Hogyan tovább a nyár közepén?- Nyaralás vagy másodvetés?

Szerintem a kertészkedésnek megvan a maga ciklusa, legalábbis az enyémnek biztosan: a tél végén már alig várom, hogy kitavaszodjon: tervezek és magokat veszek (szörnyű mennyiséget:) és már az első február végi tavaszban túrom a földet, borsót vetek és ellenőrzőm (naponta többször is!!!) az ősszel elduggatott hagymáimat. A tavasz a leginspirálóbb és a leggyönyörűbb, folyamatos kertben levésre csábít: az elvetett magok, elültetett palánták egymással versenyezve, szinte óráról órára látványosan növekednek és csodás zöldekben pompázik az egész kert. Májusban aztán megkezdődhet "szüret" és a hónap végén már ki is szedjük az utolsó borsókat, letépkedjük a saláta leveleket és kihúzkodjuk a felmagzott spenótokat. Ilyenkor még tart a lendület, a piac vagy a saját üvegház:) telis-tele palántákkal, nem nehéz  újra telepíteni az egész kertet, jöhet a paradicsom, a padlizsán, paprikák (az idén nálam rengeteg chili) és most először olyan érdekességek is, mint az okra vagy a földi mandula. Meglátjuk mire megyek velük:) 

Júniusra teremnek a tökfélék, boldogíthatjuk vele a családot, barátokat és egyéb üzletfeleket:), éppen most szedtem fel a csodás pöttyös és a lila krumplit, elfogyott az összes mangoldom, kivéve amiket magnak hagytam meg és végüket járják már a  pálmafa alakú kelkáposztáim is. 

Ráadásul a nyár közepi hőségben nem túlságosan hálás dolog kertészkedni, így a júliusi napi rutin nálam a következő: gazolás, kapálás, face lifting metszőollóval (persze csak a növényeken:) reggel 6.00-tól fél 9-ig, majd kivárás a lakásban este 6-ig (még szerencse, hogy a Tour de France-t napjában kétszer is ismétlik!!). Estefelé aztán újra kimerészkedem (sajnos a szúnyogok is!) és következik a maratoni öntözés  sötétedésig.

Nem könnyű kitalálni, hogy éppen a júliusi kánikulára kiürült ágyásokba mit is ültessen az ember lányak? A kertészeti könyvekben található klasszikusokkal (salátafélék, spenót, cékla, retkek) az a baj, hogy általában nem a  mi éghajlatunkon kertészkedők javasolják őket, hanem a hűvösebb, csapadékosabb nyarakhoz szokott angol és német kertészek, így ha ezeket a magokat a nyár közepén elvetjük, a friss növénykék rendszerint csak sínylődnek, felmagzanak, de semmiképpen sem produkálják a tőlük tavasszal megszokott lendületet és harsogó zöld leveleket:((

Akkor mit tegyünk? Az egyik lehetőség, hogy türelmesek vagyunk. Úgyis elutazunk két hétre nyaralni és a jószándékú ismerősünk a felét elfelejti annak megöntözni, amit rábíztunk:)) Örülünk a pirosodó paradicsomoknak, gömbölyödő padlizsánoknak és a túlon túl is gyorsan növő uborkáinknak. Rendbe szedjük a kiürült ágyásokat és a magvetéseket az augusztus 20-ai, a Balatonról és egyéb fesztiválokról mindenkit hazazavaró, menetrend szerinti esős napokra és az azt követő hűvösebbekkre időzítjük. A jó esetben október végéig is kitartó őszi nyárban újra csodák történnek: szedhetjük a friss retket (én ilyenkor a fehér, jégcsap változatot vetem), a spenótot (ha enyhe a tél át is telel) és a salátákat.

Ha azonban nem hagy nyugodni minket az üresen tátongó földdarabok látványa (sajnos  én is , fogadkozásaim ellenére ez utóbbi típusba tartozom:)), akkor lehet próbálkozni: céklával, mangolddal, spenóttal, a saláták közül rukkolával érdemes a tapasztalataim szerint, a kert árnyékosabbik részén, számolva az elhagyhatatlan öntözéssel és talajtakarással. Ha találunk, vásárolhatunk még káposztaféléket a piacon: kelbimbót például és kiültethetjük, szépen fog teremni még a fagyok után is. Van olyan ismerősöm, aki ilyenkor vet krumplit és novemberben vajas-petrezselymes új krumplit eszik ebédre, ezt én még nem próbáltam ki, de hiszek neki. Miért is ne?

Mivel rengeteg körömvirág magot fogtam,  úgy egy hete egy egész ágyásnyi körömvirágot vetettem és már szépen növekszik is.  A gyógyító virágokat még a fagyok előtt lehet majd szedni, és nyárhangulatú narancssárga körömvirág olajjal megörvendeztetni mindenkit karácsonyra, akit csak ismerek:) Emellett vetek még koriandert, én nagyon szeretem a zöld levelének ízét, meg kaprot is és gondolva a télre különböző zöld fűszeres kockákat gyártok jégkocka tartóban, amit majd csak előveszek, amikor egy-egy ízbombára lesz szükségem. Tegyünk el bazsalikomot, kakukkfüvet, szurokfüvet, rozmaringot, lestányt is, a kreatívak ezek különböző kombinációit is választhatják. Rövid kísérletezés eredményeképpen: az összeaprított zöld leveleket a jégkocka tartóban hidegen sajtolt oliva olajjal öntöm le, mert így a lefagyasztott levelek felhasználáskor is frissnek hatnak, bennük lesznek az ízek, de mégis kis kockákká fagy az egész.

Amit még ki fogok próbálni (a neten olvastam): késői paradicsom palánta nevelés az üvegházamban és ha működik, akkor novemberi paradicsom szüret!!

És semmiképpen se felejtsük el, kert jövőre is lesz, a magok pedig most érnek be folyamatosan, tehát amiből csak lehet gyűjtsünk be készletet! Hűvös száraz helyen szárítsuk meg és jól szellőző dobozkákban raktározzuk el őket a következő szezonig! Ja és mindenképpen  írjuk rá, hogy mi van benne, szép olvasható betűkkel!!!

Én és a biokrumplim

Sosem állítottam, hogy lelkes krumpli termesztő lennék, ehhez túlságosan is élénken éltek bennem a gyerekkori bio krumpli kalandok: rekkenő hőség, végtelen krumpli sorok és anyukám:"Kislányom nem bánnám ha leszedegetnéd a krumpliról a bogarakat :-/! meg tudod, azokat a rózsaszín lárvákat is! Meg nézd meg a levelek fonákát és a petéket is szedd le!"  Könyékig gumikesztyű az ember karjára (egy perc alatt csorog benne az izzadtság hintőporral keveredve) zacskó a kézbe és hajrá!

Csoda, hogy ezek után eldöntöttem: az én kertemben sosem fog krumpli nőni!!! Az élet már csak ilyen: nagy fogadalmak jönnek és mennek.... Megjelennek a kifli alakú, a lila és a sárga-lila pöttyös (blue belle:))) krumplik és az ember lánya hajlamos lesz egy csapásra minden addigi megpróbáltatását elfelejteni csak, hogy neki is legyen ilyen.

Így termett bio krumplim már tavaly is a kiskertben, csodásan kihajtott, szépen zöldült-fejlődött a föld feletti része. Mindezek dacára továbbra is gyanakvással figyeltem ezt az igyekezetet arra a pillanatra várva, amikor elözönlik majd a csíkos bogarak és rózsaszín csemetéik a csodás növényeimet. A tavalyi krumpli szezon összesen kettő bogárral telt el, mondhatni, hogy ők is csak átutazóban tartózkodtak a kertben: alig szálltak le és kezdtek volna kicsomagolni, már tovább is álltak a tyúkudvarba, onnan pedig a leggyorsabb tyúkok gyomrába. Persze nem önkéntesen. 

A krumpli nevelés alapvetéseivel jobbára tisztában voltam, a bogaraktól eltekintve egyáltalán nem macerás a dolog: kellő időben fel kell tölteni körülötte a földet, lévén hogy a krumplik a föld felszíne alatt fejlődnek. Nekem a feltöltés a szezonban csak egyszer sikerült, mert a krumpli dzsungel lehetetlenné tett minden további beavatkozást, ne is láttam többé a földet. Lehet, hogy kissé sűrűre vettettem? Olyan bio praktikákkal mint a fahamus levélszórás meg lehet előzni a bogarakat, ezt is elvégeztem lelkesen (többször is, ahányszor csak lemosta az eső).

Amit viszont nem tudtam előre, hogy száraz időszakban meglehetősen sokat és alaposan kell öntözni, mert a burgonya nem tűri túlságosan jól a sivatagi jellegű sanyargatást. Az elvirágzás után aztán elkövetkezett a kiásás várva várt ideje. Leginkább a kincskereséshez tudnám hasonlítani: egyszerűen csodás a meglepetés, amikor az ember ásóval óvatosan megemeli a földet és különböző nagyságú és formájú, szép,  színes, egészséges krumplik fordulnak ki belőle. 

Sajna a kerti mennyiség gyorsan fogy, /el sem tudom képzelni mekkora területen lehet egy magunkfajta család egész éves mennyiségét megtermelni/.

Vérszem vagy kisördög, de közben felmerült bennem a kérdés: miért ne próbálnék meg néhány szem vetőkrumplit jövőre megmenteni? Nem mintha jövőre egy újabb krumpli ágyást terveznék, de hátha....ki tudja? Fogtam tehát a legszebb, legkerekebb és persze a legkisebb, lila, pöttyös és rózsaszín krumplikat és először is egy csukott karton dobozba tettem őket (fontos a sötét hely, hogy ne kezdjenek el kicsírázni idő előtt).  

Földrajzi okok miatt nincsen pincénk, ahol a telet kihúzhatnák az efféle kísérletem alanyai, így jobb ötletem nem lévén, még egy vödörbe begyömöszölve a dobozt, ősszel a vízóra akna mélyébe eresztettem le. Meglátjuk mi lesz, de elvileg működnie kell!!  

Tavasszal majdnem elfelejtettem az egészet, de szerencsére a vízóra leolvasó ember időben (és nem kis felárért) emlékeztetett a krumpli kísérletemre. A vetőkrumplik rendben átteleltek és türelmetlen csíra nyújtogatással fejezték ki abbeli nemtetszésüket, hogy nekik már régen a földbe kellett volna kerülniük. 

Így jött el a második év, amikor valójában ismételten nem akartam krumplit vetni, de hát olyan helyesek voltak, hogy átteleltek, most aztán igazán megérdemlik, hogy jobb helyre kerüljenek mint a vízóra. Az idén három krumpli ágyásom lett: egy a pöttyösöké, egy a liláké és egy a rózsaszínű és egyéb kimaradtaké. És nulla!! krumplibogaram. Ráadásul az alábbiakat találtam a neten és mélységesen egyetértettem vele, hiszen nálam is ez történt szóról-szóra:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=898%3Aaz-oekogazdalkodas-a-nyer-a-burgonyabogar-elleni-harcban&catid=113%3Aervekabiomellett&Itemid=43

Éppen ma szedtem fel az idei pöttyös-vegyes termést, íme:)

A krumpli után tekintve, hogy hosszú még a kertszezon kiváló lehetősége nyílik az embernek a másodvetésre. Amit én ezekre a helyekre tervezek: 

az a cékla, később a júliusi forróság után: spenót, pak choi, talán még vmi káposztaféle és persze tépő saláták. Lehet, hogy szépen lassan elmúlik a krumpli fétisem??:-)

Éljeeeen a gyűjtögetés!!!!

Ha visszagondolok a tavalyi nyárra, akkor az kétségtelenül a savanyítás, a befőzés  és a zselésítés éve volt, ez az idei viszont a gyűjtögetésé!.

Az egész olyan mint egy rácsodálkozásos folyamat a világra, először arra ébred rá az ember lánya, hogy a kert jótéteményeivel valamit kezdeni kell. Azonnal és akkor, amikor beüt a zöldség vagy gyümölcs dömping. Példának okáért az addig békésen növögető tök és cukkini először még csak teremni kezd, majd hirtelen megvadul és ontja a mindenféle színű és nagyságú jótéteményeket (minél tovább várunk vele, annál nagyobbakat). A család persze kezdetben örül a töltött töknek, a rántott cukkininek, a nagymamánál és nem a napköziben szocializáltak még a tök főzeléknek is, de azért az egy hetes intenzív tök-gasztrokúra után még a legbékésebbek is morogni kezdenek. Ideje tehát elajándékozni:) reszelni és fagyasztani a termést. Hű, az uborka is terem,! Néhány napig versenyben lehet maradni persze az uborkaevéssel, arcpakolás készítéssel, de aztán nincs mese: savanyítani kell. És ekkorra már túl vagyunk az eper dzsem befőzésen, a meggy eltevésen és a levendula zselé és szörp készítésen, és aztán már nyakunkon is van a paradicsom és a sárgabarack szezon....

A tavalyi évhez hasonlóan folyatódott ez az idén is: kezdődött márciusban a spenót termés betakarítással, majd a zöld borsó éréssel.....a családot idézve: "Jééé van borsónk is? tök jó ez a leves:)" három nap múlva: "Már megint borsófőzelék? Nincs is itthon valami rendes kaja?" 

Volt eper és meggy is persze..., de álljunk csak meg itt egy kicsit! Ráadásnak az idén még begyűrűzött az életembe a gyűjtögetés is!!!! Volt persze előzménye ennek is, a tél végi-tavasz eleji medvehagyma szedés és csalán gyűjtögetés (ez utóbbi kizárólag kertészeti felhasználásra:), nem beszélve a bodzavirágról, aminek nagy rajongója vagyok és még mindig nem adtam fel a tökéletes bodza szörp titkának felfedezéséért folytatott küzdelmemet.

De mindezek mellett rájöttem, hogy a fűszer és gyógynövényeket igenis érdemes figyelni és begyűjteni, akkor amikor ezeknek eljön az ideje. 

Mindjárt a saját kertemben szerencsére  immáron eléggé terjedelmesnek mondható zsálya, citromfű és menta ültetvény van kibontakozóban, adott tehát a lehetőség, hogy a friss hajtásokat begyűjtse az ember. Ráadásul ezeket nem is bonyolult feldolgozni, hiszen csak száraz, levegős, sötét helyet kell találni és alaposan meg kell szárítani őket. A rendszeres nyírás és begyűjtés eredménye pedig, hogy a növényeink újra és újra friss hajtásokat hoznak, így ez a dolog a legmelegebb időszakokat leszámítva szinte egész nyáron bonyolítható. Az eredmény pedig: fantasztikusan illatozó szárító szoba (nálunk ez a dolgozó lett:))  a fantasztikusságáról pedig megoszlanak a vélemények:((( és utána papír zacskókba vagy dobozokba elraktározott komoly mennyiségű gyógytea készlet. 

Ha a kerti lehetőségek kimerülni látszanak, érdemes körülnézni futás és kutyasétáltatás közben a környezetünkben is: elhagyott, üres telkeken, réteken, a környező erdőkben. Ki gondolná, hogy a galagonya gyógynövény és ráadásul mindenütt nő, nem is kell messze menni érte! Tavasszal amikor virágzik, érdemes a virágos hajtásvégekből begyűjteni egy adaggal, persze nem tarvágással lecsupasztva a növényt. Gyuri bácsi, a bükki füvesember szerint pálinkával akár szívbarát tinktúra is készíthető belőle:))

Újabb csodás növény a cickafark, szintén mindenütt felbukkan, igazán nem jelent nehézséget a virágait begyűjteni. A cickafarkat és az orbáncfüvet éppen múlt vasárnap egy közeli mezőn, kora reggel gyűjtöttem, megadva a módját: elegánsan futó ruhában, kosárral és metsző ollóval a kezemben. Látva a rét mellett kora reggel elhaladó autósok arcát, néhányukban valószínűleg felmerült, hogy ha ama bizonyos sötét középkorban lennénk, lehetne mobilon akár  egy jó kis égetést is rendelni a megfelelő, erre szakosodott szervektől:)

Az orbáncfű virág azóta olajban ázik és két hét elteltével "örökfiatalság" arckrémet szándékozok készíteni belőle a magam és legközelebbi barátaim (ajándéklónak...) legnagyobb boldogságára.

Bár lassan levirágzik, de talán el tudunk még kapni egy-egy hársfát, amelyiknek a virágát begyűjthetjük. A hársfavirág dupla, sőt tripla élvezet. Amíg szedjük rádöbbenünk, hogy aromásabb, illatosabb a virága az akácénál (hogy-hogy nem szedtem ezt már eddig is???), cukorszirupban áztatva csodás szörpöt, szárítva pedig gyerekbarát (végre egy jó ízű!) torokgyógyító tehát készíthetünk majd belőle a reménytelen téli napokon.

Szóval a gyűjtögetés a vadászat szelídített változata, izgalmas, érdekes és kézzelfogható az eredménye. Végezetül néhány jó tanács, amit fontos betartani annak érdekében, hogy a gyűjtögető mánia mindenkinek, embernek és növénynek is hasznos szenvedély lehessen:

• A növényi részek gyűjtése sosem csupasztást jelent! Egy-egy növényről kíméletesen, csak annyit szabad gyűjteni, hogy az ne károsítsa, ne veszélyeztesse a növényt!
• Ne akarjunk kényelemszeretetből hazavinni a teljes növényt! A legtöbb azon az élőhelyen érzi jól magát, ahol megtaláltuk! Lehet, hogy az átültetést pedig nem fogja túlélni. Járjunk nyitott szemmel, jegyezzük meg inkább az élőhelyét és minden évben keressük fel.
• A gyógyhatású növényeket a kora reggeli órákban a legjobb gyűjteni, mert ilyenkor koncentráltabb a hatóanyag tartalmuk. Keressünk lehetőleg nem szennyezett területet (ne autóutak közelében!) és ott gyűjtsük be őket!
• Néhány maroknyi gyógynövényért valószínűleg senki sem fog rendőrt hívni, de ha szabályosan akarunk gyűjteni, akkor engedélyt kell kérni a terület tulajdonosától. 
• Sosem szabad védett növényeket vagy természetvédelmi területen gyűjteni!!!!!

Szóval hajrá, metszőollókat, növényhatározókat  a ridikülbe vagy a kesztyűtartóba és éljen a gyűjtögetés! remek szórakozás lesz, megígérem:)

Gyűjtögetési naptár, júniusban gyűjthető növények:

orbáncfű virág, cickafark virág, szöszös ökörfarkkóró virága, kis-és nagylevelű hárs virága, levendula

Szinte egész nyáron folyamatosan: orvosi zsálya hajtás, citromfű, menta (fodor és bors) hajtása

Méhecske barát levendula szüret

Imádom a levendulát és ezzel szerintem nem vagyok egyedül, hiszen látva, hogy hol mindenütt találkozunk vele, bizton állíthatom, hogy az utóbbi években hihetetlen népszerűségre tett szert. Ebben része lehet a mediterrán életérzésnek, amit a legegyszerűbb levendula képében hazahozni, és ezzel együtt tényleg nagyon hálás, amolyan városi  növény. Nincsenek igazán kártevői, hirtelen felbukkanó titokzatos betegségei, áttelel (az angol fajta!) nyáron szereti a sanyargatást, a forróságot és mindezt ráadásul gyönyörű, lila virágpompával hálája meg. Szóval igazi belevaló, remek kis növény!! 

Nem beszélve arról, hogy a kreatív emberi elme a fagyitól, a macaron-on, a limonádén és szörpön át egészen a zseléig mindenfélét kitalált már belőle, nem elfeledkezve persze az eddig is létező illó olajról, kozmetikumokról és a jó alvást segítő kispárna bélésről. 

Én mégis a legjobban nézni szeretem, amikor  végtelen sorokban sorakoznak az ezüst- lila gömbök, és varázslatos színben pompázik tőlük egész Tihany vagy kicsiben a saját kertem. Szinte vérzik a szívem, amikor be kell/akarom??? gyűjteni a virágokat. Pedig köszönhetően a nagy melegnek ennek már el is érkezett az ideje.

A levendula virágát akkor kell ugyanis gyűjteni, amikor a kis lila gömböcskék (bimbók) éppen hogy elkezdenek kipattanni, esetleg néhány már virágzásban is van, de nem nyílott még ki teljesen. Ekkor a legnagyobb a virágok illó olaj tartalma és ha túl későn gyűjtjük be, akkor ez nemcsak, hogy csökken, de a szárításnál (sőt már a szedésnél) a virágok könnyedén leperegnek a növény száráról. Megszakad az ember szíve, amikor elkezdi nyírni a csodásan illatozó lila felhőket, amelyeken ráadásul éppen ilyenkor serénykednek a pillangók és méhek.


Én a saját kertemben kifejlesztettem egy levendula szedő módszert, amivel a jut is, marad is (a méheknek és a lepkéknek) elvét követem. Első nekifutásra a virágoknak csak egy részét vágom le, nem nyírom egy mozdulattal kopaszra az egész bokrot. Inkább szálanként, kisebb csokronként haladok és azokat a virágokat, amik még nem érték el a nyílás legoptimálisabb fokát, inkább meghagyom.

Ez lesz a méhek része, és a pillangóké és persze nem utolsó sorban a virágzó kert látványáé, hogy továbbra is gyönyörködhessem bennük, amikor kinyílanak.

Később, amikor elvirágzott a levendula, levágom a megmaradt  virágszárakat is és egyúttal finoman visszavágom, formára igazítom a növényt. Tapasztalataim szerint ezt érdemesebb inkább még a nyáron elvégezni, mint ősszel vagy tavasszal csattogó metszőollóval nekiesni az esetlegesen már túlságosan is elburjánzott növénynek. A levendula mint afféle mediterrán félcserje, fás szárat növeszt és kezdő kertész tulajdonosa sokszor ezt csak akkor veszi ezt észre, amikor már túl magasra nyúlott és a széltől vagy más természeti erőtől az addig szép tömött bokor hirtelen szétdőlt, szétesett. Ekkor jön a metszőolló, és a "formára igazítás" aminek a leggyakoribb eredménye, hogy a levendulánk nem tudja megszokni az új fazont, hamarosan kiszárad és elpusztul.

A titok, hogy a levendula megszelídítését időben kell megkezdeni és csak a zöld, lágy hajtásait visszavágni (azt is csak finoman!). Az elfásodott ágait nem szabad visszavágni,  mert azt nem fogja kiheverni. 

Még egyet tehetünk az érdekében, hogy már a telepítésnél, ha szép gömböcskéket szeretnénk látni később a kertünkben, akkor megfelelő (kb. 1 méteres) távolságra telepítjük őket egymástól még ha kezdetben gyámoltalannak látszó kis növények is, mert egy-két éven belül megnőnek és ha túl közel vannak egymáshoz, akkor össze fognak préselődni.

Egy szó mint száz szeressük és élvezzük a levendulát és gondoljunk a pillangókra és a méhekre is!

A bio éjjel permetez!!??

hangzik a viccesnek vagy időnként ennél rossz májúbbnak szánt :( mondás. De el kell keserítenem az ellendrukkereket, mert határozottan állíthatom, hogy nem. A „bio” belülről jön és az ember nem akarja saját magát becsapni.

Vannak viszont titkos fegyverek, amiknek a jótékony hatását növény is, gazda is megérzi (ez utóbbi először is az orrával). Érdemes kipróbálni őket vegyszerek helyett!

A klasszikus: a vízben áztatott csalán leve. A szaga mellett a lé is nagyon hatásos! Friss, leginkább virágzás előtt álló csalán növényeket (hőmérséklettől függően 5-10 napig) kell áztatni, ha szükséges higítani, bár ellentétben a vegyszerekkel ezt nem lehet túl adagolni, majd akár permetlészerűen a levelekre kijuttatni. A kijuttatás szabályai hasonlóak a permetezéséhez, nem szabad tűző napon öntözni a leveleket! Én leggyakrabban öntözővízként juttatom ki, rászerelem a kannára az öntöző rózsát és alaposan megöntözöm a növényeket a csalánlével. Érdemes már nagyon korán, a palánta neveléskor vagy a magok kikelése után elkezdeni a csalánleves öntözést. Csodásan erősíti a növény védekező képességét, így az jobban ellenáll a betegségeknek.

Nekem a kertem három pontján is van saját csalánosom, egyszer csak megjelentek és én megörültem nekik. Először is nem kell messze menni az alapanyagért, másodszor pedig kifejezetten jól mutatnak ott, ahova beköltöztek, különösen kora tavasszal, amikor az ember zöld szín toleranciája egyébként is az egekbe szökik.

Családbarát tipp amit érdemes megfogadni mindjárt az elején: a különböző levek készítésére használt hordóimat a kezdeti próbatételek után elköltöztettem a kert háztól távol eső végébe. Így immár a három Mr. Orr is lelkesebben támogatja a bio vegyvédelmi módszereimet.

Árokparti csoda: a fekete nadálytő lé. Kissé érdes levelű, bokros lila virágú növény, aki sportolt a gyökeréből készült kenőcsöt biztosan ismeri. Nos, bátran lehet gyűjteni a levelét, sőt telepíteni a saját kertünkbe is. Áztatott leve serkenti a növények növekedését például a paradicsomét, tápanyagokban: nitrogénben és káliumban gazdag.

A különleges: a mezei zsurló leve, főzete: Sajnos a mi környékünkön ez a növény igazi különlegességnek számít, de remélhetőleg mások könnyebben hozzájutnak. Én a Mecsekben tett rendszeres látogatásaim alkalmával szoktam beszerezni a zsurló készletem. Legalább annyira hatásos fegyver mint a csalánlé, elsősorban a gombabetegségek: lisztharmat, monília, a rozsda, a levelek varasodása, a levélfodrosodás, az egyik legbosszantóbb betegség a paradicsom levélfoltossága ellen véd. Csodás szer, amit használhatunk a gyümölcsfák  tavaszi és őszi lemosó permetezésére is! Érdemes gyűjteni, akár szárítva tárolni és a megfelelő pillanatban áztatással majd, egy rövid (20 perces) főzéssel elkészíteni belőle a permet levet. Természetesen kihűlés után juttatható ki a növényekre!

Biztosan mindenki ismeri, csak nem tudja, hogy ő az: a giliszta űző varádics: Az egyik legnehezebb

kérdés a friss hajtások megvédése a levéltetvek seregének támadása ellen. Nincs elkeserítőbb mint, hogy az egyik pillanatban még gyönyörködünk a zsenge, zöld hajtás végekben, a következőben pedig vastagon belepik a tetvek. Három hatásos fegyverem van a tetvek ellen, ebből az egyik a gilisztaűző varádics leve, a második a katicák csalogatása a kertbe és a harmadik a türelem. De tényleg! A legtöbb esetben a levéltetvek kellemetlenek ugyan, de nem tudnak végzetes károkat okozni a növényben és ahogyan jöttek, miután a hajtások megerősödnek, el is tűnnek. Ha vegyszerrel permetezzük a levéltetveket (is kis kézből fújós, szobanövényes is az!), kiírtjuk az odasereglő katicákat és a hasznos lárváikat (ezzel pedig a következő katica nemzedéket!) is.

Végezetül a szitált fahamu: Érdemes már télen a fűtés szezon alatt megkezdeni a gyűjtését, persze csak a tiszta, fahamut szabad gyűjteni, ugyanez vonatkozik a kerti grillezések végtermékére is (garantáltan alufólia és vegyi gyújtóanyag mentes legyen!). Mivel a kertész korán kelő lény, a harmatos reggelek a legalkalmasabbak arra, hogy a szitált hamus vödörrel felszerelkezve könnyen sétát tegyen a krumpli végeláthatatlan sorai között és könnyed ámde annál gondosabb mozdulattal kiszórja/szitálja a fahamut a levelekre. Nyugodtan higgye el mindenki, nincs az a krumplibogár, amelyik szeretné a fahamuval gazdagon megszórt leveleket rágcsálni. A gyakori esők persze lerombolhatják a hamu kiszóró művészetünk eredményét, de hát a gyakorlás és a mester mutatnak valami homályos összefüggést.

És vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy eső után a nem bio éjjel-nappal permetez, ha szerencsénk van szélmentes időben.

Helyzetkép vihar után

Gondolom nem árulok el nagy titkot senkinek, ha azt mondom, hogy a viharban a legjobban a szelet utálom és mivel mást nem tehetek, figyelve az előjelzéseket visszaszámolok, hogy még hány napot kell kibírni, amíg lecsillapodik. Meg persze izgulok, hogy ezúttal mit is tesz majd tönkre.
Mostanra már (három nap és két fél) túl vagyunk az idei eddigi legnagyobbon, magyarázzuk az okát a globális felmelegedéssel vagy a fagyos szentekkel, így tegnap reggel végre kimerészkedtem a kertbe, hogy körülnézzek.
Amikor ültettem (12 éve) még nagy rajongója voltam a szivarfa hatalmas, szív alakú, zöld leveleinek, de miután minden évben menetrend szerint a zsenge levelek megjelenése után szétszaggatja őket az aktuális vihar és attól kezdve egész nyáron az ember a széttépett, lisztharmattal fertőzött leveleket nézegeti, plussz a szétszóródott száraz szivarokat szedegeti fel a földről, a lelkesedésem jócskán megcsappant, persze nem a fa hibájából.
A legnagyobb természeti csapás ezúttal a tyúkólat sújtotta egy leszakadt ág formájában, ami a tetejét tette tönkre, de szerencsére a tyúkokban semmiféle kárt nem okozott:). A második számú nem túl szerencsés ötletem a fafajta választás terén, a keskenylevelű ezüstfa vagy más néven olajfűz ültetése volt.








Ez a fa gyorsan nő, ami nagyon vonzó tulajdonsága egy teljesen kopár területen, emellett nagyon szeretem az illatát is, de sajnos egyáltalán nem viharálló és a nagy szél rendszeresen letördel belőle egy-egy nagyobb darabot. Éppen a tyúkól felett. Favágás (iszonyú tüskés), darabolás, levágott ágak eltűntetése, fel is került rögtön a kárlista élére.

Lesz  ami lesz, jöjjön a konyhakert. Ahogy sejtettem, a frissen kiültetett palánták sem szerették a nagy szelet, leveleik fonnyadtan lógnak és soknak a vékonyka szára is eltörött.

Persze nagyon nehéz megállni, mikor február óta ragyogó tavaszias az idő, hogy az ember lánya ne ültesse ki a palántákat áprilisban, az erősebb idegzetű mondjuk május elején és ne érezze úgy, hogy már el is késett mindezzel, hogy aztán május közepén menetrendszerűen lesújtson a böjtje eme elhamarkodott döntésének és (majdnem) mindent kezdhessen előlről.
Lehetne persze várni, hogy hogy hátha összeszedi még néhányuk magát, de az az igazság, hogy az a növény, ami közvetlenül a kiültetése után így megtépázódott, egyrészt minden erejét a regenerálódásra fordítja az elkövetkezendő időszakban, a növekedés helyett, ráadásul a sérült levelek fogékonyabbak lesznek a gomba- és egyéb betegségekre is.
Nem nagyon van más választás, mint hogy elbúcsúzunk a sérült palántáktól és újra telepítjük az ágyásokat, erősen reménykedve abban, hogy a következő vihar csak azután érkezik majd, miután volt idejük kellőképpen megerősödniük.
Bármennyire is nem tartom szépnek, ilyenkor valamennyire azért megértem a fóliasátrak rajongóit, mint afféle kísérletet arra, hogy az ember kiküszöbölje a természet kellemetlen meglepetéseit a konyhakertjéből.

Égig érő palánták 2.: a palánta nevelés fortélyai

Kissé ugyan megkésve, de március végére végre valahára készen állt az üvegházam a beköltözésre. Már a tervezgetésnél eldöntöttem, hogy elsősorban palánta nevelésre fogom használni, közben kitapasztalom, hogy is működik egy üvegház, aztán majd meglátjuk a későbbieket.

A nagyoktól látott módon padokkal rendeztem be (főként használaton kívüli kerti padokkal), miután az aljára leterített geotextíliával gondosan kizártam a nem kívánt bevándorlókat (kivéve vakond urat, aki remek hepehupákat túr még ez alatt is!!) és a talajmenti szigetelés érdekében elhatároztam, hogy összezúzott faháncsot terítek le, amilyen vastagon csak lehet, mindenütt az üvegházban.

A magvetéshez fontos, hogy laza, morzsalékos, jó tápanyag ellátottságú talajba vessük el a magokat. Az igazán jó minőségű zsákos palánta föld meglehetősen drága, de kisebb praktikákkal hatékonyabban kihasználhatjuk az erre szánt keretet. A zsákos föld vásárlásánál is arany szabály, hogy olvasni kell!!!! Mindegyik hátulján megtalálhatók az összetevők, és aki valóban bio kertet szeretne, annak az előre bekevert műtrágyát tartalmazó földkeverékektől tartózkodnia kell! Tapasztalatom szerint a jó minőségű általános virágföld legalább annyira jó, mint a drágább palánta föld, ha saját keveréket készítünk belőle, hozzáadott kerti földből (pl.  vakondtúrások összegyűjtött földje!), komposztból, tavalyi cserepekből származó földjeinkből, és ha szükséges némi homokból.

Az így elkészített földkeveréket adagoltam ki az ültető tálcákba, és miután gondosan elsimítottam, soronként elvetettem a magokat (én csávázatlan, bio magokat használok). Ha a későbbiekre nézve szeretnénk megkönnyíteni az életünket, igenis érdemes küzdeni azért, hogy bár legyen a mag bármilyen apró is, ne vessük el túl sűrűn!  Vannak ennek érdekében alkalmazható praktikák is: például, ha kéznél vannak a ráérő nagyszülők, akkor könnyen lebomló papírcsíkokra természetes keményítővel, hosszú téli órákon előre fel lehet ragasztani megfelelő távolságba a magokat. Így már csak a csíkokat kell majd földréteggel befednünk a vetésnél. A nagyon aprókat össze lehet keverni egy kis homokkal és úgy elvetni őket.

Másik fontos tapasztalat, hogy már három nap múlva sem emlékszem, a legnagyobb odafigyelés ellenére, hogy hova mit tettem, így aztán azonnal kiírtam mindegyik tálcára, hogy mi tartózkodik benne (orvos barátnőmnek hála  ráadásul helyes kis falapockákra, alkoholos filccel).

Innentől kezdve jön az izgatott figyelés időszaka, mi hogyan kel majd ki? Mennyi idő alatt? Már mióta elvetettem és még semmi??!! (Ja, hogy még csak egy hete...) És persze a folyamatos öntözés, hiszen a magvetésnek fontos az állandóan nedves talaj.

Az időközben kikelt palánták öntözéséhez én a már bevált csalánlevet használom, az üvegházba beállítottam egy nagyméretű vízgyűjtő edényt, amibe folyamatosan állott vizet tartok és időről időre csalánt áztatok bele (virágzásig lehet szedni folyamatosan) , majd ezt locsolom ki a palántákra. Az állott víz azért jobb mint a csap- vagy a hideg kútvíz, mert a hőmérséklet különbség nem sokkolja a növényt, a csalánlé pedig úgy működik mint egy természetes permetlé, erősíti a növény immunrendszerét, megvédi a betegségektől és még táplálja is. Az eredmény kétségkívül kárpótol a nem túl kellemesnek mondható illatáért.

Az én üvegházamba nem került semmiféle mesterséges fűtés vagy világítás, így a benne fejlődő növények csak néhány lépéssel előzik meg a természetet, de az eredmény így is nagyon látványos. Néhány hét, és be is zöldült az egész, kezdődött a sakkozás a hellyel, mivel a fejlődő növények egyre nagyobb területet igényelek, nem beszélve azokról, amiket szét kell ültetni, hogy jobban fejlődjenek. Mindig lenyűgöz az a vitalitás, ahogyan a törékenynek látszó kis palánták szinte pillanatok alatt eresztenek gyökeret az új helyükön és rendületlenül folytatják a növekedést.

Ha minden elővigyázatosságunk ellenére kiderül, hogy túl sűrűre sikerült a magvetés, meg kell keményíteni a szívünket és megritkítani a növényeket, a megmaradók ezt látványosan meghálálják:)

Joggal kérdezhetjük, hogy ha előbb utóbb úgyis szét kell őket ültetni, akkor miért nem jó egyből nagyobb edénybe vetni őket?  Sajnos a növények ennél ravaszabban működnek és van egy olyan tulajdonságuk, hogy a föld feletti növekedésük előtt (alatt) szeretik a gyökérzetükkel átszőni a földet, amibe kerültek. Ha túl nagy ez a földlabda, akkor az erejük nagy része a gyökér fejlesztésére megy el, és csak jóval később kezdenek fejlődni a föld felett. Viszont a munka nemesít:;) és közben lehet beszélgetni, barátkozni a leendő paradicsom, kel, cukkini, chili és minden más egyéb palántával és azon gondolkodni, hogy mit hova ültet majd ki az ember. Ha pedig túllőtt a célon, akkor azon, hogy  hány barátját, ismerősét és egyéb üzletfelét boldogíthatja majd az általa felnevelt palántákkal:)))

Égig érő palánták: miért veszélyes a csávázás?

Addig a pillanatig, amíg nem fogtam saját palánta előállításba, csak azt tartottam szem előtt, hogy a piacon a legvirágzóbb, legkisparadicsomosabb palántákat fogjam ki, amik lehetőleg már két héttel az elültetésük után teremni fognak. Emellett bőven elég, ha tudom, hogy alacsony törpe növésűt vagy magasat, esetleg koktélt szeretnék a paradicsomból, felismertem a padlizsán és cukkini palántákat a zöld sokaságban és meg tudtam különböztetni a dinnyét az uborkától, tehát tudom: mit is vásárolok.
De álmomban sem gondoltam, hogy palánta sorsa már mag korában eldől, és ha tényleg vegyszer mentes paradicsomot vagy zöldséget szeretnék majd jóízűen elfogyasztani a kiskertemből, akkor még azt is tudnom kell, hogy milyen vetőmagot vetett el, aki a palántát nevelte, és hogy a vetőmag csávázott volt-e vagy sem.
Teszteltem a közeli piac palánta árusait, csávázott vagy nem csávázott ?? a mag. A válaszok zavarba ejtőek voltak, de nem én estem zavarba, a legtöbben nem is értették, hogy mit kérdezek, a rutinosabb kereskedők pedig megpróbálták megfejteni, hogy mi is lehet a jó válasz, azaz a kedves vevő mit is szeretne hallani?? Persze, hogy csávázott, ja,  na jó, akkor nem!?
Jó tudni, hogy mit is jelent a csávázás és miért veszélyes, ha ilyen magból nevelt palántát ültetünk. A csávázószer méreg (például a néhány évvel ezelőtt használt a neonikotinoidok voltak  felelősek az utóbbi idők jelentős méhpusztulásáért!), a szó azt jelenti, hogy a magokat vegyszerrel kezelik annak érdekében, hogy a csírázóképességüket megőrizzék és, hogy mentesek legyenek mindennemű későbbi betegségtől. A gond azonban az, hogy ez a méreganyag benne marad a növény szöveteiben, a virágporban (ezért pusztulnak el a méhek) és a termésben is. A mosolygós piros paradicsom, amit  leszedünk a kertünkben, minden jóakaratunk és lelkes kapálásunk ellenére, már a születése pillanatában sem volt bio!
Szóval nagyon fontos, hogy meggyőződjünk róla, ha tényleg vegyszermentes növényt szeretnénk; csávázott magból származik-e a palántánk vagy sem? A csávázószert a magok zacskóján fel kell tüntetni, ha használtak ilyet a gyártók.

Ráadásul a csapda abban rejlik, hogy tényleg hajlamosak vagyunk elhinni, egészséges növény csak a "szakszerűen" előállított magból fejlődik ki és meg sem próbálunk arra gondolni, hogy saját magunk is megpróbálkozhatunk "magot fogni" például a nyár legszebb paradicsomaiból.
Én is csak tavaly hittem el először, hogy egy csomó fajta magot magam is beszerezhetek, ha egy kicsit előre gondolkodom. Így fogtam kamillát, körömvirágot, büdöskét, kaprot, édesköményt és koriandert, a zöldségek közül hat különböző féle paradicsomot az ökörszívtől, a nagyméretű sárgáig, a rózsaszínűn át a mini pirosig csak a saját kertemből. Mentettem az idénre tököt (ráadásul úgy, hogy visszakértem az ajándékba adott dísztökök magjait a barátaimtól:), babot és hagymaféléket. A titok csak annyi, hogy le kell tisztogatni és levegős helyen kiszárítani majd bedobozolni őket, majd hűvös és sötét helyen tartani egészen a következő tavaszig. Ja és a dobozra ráírni, hogy mi van benne:))

A nyár végére a magvadász szenvedélyem elérte a csúcspontját és elengedhetetlen szükségét éreztem, hogy egyenesen a holland királyi kertből szerezzek be néhány  olyan dolgot, amit itthon biztosan nem sikerülne. A hatalmas kert egyik félreeső részében éppen a kinézett zsákmányt cserkésztem be, igen ám csak ebben a kis félreesőnek hitt zugban rajtam kívül még egy jól szituált, tisztes hollandnak kinéző házaspár is tartózkodott. Na jó, gondoltam, várni azt tudok, kinézelődik magukat és tovább mennek. Én meg....De csak nem akartak továbbmenni, sőt egyre feltűnőbben arra vártak, hogy majd én fejezem be először a nézelődést és végre valahára továbbállok. Lehet, hogy idős házaspárnak álcázott biztonsági őrök, akik a vesémbe látnak??? Eltartott még egy darabig, míg mindhárman rájöttünk miben is sántikál a másik, majd nagy egyetértésben a felismeréstől megkönnyebbülve  mindenki előkapta az addig a zsebében szorongatott zsebkendőjét és gyors mozdulattal begyűjtötte a hőn áhított magokat. Részemről ciniákat: mini, közepes és nagy méretben és verbénát, magas növésű lila változatot.
Magokat gyűjteni, ajándékozni vagy netán csereberélni gyönyörűség! És csak, hogy ellent mondjak a nagy maggyáraknak: csávázás nélkül is kikelt mindegyik és legjobb úton haladnak affelé, hogy gyönyörű palánták fejlődtek ki belőlük.

Két megbízható forrás nem csávázott magok beszerzésére:
http://www.biokiskert.hu/
Növénydiverzitás Központ Tápiószele
http://www.rcat.hu/

A következő bejegyzésemben a bio palánta nevelés fortélyairól írok majd, kövessetek a facebook-on is:
https://www.facebook.com/varosifarm

Kodolányi közösségi konyhakert és pillangókert

Nagy csodálója vagyok a közösségi kerteknek, már csak a koncepció és persze a tartalom miatt is: adott egy lelkes csapat, akik nekiállnak közösen kertészkedni és egy gazos, parlagon fekvő földdarabból viruló veteményest varázsolnak. Amit még szeretek bennük az a sokszínűség és a kreativitás, mindenki beleadja a saját lelkesedését, egyéniségét és ebből varázslatos dolog kerekedik ki.
Láttam már szabályos parcellákra felosztott közösségi kerteket, kiszuperált, de csodásan kifestett oldalú hordókba beköltöztetett növényeket, újrahasznosított anyagokból körbekerített, szabálytalan, bájosan eklektikus kisebb-nagyobb földdarabokat, raklap oldalú emelt ágyásokat és mindegyik remekül mutatott, szinte csalogatott minden arra járót, hogy gyertek kertészkedjetek velünk, mert ez jó dolog!!!!
Az én munkahelyemen hosszú évek óta négy szabályos, kör alakú, takarosan befüvesített földdarab mellett sétálok el, ami nap mint arra csábít, hogy gyerünk, csináljunk belőlük valami hasonló dolgot, egy jó kis konyhakertet. Egy munkahelyi közösségi kertet, amiben lehet együtt dolgozni, amiről lehet egy kávé mellett beszélgetni és ahonnan le lehet szedni az első paradicsomot vagy csemege kukoricát, közösen lehet örülni neki. És persze meg is lehet enni, amit megtermeltünk.

Mivel a közeli, legkedvesebb kollégáim évek óta szem-és fültanúi a konyhakert mániámnak, nem volt nehéz a körökről és az oda álmodott konyhakertről alkotott meggyőződésemet rájuk is átragasztani. "Na jó, legyen, csináljuk meg!" mondták még azok is, akiknek a mézontó fű nevének megjegyzése és felismerése hosszú évek fáradságos, ámde türelmes és kitartó tanári munkám elvitathatatlan gyümölcse:))

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elsöprő lelkesedést nagy tömegekre nem sikerült átragasztani, így a munkahelyi méretekhez képest egy maroknyi, de remek csapat látott neki ásó, kapa és néhány kertészkesztyű támogatásával a feladatnak.

Ha mondjuk egy egész kör 12/12-edből áll össze, akkor egy jó háromnegyed óra elteltével a 4/12-edes felásott terület elég jó részidőnek számít, ugye?

De aztán Judit szavaival növeltük a csapásszámot és két és háromnegyed óra múlva ott volt előttünk a gyönyörűen megmunkált, komposzttal átforgatott, szépen szintbe hozott és elgereblyézett, beültetésre váró kör terület (mennyi a kerület?).

Ja majd elfelejtettem, hogy ez idő alatt megépült egy komposztáló is, összegyűlt egy (újra hasznosított műanyag!)dobozban 21 nagy méretű, kövér, zöld (eredet igazolatlan) hernyó  és 11 darab fajtiszta, halvány vajszínű cserebogár pajor. És ezeket mind az én drága kollégáim szedegették össze, és sok szeretettel küldték el általam a tyúkjaimnak:) Persze nem mondták, de szerintem hétfőn muszáj lesz tojáskrémes bagettet szállítanom cserébe a reggelihez.

A mi közösségi kertünk látszólagos ellentmondásba keveredve az általam csodált, szabados elrendezésűekkel szemben előzetesen átgondolt, pontos tervek mentén épült, talán amiatt mert a nagyon szabályos kör alakok sugallták a kereteket. Az első kört három harmadra osztottam, a harmadokat lépőkövek választják majd el, megkönnyítve ezzel az öntözést és a kapálást. Ezek a tervek szerint Tibor lebontott kéményéből érkeznek, jelenleg várólistán vannak. A kört fűszernövények veszik körbe, olyanok, amelyek szeretik majd a meleget és a nyári napot: kakukkfüvek legelől, borsikafüvek, hátrébb menták, zsályák és levendulák, hogy a szemünket az alacsonyabb ponttól vezessék a magasabb pontok felé. Az egyik harmadba madársalátát, színes mangoldot és zöld hüvelyű bokorbabot vetettünk (megalapozva ez utóbbival a csülkös bablevest. Figyelem itt idézet következik (!) : "mert szép-szép az a sok saláta, de azért enni is kellene valamit". A másik harmadba került a pillangó kert: cínia, körömvirág, édeskömény, borágó, koriander, zsálya, sáfrányos szeklice, fűszerkömény és kapor alkotják az elvetett magkeverék gerincét. A harmadik részbe palántázni fogunk: alacsony termetű paradicsomot, leveles kelt és zellert, a bio kertészkedés szabályai szerint ezek a  növények

jó szomszédok lesznek és segíteni fogják egymás növekedését.

Ezen a ponton döntött úgy a csapat este 6-kor derekak és fáradó ásóizmok hatására, hogy a második kör felásása a jövő hétre marad, ahová majd egy nyári almafa köré, amit szintén most ültetünk el, a legbelső sugárba csemege kukoricát, majd magas növekedésű fa paradicsomot, eléjük színes cukkinit, csillagtököt és uborkát ültetünk. A koncepció szerint felfelé a középpont felé vezetve a szemet. Reményeim szerint a kertünk nemcsak hasznos, de szép is lesz. Ezt a második ágyásunkat frissen ültetett bogyós sövény: josta és fekete ribizli veszi körül, drukkolunk nekik, hogy minél hamarabb szépen megerősödjenek:))
Amíg elkészül, addig is nyugodtan lehet tanulmányozni a tervünket:

És persze csatlakozni még egy remek kis csapathoz!

Az én üvegházam

Álmaim (használt) üvegházát Kisgyőrben találtam meg, illetve a neten, de a szálak Kisgyőrbe vezettek. A heuréka élmény után azt is felfedeztem, hogy Kisgyőr sajnos nem Győr mellett fekszik:((, ahogyan az minden jóravaló magyar ember számára a nevéből következne. Csak zárójelben, szelíden javasolnám az efféle, rendkívül félrevezető földrajzi nevek betiltását, mint pl. Balaton az ország másik felén vagy Kisgyőr a Bükk-hegységben.
Mindegy az üvegház pont olyan volt, mint amiről álmodtam: ház alakú, fa, üveg és zöld színű, ráadásul még a mérete szerint is illett az én kertembe. Tehát nekem találták ki, a többi csupán logisztika kérdése.
Élénken emlékezve a tyúkudvar kialakítás-projektem minden elemére, tudtam, hogy az üvegház nem fog csak úgy varázsütésre a kertemben állani: tervezni, szervezni, csapatot toborozni és építkezni kell. Ez pedig mind az én erősségem. Az meg az isteni szerencséé, hogy remek barátaim vannak az ilyesféle tervek megvalósításához;)
Március elején indult is a projekt az első számú csapattal: kimérés, szintezés, lyukásás, betonkeverés és beöntés, mérés és szintezés újra, majd korrigálás (már amennyit még lehet:)).

Be kell vallanom, hogy az én eredeti elképzelésem az volt, hogy alácsúsztatunk hat darab járdalapot az üvegház alá, de erről a mélyépítés csínján-bínján és a fagyhatárokon felnevelkedett szakemberek gyorsan lebeszéltek. A magyar szabvány, köszönhetően az időjárásnak min. 80 cm mély beton.


Még szerencse, hogy nem az egyszerűbb megoldást választottuk: zsaluzzuk és betonozzunk körbe egy csíkot alapnak, hanem az ennél jóval ambiciózusabb hat darab, egyforma mély és egyforma magas, pontosan helymeghatározott, a föld felett hajszálpontosan 8 cm-re kiálló betontuskó elkészítését. Aki már csinált ilyet el tudja képzelni, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, aki pedig nem (pl. én, egészen mostanáig) annak hiába is magyaráznánk. De sebaj, két nap szakadatlan mérés, szintezés és betonozás után készen is állt a remekbe szabott üvegház alap, amire majd felfekszik az egész alkotmány.
Darabokban (az IKEA szótár szerint lapra szerelve) megérkezett az üvegház és egy, nem túl bőbeszédű leírás az összeszereléshez, ráadásul mindenféle  matekpéldaszerű dolgok szerepeltek benne: 3,5X30=180 db (ami ugye matematikai lehetetlenség).

Talán ennek is köszönhető, hogy március 14-én a munkaszüneti nap előestéjén, záróra előtt fél órával éppen harmadannyi csavart és rengeteg felesleges szöget sikerült beszereznem mint ami kellett volna az összeállításhoz.

Március 15-én indult a projekt lelkesítőbb része: az összeszerelés. Nehézségek persze már a kezdetekkor adódtak: egyesek éppen erre az időszakra szerveztek maguknak bécsi, hosszú hétvégét, kettesek kijelentették, hogy rendben, a Forma 1 után kezdünk, és csupán a hármasok (velem együtt ketten) jelentek meg pontban 9-kor a munkavégzés helyszínén.
Többször megfigyeltem, hogy az ilyesfajta nagyobb léptékű, építéses dolgok első néhány órája csodálatos nyugalomban, mindenféle inproduktív szöszmötöléssel telik el: kávé ivás, hosszabbító keresés, csavarbehajtó akkumlátorának feltöltése (több óra!), szomszédok-barátok felhívása: nincs-e véletlenül nektek? típusú kérdésekkel. Sebaj, a nap ragyogón süt, a szombat délelőtt végtelennek tűnik és közben véget ért a Forma 1 is. Némi fejvakarás után az üvegház darabok fölött, (remélhetőleg jó) döntés születik arról is, hogy mi hova kerüljön.
Délután fél 3-ra éppen elkészültünk az összeszerelés úgy kettő-, optimistábbak szerint háromötödével, amikor az én drága férjem megjelent a színen és beszámolt arról, hogy a hidegfront viharos széllel és esővel most hagyta el Bécset, de lehet, hogy már az Alpok aljánál van.





Nagy csodálattal tölt el az az emberi teljesítmény, ami arra bizonyíték, hogy a megfelelő körülmények (szakadó hideg eső és az üvegtáblákat rángató viharos szél) hatására fele annyi idő alatt éppen kétszer annyi munka végezhető el.

Csakis így történhetett, hogy mindenki legnagyobb megelégedésére, éppen három perccel a teljes sötétség beállta előtt készen lett az üvegházam.

A brigádtagok a nap utolsó perceit már az üvegház viharmentes szinte melegnek tűnő belsejében élvezték ki:))

A legfinomabb hagymaíz a világon, a medvehagymáé

Legalábbis én ezt így gondolom, mivel annyira kifinomult hajszálpontos keveréke a friss zsenge fokhagyma és a zöld(vörös)hagyma ízének. Remélem, hogy aki már nyersen kóstolta, hasonlóképpen vélekedik:)

Örömmel jelentem, hogy a Mecsekben beköszöntött az idei medvehagyma szezon! Én, aki ott nőttem fel, máig emlékszem a heteken át tartó intenzív ám mégis kellemes fokhagyma illatra, ami mostantól kezdve majd március végéig, egészen az elvirágzásig, belengi az erdőket.
Egy darabig lelkesen konstatáltam, hogy az utóbbi években a medvehagyma és készítményei, mint annyi más dolog, szédületes ívű karriert kezdett befutni a termelői-, bio- és más egyéb piacokon. És ez a dolog egészen addig örvendetes volt, amíg a medvehagyma kis-közép- és nagykereskedelem miatt, lassan már be nem tiltották a gyűjtését szinte mindenhol, valljuk be, teljes joggal, féltve a élőhelyeket a túlzott szedéstől.
A dolog kísértetiesen hasonlít a hóvirág őrülethez, nálunk például gimnáziumban a fiúk még, ugyan szelíd rábeszélésre, de saját szedésű hóvirág csokrokkal leptek meg bennünket a nőnapon. Ha jól tudom, ma már nem lenne elég az osztálypénz a büntetés kifizetésére, ha egyesek hasonlóval próbálkoznának. Kár, hogy a mértéktelen hóvirágszüretnek ez lett az eredménye:((
Lassan, de biztosan erre a sorsra jut a medvehagyma is, köszönhetően a már mindenhol hegyekben álló medvehagyma készítményeknek: sózottnak, pesztónak, olajnak, lekvárnak, fűszervajnak, tinktúrának, ecetnek, pogácsának és ki tudja még, mi mindennek.
Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a véleményemmel, de én a medvehagyma varázsát elsősorban éppen a frissességében látom. Nézzünk magunkba (vagy a hűtőnkbe), hány félig elhasznált medvehagyma készítmény sorakozik benne, amit a kezdeti lelkesedés után, mondjuk augusztusban már eszünkbe sem jut felhasználni. Hány zacskó fagyasztott van a mélyhűtőnkben, amit tavaly tettünk el, hogy milyen jó lesz ez majd, és a következő hűtőleolvasztásnál vélhetően meg fogunk szabadulni tőle.
Szerintem, ha mindenki betartana néhány szabályt és elsősorban önmértékletességet, akkor valószínűleg továbbra is juthatna az erdei kiránduláson két-három csokor saját szedésű hagymacsoda a rajongóknak.

Szóval az én szabályaim medvehagyma ügyben:

• Frissen a legjobb, (két-három nap múlva fonnyadtan már senkinek sem kell) tehát csak annyit szedjünk, amennyit biztosan megeszünk! Nem beszélve arról, hogy az így-úgy eltett/hőkezelt változatok, éppen azokat a hatóanyagokat ölik ki belőlük, amik miatt a növény értékes.
• A varázsa éppen ebben rejlik: a hosszú téli barnaság után az első friss ehető zöld növény, de utána annyi más jön még, felesleges tehát hosszú időre bespájzolni belőle!
• Ha szedjük, vigyázzunk a tövekre, de húzzuk ki hagymástul, egy-egy csoportból néhány levelet szedjünk!
• Ne akarjuk hazatelepíteni a kész növényt, kicsi az esélye, hogy a kertünkben jól fogja magát érezni és életben marad. Sokkal egészségesebb egy tavaszi kirándulás alkalmával újból felkeresni az erdei lelőhelyet!
• Ha mégis szeretnénk saját ültetvényt, akkor magról vessük el! Lehet magot fogni az elvirágzott növényekről vagy venni is. Ha tényleg szereti a kertünket, akkor néhány éven belül elszaporodik majd.

Ha valaki még nem tudná...

végre elkezdődött az idei kerti szezon:)) Persze azt nem javaslom, hogy rögtön a levél gereblyézésnek és égetésnek(??!!) ugorjuk neki, mert a tél még megtréfálhat bennünket, hagyjuk csak meg a meleg takarót a bogaraknak és a zsenge zöld hajtásoknak még egy ideig, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy már nem jöhet vissza a kemény fagyos hideg.

Viszont ami tény, hogy nyertünk egy hónapot, tehát el lehet kezdeni kísérletezést a korán vethető magokkal.
Ha valaki az ősszel túl esett az ásáson és a talaj előkészítésen, akkor most csak formába kell hozni egy könnyű kis face lifting-gel az ágyásait (ha nem, nos akkor kezdődik a tavaszi zsírégetés!). Én már elvetettem 5 sor korai borsót a múlt hétvégén, ha mégis kifagy, akkor bőven lesz még időm utánavetni, de ha nem, akkor húsvétra a sonka mellé borsófőzeléket eszünk:).
A hagymafélék kifejezetten szeretik a hideget, nyugodtan dugdossunk belőlük, amennyit csak lehet, ha még ősszel ezt nem tettük meg. Az sem baj, ha sűrűbben dugdossuk el őket, így egy részét lelkiismeret furdalás nélkül kihúzkodhatjuk majd zöldhagymának (libazsíros kenyérrel:))

Tavaly azt is gondosan kipróbáltam, hogy mennyire nem emlékszem egy-két hét múlva, hogy mit hova vetettem, így az idén szigorúan adminisztrálok. A segédeszközeim: jelölő táblák+ alkoholos filc, sőt a vetési dátumot is felírom, hogy lássam minek mennyi idő kellett a felnövéshez.

Éppen ma szedtem fel a télre földben hagyott csicsókát, a kisebb gumókat újra vettetem, hogy szép erős tövek legyenek és persze jó termés az idén is. Ha sokáig benne hagyjuk a földben és nem újítjuk meg őket, akkor inkább vágott virág, mint konyha gyöngye lesz belőlük. Ajándékozni is fogok belőle a barátaimnak, mivel van bőven belőle, akiket sikerült meggyőznöm arról, hogy a csicsóka igenis finom, csak ne akarjuk a krumplihoz hasonlítani.

Amivel még érdemes kísérletezni, azok a korai leveles saláták. Ha ilyen marad az idő nemsokára friss salátát szedhet mindenki a vasárnapi ebédhez. Én rukkolát, madársalátát római salátát és spenótot vetettem (bébi spenót+spenót tükör tojással a tyúkok kegyelméből).

(Na jó, ez még az őszi vetés:)))



Pénteken érkezett egy új jövevény is Tápiószeléről, még pedig a tyúkhúr egyik spéci fajtája. Aki kissé sajnálkozva azt gondolja, hogy a jóasszonynak elment az esze, annyi a tyúkhúr egy rendes kertben, hogy ki sem lehet irtani, nemhogy direkt vetni még belőle. Szóval én egyrészt kíváncsi vagyok, hogy a génbankból kapott fajta miben különbözik az én őshonos udvari csomóimtól, másrészt ne feledkezzünk meg róla, hogy a tyúkhúrt is szedhetjük a salátába, nem utolsó sorban pedig nem véletlenül hívják tyúkhúrnak. Ha megjelenek a kertben és a tyúkjaim felfigyelnek a gazoló mozdulataimra, egymás letaposva gyülekeznek azonnal egy kis tyúkhúr csemegéért.

A friss piros hónapos retek is fantasztikus ajándéka a kora tavaszi kertnek, ellentétben a szupermarketekben kapható kívülről óriás, belül szivacsos típussal én a kicsi, ropogósokat szeretem, ezeket pedig még a nagy meleg előtt lehet produkálni (leveleik pedig salátába vagy a tyúkoknál a top 10-ből a második helyen).

Szeretem, ahogyan egyik napról a másikra egyre több és több növény kap erőre a kora tavaszi napon. A tavaly betelepített csalánom máris hihetetlen intenzítással indult el meghódítani a kertet. Van egy régebbi bevándorlóm is, aki mára már  a fél előkertet birtokolja a bokrok alatt:: a vérehulló fecskefű, szerencsére nem sértődik meg, ha időnként visszatessékelem a helyére.






Meglepően sok olyan növény van, aminek a csírázáshoz kifejezetten szüksége van a hidegre. A saját magam által fogott magokból még ősszel elvetettem a kamillát és íme máris zölden virítanak a kis növénykék a fűszerkertem szélén.
Ha van száraz helyünk, érdemes egyébként a vetőmagokat inkább kint a hidegben tárolni, mint bent a meleg szobában.

Szóval az én javaslatom: mozgassuk csak meg a kertész izmokat (és derekakat) bátran, ha már ilyen tél sikeredett, hátha egy hónap múlva már frissen szedhetjük a kertből az első zöldségeket!!!

Trendi sövény hasznos bogyósokból

Az elmúlt ősz aztán igazán megmutatta, hogy milyen gazdagon teremhetnek a vadon élő bogyósok. Még amúgy a botanikai élményekre nem túl fogékony családom tagjainak is feltűntek a hamvasan fénylő, kék bogyókkal telehintett ágak az országút mentén, hirtelen támadt érdeklődésüknek "Anya ezek meg milyen bokrok?" kérdéssel adva hangot. S a kökény kékje mellett, mindenütt ott virítottak a galagonya és a csipkerózsa piros termései is.

Mégis számomra valami titoktatos, megmagyarázhatatlan okból még mindig hódít a divat, hogy ha valahol kerítés készül, akkor azt azonnal egy pompázatos tujasorral koronázza  meg a büszke tulajdonosa. Pedig a változatos, szép, gyorsan növekvő, ráadásul ehető megoldás mindenkitől csak egy kar- na jó meglehet, hogy néhány lábnyújtásnyira van. Miért ne lehetne a kerítés menti sövényeket a  vadon olyan vidáman burjánzó, kicsattanó egészségnek örvendő bogyósokból telepíteni, amikor ráadásul a tujákat állandóan öntözni, betegségektől, fúvó széltől óvni-védeni kell?

Figyeljük csak meg az elhagyott birka legelőket, útszéleket! Milyen gyorsan veszik birtokba ezeket a területeket a bodza, a galagonya, a szeder, kökény és csipkerózsa bokrok. Az otthoni kerítésünk mellé, ha ezekből telepítünk sövényt, akkor kora tavasszal csodásan tündöklő, mégis ízléses virágdísszel, később pedig ehető termésekkel hálálják meg a bizalmunkat ezek a növények. Legkorábban az édes som sárga, majd a kökény hófehér virágaiban gyönyörködhetünk, a fagyok elmúltával aztán finom rózsaszínben fog virítani a csipkerózsa, fehérben a galagonya és a szeder. Amikor a bodza virágba borul az már annak a biztos jele, hogy a befőzési szezon megkezdődött, elő lehet venni a fazekakat és készíteni az isteni bodza szörpöt. Van még olyan a bogyós bokraink között bőséggel, amelyik nemcsak ősszel örvendeztet meg bennünket adományaival, hanem már ennél jóval korábban is. Gyűjteni lehet például a galagonya virágos hajtásvégét, megszárítva teája szívpanaszokra kitűnő, ha pedig érni kezd a szeder és a bodza vagy az édes som, indulhat a házi gasztroprojekt: a lekvár, dzsem és zselé készítés.
Aki ragaszkodik bizonyos gyümölcs méretekhez és kényelemhez, aprócska trükkökkel becsaphatja a természetet. Ha nem szeretnénk túl sok szúrós tüskét magunk körül, lehet például a szeder vad változatát a nemesített, nagyobb termésű, tüske nélküli változattal helyettesíteni vagy akár néhány piros vagy fekete ribizli bokrot is belecsempészni a sövényünkbe. A legtöbb vadon termő bogyósnak létezik ugyan nemesített változata, de én azt javaslom, hogy óvatosan bánjunk velük, mert bár a termése sokszor kisebb a vadon élőkének, de az ízük sokkal koncentráltabb, aromásabb és a növények is ellenállóbbak mint a felturbózott rokonaik:)
Szép keretet adhatnak a kertünknek mogyoró bokrok, ha erőteljesebb növekedésű, magasabb sövényre vágyunk. Először a jó szomszédi viszony védelme miatt kezdtem otthon mogyoró-sövény telepítésbe, bízva a gyors növekedésükben és abban, hogy elég hatékonyak lesznek a kerítésünknél magasabbra tévedt focilabdák  felfogásában. Mára már szoborszerű ágaikkal, nyáron kerek zöld leveleikkel nem csak hatékony, de mutatós falat alkotnak végig a kerítésünk mellett.

Ismerek még egy titkos biofegyvert a homoktövist, amit szintén beültethetünk a leendő sövényünkbe. Csodás színű narancssárga bogyója, ha egyszer kiimádkoztuk a tövisek közül, rengeteg C vitamint, E-vitamint és más hasznos anyagot tartalmaz. Száríthatjuk, fagyaszthatjuk, lének, likőrnek:) is felhasználhatjuk. A telepítésnél két dologra figyeljünk oda: nem véletlenül HOMOKtövis, tehát amit szeret, az a homokos talaj és figyeljünk arra is, hogy porzós(fiú) és termős(lány) növényt is telepítsünk, különben hiába várjuk a narancssárga végeredményt.

Ha beültettük a sövényünket gyakorlatilag nincsen túl sok dolgunk vele, hiszen a sokat megélt mezőlakók jól bírják a nyári meleget, a szelet vagy a hideget. Legfeljebb ha már túlságosan is otthon érzik magukat, kell megmutatnunk nekik, hogy kis is a háznál a gazda és egy kissé visszanyesegetni a túlzott növekedésnek indult ágaikat. Időnként meg is újíthatjuk bokrainkat a bővebb termés reményében, azaz ajánlott kivágni az öregebb ágakat, teret engedve így az újabbak növekedéséhez. A bogyós sövényünk hamarosan nagyszerű lakóhelye lesz madarak seregeinek és hamarosan arra leszünk figyelmesek, hogy ezek a kis jövevények intenzíven besegítenek sövényünk növényeinek szaporításában, itt is, ott is bogyók magjait pottyantva el kedvenc tollászkodó helyeik körül:)
 Ha elég bátorságot gyűjtünk egy kis kísérletezéshez, akkor kis dugványokkal lephetjük meg barátainkat és őket is rábeszélhetjük arra, hogy kiszáradó tujáikat cseréljék le egy jó kis bogyós sövényre! Érdemes!