Igazából akkor értettem meg, hogy
egy hagyományos, gazdálkodó falusi család környezete hosszú generációkon
keresztül mennyire jól kitalált, mai szóval fogalmazva fenntartható módon
működtethető, komplex rendszert alkot, amikor belerázódtam a tyúktartás
hétköznapjaiba...
és ráébredtem, hogy a „Minden
napra egy tojás” projekt mennyibe is fog kerülni nekem. Nem akarok álszent
lenni, de még csak nem is arról szól a dolog, hogy egyelőre nem tudnám a
tyúktartás költségeit kigazdálkodni a fizetésemből, csak hát akkor, hogy is van
ez? Annak idején biztosan nem a lidlibe szaladgált a gazdaasszony, hogy
táplálni tudja a csemetéi mellett a tyúkjait is. Márpedig az én napi bevásárlásom
kezdett észrevétlenül úgy kinézni, hogy 50% ember- és mellette 50% tyúkélelem:
rozskenyér beáztatásra, saláta és egyéb zöld levelű zöldségek, sárgarépa, alma
(?!) najó az olcsóbbik fajta, és túró a fehérje miatt. (???!!!!)
Mentségül szolgáljon, hogy azt már
a kezdetektől eldöntöttem: nem akarom kész tápokkal etetni a tyúkjaimat, mert
akkor valószínűleg nem sok különbség lenne a saját, és a polcról leemelt, dobozos,
tojásgyári tojások között. A tápmentes tyúktartáshoz viszont az kell, hogy a
tyúk minden szükséges tápanyagot, vitamint és nyomelemet megkapjon: magokat,
fehérjét, karotint, meszet, kevés szénhidrátot, mindenféle zöldeket és persze
vizet. Persze, hogy a szépen kimunkált, mesteri módon összeállított tyúkétrend
elemei aztán észrevétlenül kezdték megtölteni a kasszaszalagot.J
De ez a helyzet egyre inkább
zavart. Nyilvánvaló, hogy az alapot képező kukoricás gabona keveréket
szántóföld híján nem tudom megtermelni magam, ez tehát továbbra is marad a
bevásárló listámon. Egy darabig foglalkoztatott a gondolat, hogy szemes
formátumban szerezzem be és magam daráljam, de aztán végiggondoltam, hogy a daráló
elektromos árammal működik… és arra jutottam, hogy ezt a tételt továbbra is
darálva veszem meg.
A családi és baráti
kenyér maradékot próbáltam összegyűjteni és hasznosítani, de ha valaki már megtette,
megerősíthet, hogy a legtöbb fajta emberi (!) fogyasztásra szánt kenyér,
beáztatva aztán végképp elveszíti mindenfajta élvezeti értékét és nyúlós
masszává alakul, amit jóérzésű gazdaként még a tyúkjaimmal sem tudtam
megetetni. Egy bizonyos fajta rozskenyér tehát továbbra is megmaradt a listán,
és a túró (ha lehet akciós!), a megfelelő fehérje bevitel miatt. A fehérje
kérdést szójával is lehetne orvosolni, de sehol nem kaptam megnyugtató választ
arra nézve, hogy a mi kis országunkban kizárólag GMO mentes szóját árulnak-e vagy
sem. A legtöbb gazdaboltos egyébként sem túl boldog, ha az ember vásárlás
helyett, szóbeli vizsgáztatást végez rajtuk hosszú percekig.
Ahol viszont fenntarthatósági
szempontból tényleg jelentős áttörést értem el, az a zöldség front. Először is
feltérképeztem a környék jól termő tyúkhúr mezőit, miután megállapítottam, hogy
a tyúkok tényleg élnek halnak a tyúkhúrért. Ráadásul a tyúkhúrnak az a kellemes
tulajdonsága is megvan, hogy késő ősztől gyakorlatilag tavaszig zöld, így pont
a nehezebb téli időszakban segít be a tyúkélelmezésbe.
Az egész tyúktartás legnagyobb nagy
vívmánya azonban maga a konyhakert. Még ha ez egy kissé erős kijelentésnek hangzik,
hogy valaki a tyúkok miatt kezdjen el konyha kertészkedni. A remek zöldségeknek
naná, hogy a család is örül, de a kert léte pontosan annak a felismerésnek
köszönhető, hogy ha valaki tényleg felelősséggel szeretne hasonló dolgokba
kezdeni, muszáj törekednie arra, hogy megteremtse az egységet a rendszer egyes
elemei között. A kertből kikerülő zöldség maradékok, gyomok, és egyéb leveleknek örülnek a tyúkok, sőt (!) a teljes pajor és egyéb kártevő kollekcióért egyenesen megőrülnek, a tyúktrágya pedig kiválóan komposztálható és javítja a talajt. A tojás íze csodálatos, főleg ha nem számoljuk ki, hogy pontosan mennyibe is kerül ;)
Egy szó mint száz valószínűleg egy városi farm keretei között nem lesz maradéktalan
a siker, de a felismerés és a fenntarthatóságra törekvés már maga is nagyon komoly fegyvertény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése