Még az ősszel történt, hogy
három évnyi biztonságos kerítéshasználat után (tyúkok bent-én kint), úgy
döntöttem végleg megbízom bennük és kibővítem az udvarukat.Hozzá is
kerekítettem egy csinos, vadregényes részt a fennhatóságuk alatt állóhoz csupán
egy méter magas, könnyed kis kerítéssel és vágtam egy átjárót a régire (duplán
megerősített cirka 195 magas), hogy hadd kalandozzanak kedvükre a csalitosban.
Igazán boldognak és
elégedettnek látszottak a bővítéssel, attól fogva szinte nem is használták a
régi udvarukat. Reggel, amint egymás után kisorjáztak az óljukból, egész napra
bevették magukat a bokrosba, csakis enni és inni jöttek elő, mert én továbbra is
ragaszkodtam a megszokott rendhez: az etető meg az itató álljon csak az eredeti
helyen.
Tavasszal úgy egy hete,
amikor délután hazaszaladtam valamiért, arra figyeltem fel, hogy az egyik fehér
tyúk kint peckezik az udvarban, kivülről párhuzamosan a kerítéssel, hanyagul
tudatva a bent lévőkkel: ugyan van itt kutya, meg kerítés, meg mindenféle
szabály, de én azért kint vagyok....
Kétségbeesetten
keresgéltem, hogy hol lyukadhatott ki a kerítés és jött elő a fehér dög. Naná,
hogy rohannom kellett volna tovább és most tessék, vigyázhatok, hogy csak
nehogy hirtelen mozdulatot tegyek és megijesszem szegényt. Türelem, nagy
levegő, meggyőzés és extra mag-szórás segített: a tyúk a nyitott ajtón át nagy
kegyesen visszakormányozta magát a többiekhez... és persze elmesélte nekik,
hogy na jó, most az egyszer az okos tyúk enged....!
Aztán napokig nem
történt semmi rendkívüli, tyúkok bent, én és kutya kint, időnként morog és
megugat. Mígnem egy szép napsütéses napon tisztes tyúklátótávolságon kívülről
arra leszek figyelmes, hogy a fehér tyúk egy elegáns szárnylendítéssel fent
terem a kerítés tetején. Hinta erre- hinta arra, szétnéz, nincs senki...így
kecsesen kihuppan az udvarra. A többiek persze figyelik.
Jól van, gondoltam, ha
nincs lyuk, csak szándékos elkövetés, akkor ha megtalál a kutya az a te bajon
lesz, majd visszamész, ahogy tudsz vagy ahogy kijöttél. Végre Pannika is
felfigyel arra, hogy az ő udvarán történik valami rendkívüli és (ugyan nem
eltúlozva a tempót) odarohan, a tyúk pedig mint egy fehér hópihe (na jó, egy
kövér) visszalibben a kerítésen, a túloldalról elégedettem vigyorog, majd
eltűnik a bokrok alatt.
A tyúk expedíció ma érte
el a tetőfokot. A férjem délután egyszer csak hív: "Te, az összes tyúk
kint van az udvarban!" Erre én: "Csald el gyorsan a kutyát, nehogy
bántsa őket!" Majd ő: "De hát a kutya egész nap velük volt!"
Ezek után joggal bíztam
benne, hogy a fehér tyúkprofesszor azt is megtanította nekik, hogyan kell
hazamenni sötétedésre. Mit mondjak? 70-30% nem olyan rossz arány. Szürkületkor
hét tyúk az ólban is volt, a nyolcadik viszont úgy döntött ő mostantól a
garázsban alszik majd, és ahogy észrevett még jobban iparkodott megvalósítani
ezt a tervét (úgy húztam ki az utolsó pillanatban egy doboz alól). A két
legkövérebb fekete-fehér pöttyös pedig elégedetten egyensúlyozott a kerti
padunk támláján, szerencsére már félálomban, így remélhetőleg nem is emlékeznek
majd rá, hogy egyszer kint jártak és majdnem ott is aludtak a birtokon.
Mindenesetre az átjárót
befalaztam (helyesebben: tyúkdrótoztam), a bizalom megszűnt és egy kiadós
kerítés magasítás nélkül nem is fog visszatérni egyhamar.
Nálam az ügyesebbek - a kakasok - az 1,90-es kerítésen is átlibbennek. Hiába, a madár madár marad, tud repülni, és különben is: a szomszéd kertje mindig zöldebb...:))
VálaszTörlés