A februári kertészkedést a lelkem mélyén egyfajta bónusznak tekintem, aminek mindenféle kötelezettség nélkül, felhőtlenül lehet örülni, mert vagy bejön vagy nem. Összehasonlítva példának okáért a májusival, amikor ez ember lányát már egyfajta belső kényszer űzi, hogy gyerünk-gyerünk ültessünk, kapáljunk, gazoljunk, öntözzünk, mert nyakunkon a kertszezon.
Szóval a februári nálam rendszerint úgy indul, hogy csak kinézek egy kicsit hátra…aztán megérzem azt a bizonyos “tavasz szagot” és azonnal kint ragadok.
Most is ez történt szóról-szóra. Először csak körülnéztem egy kicsit a kertben, aztán szedtem egy kis tyúkhúrt a tyúkoknak. Kapával.
És még összekeverem a palántaföldet a most hozott alginittal.
De akkor talán tehetnék már hozzá egy kis komposztot is.
Végül is a tavalyi komposzt halmot téli dzsekiben is át lehet forgatni.
Nem kell ahhoz feltétlenül 20 fok meleg.
Kardio vasvillával: hát-has-bicepsz.
Átraktam az egészet. Hihetetlen, hogy ez a hegy egy év alatt gyűlt össze!
Csináltam belőle egy szép, nagy halmot a palántáknak, a maradékot pedig kihordtam az ágyásokra, a kertbe.
A palánták nevelése az üvegházamban, nem fűthető révén, csak március második felében kezdődik. Szeretem ezt az időzítést, a család összes tagja már pont megunja a korai salátákat, spenótot, borsót, én meg a szedést, mire ki lehet ültetni a helyükre az új zöld növényeket május közepén. Ha mégis lecsapnának a fagyosok, akkor még marad is egy adag palánta a következő, második körre.
Biztos, hogy összességében nem jó, hogy ilyen rövidek lettek a telek, de így nem kell félnünk egy korai kert-kísérlettől. Ha lesz még tartós márciusi fagy, akkor sajnos kifagy, de ha nem, akkor zöldellni fog a korán vetett saláta, rukkola, spenót és borsó.
Így aztán ez lett a hétvége eredménye: kézzel és kapával frissen elmorzsolt tavasz-szagú ágyások, elvetve több sor levélsaláta, korai borsó és spenót.
No meg a sok friss zöldtől és cserebogár pajortól mosolygó tyúkok.
Szólhatna már végre nekik is valaki, hogy itt a TAVASZ! (Akár lehetne újra tojni is!)
