Bio kertészkedés élesben 1.: Ami eddig bejött:)

Most már hivatalosan is BIOKISKERT tulajdonosnak érzem magam, csupa nagy betűvel, mivel május 10-re, néhány apró simítástól eltekintve befejeztem a kertépítést. Voltak elképzeléseim arról, hogy mekkora munka lesz egy kertet a semmiből megépíteni és az elején azt gondoltam, hogy nincsenek határidők, majd készen lesz, amikor lesz. De aztán elkapott a hév, na meg a biológia olyan alapvető összefüggései, hogy nem lehet bármit bármikor ültetni, amiről lekésünk azt abban az évben bizony el kell felejteni:(( Ősszel ugyan elkezdtem az ásást és a kertépítést és egészen addig eljutottam, hogy eldugdostam az őszi fokhagymát, ültettem egy csomó bogyós gyümölcsöt, és elkészültem még néhány ágyással, de aztán megjött a tél.

Anyukámféle konyhakert emlékeim halványan felsejlettek és azt mondták, hogy a borsó és a dughagyma időszak vészesen hamar elkövetkezik. Így aztán egy február végi  vagy március eleji szép napsütéses hétvégén meg is teltek a maradék ősszel előkészített ágyások borsóval és dughagymával. És attól kezdve megindult a verseny az ásási sebességem, az időjárás és a vetőmagos zacskókra írt vetési idők között.

Kora tavasszal jártam a kishantosi népfőiskolára is, biokertészkedést tanulni és ez a néhány alkalom egyrészt megerősített abban, hogy igen én ezt AKAROM! Tudtam azt is, hogy a jó talaj kulcsfontosságú. Ráadásul  szerintem nemcsak a biokertészeknek. Csak mi mást értünk jó talaj alatt, mint azok a kertésztársak, akik a jól átforgatott, bepétisózott, talajfertőtlenített változatban hisznek. Nos én tudva, hogy az őszi ásás egy részét sajnos már lekéstem, mindent megtettem, hogy valamit behozzak a hátrányból: több mint 20 zsák szürkemarha trágyát ástam be a gondosan gaztalanított (kézzel!!) földbe, ásványi anyag pótláshoz használtam a Meliorit nevű készítményt is, és nem utolsó sorban, ahhoz, hogy emelt ágyásokat építsek, több mint 7 köbméter termőföldet hordtam be a kertembe. Több okból is a valamilyen típusú elkerítéssel jól körülhatárolt ágyások híve vagyok: egyrészt mert szép, másrészt mert a mi homokos jellegű talajunk egy idő után szétfolyik és eltűnnek, lelapulnak a műgonddal kialakított ágyások, harmadrészt pedig  mivel az ágyások gerendával és alatta geotextítiával körülhatároltak, reménykedem benne, hogy ezt a gyomok is észreveszik és nem (na jó, nehezebben) hódítják vissza a területet, amiről kitessékeltem őket. Nem utolsó sorban kell egy kis csak egy icipici segítség Panni kutyusnak is, hogy emlékezzen: ez itt a kert-ez pedig az út, ahol a kutyus közlekedik. Ha nem is mindig, de az esetek nagy részében sikerül betartania.

Szeretem a geometrikus, tiszta formákat, ezért a kertet nagy négyzetekre (ágyások) széles sugárutakra (többek között a fűnyírózhatóság miatt) és keskenyebb ágyások közötti gyalogutakra osztottam, amit hánccsal fedtem a gyomok távol tartása és a sár ellen.

A tavaszi ásás legnagyobb haszon élvezői a tyúkok voltak, mivel az eddig nem művelt földben, rengeteg kövér fehér cserebogár lárva bújkált, és ezek aztán kis kék vödörben gondosan összegyűjtve hozzájuk vándoroltak. Azóta a tyúkokkal való kapcsolatom is feljövőben van, a titok, hogy kis kék vödörrel kell közelednem hozzájuk és akkor hajlandók egészen közel jönni, mert alig tudják kivárni, hogy megkapják a tartalmát.

A normál tavaszi menetrend elég gyorsan kialakult: ástam, földet és trágyát hordtam, gerendát festettem, ágyás építettem (vízmértékkel!!!) és vetettem, ültettem, mindezt viharos sebességgel.

A következő fontos alapszabály amit megtanultam, hogy a biokertész nem használ csávázott vetőmagot! Aki nem tudja mit jelent ez a szó, még biztosan nem biokertész, de érdemes utánanéznie a dolognak. Nem akarom eldönteni a vitát, csávázott vagy nem, csak azt tudom, hogy én elhiszem, hogy a méreggel kezelt magból fejlődő növény szöveteiben a mérgek később is megtalálhatók lesznek, ráadásul a virágporuk káros hatással van a méhekre. Ezen felül csávázott magból készült répát és salátát bárhol tudunk venni, minek akkor küzdeni értük a kiskertben.

Szóval lépésről lépésre alakult a dolog, apró résztávokat tűztem ki magam elé: 

• március eleje: spenót és saláták, 
• március közepe: el kellene vetni a répát, paszitnákot és petrezselymet.

Nem állítom, hogy a márciusi hó segített volna, mivel ásni sem lehetett, de lélegzethez jutottam legalább és mire az idő javult egy kicsit, pont egy hónappal később, áprilisban elvetettem végre a répamagokat is!

Szintén Kishantoson hallottam először a tápiószelei  génbankról (pontos neve Növényi Diverzitás Központ ,szívből ajánlom!). Követve a honlapjukon leírt utasításokat 10 különböző tájfajta vetőmagot rendeltem tőlük: spenótot, sárgarépát, pasztinákot, többféle paradicsomot, zombori tököt:), mungó és azuki babot, valamint Olgitól a kerekegyházi Rendek ökotanyáról kaptam kerekegyházi lila burgonyát, aminek az a története, hogy az ő nagymamája mentette meg a fajtát és adott a génbanknak is megőrzésre. Ilyen szép kerek a világ:))

Nos akkor áprilisra elvetve a répa, vetni kell nemsokára a krumplit, ráadásul a paradicsom magokkal is kezdeni kellene valamit! Nem vagyok palánta előállító zseni, legalább is ezt gondoltam magamról:(( lakásban biztosan nem akarok palántákat növeszteni, de találtam rá egy jó megoldást: egy hideg-meleg házat/ágyat? kellene készíteni. Gyulaaa (asztalos ismerősöm)! A nagy mű, ami meghallgatva kétségbeesett kérésemet és néhány napon belül elkészült, nem más mint egy masszív fakeret, nyitható/levehető üveg tetővel. A trükk még annyi, hogy alulról lehet fűteni friss trágyával, jó minőségű földet kell beletenni és az oldalát akár belülről pl. szalmával szigetelni, és kívülről is földet tenni köréje amilyen magasan csak merünk vagy az esztétikai érzékünk engedi. Valamennyire persze időjárás-és szerencse függő, hogy ebbe a szerkezetbe mikor vetjük el a magokat és mi lesz belőlük. Tartós fagyot nem vészelnek át benne a palánták, legalábbis az enyémben nem, de kiindulva abból, hogy ha később is tudjuk elvetni őket, de kint a természetes fényen sokkal gyorsabban fejlődnek a növények mint télen a szobában, szóval a dolog akkor szerintem kiegyenlítődik. Így ebbe a remek szerkezetbe vetettem a paradicsom magokat és mostanra gyönyörű palántákká lettek (mégis csak palánta zseni vagyok!!!:), a karfiol egyik király kategóriáját is: a csillag vagy pagoda karfiolt és cukkiniket. Ami még fontos, hogy a melegággyal (meleg talpnak is olvastam német biokertészeti könyvekben), minden nap foglalkozni kell. Figyelve az időjárásra, ha süt a nap kinyitni, mert sokkal-sokkal melegebb lesz benne pillanatok alatt mint kint a szabadban, a növények pedig megfőnek benne. Este visszacsukni, amíg fagyveszélyes a helyzet, a növényeket öntözni, egyelni, mert észtvesztően gyorsan nőnek benne! 

Viszont, ha már nem palántákat tartok majd benne, akkor ágyásnak fogom használni és ami még izgat, ki is fogom próbálni ősszel, hogy kiürítve és homokkal feltöltve egy darabig tudok-e pl. krumplit vagy répát tárolni benne.

Egy másik nagy varázslat a csalánlé, kissé büdös varázslat ugyan, de tényleg csodaszer. Ha szánunk rá időt és készítünk tavasszal a palánta és a szabadföldi növények felneveléséhez, a növények tényleg meghálálják és láthatóan egészségesebbek lesznek tőle. Ez mostanra már több éves tapasztalat! És ez még nem minden! A gyümölcsfákra és bokrokra is kipermetezhetünk belőle immunrendszer erősítőnek, kártevő riasztónak. Én nagy rajongója vagyok és amióta a ház közeléből a kert végébe telepítettem, azóta a családom is. A csalánlét kombinálhatjuk más jótéteményekkel is, mint például zsurló vagy fekete nadálytő, én az idén a fekete nadálytövet is kipróbáltam, zsurlókat a mi környékünkön sajnos még nem sikerült felfedeznem.

A remek talaj, a csalános öntözés mellett van még néhány trükk és fortély, amit szintén próbára teszek. Az egyik a jó szomszéd-rossz szomszéd dolog, ami azon alapszik, hogy vannak növények, amik segítik a másikat a növekedésben és a kártevők elzavarásában és vannak olyan növények, amik ki nem állhatják egymást. Amit talán mindenki ismer például a répa-büdöske vagy a paradicsom-zeller,  krumpli-bab vagy csombor, de például a krumpli-paradicsom, na az ami tilos! Érdemes utána nézni és eszerint lehetőleg vegyes ágyásokba ültetni a növényeket, mert szépek, egészségesebbek lesznek és nem utolsó sorban sokkal szebb lesz a látvány, csak kreatívan kell hozzálátni az ültetéshez.

Nagyon tetszik még az ötlet, ami pedig egyenesen a középkori kolostori kertészkedésből jön, hogy fűszernövényeket ültessünk az ágyások szegélyébe: zsályát, cipruskát, levendulát például, mert ezek aromás növények és a belőlük felszálló illóanyagok megzavarják a kártevőket, így aztán valamennyire távol tartják őket a növényeinktől, amiket meg szeretnénk óvni tőlük. A biokertészek egyébként nem úgy tekintenek a rovarokra mint potenciális ellenségekre, amiket azonnal meg kell semmisíteni, hanem mint a nagy egész részeire, csak ne legyenek egyszerre túl sokan éppen ott, ahol nem kellene. Egy-egy faj túlságos elszaporodása inkább az egyensúly megbomlását jelzi, persze ez nem azt jelent, hogy semmiképpen sem szabad beavatkozni és megszabadulni a betolakodóktól, csak nem durván és drasztikusan. Vannak olyan szerek, amik a biokertészkedésben engedélyezettek, ezek használatát is most tanulom: például a lemosó permetezéshez használtam Nevikén-t és Vektafid-R nevű  réz tartalmú készítményt, emellett csak csalánlével permeteztem. Erről persze eszembe jutott, hogy a dédnagyapán hogyan permetezte rézgáliccal a szőlőt és a rózsáit annak idején. Amit még szinte folyamatosan lehet használni a higított narancs és parafin olajat valamint a káli szappant. Szintén Olgitól hallottam, hogy a burgonya levelét fahamuval kell leszórni a kártevők ellen, mert ezt a krumpli bogár lárvák nem szeretik. Általában a hangsúly a megelőzésen van és nem akkor kell a gazdaboltba rohanni valami jó erősért, amikor már félig lerágtak mindent a tetvek vagy a krumpli bogarak.

Szóval próbálkozom, és az almafáim még sosem voltak ilyen szépek, pedig már több bio alma kísérleten is túl vagyok, virágoznak a naspolyáim, nem beteg a szilvafám levele és szépnek látszik az ősszel ültetett meggyfám is. Nem beszélve a krumplimról a borsóimról, a spenótról , a retekről (ugyan még csak XXS-es méretben). Bízom magamban és reménykedem, hogy egész nyáron kitart majd a szerencsém:)))

Szomszédom a „biokertész”

Sietek leszögezni, hogy alapvetően semmi bajom sincs a szomszédommal, amolyan derék mindent tudó típus, aki félkönyökkel a drótkerítésre támaszkodva szívesen ad „én a te helyedben…” típusú jó tanácsokat, de igazából kedves ember.

Amikor mi újdonsült telektulajdonosként megjelentünk a látóterében, én éppen a lakásból kiszabaduló friss kertész korszakomat éltem, teleültetve minden talpalatnyi helyet a legkülönfélébb dísznövényekkel, amik persze utána különös körforgásba kezdtek, többször kicserélődtek és „átültetődtek” míg megtalálták végleges helyüket. Szerencsére elég hamar jött a következő: az ültessünk inkább őshonos, a mi éghajlatunkhoz jól alkalmazkodó meleg- és hidegtűrő fajokat korszakom, megspórolva az egzóták felesleges sanyargatásából származó esztétikai károkat, a pajzstetű inváziót vagy a téli cipekedést. Ezzel együtt változott a pázsitos udvar nagyszerűségéről alkotott véleményem is. Ugyanis megérkezésünkkor hősiesen, időt, pénzt és energiát nem kímélve befüvesítettük a teljes rendelkezésre álló területet. Talán egy egész hónapig örültünk a gyönyörű zöld pázsit jellegű füvünknek (javamra szóljon, hogy én már akkor is szárazságtűrő sport fűkeveréket vetettem), két nyáron át öntöztük (permetező fejjel, slaggal és csöpögtetéssel), gyeplazítottuk, gereblyéztük, utánvetettük, de egyre inkább látszott, hogy alul fogunk maradni a természet erői ellen folytatott küzdelemben. Így aztán hagytuk, hogy az angolszász gyarmatosítónál sokkal életképesebb bennszülöttek fokozatosan átvegyék a hatalmat és csak némi kis fűnyírással próbáltuk továbbra is rábeszélni őket arra, hogy füves gyepként viselkedjenek. De igazából nem bántuk meg, mert nagyon sok apró szépséggel gazdagodtunk, lett egy csomó kerek repkényünk, pongyola pitypangunk, piros levelű árvacsalánunk, tyúkhúrunk és sok egyéb "eredetigazolatlan" növényünk, amik azonban összességükben férjem meglátása szerint a jól gondozott gyep látszatát keltik (de csak messziről nézve). Viszont igazán vízszámla kímélő üzemmódban működnek még a júliusi forróságban is.

Nos, a mi szomszédunk ezekben az első, mára már történelminek mondható időkben, önkéntes tanácsokkal látott el a konyhakert, szőlő- és gyümölcs művelés rejtelmeiről, amire szerinte a kertet használni kell. De miután látta, hogy szaktanácsai ugyan látszólag meghallgatásra, de meg nem fogadásra kerülnek, nem erőltette tovább a dolgot.

De aztán jött a tavaly október és természetesen szemtanúja lett a legújabb, építsünk saját biozöldségest mániámnak. Nem meglepő, hogy kisvártatva újra feltűnt a közös kerítésünkre könyökölve és mint egy igazolva érezve  a több évvel ezelőtt elmondottakat, érdeklődött, hogy csak nem veteményest építek-e? 

Gondoltam most vagy soha és kihasználom az alkalmat, hogy szelíd, indirekt pressziót alkalmazva, elmeséljem neki: igen konyhakertet csinálok, és ráadásul BIOKERTET. Hátha ezek után ő is kapva kap az alkalmon, hogy megreformálva az eddigi elképzeléseit csatlakozzon az egyszemélyes bio mozgalmamhoz. Ebben persze nem kevés önös érdek is lakozott, ugyanis hosszú szakirodalmak szólnak arról, hogy milyen kilátástalan küzdelem a biokertészkedés 300 m2-en alig 80 centiméteres védő távolságra a  szomszédtól, ahonnan ha szerencsém van a széliránnyal a permetszer nem is, de a kártevők boldogan menekülnek majd át az én kis bioparadicsomomba.  

Elsőre a meggyőzésem biztosan nem sikerült, mert az én őszi robikapáláson és tavaszi jó kiadós lemosó permetezésen szocializálódott szomszédom arcára rögtön kiült, hogy mit is gondol ő a biokertészkedésről, mint amolyan hozzá nem értő háziasszonyok úri huncutságairól a magafajta profi kiskertészekéhez képest és eléggé kétkedő arckifejezéssel sok szerencsét kívánt nekem a kísérletemhez.

Hát így állunk a példamutatás és a szomszéd nevelés területén jelenleg. Mindenesetre drukkolok a mogyoró bokraimnak, amiket a telekhatárra ültettem, hogy nőjjenek minél gyorsabban és nagyobbra, hátha mintegy első védvonalként segíteni tudnak nekem legalább a nemkívánatos permetszerek felfogásában.

A biokertem egyelőre köszöni jól van, bár még a kezdeti fázisban vagyok. Kezdtem mindjárt a talajjal, amivel szerintem rendkívül jól bántam, nagy mennyiségű szerves trágyát és amíg volt, komposztot juttattam ki, valamint egy Meliorit nevű anyagot  (bio kertészkedésben is engedélyezett), amely a különböző ásványokat hivatott pótolni, ezzel is javítva a talajszerkezetet is. Folyamatos tanulmányozója vagyok a biokertészeti könyvek jó szomszédok-rossz szomszédok táblázatainak és a magokat eme alapelvek szerint vetettem el. A kikelő növények remélhetőleg segíteni fogják majd egymást és egyesítik erőiket a kártevőkkel folytatott harcban.

Tanultam néhány nagyon hasznos dolgot a kishantosi népfőiskolán is: kifejezetten az itt hallottak alapján készítettem egy olyan ágyást, mint a régi kolostorkertekben, ahol az ágyás peremén illatos fűszernövények pompáznak (zsálya, levendula, cipruska) abból a meggyőződésből, hogy az általuk kibocsátott illatanyagok és aromák megzavarják a kártevőket és azok nem találják majd meg az ágyás mélyén rejtőző, védtelen növényeket. Erősen hiszek a különböző, növényeket erősítő koktélok hasznosságában, az idén is készíteni fogok nekik csalán teát (esővíz+rengeteg friss csalán néhány napig érlelve), bőségesen megöntözve őket ezzel, amelyet az idén a lébe áztatott fekete nadálytővel is kiegészítek. A csalánnal való barátkozásban odáig jutottam, hogy tavasszal három csalántövet is ültettem a kertembe, remélem annyira jól érzik majd magukat, hogy erőteljes terebélyesedésbe kezdenek. A bio kertészkedésben az egyik legnagyszerűbb felfedezés, hogy szép lassan megváltozik az ember hozzáállása a jó növény- rossz növény kérdésben és azok a növények, amik eddig indexen voltak, lassanként visszavándorolhatnak a kertünkbe.

Életemben először én is tartottam lemosó permetezést, igaz, hogy életemben először vannak gyümölcsfáim is!!!! Igen, nem elírás, a lemosó permetezés létező fogalom a biokertekben is, léteznek olyan szerek, amiket a biokertészkedés is engedélyez. Izgatottan várom az eredményt.

Gossip girls

Az új lányok érkezésével vitathatatlanul megváltoztak az erőviszonyok. Persze a dolog elsősorban a saját nyughatatlanságomnak köszönhető: hetek óta bújtam az internetet azon tűnődve, vajon jó ötlet lenne-e még néhány tyúkot befogadni a szerény kis tyúkhajlékba:) Ellene szólt, hogy a meglévő hét tyúklány nagy egyetértésben kapirgált az udvaron, s ha össze is fogtak valaki ellen, hogy bizalmatlanságukat amolyan tyúkmódra éreztessék, nos az csakis én voltam. Mi van, ha az újakkal nem fognak kijönni? Viszály lehet, sőt TYÚKHÁBORÚ?!

Aztán egy vasárnapi telefon mindent eldöntött: további itáliai tyúkokat kínált nekem a tenyésztő, akitől az első csapat is származott, ami mi másnak, ha nem a belém vetett bizalomnak(vagy a jó üzleti vénának?) volt betudható? Ráadásul kiderült, hogy az ezüst színű csajok mellé feketékre, sőt még egy pöttyösre is szert tehetek:)))) Azonnal rávágtam az igent és már rohantam is értük, hogy egy rendkívül biztonságos 3+3 ponton rögzített kartondobozban hazaszállítsam őket.

Nem állítom, hogy nem voltak az agyamban különböző forgatókönyvek az új és a régi lányok összebarátkoztatására és a fokozatosságra, de attól kezdve, hogy a doboz kinyílt az új tyúkok is, a régiekhez hasonlóan hanyatt-homlok rohantak a legtávolabbi sarokba, ahol persze a többiek is gyanakodva figyeltek engem, így aztán azonnal (be)fogadták őket. Annál is inkább, mert a szabadon bocsátási  ceremóniához természetesen a nélkülözhetetlen Panni kutya is csatlakozott, viharos üdvözléssel juttatva kifejezésre, hogy neki már az első hét tyúk is éppen elég volt.

A három jövevény csaj közül a két feketéről egyértelműen kiderült, hogy a csapat dívái lesznek és nem, hogy attól kell tartani, hogy a régi hetes-fogat nem fogadja be őket. Sőt éppen ellenkezőleg azonnal átvették az irányítást és ettől kezdve a hetek igyekezhettek, hogy a kegyeikben részesülhessenek és nehogy kimaradjanak a közös pletykálkodásból. A két fekete démon ettől kezdve mindenütt elsőként jelent meg mindenütt és részesült a több csillagos szállással járó különböző juttatásokból: korai reggeli, délelőtt zöldek, délutáni kapirgálni való és persze még a vacsi  lefekvés előtt.

Majdnem minden remekül zajlott, de csak majdnem! Egyedül Pöttyöske sínylette meg a beilleszkedést. Sajnos őt a csajok valamilyen érthetetlen okból kiközösítették. Hogy ezt honnan tudom? Nos a tyúkcsajoknál a kiközösítés egyik legbiztosabb jele, hogy ha nem tartozol a kemény maghoz, akkor esténként bizony nem a legfelső rúdon alszol:(((

Kert és kutya, az ember két legjobb barátja

Ha még nem is mondhatom, hogy az életem nagyobb részében, de szerencsére eléggé régóta igaz, hogy egy vagy néha több kutya is a családunk tagja. Időrendben haladva: még a szülői házban (anyukám szívós 17 éves ellenállását felőrölve), az én életem 18. évében érkezett Alizka, az aranyszínű cocker spániel, egy remek kis kutya, aki egyesítette magában minden kutyára vágyó gyerek örömét: a nagy kedves barna szemeket, a puha aranyszínű szőrt, az őszinte ragaszkodó farkcsóválást, a kedves természetet (látszólag!) és annyira túlzó odaadást a gazdi iránt, hogy bárkit, aki szerinte túl közel merészkedett az ő gazdájához, azonnal egy figyelmeztető harapással jutalmazott. Aliz kutyával néhány éves lakótelepi lakozás után települtünk át a 80-as évek végén frissen épült családi házunkba, amelynek az első időben kerítése nem, de annál több szomszédja lett. Alizka birtokba is vette a kertet, rögtön az első hajnalban, amikor anyukám kiengedte, azaz kerítés nem lévén a szomszédunk konyhakertjét, és abban is a szépen felfuttatott gyönyörű zöld babsátrat. Na most azt is tudni kell, hogy Alizka eléggé öntörvényű kutyus volt, és rendszerint meg kellett várni amíg magától elunja azt a dolgot, amit kitalált, de lebeszélni róla sem szép szóval, sem pedig fenyegetőzéssel nem lehetett.

Szóval a kutya hajnali hatkor bent a szomszéd zöldbabjában, anyukám fürdőköpenyben és papucsban kint a kertben, amikor is riadtan érzékelte, hogy lehet, hogy a mi valljuk be nem túlságosan magas fokon szocializálódott kutyánk pillanatnyilag a szomszédra ugyan nem, de az utca végi járdán közben már munkába induló mit sem sejtő emberre igenis veszélyt jelenthet. Ugyanis nem tudni, hogy Alizka mikor dönt úgy a zöldbab sátorból szemmel tartva a közlekedőket: ezek aztán márpedig bemerészkedtek az ő területére, tehát rendet kell tenni közöttük. Anyukám a lehető legjobb döntést hozta, amit a helyzet megengedett, azonmód ahogyan volt papucsban és fürdőköpenyben kiszaladt az utca végére, leállította a reggeli gyalogosforgalmat és elmagyarázta az embereknek, hogy a saját érdekükben jobban teszik, hogyha egy másik útvonalat választanak a munkába menésre. Fél 9-kor  aztán a vadonatúj szomszédunk következett, aki némi meghökkenéssel vette tudomásul, hogy márpedig ő (persze szintén a saját érdekében) addig nem fog lemenni a kiskertjébe babot kapálni, amíg Alizka úgy nem dönt, hogy befejezi a könnyű reggeli sziesztáját a konyhakertjében. Könnyen belátható, hogy ettől kezdve a jó szomszédi viszony és a városi forgalom zavartalan biztosításának egy rohamos kerítés építés elengedhetetlen feltétele volt.

Alizkához a spánielhez később egy angol bulldog csatlakozott, aki öcsém javaslatára a Jeff Stanton nevet kapta (a 90-es évek elejének amerikai motocross bajnoka). Stenikének több csodálatos tulajdonsága is volt, zord és nem túl sportos külleme egy önfeláldozóan kedves, Alizkára istenként felnéző belsőt takart, aki a légynek sem ártott. Ámde a külleme miatt mindenki inkább őt próbálta meg nagyobb ívben kikerülni, végzetesen közel kerülve így a szendének látszó cocker spánielhez, aminek a legrosszabb esetben akár lábszár harapás lett a vége. Meg kell hagyni, hogy kert szempontból Stenike férfi révén ártalmasabb volt, és néhány bokor elsárgulása jelezte az ő áldásos jelölő tevékenykedését.

Néhány évvel később aztán összebarátkoztam a leedő férjem belga juhász kutyájával. Az ő kapcsolata a kerttel egy érdekes tanulsággal szolgált nekem: sajnos nem kézenfekvő dolog, hogy a kutyus automatikusan fogja sétáltatni magát a kertben, megspórolva ezzel a gazdinak a korai felkelést és a kávéelvonási tünetek miatt jelentkező félkómás-pórázos huzavonát reggeli kutya sétáltatás címén. Johny kutya igazi lakásban felnevelkedett, lakótelepi kutyus volt, ámde egy nyáron jött a csodás ötlet, hogy kutyás nyaralást szervezzünk, családi házzal és bekerített udvarral. Boldogan vártuk az első reggelt és azt, hogy nekünk a feladatunk csupán a bejárati ajtó kinyitása legyen és azután az ágyból félálomba visszaszenderülve várjuk, hogy kutyánk az udvaron megsétáltatva magát elégedetten térjen vissza. Pillanatok alatt kiderült, hogy a városi kutya agyában sajnos a "lakás" a külső bezárt kapuig tart és Johny-ka a tágas udvar dacára messze csengő ugatással jelezte, hogy szerinte a reggeli séta a kapun kívül kezdődik csak el.

A gyerekek érkezése után egy darabig kutyátlanul éltünk, de az újabb immáron saját családi házba költözéssel elérkezett a nagy pillanat.....Azaz csak elérkezett volna, de rá kellett ébrednem, hogy nem mindegyik gyerek születik genetikailag úgy kódolva, hogy mindenáron kutyára vágyjon. Sebaj, néhány ártatlanul elejtett ilyesfajta kérdéssel hogy, "Nem hiányzik nekünk szerintetek helyes kis kutyus?" vagy "Nem is tudjátok, hogy milyen remek dolog együttélni egy kutyussal, ki kellene próbálnunk! Lehet vele játszani, szeretgetni..." próbáltam meg rávezetni őket, de a gyerekek csak nem kezdtek el kutyát akarni. Ráadásul a férjem is csatlakozott ehhez az ellenálláshoz, olyan érvekkel mint, "végre szabadon tudunk mozogni, egy kutya nagyon nagy lekötöttséggel jár", vagy, hogy "Gondolj a szép kertedre, tönkre fogja tenni".

Nos igen a kert tönkre tevése, nem mondom, hogy nem ejtett gondolkodóba, de semmiképpen nem rettentett el a kutyatartástól. Néhány dolgot már megtanultam: 

a) kutyabiztos kerítés a szomszédok védelmében, 

b) bokorbarát lánykutya 

c)...na igen, lehet, hogy ez az eleve elrendelés volt maga: izgága mindent felásó kotorékeb, kerítést szétszedó és mindenhonnan megszökő kopó és vadászkutya helyett egy kedves, nyugodt, családszerető, a gazdáját mindenben követő juhászkutya azaz egy bearded collie kell nekünk!!!

Ekkor költözött be az életünkbe Pannika. Egy péntek este utoljára futottunk neki és beszéltük végig a családi tanácson, hogy miért is nem való a mi életünkbe jelenleg egy kutya, aztán mélyen egyetértve, hogy ez így van lefeküdtünk, majd másnap reggel csak úgy véletlenszerűen megkérdeztem a férjemtől, hogy nincs-e kedve elugrani Szlovákiába? 

·         "Szlovákiába, miért?"

·         "Van ott egy helyes kutyus, akit meg lehetne nézni, na nem azért, hogy elhozzuk, csak úgy, hogy egyáltalán milyen?"

A férjem ekkorra már csak ennyit kérdezett: "Milyen pénzt is van Szlovákiában? Csak úgy simán áthozzuk a kutyát a határon?"

Pannika beilleszkedése a kertünkbe majdnem, hogy zökkenő mentesen ment. Attól, hogy építtettünk neki egy kennelt, enyhén szólva is megsértődött és ennek úgy adott kifejezést, hogy miután becsaltunk őt a vadálló, magasított kerítés mögé és elmagyaráztuk neki, hogy meddig kell itt lennie és miért, majd becsuktuk az ajtót, az udvar feléig jutottunk, amikor elégedetten csatlakozott hozzánk, hogy persze, jó ez a kennel, de hát mit lehet tenni, ha egy kiskutya simán átugorja az 1m75-öt.

A másik kritikus pont a kerti tó volt. Mi lesz, ha belemegy, hajkurássza a halakat és tönkreteszi a tavat?

Pannika szintén még az első délután rendezte ezt a kérdést is. A 4 hónaposok önbizalmával át akart kelni a tavon, méghozzá úgy, hogy azt gondolta, hogy a tavirózsák levelére lépked majd, amik szerinte azért sorakoznak szétterülve a vízen. Talán a harmadik levélig jutott, majd a vízből kikecmeregve kiderült, hogy Pannuska egyáltalán nem szereti a vizet. A tó csak addig érdekli, amíg időnként iszik belőle és ha netán Ernő a teknősünk (lásd. korábban Ernő a nő) túlságosan is bizalmas viszonyba szeretne kerülni vele, akkor ingerülten visszaugatja a tóba.

Szóval a kert és a kutya dolog szépen működik azóta is, persze néhány dolgot be kell tartani, mégpedig, hogy a kutyus miután egész nap vár ránk igenis megérdemli, hogy mozogjon, sétáljon egyet a kerten kívül is. Időnként össze kell szedni Pannika csontjait, kakiját, ha nem akarunk lépten-nyomon belelépni. Cserébe Pannika nem ás lyukakat a fű közepébe, és nem tesz tönkre növényeket. Viszont én pedig kiegyeztem azzal, hogy ha ő virslit kunyerál a családunk valamelyik tagjától, arra úgy tekint mint a jövő zálogára és arra, hogy a szűkös napokon is jut majd neki betevő falat, ezért aztán nagy műgonddal elássa a paradicsomok közé vagy a szépen kisimított  eper ágyásba. Így történik meg néha, hogy a következő gazoláskor váratlanul hangyák rágta, zöldes színű virsli darabok bukkannak fel a legváratlanabb módon a kertből.

Az akut kerthiány tünetei

Az akut kerthiány nevű betegség menetrend szerint ilyentájt kezdi nálam felütni a fejét. A tünetei pedig a következők:

1.   

1. Feltűnő odafigyeléssel kezdem gondozni a szobanövényeimet, amelyeket tavasztól aztán fokozatosan újra utolér az egészséges elhanyagoltság állapota. Több éves tapasztalatom, hogy a szobanövényekre a legnagyobb ártalom a túl gondos tulajdonos, aki folyamatos öntözéssel, műtrágyázással és átültetési akciókkal frusztrálja őket, amit ők aztán hirtelen elsárgulással, kirohadással vagy éppen a földjükbe telepedett kis fehér bogárkák mozgósításával  jutalmaznak.

2.    Előkerülnek a polcokról azok a kerti könyveim, amiket kifejezetten ezekre az alkalmakra tartogatok, mert valahogy úgy hatnak rám mint az elvonókúrán a megvonási tünetek: annyira felerősítik a bajt, hogy szinte már jól esik szenvedni tőle.Vannak visszatérő kedvenceim: angol klasszikusoktól (Christopher Brickell: Dísznövény enciklopédia, Tony Lord és Andrew Lawson: Harmonikus kertek enciklopédiája, Christopher Lloyd: Virágos kert, Terence Conran és Dan Pearson: A modern kertművészet) egészen az olyan igencsak hasznos művekig mint A biokertészet enciklopédiája Christine és Michael Lavelle-től vagy a Biokert Marie-Luise Kreuter-től vagy egy magyar remekmű: Zöldség- és fűszer-különlegességek termesztése, ami Horváth György műve és persze az internet.

3.    Az idén egy újabb elfoglaltságot találtam a tünetek fokozására: kéthetente átválogatom  az ősz folyamán különböző országokból beszerzett zöldség-és virágmag gyűjteményemet, ültetési idő, macerás ámde megéri, anyukámnak is volt legyen akkor nekem is, na jó ezt csak ha nagyon elszánt leszek, és más egyéb szempontok szerint. 

Már előre tudom, hogy tavasszal viszont nagyon nehéz lesz lépést tartani a természettel és a legalkalmasabb pillanatban kiültetni mindent, így készítettem egy táblázatot, ami talán segíthet mindenkinek, arról, hogy mit mikor kell elültetni. Ráadásul az elkészítése, még ha csak egyelőre gondolatban is, de idevarázsolja a tavaszt.

Mit?	Mikor?	Hogyan?	Mennyire macerás?
Csicsóka Légy résen: évelő, kiirthatatlan, titokban vándorol és a kert legváratlanabb pontjain bukkan fel.	Ősszel (védeni kell) vagy tavasszal, Én az idén kipróbáltam az őszi ültetést, várom a fejleményeket.	Fészekben, 50-60 cm-re	Igénytelen, de érdemes a talajt előre megtrágyázni, később pedig időnként ritkítani, mert a gumók, ha nem lesz elég helyük, egyre kisebbek lesznek.
Lestyán  v. magginövény, a levele bármilyen levessel tényleg csodát tesz.	Melegebb helyet szeret, gyökere áttelel, csak ritkán fagy ki, a palántákat szeptember végén, októberben kell kiültetni. Védeni kell a fagytól.	Szerintem a legbiztosabb módszer a palántázás.	Szereti a vizet, de a talajválasztásnál fontosabb a hő- és a fényigény.
Rebarbara Szeretem nagyon, mert szép növény, olyan mintha óriás lapulevelek lennének a kertben, csak meg lehet enni őket (szárukat!!). Ráadásul már többféle díszváltozata is létezik.	Ősszel tőosztással lehet szaporítani, ha van ismerősünk, akinek már van ilyen növénye.	Ismét csak a palántázást tudom mondani mint biztos módszert, ha a semmiről kezdünk. Egyre többfelé lehet venni tavasszal.	A helyét érdemes ősszel előkészíteni, napsütötte vagy félárnyékos helyeken nevelhető. Sok vízre van szüksége, hogy szép legyen.
Édeskömény  Az egyik kedvencem:) Szemfüles magyar kofák  nyári kaporként  árulják a piacon és meggyőznek róla, hogy nem baj, ha nincs is kapor illata, ráadásul nem is a levelét kell megenni:((	Kora tavasszal, amikor a talajra rá lehet menni (F.vulgare), júniusban olasz édeskömény (F. vulgare var. azoricum) mert melegben csírázik. A kertbarát magazinban viszont azt olvastam, hogy novemberben, így ezt is kipróbáltam.	Sorban, 2-3 cm mélyre, sorokat egymástól 40-50 cm-re. Érdemes szerintem valahova a kert szélébe, mert ha nem esszük mind meg, akkor magasra nő és szépen keretezi a kertet.	Nem szabad frissen trágyázni, előre (még ősszel) el kell készíteni számára a talajt!! Később ritkítani kell, 10-15 cm tőtávra.
Feketegyökér Téli spárgának is nevezik, mert fagymentes időben egész télen szedhető. Nálunk csak néhány menő étteremben fordul elő egyelőre az étlapon.	Tavasszal, korán kell vetni.	4-5 cm mélyre, sorokat 20-25 cm-re egymástól, később ritkítani kell.	Fontos számára a mélyen lazított talaj, mert különben nem lesz szép egyenes a gyökér. Sok nedvességre van szüksége.
Pasztinák Régóta üldözöm a piacon, még sosem vetettem, de már nagyon szeretnék egyszer!!!!	Februártól áprilisig lehet vetni.	Sorba: 0,5-1,5 cm mélyre, a sorokat 30-40 cm-re egymástól. Később, ha túl sűrű, ritkítani kell.	Áttelel, de a meleget is jól tűri.
Retek (tavaszi, hónapos) Nagyon sok fajtája létezik. Pl. a piros kerek, ami az én kedvencem, korai vetést igényel,  mert a nagy melegben és szárazságban már semmi sem lesz belőle!	Április elején.	10-25 cm-kénti tőtávolságra.	A földi bolhákat amik a semmiből pont akkor kerülnek elő, amikor elkezdhetnénk leszedni, a talajnedvesség és a köztes  saláta ágyak tarthatják távol.
Levélmangold Ha a színes levélnyelű változatot vetjük, gyönyörűen mutat a kertben. Én nem igazán szerettem gyerekkoromban, és eddig is csak dísznek ültettem, de sosem lehet tudni:)	Április előtt nem érdemes vetni.	3-4 leveles korban 30-40 cm-re kell ritkítani.	Nem túl fagyos teleken áttelel (de ez nem nálunk van sajnos:(( legalábbis nekem még nem sikerült az átteleltetése.
Cékla Szintén nagyon szuper növény, mivel már a levelét is lehet szedni salátának, nem beszélve a kis piros gömbökről később.	Április második felében, de lehet később is próbálkozni vele. Ha nagy a meleg nem nagyon jön be a második menet:(	12-15 cm tőtávolságra, vagy ritkítani bébicékla korában:)	A bolhaügyek sajnos itt is gondokat okozhatnak mint a reteknél:((
Spenót Több fajtája is van, pl. létezik az egész nyáron szedhető új-zélandi változat is (amit én nem szeretek és a tyúkok sem:((, de a normál hagyományost azt igen!! Ráadásul beszereztem egy eper-spenót névre hallgató változatot is, durva hogy ilyen is van már, nem?	Egészen korán lehet már vetni, amikor csak tudjuk, február végén, március elején.	10 cm-es tőtáv, 30 cm-es sortáv.	Salátának, köretnek, gnocchiba, csak a fantáziánk szabhat határt.
Sárgarépa Az idén szereztem egy teljesen gömb alakú és egy kívül lila, belül bíbor színű változatot is.	Március elején lehet már vetni.	10 cm-es tőtáv, 30 cm-es sortáv.	Minél ügyesebben vetjük és betartjuk a tőtávolságokat, később annál kevesebb munkánk lesz vele. Ráérőknek egy tipp: étkezési keményítővel felragaszthatjuk a magokat egyenként a megfelelő távolságra hosszú, a földben feloldódó papírcsíkokra, így később nem kell egyelnünk.
Saláták Minden színben, fajtában és formában.	Március elején lehet már vetni.	Cserépbe, sorba.	A csigák és minden más probléma ellen én az idén is cserépbe fogom vetni őket. Amíg nincsen nagy meleg folyamatosan újra vethetők és szedhetők.
Kelfélék Nagy rajongója vagyok az olyan dekoratív kelféléknek, amiknek már semmi köze a napközis kelkáposzta főzelék alapanyaghoz. ennél már sokkal izgalmasabbak is léteznek mint pl. a pálmakel.	Másodnövényként is lehet vetni a retek, borsó és a salátafélék után.	70-80 cm-es tőtáv.	Egész ősszel sőt a fagyok beálltával is szedhető.
Tökök minden mennyiségben. Egyrészt mert szépek, másrészt mert finomak. Rengeteg félét szereztem, meglátjuk mi lesz belőlük:)	Április végétől folyamatosan júniusig lehet vetni a helytől függően.	Helyre vetve bokorba szokás 2-3 magot. Viszonylag nagy tőtávra.	A talaj előkészítést érdemes már ősszel elvégezni, viszonylag hosszú tenyészidejűek!
Lóbab Vicia faba Magyar oldalakon egyelőre takarmánynövényként említik, de én hiszek benne, hogy nem csak az, ráadásul dekoratív növény.	Március közepén.	Sorba, 30 cm-enként.	Vízigényes.
Bab Persze nem a legegyszerűbbekkel szeretnék kísérletezni:)	Áprilistól júniusig, bár áprilisban eléggé kockázatos.	40×30 cm távolságra, 4-5 cm mélyre, úgy, hogy 5-6 magot egy fészekbe.	Bokor és futó változat is létezik, a futóról gondoskodni kell, hogy futhasson:)
Pitypang levelű cikória Erre is már régóta vágytam, mert nagyon izgi növény!!! Vicces, hogy ráadásul a katáng rokona.	Áprilisban.	10 cm-enként.	Elvileg évelő bár nálunk az áttelelés esélyei sajnos erősen korlátozottak.
Sarkantyúka Látszólag virág, de valójában mindene ehető, ami a föld felett van.	Áprilisban.	10-15 cm-enként.	Virága és levele is ehető. Sajnos nekem az utóbbi kísérleteim mind kudarcba fulladtak vele titokzatos, hordákban támadó kis fekete bogarak miatt, amik mindenét lerágták. De az idén újra felveszem velük a harcot.
Földi mogyoró Nem biztos, hogy ezen az éghajlaton kell próbálkozni vele, de hátha:)	Csak 20-25 C-nál csíráznak a magok (ápr. vége, május eleje), tűző napot szereti.	Helyre vetve bokorba, vagy palántázva.	Virágzás után (közben) fel kell kupacolni a töveket, mert a föld alatt fejlődnek a mogyorók (földi:)), 2-3 alkalommal meg kell ismételni. Szeptember végén kell szedni, ha elsárgult  a növény. A termést szárítani kell.