Trendi sövény hasznos bogyósokból

Az elmúlt ősz aztán igazán megmutatta, hogy milyen gazdagon teremhetnek a vadon élő bogyósok. Még amúgy a botanikai élményekre nem túl fogékony családom tagjainak is feltűntek a hamvasan fénylő, kék bogyókkal telehintett ágak az országút mentén, hirtelen támadt érdeklődésüknek "Anya ezek meg milyen bokrok?" kérdéssel adva hangot. S a kökény kékje mellett, mindenütt ott virítottak a galagonya és a csipkerózsa piros termései is.

Mégis számomra valami titoktatos, megmagyarázhatatlan okból még mindig hódít a divat, hogy ha valahol kerítés készül, akkor azt azonnal egy pompázatos tujasorral koronázza  meg a büszke tulajdonosa. Pedig a változatos, szép, gyorsan növekvő, ráadásul ehető megoldás mindenkitől csak egy kar- na jó meglehet, hogy néhány lábnyújtásnyira van. Miért ne lehetne a kerítés menti sövényeket a  vadon olyan vidáman burjánzó, kicsattanó egészségnek örvendő bogyósokból telepíteni, amikor ráadásul a tujákat állandóan öntözni, betegségektől, fúvó széltől óvni-védeni kell?

Figyeljük csak meg az elhagyott birka legelőket, útszéleket! Milyen gyorsan veszik birtokba ezeket a területeket a bodza, a galagonya, a szeder, kökény és csipkerózsa bokrok. Az otthoni kerítésünk mellé, ha ezekből telepítünk sövényt, akkor kora tavasszal csodásan tündöklő, mégis ízléses virágdísszel, később pedig ehető termésekkel hálálják meg a bizalmunkat ezek a növények. Legkorábban az édes som sárga, majd a kökény hófehér virágaiban gyönyörködhetünk, a fagyok elmúltával aztán finom rózsaszínben fog virítani a csipkerózsa, fehérben a galagonya és a szeder. Amikor a bodza virágba borul az már annak a biztos jele, hogy a befőzési szezon megkezdődött, elő lehet venni a fazekakat és készíteni az isteni bodza szörpöt. Van még olyan a bogyós bokraink között bőséggel, amelyik nemcsak ősszel örvendeztet meg bennünket adományaival, hanem már ennél jóval korábban is. Gyűjteni lehet például a galagonya virágos hajtásvégét, megszárítva teája szívpanaszokra kitűnő, ha pedig érni kezd a szeder és a bodza vagy az édes som, indulhat a házi gasztroprojekt: a lekvár, dzsem és zselé készítés.
Aki ragaszkodik bizonyos gyümölcs méretekhez és kényelemhez, aprócska trükkökkel becsaphatja a természetet. Ha nem szeretnénk túl sok szúrós tüskét magunk körül, lehet például a szeder vad változatát a nemesített, nagyobb termésű, tüske nélküli változattal helyettesíteni vagy akár néhány piros vagy fekete ribizli bokrot is belecsempészni a sövényünkbe. A legtöbb vadon termő bogyósnak létezik ugyan nemesített változata, de én azt javaslom, hogy óvatosan bánjunk velük, mert bár a termése sokszor kisebb a vadon élőkének, de az ízük sokkal koncentráltabb, aromásabb és a növények is ellenállóbbak mint a felturbózott rokonaik:)
Szép keretet adhatnak a kertünknek mogyoró bokrok, ha erőteljesebb növekedésű, magasabb sövényre vágyunk. Először a jó szomszédi viszony védelme miatt kezdtem otthon mogyoró-sövény telepítésbe, bízva a gyors növekedésükben és abban, hogy elég hatékonyak lesznek a kerítésünknél magasabbra tévedt focilabdák  felfogásában. Mára már szoborszerű ágaikkal, nyáron kerek zöld leveleikkel nem csak hatékony, de mutatós falat alkotnak végig a kerítésünk mellett.

Ismerek még egy titkos biofegyvert a homoktövist, amit szintén beültethetünk a leendő sövényünkbe. Csodás színű narancssárga bogyója, ha egyszer kiimádkoztuk a tövisek közül, rengeteg C vitamint, E-vitamint és más hasznos anyagot tartalmaz. Száríthatjuk, fagyaszthatjuk, lének, likőrnek:) is felhasználhatjuk. A telepítésnél két dologra figyeljünk oda: nem véletlenül HOMOKtövis, tehát amit szeret, az a homokos talaj és figyeljünk arra is, hogy porzós(fiú) és termős(lány) növényt is telepítsünk, különben hiába várjuk a narancssárga végeredményt.

Ha beültettük a sövényünket gyakorlatilag nincsen túl sok dolgunk vele, hiszen a sokat megélt mezőlakók jól bírják a nyári meleget, a szelet vagy a hideget. Legfeljebb ha már túlságosan is otthon érzik magukat, kell megmutatnunk nekik, hogy kis is a háznál a gazda és egy kissé visszanyesegetni a túlzott növekedésnek indult ágaikat. Időnként meg is újíthatjuk bokrainkat a bővebb termés reményében, azaz ajánlott kivágni az öregebb ágakat, teret engedve így az újabbak növekedéséhez. A bogyós sövényünk hamarosan nagyszerű lakóhelye lesz madarak seregeinek és hamarosan arra leszünk figyelmesek, hogy ezek a kis jövevények intenzíven besegítenek sövényünk növényeinek szaporításában, itt is, ott is bogyók magjait pottyantva el kedvenc tollászkodó helyeik körül:)
 Ha elég bátorságot gyűjtünk egy kis kísérletezéshez, akkor kis dugványokkal lephetjük meg barátainkat és őket is rábeszélhetjük arra, hogy kiszáradó tujáikat cseréljék le egy jó kis bogyós sövényre! Érdemes!

Zöld karácsony - Green Christmas

Igazából nem vagyok egyik párti sem:

• földlabdás elültethető(?),
• vagy kivágott(?),
• vagy semmilyen, mert rengeteg fát feláldozunk néhány napért?

Nem én akarom eldönteni ezt a vitát. (Arra az érzésre azért tisztán emlékszem, hogy amíg a város legnagyobb karácsonyfa árusító helye mellett laktunk, mennyire vérzett a szívem az el nem adott karácsonyfa halmokért, amiket az árusok 24-én estétől hagytak ott heverni hegyekben, amíg el nem szállították őket egyenesen a szemétbe.)
Eddig minden évben vettünk karácsonyfát, háromszor földlabdást is: egyszer visszaválthatóst (meggyőződésem, hogy ezek nagy része sem éli túl), kétszer elültetőst ebből az egyikük életben is van és mára gyönyörű nagy fává nőtt a kertünkben. Többször aztán nem vettem földlabdás fát, mert nem szeretnék tíz éven belül egy susogó fenyves erdő közepén lakni. A karácsonyfákat minden esetre szeretem, főleg karácsony második és harmadik napján, amikor korán reggel békésen lehet nézegetni és beszívni az illatát a a nagy szent estei rohanás után.
Valamiért az idén jött el az az év, hogy még 24-én sem volt fenyőfánk és nekiláttam karácsonyfát készíteni (mindig is tetszettek a formabontó ötletek, kivéve a műanyag fenyőfaszörnyeket). Én azért a kevésbé formabontó mellett döntöttem: zöld lesz és illatos. Mára már a kertünkben olyan sokféle örökzöld nő, meg se kottyan nekik, ha néhány ágat begyűjtök róluk.

A fenyőfa építést egy egyszerű szerkezettel kezdtem: egy karácsonyfa vázat készítettem a kert végében pihenő paradicsom karóimból.. Az elején bele sem gondoltam, hogy a kész fának  súlya lesz, és a tartószerkezetnek el kell bírnia a végeredményt. Érdemes tehát szilárd, terhelés-biztosat gyártani és olyan talpban rögzíteni, ami az egészet megtartja. Nos az enyém így elsőre éppen határeset lett:)
Nagyon szép kérgeket gyűjtöttünk egy erdei sétán, ezzel borítottam be a cserépben a "fa" alját.


Eztán elkezdtem felöltöztetni az ágakat. Kisebb csokrokat kötöztem először a vízszintes rudakra majd a függőlegesekre is. Megpróbáltam minél szebb, érdekesebb és illatosabb örökzöldeket használni: borókát, tujákat és fenyőágakat. A titkos fegyver: zöld fűszernövények ágacskák az illatuk miatt. Zöldre színezett raffia szálakat használtam a nagyobb hadművelethez, mert így nem villogtak a kötöző anyag szálak az ágak között.

Az eredmény valahogy így nézett ki:

Aztán meg így:)))







Nekem így is tetszett, de a nappaliban lassanként megjelenő családtagok, különböző lelkesedéssel fogadta a művemet. Anya 2D-s Karácsonyfája, végül ez lett a hivatalos beceneve.
Hogy egy kicsit felhízlaljam a fenyőt, még egy utolsó praktikát vetettem be:  kicsi, bodros kis borókaágacskákat fogtam össze hajlékony dróttal és kitöltöttem a csokrokkal a lyukakat. A végeredmény szerintem egy dús, na jó: 2,5D-s fa lett, csinosan feldíszítve karácsonyi gömbökkel és csillagokkal. A súly miatt hanyagul oldalra dőlt, de szerencsére pont a "jó" oldalára, így nem fenyegette a feldőlés.

Szóval így lett az idén zöld karácsonyunk, nem vágtak ki miattunk egy fenyőt sem. Aki rajtam kívül még igazán tiszta szívből örült ennek a dolognak  az Panni a kutyusunk, mert a lapos karácsonyfa az eddigi évek gyakorlatával szemben nem az ő kedvenc, lakásból kivezető útvonala kellős közepén terpeszkedett.

Tyúkeszek

"Hull a hó, hull a hó... "állapítottam meg ma reggel... mesebeli félálomban, amikor fél5-kor a konyha felé vettem az irányt, hogy megkezdjem a szokásos tyúk-kutya-madarak mezőgazdasági projekt előkészületeit. Ugyan ez még csak a magyaros 2 milliméteres de azért mégis csak hó és ahhoz mindenképpen elég, hogy az ember lányát így karácsony felé közeledve ünnepi érzésekkel töltse el. Hamarosan el is készült a tyúkreggeli, amit pontban 7-kor készültem feltálalni, áttérvén a tyúkok által diktált téli időszámításra (7-kor kelés, 4-kor fekvés, 0 tojás:((
Emígyen a szokásos fekete vödrömmel bevonulva a baromfi udvarba, végigpörgettem a szokásos reggeli rutinunkat: tyúkmix Mcreggeli : elkészítés-kiadagolás-saláta darabolás-kiszórás-itató jégtörés-vízcserélés-kiöntés. Sajnos mindig megállapítom, hogy a tyúktartónő(i) kéz nem a téli viszonyokra találódott ki, igyekezzek bármennyire, minden egyes alkalommal átfagyott kezekkel kell eltávozom a helyszínről. Azaz csak majdnem eltávoztam, mert ekkor tűnt fel, hogy a tyúkok nincsenek sehol!
A tőlük megszokott viselkedés az, hogy már az első hangokra kiviharzanak az ólból és rávetik magukat az ennivalóra. Most pedig nem voltak sehol!? "A rutin az rutin, de a csudába biztos elfelejtettem kinyitni az ajtót!" Lépett működésbe a tyúkok által az eddigi kapcsolatunk során  szívósan kialakított kisebbségi komplexusom. "Szegények majdnem a bezárt ólban rekedtek miattam:((!"
De az ólajtó nyitva !!! A tyúkok még mindig sehol.

Rá kellett ébrednem, hogy a tyúkok legújabb bolondériája: NEM AKARNAK KIJÖNNI, MERT AZ UDVAR HAVAS!
Ott topogott mindegyik az ajtóban, a vezérek pöttyös és fekete elől, de csak nem akarták megadni a jelet a kivonulásra. Sőt miután aggódva újra megjelentem a látóterükben, rögtön kiadták a mindenki vissza a rudakra jelet!
Ez teljességgel érthetetlen viselkedés, mivel a már tavaly egyszer mindegyikük végigcsinált egy egész telet.
Ez nem lehet más mint a tyúkészből táplálkozó tyúkrutin, barna udvar-jó udvar, fehér-udvar ??

Már több mint két óra telt el és még mindig tanácskoznak a vezérek: "Vajon a tyúk szereti a havat?"
Csak remélni merem, hogy nem az lesz a határozat, hogy a személyzet kötelessége a reggeli rutinba az udvarunk teljes hótalanítása c. akciót is beiktatni!!!!!!

Gazdasági körkép: november

Jelen időszakban az éves  tojástermelésem elérte a gazdasági mélypontot, ezt bizton állíthatom.  A (szeptember óta szigorúan monoton) csökkenési görbe csak azért nem csapott át negatívba, mert semmiféle konyha késes vagy menyétes merénylethez nem folyamodtam (még!!). Jelentem, hogy a csajok teljes létszámban megvannak, de tojni, na azt egyáltalán nem hajlandóak. Eszükbe sem jut!
Pedig látszólag minden a legnagyobb rendben van velük: korán fekszenek, későn kelnek, tesznek-vesznek, esznek egész nap. Csak éppen NEM TOJNAK! Sajnos az a tény sem vigasztal, hogy mérvadó tudományos körök szerint ez normális a túl rövid nappalok- és túl hosszú éjszakák miatt. Törődjek bele, hogy a jelek szerint a biológiai óra hatása erősebb mint az én pozitív kisugárzásom? De hát nekem különleges itáliai fajtyúkjaim vannak, amikről a szakirodalom azt állítja, hogy "megbízható, egész évben jól tojó fajta" és egyáltalán egy szót sem ejt a tojásmentes őszi, (téli?) szünetről.

Ráadásul mintha ez nem volna elég, Pannika (a kutyusunk, családunk szeme-fénye) úgy döntött, hogy lerázza magáról a tavasztól őszig türelmesen ránevelt, a Kertek Nagy Barátja címet és visszahódítja a szerinte a területéből jogtalanul elbitorolt veteményesemet. Igaz, hogy ezek most jobbára csak gondosan felásott ámde üresnek látszó három- és négyszögek, na dehát ez egész néhány héttel ezelőttig nem így volt!
Pannika első számú merénylete a régi rend ellen, hogy egy ideje szisztematikusan raktározza nehezebb időkre szánt csontjait az ágyásaim közepébe, amiket ráadásul későbbi őrjáratain újra meg újra meglátogat, ha kell gondosan át is helyez - természetesen egy másik ágyásba.
Sőőőt ma reggel úgy döntött, hogy a terület visszacsatolást, amolyan megjelölős pisilésekkel is foganatosítja és legnagyobb megdöbbenésemre magától értetődő természetességgel besétált a volt (bio)krumpli ágyásom kellős közepébe és elegánsan körbejelölgette.
Ahogyan elnézem, sajnos mivel a viruló veteményes egyelőre csak emlék, nem lesz könnyű feladat a tavasz beköszöntével a kutya- és tyúkseregletnek újra eszébe juttatni, hogy hogyan is működnek normálisan a dolgok:(((

Best of nyári kiskert

Már most hiányzik a nyár!!!!

Bogárhotel egyszerűen

A "tiszta udvar rendes ház" típusú kertész egész ősszel lázasan gereblyézik, éget sőt újabban már falevélporszívózik is (szép, napsütötte vasárnapon lehetőleg már reggel 8-tól, ilyen módon is megpróbálva lelkiismeret furdalást ébreszteni a szomszéd-társadalom sokáig alvó tagjaiban) . Mintha a lehullott falevelek ellenséges taposóaknaként hirtelen ellepték volna a kertet, ezért aztán azonnal mentesíteni kellene az egész területet. Pedig a lehullott falevelek nagyon hasznosak, feltéve ha csinos kupacokba rendezve nem égetjük el azonnal őket!

Én például sosem égetek a kertben, különösen nem el a faleveleket, túl értékesek ahhoz, hogy csak úgy elpazaroljam őket. Szerencsére van belőlük bőven! Csak egy részét gereblyézem össze, csakis azokat, amelyek a szeles időben a tavamat veszélyeztetik dacolva a hálós- letakarós módszeremmel, valahogy mindig megtalálják azokat a réseket, ahol először a tó tetején majd szépen lassan a mélybe merülve landolhatnak.
Ezekből az összegyűjtött falevelekből és a remekül hajlítható tyúkrácsból helyre kis szigetelő tornyokat készítek fagyérzékeny növények pl. a füge bokraim köré. Ez a falevél szigetelés kiválóan védi a fagyérzékeny növényeket egész télen át, tavasszal pedig az egész egy mozdulattal eltávolítható: falevelek a komposztba, tyúkháló eltéve jövő őszre.
Faleveleket  komposztálni, egyébként egyike a leghálásabb tevékenységnek, mivel ezek szinte a leggyorsabban lebomló részét képezik a komposztnak, a következő ősszel már biztosan kiszórható, kiváló minőségű anyagot alkotnak. Most először megpróbálkozom a diófa levelek komposztálásával is (szakítva az eddigi szilárd meggyőződéssel, miszerint ez szigorúan tilos!) és hiszek azoknak a tudományos eredményeken alapuló publikációknak, amelyek szerint a diólevelek növekedést gátló anyaga is lebomlik a komposztálási folyamatban, és a belőlük is értékes komposzt lesz, ami már nem gátolja fejlődésükben az új palántákat. Ez az új kísérletem az elkövetkezendő időszakra, meglátjuk, hogy sikerül-e?
Végezetül szakítottam azzal a szemlélettel is, hogy csak a csillogóra gereblyézett kert a valami, és akarattal meghagyom tavaszig a fák és a bokrok körül takaros kis  foltokban összegyűlt faleveleket. Egyrészt mert megvédik a kemény fagyos, hómentes időszakban az alattuk áttelelő növényeket, másrészt mert nagyon sok bogárnak, rovarnak, mezei egérnek nyújtanak menedéket a kemény téli fagyok elől. Nézzük csak meg egy meleg, napos kora délutánon, hogy éled fel a kihalt, száraznak tűnő avar! Napozó kis bodobácsok lepik el rögtön a barna faleveleket, élvezve a meleg napsugarakat. Katicákat is szép számmal találunk a száraz meleg levéltakaró alatt, akik mind-mind kétségbeesett távozásra kényszerülnek, ha időnap előtt elkezdjük felszámolni a téli szállásukat.  Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem fogják az erős őszi szelek szerteszét fújni a levéltakarónkat, néhány vékony gallyat dobjunk a tetejére és ezzel készen is van az 5 csillagos bogárhotel, működtessük bátran, egészen a meleg tavaszi napokig, amikor a szállóvendégeink már bátran kicsekkolhatnak. Utána is ráérünk a következő évi az utca legrendesebb portája címért harcba indulni!

Komposzt- I'm lovin it!

A komposzt tényleg a legcsodálatosabb dolgok egyike azoknak, amik csak a kertünkben megteremhetnek. Bár elég nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy magától terem, valójában mint a legtöbb dologgal elég sok macera van vele. Főleg amíg az ember a saját bőrén-kárán megtanulja, hogy mit érdemes és mit nem.
Nem érdemes például eltüntetni kívánt nagy darab ágakat csak úgy simán egészben beledobálni, arra gondolva, hogy ott majdcsak történik velük valami és addig sem a kert közepén éktelenkedik. Nos nem nagyon történik, persze egy kicsikét besötétedik a színe, jól összegubancolódik más nehezebben elkorhadó dolgokkal, de fájdalom még egy-két év múlva is szinte újszerű állapotban kerül elő a kupacunk mélyéről. Tényleg sok mindent lehet komposztálni, de leginkább olyat ami a lágyszárú formátumhoz közelít.
Kivételt képeznek ez alól az olyan vízi növények szárai mint a sás és a gyékény, amik éppen hogy a vízálló életmódra rendezkedtek be és ezért csak nagyon hosszú küzdelem árán hajlandók lebomlani. Vagy az avokádó magja ami két éves intenzív komposzt kúra után is remek egészségnek örvendve kerül elő legnagyobb meglepetésünkre a halom mélyéről. Hasonló megfontolásból lehet, de nem nagyon érdemes kísérletezni a dió és tojás héjjal sem:((

A másik fontos tanulság számomra, hogy az előre elkészített a legfontosabb kerti desing szempontoknak bizonyára megfelelő komposztálók nem feltétlenül a legnagyszerűbbek ehhez az egész hadművelethez.

Egészen addig nincs velük gond, amíg össze kell szerelni és meg kell tölteni őket mindenféle zöld maradvánnyal, de amikor az ember ki szeretné belőlük nyerni a szorgos gyűjtögetés és egy egész éves korhadozás eredményét, nos ez nem is olyan egyszerű. Az én komposzt praxisomban eddig egy darab fáradt zöld műanyag (szélein összeműanyagszögezett) és két darab falécekből vízmértékben (!) összeállított (máskülönben eléggé rusztikus kinézetű lesz már az elején), négyzetes alapterületű szerkezet fordult meg. Mindegyikkel a döntő ütközetre akkor került sor, amikor ki kellett (volna) belőlük szedni az elkészült komposztot.

Sajnos, csak azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, a komposzt nem a dombtetőn keletkezik. Sőt általában nem is úgy kell elképzelni, hogy a fáradtsággal összehordott halmunk egy varázsütésre finom kis komposzttá változik, hanem inkább úgy, hogy bár az egész felülről nem sok bíztatót mutat, de mi igenis hiszünk benne, hogy mindent megtettünk és jól csináltunk, na ekkor érdemes lebányászni a legaljáig, mert ott található az igazi meglepetés. Na mármost a műanyag és egyéb desing komposztálók éppen azon vannak, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Ha pedig végső elkeseredésünkben a kalapácsos-erős emberes módszerhez folyamodunk, akkor erősen csökkentjük annak a valószínűségét, hogy a drága jó komposztálónkat még egyszer az életben össze tudjuk majd szerelni.

Így aztán mindezeket figyelembe véve tehát az én "dream komposztálóm" az évek során az alábbiak alapján alakult:
• legyen elég nagy ahhoz. hogy kényelmesen át lehessen rakni benne az egyik kupacot a másikra vagy egy üres helyre (vasvillával, kinyújtott kézzel, egyenes derékkal-én próbáltam másképp is: biztos derék és könyékpanaszok min. 2 hétig),
• legyen könnyen mozgatható az oldala és ki lehessen szedni belőle a kész komposztot,
• elférjen mellette egy talicska is, hogy ne vödörrel kelljen ki-és behordani belőle az anyagot,
• és végezetül, azért nézzen is ki valahogy.
Bármennyire is meglepő létezik olyan megoldás, ami mindezt tudja: mégpedig a maradék raklapos-egyéb régebbi komposztálókból szabadszellemben újrahasznosított-házilag is könnyedén összeállítható komposztáló, ami igény (és raklap méret szerint) növelhető, könnyen szét- és összerakható, kibontható (némi  erőnléti edzés azért szükséges: 1 db raklap = min.15 kg, vizesen még több) .

Így az idén őszre felszámoltam az összes régi típusú komposztálómat. Az egy éves kerti működés és ennek maradék növényi eredménye tudatában megnöveltem és átépítettem a komposztáló rendszeremet, kihordtam az aljáról az elmúlt szezon termését a kertbe. A komposzt olyan mint a kindertojás. Mindig talál benne meglepetéseket az ember. Nos amiket én találtam, annak leginkább a tyúkok örültek. Egyszerűen imádják ezeket a jó kiállású, kövér fehér cserebogár pajorokat.
Az eredmény: komposzttal vastagon beterített ágyások, jóllakott tyúkok, kell ennél nagyobb boldogság???