Kevesebb munka-sok kert

Meg kell mondanom, hogy nekem nincs bajom a fizikai munkával, kifejezetten imádok pl. ásni vagy földet talicskával hordani, a kertem tulajdonképpen az én kondibérletem. Vitán felül a kertészkedés vegytiszta fizikai élvezet: mozgás, természet, izomláz, derékfájás, napfény és jó levegő.  

Mégis van abban valami, hogy lehet nagyon sok, és kevesebb munkával is kertészkedni. Szerintem megoldás kulcsa az állandóság, hogy a kertünk egy jól felépített ökológiai rendszer-e, ahol megvannak az állandó és a dinamikusan (azaz évről-évre) változó részek és, hogy ezek egy jól működő egyensúlyt teremtenek-e.

Sajnos ezzel szemben sokaknak a "hagyományos" kertművelés, olyan mint a TSZ- mezőgazdaság miniben: őszi mélyszántás-vegyszeres talajfertőtlenítés-műtrágyázás-boronálás kombó veteményesekre tökéletesített változata: "ősziásásnélkülnemmegy-biztosamibiztosadjunkakártevőknekegykicsit-szórokkiegykispétisótazcsaknemárt- egykistavaszilemosózásazértazkell-azágyástmegmajdmegcsináljaazasszony". Aztán meg....az ültetés, gazolás, kapálás, öntözés, betakarítás, kapálás, öntözés, borsószedés, krumplibogárirtás, gazolás, kapálás és így tovább....februártól októberig. Tényleg elég soknak hangzik ez így.

A saját praxisom alapján viszont igenis azt állítom, hogy egy jól megtervezett, megfelelő arányban állandó és dinamikusan változó elemekből kialakított, rendszerszemléletben működő kert, a megépítésekor több munkát jelent ugyan, de ez később bőségesen megtérül, azaz a fenntartása már kevesebb munkát jelent. Hogy miben?

Például ebben:

Kevesebb ásás

Ősszel nincs is miért ásni egy olyan kertben, amelyik sokféle növény társulásából áll, hiszen sok zöldség még javában terem az ágyásokban (pl. saláta félék, kelbimbó, őszi retek, spenót és cékla), az évelők a helyükön (fűszer- és aroma növények, csicsóka), a vegyes bokor szegélyek alján szépen halmozódik az őszi avar, jól áttelelnek majd benne a kerti rovarok és kisebb rágcsálók, a talajban pedig a többiek.

Tavaly tavasszal ért először az élmény, hogy a csudába nem is kell ásnom, mert annyira morzsalékos a talaj. Egyetértek azzal a szabállyal, hogy a biokertész nem is igazán ás, mert felbolydítja a talajszelvények élővilágát és széttúrja az eszerint beállt, hasznos talajlakó élőlények életterét. Ugyanakkor vannak azok a körülmények (kötött talaj, áthatolhatatlanul kemény rögök), amikor az ásás egyszerűen nem kikerülhető.

De mivel egyszer már sikerült a mostani kertemben a nehezen szétmorzsolódó rögökből több éves szerves trágyázással és intenzív komposzttal való kezeléssel igazán csodálatos, kézzel morzsolható talajt teremtenem, ahol némi ültetés előtti talajlazítás igen, de az ásás már szükségtelen, most is azon leszek, hogy ez az új helyemen is így legyen. 

Kevesebb ágyás építés

Szeretem a szabályosan megtervezett, szépen megépített kerteket. Ez a gyengém. Én az ágyásaimat több évre építem, az első kertemben fűrészmalomban hasított gerendákkal kerítettem körbe őket, amelyeket téglára ültettem fel, hogy nehezebben rohadjanak el a talajból felszálló és a csapadékból adódó nedvességtől. Legalább ennyire vonz a használt téglából megépített vagy a vesszőből font ágyásszegély. Mindenesetre a vagy-vagy híve vagyok, az egységesség jobban kiemeli a növények sokféleségét.

Ha egy kertben az ágyásokat ilyen  vagy olyan módszerrel építjük meg, esetleg még évelőkkel is szegélyezzük őket (pl. a kolostorkertből vett példa alapján rovar "becsapó" aroma növényekkel), biztosan nem fogjuk minden ősszel szétdúlni és tavasszal újra építeni az egészet, inkább csak benépesíteni palántákkal, egynyári növényekkel az üres helyeket.

Kevesebb kapálás

Gondolom a kerti utak gazolás mindenkinél szerepel a toplistás tevékenységek között. Ha csak annyit teszünk, hogy a legfőbb utakat fűnyírónyi szélesre tervezzük és befüvesítjük, az útgazolás egy csapásra lekerülhet erről a listáról. A derékfájdító kapálás helyét átveszi a "drágámlenyírnádazagyásokköztisafüvet??", ami lássuk be, hogy sokkal kellemesebb tevékenység.

 Persze a kertben nemcsak sztrádákon száguldozunk, szükség van keskenyebb utakra is. Én ezeket a folyamatosan termelődő ágaprítékkal mulcsozom, mire átnő rajtuk a gaz vagy összeesnek,  megérkezik az újabb adag. A titok, hogy elég vastag legyen.

Kevesebb öntözés

Ha nincs kiépített rendszerünk, akkor az öntözés rengeteg időt elvesz az életünkből. A jó hír, hogy van néhány trükk, amivel a véget nem érő, mindennapos öntözés ritkítható. Például, hogy ha a széles utak kereszteződésébe egy-egy lazább lombozatú fát ültetünk, ezek, ha megnőnek a napjárásnak megfelelően árnyékkal óvják a körülöttük lévő növényeket. Emellett a levágott fűnyesedék csodálatos anyaga az ágyások takarásának, nem hagyják kiszáradni a talajt, később pedig összeesnek és szinte eltűnnek a felszínről, de persze előbb-utóbb belekerülnek az ágyásaink földjébe. Bátran gyűjtsük egész nyáron a fűnyesedéket és mindig pótoljuk vissza azokra az ágyásokra, ahol már túlságosan összeszáradtak, vagy széttúrták őket a szemtelen feketerigók.

Figyelem!!!

Végezetül muszáj felhívnom mindenki figyelmét az ökológiai kertek olyan új munkaformáira, mint: a nyitott szemmel járás, madármegfigyelés, Jééé nekem már egy gyíkom is van! típusú rácsodálkozás, csodás májusi hajnalokon pizsamában kertészkedés, alkonyatkor denevér légibemutató bámulás és sorolhatnám még rendre a többi hasonlóan élvezetes munkákat:)))))

1000 négyzetméter konyhakert- a tervezés

Pontosan ötször akkora, mint a mostanim, a városi. Kaptam egy kis hétvégi kóstolót belőle, hogy mekkora munka is lesz megépíteni.  Két napi megfeszített ásás, kert építés, ágyáskialakítás és íme ez az eredmény:

Talán nem igazán látványos, de azért igen is léptem előre, nem is keveset.

1. Kitaláltam és ki is jelöltem a kert fő szerkezetét. Ami hozzám közel áll az az egyszerű, áttekinthető forma, a minimalizmusra való törekvés, ahol a funkció határozza meg a design-t és ettől lesz szép a végeredmény. A kevesebb több, így működik ez a kerteknél is. Nincs szükség bonyolult alaprajzokra, kacskaringókra, felesleges csavarokra.  

Az én esetemben adja magát a kert  fókuszpontja is,  a patak a kőhíddal és a távoli domb. Minden ide vezeti a tekintetet. A feladat adott, ehhez kell hozzákomponálni a konyhakertet .

2. A konyhakertet magát egyforma négyzetekre osztottam, könnyebb boldogulni a kisebb részekkel, mint egy nagy egybefüggő térrel. Középen elkezdtem kialakítani egy széles utat (220 cm), ez lesz a tengelye. Azért ilyen széles, mert ezen kényelmesen elfér a fűnyíró és a talicska is.

Mindegyik nagyobb egységet (~100x100-as négyzetet) egy-egy keskenyebb út választ el keresztben egymástól, ezek csak 110 cm szélesek.

Ezeket az utakat befüvesítem, megkímélve magam ezzel a gyomlálás nagy részétől, karbantartásukat pedig elvégzi majd helyettem a fűnyírónk:).

3. Ahol az utak metszik egymást, mindegyik kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát. Ez is kipróbált és bevált trükk. A fák megtörik és izgalmasabbá teszik az utat a patak felé, emellett a rekkenő nyári hőségben egy kevés árnyékot adnak az ágyásokban található veteménynek és támaszpontot jelentenek a kert közepén a hasznos kerti vendégeknek, a madaraknak.

4. Szeretek újrahasznosítani és felhasználni meglévő dolgokat. Találtam tömör, kisméretű téglákat, amelyek valaha a ház kéményén teljesítettek szolgálatot, de most félre dobva feküdtek kisebb-nagyobb kupacokban imitt-amott. Miután kitűztem a négyzeteket, amelyek a kert egységeit alkotják, a szegélyeket a bontott téglákból építettem meg. Szeretem az épített szegélyeket, elválasztják és körülkerítik a megművelt részt, nem hagyják szétfolyni a megázott talajt, rendet teremtenek a szemnek és rendszert a gondolkodásnak.

5. Ezekben az egységekben alakítom ki az ágyásokat, figyelve a napsütés és az árnyék arányára, a növények igényeire és a növény társítások alapvető szabályaira. A keskenyebb utakat az ágyások között mulccsal fedem be. A kedvencem, a faágak aprítéka, elterítve jó vastagon, a sár és gyomok ellen nehéz találni ennél jobbat. Időről-időre persze utánterítésre szorul, de hát ágak is folyamatosan törnek le és várják a felaprítást a kertünk végében. Eltűnnek a kupacok és nincsen égetés.

6. Nem könnyű, de a türelem és a kitartás kifizetődik, ha egy, addig hagyományosan művelt talajt szeretnénk  szerves anyagban gazdaggá , morzsalékossá tenni. Komposzt és szerves trágya minden mennyiségben! Kezdetnek 300 mázsa istálló trágyát hordattam ki a földemre és azonnal elkezdtem komposztálni az őszi lombokat. Amíg nem érjük el a kívánt talajszerkezetet, addig folyamatosan többlet munkát jelent majd a lazítás, a kapálás. De ne adjuk fel, van remény! A talajtakarással pedig csalhatunk is majd a nyáron egy kicsit, a levágott füvet terítve el például a növények közé.

7. A kisebb egységekből alakul ki a nagy egész. Ha jól dolgozunk egy kert lépésről lépésre válik egy tökéletes ökológiai rendszerré, bonyolult táplálék hálózattá, kölcsönös hatások és kapcsolatok finom szövete lesz, ahol az élőlények tartják egyensúlyban egymást, és nincsen szükség drasztikus beavatkozásokra, csak finom terelgetésre, alázatra és szeretetre. A titok a biológiai sokféleség: növények, cserjék, fák, vizes és bokros élőhelyek kialakítása, vonzó növények és búvóhelyek rovaroknak, kétéltűeknek, hüllőknek, emlősöknek és madaraknak. Minél bonyolultabb lesz az ökológiai hálózatunk, annál nagyobb az esélye, hogy az egyensúly létrejön és fennmarad.

8. A túlsó dombon, a gyümölcsösöm is ilyen módon működik majd. A széleken a kedvenc bokraim: galagonyák, kökények, mogyorók, csipkebogyók, kecskerágók, gyűrűs- és húsos somok, néhány bangita-féle, fehér, ernyősen virágzó telis-tele virágporral méh csalogatónak.
Csupa olyan bokor, amit mindenfelé megtalálunk az árkok szélén és a bozótosokban. Csak ásó kell hozzá a csomagtartóban, no meg nyitott szem. Ha megnőnek, védenek a széltől, óvják a madarakat és a kistermetű állatokat.

Középen a különböző gyümölcsfák, a földbe pedig elvetve a kaszáló fűmag keverék. Éppen most láttam, hogy szépen virágoznak még az árok partokon a cickafarkak, lehet, hogy betelepítek még néhányat a rétemre az idén.

Amikor kertet építek, az doppingol folyamatosan, hogy a képzeletemben látom a végeredményt. A csodás formákat és színeket, a sokféle élőlényt és boldoggá tesz, hogy mindennek részese lehetek én is. Ez az igazi jutalom. Fájó derékkal mondom, hogy megéri!!!

Erős asszonyok háza

„Ebben a házban mindig is erős, kemény akaratú asszonyok éltek”- mondja a fáma arról a házról, amelyikben immáron én leszek a következő asszony. A férjek neveit nem is igazán tartja számon a kollektív falusi emlékezet, a ház a Werger-féle, a Márta néni háza, így ismeri mindenki. Márta volt mindegyik asszony, aki ebben a házban született és élt, én azonban most megszakítottam ezt a sort.

Lehet sorsszerű, hogy ez a ház most éppen engem talált meg vagy én ezt az öreg, svábok építette házat. Mert ez a ház most éppen összedőlő félben van, és nagy szükségem lesz minden erőmre és akaratomra, hogy megmentsük egymást. Szerencsétlenségünkre a közvetlen elődöm, aki valójában csak néhány futó pillanatig volt a tulajdonosa annak a háznak, aminek a mestergerendáján az évszám 1846-os, ártott a legtöbbet neki. Bizonyosan jó szándékkal, ámde annál kevesebb hozzáértéssel kicserélte a régi tetőt, a kopottas szürke palát harsogó piros betoncserépre. Persze ízlés kérdése, csak éppen azzal nem számolt, hogy ez egy régi, alápincézett, oszlopos-tornácos ház. Az első része ugyan fiatalabb és vályog helyett már kőből és téglából épült, de ezzel a hirtelen ránehezülő nyomasztó súllyal ez sem tudott megbirkózni. Mint a panaszkodáshoz nem szokott szemérmes nyugdíjasok, halk sóhajtásokkal jelezte, hogy bizony elszokott már az ekkora tehertől. Először egy keskenyebb, majd egyre szélesedő repedéssel a tornác és a ház fala között. Kicsivel később szeszélyesen keresztbefutókkal rogyasztotta meg a hátát a pince fölött.  És mivel ez még mindig nem volt elég, szelíd eltökéltséggel kezdte el lehámozni magáról azt a vakolatot, ami mindig is védelmezte őt a beverő eső elől.

Amikor megvettem én sem tulajdonítottam túlzott jelentőséget ezeknek a jeleknek. Sokkal inkább érdekelt a föld és a benne rejlő csodás új lehetőségek egész sora.  A harsány piros cserép persze nem tetszett, de azt gondoltam, hogy legalább a tető rendben van, aztán a többit majd meglátjuk, a házzal egyelőre nem kell foglalkoznom. De mégis, szinte az akaratom ellenére, elkezdtem felfigyelni a finom, sóhajszerű repedésekre, amiket a ház küldött nekem. Hogy lehet, hogy réges régóta áll itt már ez a ház és éppen most hullik le róla ilyen nagy darabokban a vakolat? Vajon az a rés mióta lehet itt a tornác és a fal között? Vékony kis cérnaszál volt valamikor, most meg már majdnem belefér a tenyerem.

Elmozdult, kihajló falak, a hátsó falon keresztbe futó vastag repedés, a ház minden porcikájával üzenni próbál, hogy megfolytja ez a szörnyű, piros betontető. Tudja, hogy újra erős asszony lakja a házat, akiben megbízhat, mert segíteni fog.

Városi farm vidékre (is) költözik….

A férjem szerint az egész családom földmániákus, az apámtól a testvéremig, így aztán nem is kell rajta csodálkozni,  hogy én is. Vagy genetikailag vagy ragályszerűen…. Az eredmény az ő szempontjából lesújtó, és nem is érti, csak rezignáltan tudomásul veszi. Miért van az, hogy a városi életben szocializált felesége először is mániákusan teleülteti a városszéli családi ház kertjét zöldségekkel, gyümölcsökkel, mindennemű hasznos növényekkel és közben folyamatosan arról beszél, hogy valójában a 10 hektár, na az a valami! És igazán boldog csak az lehet, aki legalább ekkora területen gazdálkodik.

Nos ebből kerekedett ki ez a bizonyos 0,4 hektár, ami a mezőgazdaságban használatos mértékegység szerint nem is olyan nagy, de városi m2-ben azért már valami!! Kereken 4000!!!

Szembesül is az ember lánya a kezdeti, mindent elsöprő lelkesedés után a problémával: kézzel túl nagy, géppel túl kicsi. Viszont a felelősség adott: először is be kell bizonyítani a családnak, hogy ugyan már naná, hogy boldogulok ezzel is.

De ami ennél talán komolyabb dolog, a föld felelősség, művelni kell és nem parlagfüvet termelni.

Teljesen őszintén voltak álmatlan éjszakáim a hogyan továbbal kapcsolatban és valószínűleg még lesznek is, de az alapvető döntéseket meghoztam:

1.     Nem adom ki barterben a TSZ-ben dolgozó, helyi traktorosoknak. Ez lenne a könnyebbik út, kevésbé rögös, de nem ezért akartam a földet. Nem akarom, hogy továbbra is a beleszólásom nélkül talajfertőtlenítsék, műtrágyázzák és vegyszerekkel műveljék.

2.     Ha viszont én művelem, akkor tisztában kell(ene) lennem azzal, hogy mit bírok egyedül, úgy kell hát megterveznem és kialakítanom a terület szerkezetét és funkcióit, hogy egyedül is győzzem a fenntartását.

3.     Meg tudom csinálni!!! Mert ez jó dolog!! Sőt fantasztikus! Nem bántam meg (még eddig;)

Így aztán nekiláttam:

A földem tulajdonképpen két, szelíden egymás hátának támaszkodó dombból áll, középen egy kis patakkal, rajta egy kőhíddal. Szóval gyönyörű, sőt festői...

Első lépésként mindkét területet betrágyáztattam: 300 mázsa szarvasmarha trágya, igazi nagybefektetés a jövőbe, no meg egy átmeneti illatfelhőbe! Majd beszántattam. Reményeim szerint ez az utolsó alkalom, hogy nagy traktor dolgozik a földemen.

A távolabbi dombra egy gyümölcsös - kaszálót találtam ki. Kaszálót azért, mert a majd nyár közepéig nyíló vadvirágokkal gyönyörű látvány, imádják a rovarok, és munka szempontjából egy darab júniusi kaszálást, szénagyűjtést majd időjárástól és szárazságtól függően még néhány továbbit jelent. Kaszálni ugyan még nem tudok, de legalább lesz hol gyakorolni!!!!!

Ebbe a kaszálóba ültetek gyümölcsfákat, bokrokat szanaszét véletlenszerűen, mindenfélét, amit csak szeretnék. Figyelek arra, hogy lehetőleg régi fajtákat és nem a legérzékenyebb hibrideket telepítsem. Lehet, hogy nem nekem lesz a legnagyobb almám és körtém a faluban, de reményeim szerint a fáim kevésbé lesznek fogékonyak a betegségekre. A virágzó bokrok segítenek odacsalogatni a megporzáshoz a rovarokat, védelmet és fészkelő helyet adnak a madaraknak.

Így most őszre ami még előttem van: a kaszálóvető buli (egy vidám kis őszi szüneti buli reményében összetrombitáltam az összes barátomat) és a gyümölcsfa ültetés+a gyenge törzseik védelmére nádszövetes betekerés a szarvasok ellen. A szántást követően a fogasolás és a hengerelés traktorral megtörtént, mert a kaszálót mivel jellemzően fűfélékből áll, tömörített, jól előkészített talajba kell vetni. Minden adott tehát a bulizáshoz:))))

A második, keményebb dió a konyhakert a másik dombomon. Itt csak a trágya beszántást rendeltem, hogy  hajrá neki,aztán következem én!

Ami a legfontosabb, hogy jól kitaláljam a kert szerkezetét. Az én meggyőződésem, hogy a legegyszerűbb a legjobb választás. Szimmetrikus négyzetekre osztom fel a területet úgy, hogy a nagyobb egységek között elég széles utat hagyok a talicskának és a fűnyírónak. Ezzel mindjárt egy komoly küzdelmet megspórolok a folyamatos gazolás hadszínterén. Mindegyik  kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát, a nyári hőségben jól jön egy kis árnyék a környező ágyások fölé.  És nem mellesleg a szorgos kis madaraknak is fontos kilátó és menedék lesz  rovargyűjtés közben.

A teljes kerthez a keretet bogyós, vegyes bokrok adják: galagonya, kökény, bodza, mogyoró, csipkebogyó. Csupa „igénytelen” de hasznos bokor: vagy mert gyógynövény, vagy pálinka- és lekvár alapanyag, de a bodza friss hajtásai például odacsalogatják magukhoz a levéltetveket, így kevesebb jut belőlük más zöldségekre. Teremnek, védenek a széltől, csalogatnak és rejtekhelyet nyújtanak apróbb és nagyobb élőlényeknek: sünöknek, madaraknak, mókusoknak, pockoknak, bogaraknak.

Előtte egy sor csicsóka lesz és megpróbálkozom a négyzetek szélén néhány sor spárgával is. Végre van helyem hozzá!!! Szeretnék néhány emelt ágyást is, az oldalát ezúttal kisméretű szalmabálából készítem. Ez egy igazi kísérlet lesz, beszámolok majd az eredményekről. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb egységek köré évelő fűszernövényekből élő kereteket alakítok majd ki, szépek, hasznosak és illóolajukkal eltérítik a nem kívánatos betolakodókat a zöldségek feje felől.

Egy kedves barátom segítségével már elkészítettük két nagy kimustrált ajtólapból és néhány félfából a nagyméretű komposztálómat (talicskával is kényelmesen ki- és be lehet sétálgatni benne!) szóval hosszú távon egy igazi főnyeremény lesz.

Nem fogok kapkodni, de….ha kitartana a jó idő, akkor még el kellene ültetni a bokrokat a kert szélére, a csicsókát és elvetni a spárga magot. Elkészíteni egy-két emelt ágyást, duggatni a fokhagymát és a vöröset. Elvetni a télálló spenótot, a sóskát…..igazán csekélység! de amit ősszel megtehetsz, annál kevesebb(?) lesz tavasszal;)

Bio kicsiben????

Sokszor hallom, hogy: “városi biokert? Ugyan!” Mindegyik szomszéd  permetez és ha én nem is, akkor majd az én kertem lesz a menekülő “kártevők” kedvenc állomáshelye.

 Vagy:”különben is, tavaly is megpróbáltam a paradicsomot bio módon  termelni és nem lett belőle semmi.“

 A kicsi, de bio kategória igenis létezik. Legjobb példa rá a  saját kertem: 22×80-as téglalap telken kb. 250 -300 m2-es haszonkert. Tipikus városi telek, körös-körül véve szorgosan permetezgető, talajfertőtlenítgető, “csak” a krumplibogarat és a pajzstetveket irtó szomszédokkal.

Ha valaki mégis csak szeretné megpróbálni a bio kertészkedést, annak  legelőször is azzal a hagyományos szemlélettel kell szakítania, hogy külön  -külön nézi a kertje részeit mint valami kicsi kis építőkockákat. Még ha  lépésről lépésre épül is fel egy kert, akkor is legalább gondolatban látni  kell előre a kész, egész “házat” azaz a teljes rendszert, a mi kis mini  ökoszisztémánkat, ahol minden mindennel összefügg, minden mindennel  kölcsönhatásban van.

Nem lehetünk csak sikeres bio paradicsom termesztők, legfeljebb ideig-óráig, ha nem tudjuk jól kialakítani számára a megfelelő talajt, például komposzttal javítva a szerves anyag összetételt, serkentve talajéletet, ha nem vonzunk a kertünkbe olyan állatokat, amelyek képesek féken tartani a nem kívánt kártevőket és nem ültetünk mellé például olyan növényeket, amelyek a méheket a beporzásra serkentik vagy növénytársításban “megvédik”  a nem kívánt látogatóktól.

Csodálatos dolog, amikor egy olyan összetett rendszer mint akár a kiskert  lépésről-lépésre kiépül és egyszerre működni kezd. Persze mi mindig ott állunk a háttérben, de nem úgy, hogy az akaratunkat kényszerítjük rá a kertünkre, hanem sokkal inkább megfigyelve a természetet, alázattal segítjük a finom rendszer hangolását, működését. 

Az ilyen szemléletben kialakított és működő kerteket nevezzük egyébként a 70-es évek óta permakultúrás kerteknek.

És, hogy ezek nemcsak szavak, jöjjön most néhány olyan konkrét dolog a saját kertemből, ami megerősített abban, hogy egy-egy ilyen rendszer bármekkora méretben beállítható és működőképes lehet.

Kezdjük először a kertünk fő szerkezeti elemeivel. Érdemes például a  kertet egy vegyes, főként bogyósokból (som, kökény, galagonya,  csipkebogyó), mogyoróból és más, lehetőleg nem tájidegen fajokból álló  “kerítéssel” körbevenni, mondjuk a telekhatáron. Egy ilyen sövénynek  rengeteg haszna van: lombozata megvédi a kertünket az erős széltől,  búvó- fészkelő helyet jelent a madaraknak, és nem utolsó sorban felfogja  a szomszédunk permetszerének jelentős részét. 

Érdemes kipróbálni,  nagyon hamar megnő, változatos, szép látványt nyújt szinte egész évben,  ráadásul rettentő gyorsan be is népesül, verebekkel, fekete rigókkal,  cinkékkel és még sok-sok téli vendéggel.

A “hasznos” fák telepítésénél csak néhány a sokféle szempont közül: mivel  tudjuk, hogy nem akarunk permetezett gyümölcsöt termeszteni,  próbáljunk meg régebbi, őshonos, ellenállóbb fajtákat választani a  legmodernebb, katalógusból választható hibridek helyett, ezek lehet hogy  kisebb terméshozamot produkálnak, de a betegségekkel is ellenállóbbak  lesznek.

Nálam nagyon bevált az a szerkezet, hogy a kertem alapterületét egy  négyzetháló alapján osztottam fel és a legfontosabb csomópontokba egy-  egy közepes termetű gyümölcsfát ültettem (kajszit, almát, meggyet és  szilvát). Mivel metszéssel a lombjukat úgyis alakítani fogjuk, nem fognak  a szükségesnél nagyobb árnyékot vetni az ágyásokra, viszont éppen annyit  igen, amennyi a nyári forróságban néhány órás szusszanást engedélyez a  lágyszárú növényeknek.

Ha van hely a területen, mindenképpen ültessünk madárbarát fákat is, olyan bogyókat termőket, amelyeket a madarak főleg a téli időszakban nyugodtan fogyaszthatnak. Gondolok itt például a közepes termetű berkenye félékre, de létezik rengeteg olyan bokor is, ami e célnak megfelel. A biztonság, a folyamatos táplálék, az itató(!) és a fészkelő hely (megfelelő odúk elhelyezése) hamarosan saját madár kolóniát és ezzel rengeteg hasznos segítséget biztosít a mini rendszerünknek. Érdemes elolvasni a Madártani egyesület madárbarát kertről szóló cikkét, és amit lehet tudatosan kiépíteni a saját kertünkben! A madarak a kertünkben többek között kordában tartják a rovar populáció minden formátumát és ez ugyebár nem haszontalan, ha az eljövendő csodás terméseinkre gondolunk.

Fájdalom, de rovarok nélkül nincsen egészséges kert! Nem lehet nekiesni, ha véletlenül meglátunk egy hernyót, vagy netán többet is, és mindenféle fújókákkal visszahatás nélkül kiírtani őket! Ha nem is tűnnek első látásra a leghasznosabb kertlakónak, gondoljunk mindig arra, hogy ha jól működik a rendszer, azaz egyensúlyban van, akkor majd valami biztosan kordában fogja tartani őket!

Nem beszélve arról, hogy vannak kifejezetten hasznos rovarok is: katicák,  méhek, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Minden veteményesben  fontos, hogy legyenek folyamatosan virágzó növények is. Egyrészt mert  szépek, másrészt mert odavonzzák azokat a rovarokat, például a lepkéket,  vagy a méheket, amelyek majd megporozzák a növényeinket. Ha egyszer  vesszük a fáradságot, leülünk a kertünk közepére és közelről  tanulmányozzuk a bogaraink apró világát, soha többé nem jut majd az  eszünkbe, hogy egy jó kis permetezéssel likvidáljuk valamelyiküket.

Ha a kiskertben mint  rendszerben gondolkodunk, akkor könnyű belátni, hogy nem lehet mindig csak kivenni belőle, hanem vissza is kell juttatni bele. Legyen ez szerves trágya, komposzt vagy növényi trágyalé. Komposztálótmár az első pillanatban érdemes készítenünk, akár a legegyszerűbb módon, négy darab raklapot egymásnak támasztva. Ha egész évben gyűjtjük benne a komposztálni való zöldeket (kertit és háztartásit) a következő évben már ezzel kezdhetjük a szezont!

Lehet, hogy első hallásra egy kissé meredeken hangzik, de a  permakultúrás városi kertnek is része a haszonállat, jelesül például a  tyúk! Felelősséggel  és a szomszédok tűrőképességének próbára tétele  szempontjából sem merek nagyobb termetűt ajánlani, de a tyúk  mindenképpen remek választás. A komposztálandó növények közé, egész  évben belekeverem a tyúktrágyát is, és a növényi komposzttal együtt  juttatom ki tavasszal a földbe. Az eredmény fantasztikus! A tyúkok egész  éves étkeztetését sajnos nem lehet egy kiskertből biztosítani, de némi  tudatossággal legalább a tavaszi és a nyári zöldeket igen. Cserében  biztosított ugyebár a friss tojás, na meg az élvezet, hogy bár minden nap a tyúkokkal kelünk, de legalább a reggeli kávénkat a csodás kertünkben ihatjuk meg:))))

Ha július, akkor Tour de France!!!!

Én azt mondom ne is stresszelje magát senki se azon, hogy júliusban képtelen a lábát a kertjébe kitenni. Pláne amikor ideje is lenne rá, mondjuk napközben, úgy 11.00 és este 6 között. Az ablakon kinézve persze látszik, hogy: mindenen túlnőtt a vadszőlő, meg kellene rendszabályozni; kijött a kövek közül a gaz, jó lenne kiszedni; ki kellene gazolni az előkertet, mert mit szól a szomszéd; előre kellene hordani a vihar után levágott ágakat....Na de mindezt harminchat fokos hőségben??? Ne már.

Fogadjuk el és rögtön nyugodtabbak leszünk, hogy a július nem a nagyszabású kerti projekteké. Ez a hónap sokkal inkább a rövid kerti face lifting és a begyűjtés ideje. Le lehet csípni egy-két túlnőtt ágat és növényt, levágni az elnyílott virágokat és be lehet takarítani a cukkini és uborka termést (ha túllőttünk a célon, akkor az összes rokonnak, barátnak és ismerősnek is!). Elkezd érni a paradicsom, a hónap végén fel lehet szedni a krumplit, leszedni a babot és folyamatosan gyűjteni a gyógynövények virágait: például a cickafarkét, a köröm virágét, orvosi somkóró- és az ökörfarkkóróét, szárítani az újra nőtt, friss zsálya hajtásait, és a babér levelét. 

És a legjobb, hogy délután, amikor képtelenség kint lenni, ott a Tour de France!!!! Rajtam kívül az egész család utálja, főleg, hogy miután lement az élő adás még legalább ötször megismétlik aznap és másnap is háromszor a következő futam előtt, csak a biztonság kedvéért. Befőzéshez egyszerűen zseniális, négy órán keresztül bőven elég csak félfüllel és fél szemmel követni, úgyis minden az utolsó 3 percben történik. Ötig nyugodtan lehet gyümölcsöt magozni, darabolni vagy aszalásra előkészíteni, üveget mosni is satöbbi...aztán megnézni a befutót. És persze este hat után elmenni és tekerni egy kört a pöttyösért;)

Ilyenkor kertészkedni kizárólag reggel fél6 és fél9 között szoktam, papucsban és pizsamában, (ennek sajátos varázsa van:) olyan érzés mintha csak kiugrottam volna a kertbe egy kicsit....Na meg persze este fél8-tól öntözni mondjuk úgy tízig, éppen amikor a szúnyogok is úgy döntenek, hogy mostantól lemozogják az egész napos pihenést. 

A nagy hőség menetrendszerűen augusztus 20-a délután fél hatig tart ki, és utána újra eljön a mi időnk, a kertészeké. Aki kicsit szeretne előre készülgetni, érdemes a felszedett krumpli, cukkini vagy uborka ágyakat letisztítani, a földjüket fellazítani és ha van, akkor újra komposztozni. Az augusztusi csapadékkal és lehűléssel aztán nagy erőkkel el lehet vetni az újabb adag spenótot (ha nem akarjuk egyszerre szedni akkor 1-2 hét késleltetéssel) a céklát (ha nem is nő már óriásira, kitűnő köret, smoothie alapanyag vagy saláta lesz belőle) a retkeket és leveles salátákat minden mennyiségben! Ki lehet gazolni az előkertet és a kövek közét, úgy megnyírni a vadszőlőt, hogy jövőre eszébe ne jusson minden fára felfutkosni.

Szóval én arra jutottam, hogy kert szempontból még jól is jön ez a júliusi hőség: a nagy tavaszi hajtás után meg lehet egy kicsit pihenni, a kerti munka megvár. Vagy lehet, hogy benne van ebben egy kicsit az UCI keze is:)))????

Még több júliusi kép a Városi farm facebookján: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1640019562899924.1073741847.1447791008789448&type=3

Hiába, a shoppingolás jókedvre derít

A minap eléggé vacak kedvem volt, gondoltam, hogy muszáj vásárolgatnom egy kicsit, mert az jobb kedvre derít. Így aztán vettem három tyúkot. Három hófehéret. És tényleg jobb lett. Mármint a kedvem. Így a teljes csapata következőképpen nézett ki: négy ezüst itáliai, két wyandotte (fekete-fehér pöttyös), egy teljesen fekete és egy kis vörös (pedigré nélküli, de nagyon talpra esett). Minden a legjobban alakult, az újak szépen beilleszkedtek, sőt kifejezetten barátságosak voltak. Még velem is. Néhány nap elteltével etetés közben óvatosan meg lehetett őket simogatni. Azt nem mondhatom, hogy ezt kifejezetten élvezték, inkább elkönyvelték maguknak, hogy új hely, új szokás, ez itt biztosan a kajához jár.

Aztán újra elkezdődött a tavaly nyári rémálom. Valami rejtélyes ok miatt a tyúkok taraja elkezdett kifakulni, a jószágok kókadtak, kedvetlenek lettek. És ez bizony nem jó jel. Két tyúk sajnos néhány napon belül el is halálozott, kettőt pedig elkülönítettem, két szép tágas dobozba, hogy ne fertőzzék meg a többieket. Szentül meg voltam győződve arról, hogy a galambok vagy a verebek hurcolnak be valami kórságot a baromfi udvaromba, háládatlan módon, így köszönve meg a potyaetetést. És szegény tyúkok emiatt haláloznak el. De valahogy nem állt össze a kép, hiszen a szomszédban is vannak tyúkok, oda is járnak a verebek és a galambok, de mégsem történik velük semmi. Egyszer csak, jött a sugallat, no meg az internet és elkezdtem arra keresgélni, hogy baromfi+élősködők. 

Közben, néhány nap elteltével, az elkülönített tyúkok jobban lettek. Visszatért a színük, fel is élénkültek, annyira, hogy az egyik kiszökött a dobozából és a kertem egyik sűrű bokrának aljába vackolta be magát. A segítőkész nagy fiamban rögtön meg is született a terv, hogy erős sugarú locsolócsővel tereli majd vissza a dobozába a szárnyast. De persze Panni kutyánk önkéntes segítsége és önfeledt ugatásával kísért viaskodás után a tyúk győzött. Érthető okokból egyáltalán nem akart többé előjönni a bokor biztonságos rejtekéből és erőszakkal vagy önként visszatérni a dobozába.

Közben az internet mélyéről előkerült a hőn keresett információ: baromfi atkák lehetnek, amelyek ezeket a tüneteket okozzák. Ráadásul az is kiderült, hogy a tyúkjaim legfőbb ellensége éppen én és a jószándékom vagyunk, mert pontosan azzal, hogy csodásan leszigeteltem a tyúkól oldalait, segítettem elő az atkák elszaporodását. Így aztán felkészültem az atka invázió felszámolására: hosszú szárú gumikesztyű, szemüveg és maszk és nyakig záródó öltözék. Kint meg éppen 30 fok meleg. Elkezdtem lebontani a tyúkól bélését, amit sajnálatos módon az örökké valóságra készülve rögzítettem, így nem ment valami könnyen. Mivel a blogomban minden korhatár gyanús bejegyzést nélkülözni szeretnék, nem írom le részletesen, hogyan is néznek ki a baromfi atka seregek. Én is megpróbáltam gyorsan elfelejteni őket, hogy ne üldözzenek álmomban. 

De lényeg, hogy szívós kitartással, egy üveg domestosszal és egy alapos meszeléssel végül is kiírtottam őket. Jó érzéssel töltött el a szép fehér ház, és hogy végre segíteni tudtam a tyúkjaimon. A friss meszelésnek kifejezetten egészség szaga van, ezt bizton állíthatom.

Estére kelve a fekete tyúk is úgy döntött, beszünteti a gerilla életmódot és visszatér a közösségbe. Önkéntesen. Szóval a végére minden jóra fordult, de a veszteséget nincs mese, pótolnom kell. Lehet, hogy egy újabb shoppingolás következik majd?;)