, mintsem, hogy ökológia varázslatot látnák benne az ott lakók.
Minden tavasszal
végignézem, ahogy újabb és újabb, szebbnél szebb vízparti növény fajok
tűnnek fel, életre kell az árokpart, hogy aztán a teljes virágzásban a
közterület fenntartók egyetlen tarvágássál eltűntessék a rózsaszínben pompázó
virágkákát, az apró fehér virágú vízi hídőrt, a sárga boglárkát és a gyógyító
fekete nadálytövet. Persze tudom, a feladat: tisztán tartani az árkokat!
Többször gondoltam már, arra, hogyha írnék egy levelet a megfelelő helyre és
leírnám, hogy az árokpart maga a nagy lehetőség, közös kincs nem pedig
pontenciális dugulásforrás, talán megmenthetném ezeket a növényeket és akkor
mindenki gyönyörködhetne bennük meg a vizet kedvelő állatokban is, tavasszal a
fészkelő helyet kereső vadkacsákban, nyáron a köveken napozó kecskebékákban és
a fürge vízi siklóban vagy a rezzenéstelenül ácsorgó szürke gémben. De aztán
mégsem teszem...
Lehet, hogy a másik
végén kellene elkezdeni. Talán az árokpart mellett lakókkal kellene
megismertetni, hogy mekkora kincs is van a kerítésük külső oldalán. Furcsa
emberek vagyunk, ha a kerítésünkön kívül esik valami, akkor az sokszor már nem
is érték, csak plusz munkát jelentő probléma forrás. És az élesen zúgó motoros
fűkaszák egy délután letarolják azokat a növényeket, amikért ha például az
udvarunkba kerti tavat építtetünk, súlyos összegeket is hajlandók vagyunk
kifizetni a tóépítőnek.
Szerintem örökbe kellene
fogadnunk az árokpartokat, mindenki gyönyörűségére tisztán tartanunk, védeni az
ott kialakuló életközösséget, gyönyörködni bennük és szeretni őket.
