Bogárhotel egyszerűen

A "tiszta udvar rendes ház" típusú kertész egész ősszel lázasan gereblyézik, éget sőt újabban már falevélporszívózik is (szép, napsütötte vasárnapon lehetőleg már reggel 8-tól, ilyen módon is megpróbálva lelkiismeret furdalást ébreszteni a szomszéd-társadalom sokáig alvó tagjaiban) . Mintha a lehullott falevelek ellenséges taposóaknaként hirtelen ellepték volna a kertet, ezért aztán azonnal mentesíteni kellene az egész területet. Pedig a lehullott falevelek nagyon hasznosak, feltéve ha csinos kupacokba rendezve nem égetjük el azonnal őket!

Én például sosem égetek a kertben, különösen nem el a faleveleket, túl értékesek ahhoz, hogy csak úgy elpazaroljam őket. Szerencsére van belőlük bőven! Csak egy részét gereblyézem össze, csakis azokat, amelyek a szeles időben a tavamat veszélyeztetik dacolva a hálós- letakarós módszeremmel, valahogy mindig megtalálják azokat a réseket, ahol először a tó tetején majd szépen lassan a mélybe merülve landolhatnak.
Ezekből az összegyűjtött falevelekből és a remekül hajlítható tyúkrácsból helyre kis szigetelő tornyokat készítek fagyérzékeny növények pl. a füge bokraim köré. Ez a falevél szigetelés kiválóan védi a fagyérzékeny növényeket egész télen át, tavasszal pedig az egész egy mozdulattal eltávolítható: falevelek a komposztba, tyúkháló eltéve jövő őszre.
Faleveleket  komposztálni, egyébként egyike a leghálásabb tevékenységnek, mivel ezek szinte a leggyorsabban lebomló részét képezik a komposztnak, a következő ősszel már biztosan kiszórható, kiváló minőségű anyagot alkotnak. Most először megpróbálkozom a diófa levelek komposztálásával is (szakítva az eddigi szilárd meggyőződéssel, miszerint ez szigorúan tilos!) és hiszek azoknak a tudományos eredményeken alapuló publikációknak, amelyek szerint a diólevelek növekedést gátló anyaga is lebomlik a komposztálási folyamatban, és a belőlük is értékes komposzt lesz, ami már nem gátolja fejlődésükben az új palántákat. Ez az új kísérletem az elkövetkezendő időszakra, meglátjuk, hogy sikerül-e?
Végezetül szakítottam azzal a szemlélettel is, hogy csak a csillogóra gereblyézett kert a valami, és akarattal meghagyom tavaszig a fák és a bokrok körül takaros kis  foltokban összegyűlt faleveleket. Egyrészt mert megvédik a kemény fagyos, hómentes időszakban az alattuk áttelelő növényeket, másrészt mert nagyon sok bogárnak, rovarnak, mezei egérnek nyújtanak menedéket a kemény téli fagyok elől. Nézzük csak meg egy meleg, napos kora délutánon, hogy éled fel a kihalt, száraznak tűnő avar! Napozó kis bodobácsok lepik el rögtön a barna faleveleket, élvezve a meleg napsugarakat. Katicákat is szép számmal találunk a száraz meleg levéltakaró alatt, akik mind-mind kétségbeesett távozásra kényszerülnek, ha időnap előtt elkezdjük felszámolni a téli szállásukat.  Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem fogják az erős őszi szelek szerteszét fújni a levéltakarónkat, néhány vékony gallyat dobjunk a tetejére és ezzel készen is van az 5 csillagos bogárhotel, működtessük bátran, egészen a meleg tavaszi napokig, amikor a szállóvendégeink már bátran kicsekkolhatnak. Utána is ráérünk a következő évi az utca legrendesebb portája címért harcba indulni!

Komposzt- I'm lovin it!

A komposzt tényleg a legcsodálatosabb dolgok egyike azoknak, amik csak a kertünkben megteremhetnek. Bár elég nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy magától terem, valójában mint a legtöbb dologgal elég sok macera van vele. Főleg amíg az ember a saját bőrén-kárán megtanulja, hogy mit érdemes és mit nem.
Nem érdemes például eltüntetni kívánt nagy darab ágakat csak úgy simán egészben beledobálni, arra gondolva, hogy ott majdcsak történik velük valami és addig sem a kert közepén éktelenkedik. Nos nem nagyon történik, persze egy kicsikét besötétedik a színe, jól összegubancolódik más nehezebben elkorhadó dolgokkal, de fájdalom még egy-két év múlva is szinte újszerű állapotban kerül elő a kupacunk mélyéről. Tényleg sok mindent lehet komposztálni, de leginkább olyat ami a lágyszárú formátumhoz közelít.
Kivételt képeznek ez alól az olyan vízi növények szárai mint a sás és a gyékény, amik éppen hogy a vízálló életmódra rendezkedtek be és ezért csak nagyon hosszú küzdelem árán hajlandók lebomlani. Vagy az avokádó magja ami két éves intenzív komposzt kúra után is remek egészségnek örvendve kerül elő legnagyobb meglepetésünkre a halom mélyéről. Hasonló megfontolásból lehet, de nem nagyon érdemes kísérletezni a dió és tojás héjjal sem:((

A másik fontos tanulság számomra, hogy az előre elkészített a legfontosabb kerti desing szempontoknak bizonyára megfelelő komposztálók nem feltétlenül a legnagyszerűbbek ehhez az egész hadművelethez.

Egészen addig nincs velük gond, amíg össze kell szerelni és meg kell tölteni őket mindenféle zöld maradvánnyal, de amikor az ember ki szeretné belőlük nyerni a szorgos gyűjtögetés és egy egész éves korhadozás eredményét, nos ez nem is olyan egyszerű. Az én komposzt praxisomban eddig egy darab fáradt zöld műanyag (szélein összeműanyagszögezett) és két darab falécekből vízmértékben (!) összeállított (máskülönben eléggé rusztikus kinézetű lesz már az elején), négyzetes alapterületű szerkezet fordult meg. Mindegyikkel a döntő ütközetre akkor került sor, amikor ki kellett (volna) belőlük szedni az elkészült komposztot.

Sajnos, csak azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, a komposzt nem a dombtetőn keletkezik. Sőt általában nem is úgy kell elképzelni, hogy a fáradtsággal összehordott halmunk egy varázsütésre finom kis komposzttá változik, hanem inkább úgy, hogy bár az egész felülről nem sok bíztatót mutat, de mi igenis hiszünk benne, hogy mindent megtettünk és jól csináltunk, na ekkor érdemes lebányászni a legaljáig, mert ott található az igazi meglepetés. Na mármost a műanyag és egyéb desing komposztálók éppen azon vannak, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Ha pedig végső elkeseredésünkben a kalapácsos-erős emberes módszerhez folyamodunk, akkor erősen csökkentjük annak a valószínűségét, hogy a drága jó komposztálónkat még egyszer az életben össze tudjuk majd szerelni.

Így aztán mindezeket figyelembe véve tehát az én "dream komposztálóm" az évek során az alábbiak alapján alakult:
• legyen elég nagy ahhoz. hogy kényelmesen át lehessen rakni benne az egyik kupacot a másikra vagy egy üres helyre (vasvillával, kinyújtott kézzel, egyenes derékkal-én próbáltam másképp is: biztos derék és könyékpanaszok min. 2 hétig),
• legyen könnyen mozgatható az oldala és ki lehessen szedni belőle a kész komposztot,
• elférjen mellette egy talicska is, hogy ne vödörrel kelljen ki-és behordani belőle az anyagot,
• és végezetül, azért nézzen is ki valahogy.
Bármennyire is meglepő létezik olyan megoldás, ami mindezt tudja: mégpedig a maradék raklapos-egyéb régebbi komposztálókból szabadszellemben újrahasznosított-házilag is könnyedén összeállítható komposztáló, ami igény (és raklap méret szerint) növelhető, könnyen szét- és összerakható, kibontható (némi  erőnléti edzés azért szükséges: 1 db raklap = min.15 kg, vizesen még több) .

Így az idén őszre felszámoltam az összes régi típusú komposztálómat. Az egy éves kerti működés és ennek maradék növényi eredménye tudatában megnöveltem és átépítettem a komposztáló rendszeremet, kihordtam az aljáról az elmúlt szezon termését a kertbe. A komposzt olyan mint a kindertojás. Mindig talál benne meglepetéseket az ember. Nos amiket én találtam, annak leginkább a tyúkok örültek. Egyszerűen imádják ezeket a jó kiállású, kövér fehér cserebogár pajorokat.
Az eredmény: komposzttal vastagon beterített ágyások, jóllakott tyúkok, kell ennél nagyobb boldogság???

Bio kertészkedés élesben 2.: Így telt a nyár

Biokertem várakozásomon felül vizsgázott vagy inkább vizsgáztunk mindketten:)? Én, hogy nem vesztettem el a kezdeti lelkesedést, sőt inkább egyre nőtt bennem a sikerek láttán. A Kert pedig, hogy szinte minden működött mint a karikacsapás, nem voltak nagy melléfogások, kártevések, ráadásul nem is adott erőn felüli sok munkát. Talán a legtöbb időt az esti és a hajnali öntözés jelentette, de erről nem a Kert tehet, hanem az időjárás. Mégsem hiszem, hogy szeretnék automata öntözést, szeretek öntözni, jó érzés vizet adni a növényeknek és közben a következő terveken gondolkozni.

Szeretném röviden sorra venni, hogy mik azok, amik különösen jól sikerültek, hogy mindenkit arra biztassak, kertészkedni nagyszerű tehát érdemes:))

1. Háromféle krumplit vetettem, rózsaszín héjút és sárga- lila pöttyöset, egyrészt mert ezekből tudtam csávázás mentes vetőburgonyát beszerezni, másrészt, mert a lila pöttyös a titkos kedvencemmé nőtte ki magát. A harmadik fajta a kerekegyházi lila héjú volt, ezt ajándékba kaptam a Rendek tanyán. Voltak félelmeim és gyerekkori visszatérő lidércnyomásos emlékeim a bio hadviselésről a krumpli bogár invázió ellen: sárga gumikesztyűvel és nejlonzacskóval, kézzel türelmesen szedegetve a krumplibogarat a teljes kifejlődése összes állomásán. De a legnagyobb meglepetésemre az én krumplimmal semmiféle gond nem volt, talán ha 4-5 alkalommal jelent meg átutazóban egy-egy krumpli bogár. A nagy utazás a tyúkok gyomrában végződött, mélységes megelégedéssel töltve el minden érintett felet, a bogár kivételével természetesen. Néhányszor beszórtam hamuval is a leveleket megelőzésképpen, de egy-egy ilyen művelet után rendszerint esni kezdett így aztán felhagytam vele. Viszont ültettem csombort a krumplik közé, remélem hogy ez is segített a bogár invázió megfékezésében. Szóval a krumpli dolog  kipipálva jelesre:)

2. Egy másik kedvencem a pálmafa alakú kelkáposzta. Magról vetettem egy egész nagy regimentet, de nem hagytam megfélemlíteni magam a kelkáposzta inváziótól, gyorsan szétültettem őket és utána szépen megnőttek. Amit nagyon szeretek, hogy gömb alakú változatával ellentétben nem kell izgulni, hogy befejesedik-e, és ha igen akkor belül titokban nem rágja-e össze valamilyen láthatatlan kukac? Nem a kelkáposzta pálmákkal nem történik ilyen, és ellentétben a kínai kellel, ennek igazi finom intenzív kelkáposzta íze van. Rengeteg elfogyott belőle.

3. A padlizsán kaland nagy tanulsága, hogy a padlizsánt folyamatosan öntözni kell, csak akkor fog teremni. Régebben valamiért az a kényszerképzet élt bennem, hogy a padlizsán kifejezetten szereti a melegt és szárazságot, ezért szigorúan tilos agyonöntözni. A padlizsán csalfa növény, ugyanis fittyet hány az ilyesfajta kertészi kilengésekre, látszólag pompás kis bokorrá fejlődik, sőt  elegáns lila virágokat is felmutat, aztán a legnagyobb csalódásunkra egyszerűen leszárítja őket, amikor már éppen reménykedni kezdünk, nálunk fognak a legkerekebb padlizsánok nőni. Viszont ha belátjuk a tévedésünket és odaadóan öntözni kezdjük, akkor minden egyes növény bőséges padlizsán özönnel  jutalmazza ezt.

4. Bekövetkezett a paradicsom cunami. Kicsit elvetettem a sulykot a paradicsom ültetésben. Kaptam magot Tápiószeléről, és ugyan először nem bíztam a sikerben, de végül is minden egyes magból remek kis palántákat neveltem. Ezeket tehát mind-mind el kellett ültetni. Jártamban-keltemben pedig beszereztem még néhány különlegeset. A paradicsom szerintem nem egy macerás növény, csak megfelelő mennyiségű karó arzenállal és a beveréshez szükséges karizommal kell rendelkeznie annak, viszont komoly karó és karmunka szükséges a megfékezéséhez, különben képes minden irányba elterebélyesedni. Mostanra több  mint egy hónapja folyamatosan teremnek, minden ami elképzelhető: kicsi, kerek, gömbölyű, óriási, hosszúkás, piros vagy citromsárga. Egy hónapja folyamatosan paradicsomot főzök be: lé-spagettiszósz- lecsó, spagettiszósz-lecsó-lé és még nincs vége.

5. Zöld saláták minden mennyiségben. A júliusi nagy forróságban nem, viszont augusztusban lesz ami lesz alapon megpróbálkoztam mindenféle másodveteménnyel. Az már biztosnak látszott, hogy a napi 2-3 órás öntözést nem fogom egyhamar megúszni, így azt gondoltam, hogy ennyi vízzel csak ki tudok növeszteni néhány másodveteményt. Vetettem retkeket, spenótot, mangoldot és gondolva a tyúkok hasára takarmányrépát, valamint különféle salátanövényeket. Meglepő módon mindegyik kikelt és szépen növekedett dacolva az augusztusi forrósággal, lett spenótom, retkem és takarmányrépa és salátalevelem. Vetettem még zöldbabot is, ha hosszú lesz az ősz még biztosan beérik ez is.

6. Az édes kömény egy remek példa arra, hogy hogyan lehet előnyt kovácsolni még a kevésbé sikeresnek mondható dolgokból is. Bármennyire is igyekeztem és álmodoztam a remek kis édeskömény gumókról, nem lett belőlük semmi. Az ígéretesnek induló növények egyik pillanatról a másikra pillanatok alatt mindenféle gumósodás nélkül hosszú szárat növesztettek, majd vadul burjánzani majd virágozni kezdtek. Már majdnem kitépkedtem a renitens köményeket, amikor jött az isteni szikra: bio édeskömény mag!! Aranyáron méri mindegyik fűszerkereskedés, nekem meg itt van az orrom előtt. Erről szól a rugalmas projektmenedzsment: a gumó projektből köménymag projekt. Szeptember végére várom majd a végeredményt.

7. A kertészkedés legnagyobb tanulságai közé tartozik számomra, hogy a beérett zöldségekkel, gyümölcsökkel valamint tenni kell. Ráadásul a növények nem igen veszik figyelembe a vasár-  és ünnepnapokat, nem létezik számokra olyan hogy fokozatos időzítés, ha egyszer teremni akarnak, akkor teremnek. De azért ez jó dolog ám! Még akkor is, ha összevissza fröcskölik a nem éppen erre formatervezett hófehér konyhámat és akkor is, ha vasárnap hajnalban azon kapom magam, hogy már 10 kiló padlizsánt pucoltam és daraboltam fel. Aranyigazság, hogy a végeredmény mindenért kárpótol. Barátnőm csak úgy emlegeti a garázsunkat, hogy a Fűszért Nagyker. Mi lenne ha karácsonyra egy nyári konyhát kívánnék magamnak?

A Nagy Őszi Divat Hét-- Italian fashion 2013, ősz

A szeptember ennél jobban nem is kezdődhetett volna, a világ legkitartóbb kotlós tyúkja végre felhagyott a vég nélküli próbálkozásokkal és 2 és fél hónap (10 hét!) után belátta: egyelőre nem lesz belőle szingli tyúkanyu, így végre visszatért a többi tisztességes tyúkhajadon nyugodt életmódjához.
Éppen a kerítésen kívülről élveztem Pannikával az idilli látványt, amit a békésen kapirgáló tyúkok nyújtottak, amikor valami furcsára lettem figyelmes. Az egyik szürkén valami megváltozott, eddig mintha nem így nézett volna ki?

Fejtől farokig furcsa dolgok tűntek fel rajta: a nyakán az eddigi egyenletes, szépen simuló tollak helyett rövidebb, hosszabb össze-vissza állók meredeztek és ami a legbizarabb volt, mintha teljesen eltűntek volna a farktollai. Vagy lehet, hogy tévedek és nem is voltak neki?

Remélve, hogy csak biztosan csak elszoktam a látványuktól és képzelődöm, próbáltam összehasonlító elemzést végezni közöttük.

Ennek módszertani leírása a következő: miközben az egyre türelmetlenebbé váló kutya egyenletesen növekvő hangerővel ugat melletted, megpróbálod a kinézett egyedet az egyik szemeddel folyamatosan figyelemmel kísérve más hasonló egyedekkel összevetni és megnyugodni, nincsen is rajta semmi különleges.

Nos amint a képen is látható, határozottan volt, sőt az is feltűnt, hogy még néhányan csatlakoztak ehhez a decens stílushoz és az eddigi visszafogott, szép egyenletes kiskabátjuk helyett határozottan valami sokkal formabontóbb dolgot viselnek.

Ami a gyanúmat, hogy ez mégsem teljesen szokványos amit látok, a kifutójuk sarkában mindenfelé hanyagul szétdobált tollak is megerősítették.

A megfigyelésem eredményeképpen nem volt más választásom mint be kellett látnom: az olasz csajok mint amolyan született divat őrültek felpróbálták az új őszi kollekciót. Bemutatójuk alapján tehát az új őszi trend az idén az Ipoly street-en: trópusi-jungle stílus amolyan kissé hagyományosnak mondható kiwi madár stílusban, hetykén csapott farokkal (eredeti mintadarabot lásd. Londoni Természettudományi Múzeumban). Arat a nyakban enyhén tépett fazon, helyenként szabadon lengedező hosszabb-rövidebb valódi madártollakból készített boával. A színek maradtak a fáradt földszínek( még szerencse!): kékbe hajló acélfekete, fáradt piros apró kalapkölteménnyel, finom ezüstbe hajló halvány szürkés barna, na és az elmaradhatatlan klasszikus, a fekete-fehér, elegáns apró pöttyökkel.

A tyúkok és a bolond gombák

Lehet, hogy lesznek, akik elolvasva ezt a történetet felelőtlen gazdának fognak tartani, de kérem, hogy mielőtt ezt véglegesen eldöntik, hogyan ítélnek meg, vegyék figyelembe a következő tényeket:

1 1. számú tény:  Minden állat tudja hogy mi a jó neki és mi nem. Csak azt eszi meg, amitől nem lesz baja. (lásd. a régi népi bölcsességek), 

     2. számú tény: A kis, barna, gyanús küllemű gombák bolondul gyorsan nőnek, reggel még semmi nyomuk délutánra viszont már teljesen elborítanak mindent, egyszóval nőnek mint a bolondgomba (talán innen is kapták a nevüket?:)

Sajnos az én éhenkórász, mindent gondolkodás nélkül felfaló tyúkjaim az első pontot biztosan nem ismerték, így gondolkodás nélkül eltűntettek egy jó csomót a fa törzse körül eső után rajtaütésszerűen  megjelent gombákból mint valami egzotikus csemegét. Az esetből én már csak a késő délutáni órákban a végkifejletet érzékeltem: feltűnően friss kaparásnyomokat szabályos körben a baromfi udvar közepén trónoló fa törzse körül, néhány, elpotyogtatott barna színű gombakalapot valamint a földből előmeredő gombaszárakat. Hozzá kell tenni, hogy egyáltalán nem vagyok gombaszakértő, olyan családban nőttem fel, ahol a kis barna gombák kifejezetten a bolond névre hallgattak, ami persze nem egy korrekt rendszertani meghatározás, de nagyjából azt jelenti, hogy mindenképpen célszerű tartózkodni az elfogyasztásuktól. Fokozza a problémát, hogy a jelen eset kapcsán meg kellett állapítanom, hogy a gombák egyáltalán nem tartják tiszteletben a más célra elkerített terület sérthetetlenségét, hanem minden tapintat nélkül, a növekedésükre legalkalmatlanabb helyeken is képesek felütni kis barna kalapjukat, mint például egy baromfi udvar közepén. Telistele unatkozó, mindig éhes tyúkokkal.

Nos visszatérve a történethez, tehát amikor hazaérkeztem és első utam a baromfi udvarhoz vezetett, legnagyobb megdöbbenésemre egy gondosan gombátlanított fatörzs látványa fogadott. A tyúkok látszólag a lehető legelégedettebb arckifejezéssel végezték a rendes délutáni elfoglaltságaikat, azaz jöttek-mentek kapirgáltak és persze amint megláttak a baromfi udvar lehető legtávolabbi sarokába menekültek előlem.

Az első rémület (és gyors orvosi beavatkozás elvetése után) után elhatároztam, hogy bolond gomba diagnosztikai megfigyeléseknek fogom alávetni őket, hogy lássam mennyire súlyos a helyzet:

1.    diagnosztikai próba:  Mozgásuk alapos megfigyelése: vajon nem imbolyognak-e feltűnően a mérgezés következtében?

Ezzel a módszerrel sajnos csak azt értem el, hogy a tyúkok gyanakodni kezdtek, hogy valami nem rutinszerű dolog fog következni és szorosan egy kupacba verődtek a túlsó sarokban és egyáltalán nem akartak (teszt)mozogni.

Nem baj, következzen akkor a 2. számú diagnosztikai próba:

2. diagnosztikai próba (közben persze megérkezett Panni kutya a kerítéshez, érkezését viharos ugatással tudatva mindenkivel). A tyúkok arckifejezésének tanulmányozása és egyéb apró jelek keresése annak érdekében, hogy bármiféle gyanús elváltozást azonnal megállapíthassak. Nem tudom, hogy próbált-e már valaki a tyúkok arckifejezéséből kiolvasni valamit, sajnos szerintem ez teljesen reménytelen. Pillantásuk akár a

007-esé, hűvös és rezzenéstelen, nem tükröz semmilyen belső érzelmet. Legfeljebb halvány megvetést mindennemű szőrös, izgága kutyaszerű lény és a gazdája iránt. Így aztán ez a próba sem hozott semmiféle bizonyosságot azon a téren, hogy a tyúkok pillanatnyilag súlyos gombamérgezésben szenvednek-e vagy sem?

Így aztán a 3., a legbiztosabb diagnosztikai próba mellett döntöttem. Következzen az evéspróba. Ha ugyanis rosszul érzik magukat: szédülés, fejfájás, gyomorrontás, akkor egyszerűen lehetetlenség, hogy enni akarjanak. Így aztán hamarosan feltálaltam nekik a próba-vacsit: némi főtt krumpli héjat, darált kukoricával és zöld saláta levelekkel. (Tyúk)veszélyzónán kívül tartózkodva a tyúkok gondolkodás nélkül megrohamozták a táljukat, nem látszott rajtuk semmiféle mozgáskorlátozás, szédülés vagy rosszullét.

De mi lesz, ha a mérgezés tünetei csak orvul és lopva az éjszaka leple alatt jelentkeznek majd?

Nem volt mit tenni, alkonyatkor  csak úgy mint máskor (egy cseppet sem imbolyogva) a tyúkok besétáltak a házukba, és komótosan elhelyezkedtek a legmagasabb ülőrúdon (szemlátomást nem szédültek), én pedig rájuk csuktam az ajtót.

De valahogy mégsem vagyok egészen nyugodt... szorongva várom a holnap reggelt......

De akkor miért????

Az egyik feketém június elején úgy döntött, márpedig ha törik ha szakad ő kotlani fog. Csak emlékeztetőül mindenkinek csak hajadonok, 10-en élnek együtt,  látszólag nagy egyetértésben, de kakas az nincsen a lakóhelyüknek még csak a közelében sem. Aki volt korán távozott, nem önként, de ez már a múlt. A fekete tyúkhajadonnal pedig biztosan elkerülték egymást, hiszen ő jóval később érkezett. Nos ez a békés boldog női egyetértés szépen működött is, egészen júniusig. Az eddigi első és egyben utolsó kakasom elvesztése, már csak amiatt sem viselt meg annyira, mert arra gondoltam, hogy ez egy egész csomó további problémától fog megkímélni engem: az olyanoktól mint a a kotlás, tojásköltés kiscsibékkel foglalkozás. Ez a probléma ezzel egyszer s mindenkorra lezárult mielőtt elkezdődhetett volna.

Ehhez képest egy szép nyári napon jobban mondva estén, amikor be akartam csukni a tyúkjaimat és persze előtte összegyűjteni a napi tojás adományt azt láttam, hogy kilenc leány fenn a legfelső rúdon, egy a fekete, bent a tojó rekeszben, ami felettébb szokatlan volt. Gondoltam biztosan eltévesztette az időzítést és megcsúszott a tojással. Jól van, várok egy kicsit....Már erősen alkonyodott, így kisvártatva visszamentem, de a fekete tyúk még mindig bent üldögélt a rekeszben. Csak nem beteg? Nos lássuk csak, kicsit megpiszkálom, persze egy bottal, nem kézzel (nem vagyunk olyan jóban sajnos), hogy kijöjjön onnan. A TYÚK a finom kis megpiszkálást nem viselte jól, sőt kifejezetten zaklatásnak vette, megfordult és teljesen váratlanul rámsziszegett!!!! Ráadásul még oda is próbált csípni a kezemhez, úgy látszik nem volt hiábavaló a botos előkészület. Hát az eddig sem túl meghitt, meleg barátinak egyáltalán mondható viszonyunkon  úgysem fog már sokkal többet rontani, ha egy kicsivel erőteljesebben piszkálom meg, hogy meglássuk miért viselkedik ilyen ádázul. A tyúk csak nem mozdult, ezért erősítés után kellett néznem. A bot túl vékony, legyen inkább kapanyél.

 A hirtelen ötletből táplálkozó billiárd módszert (kapanyéllel kellő távolságból finoman, de annál kitartóbban lepöckölni a tyúkot úgy, hogy az alatta lévő tojásokban ne tegyek kárt) nem tudom tiszta szívből ajánlani a hasonló problémától szenvedőknek ugyanis a tyúk védekező pózt vett fel, kiterjesztette az összes szárnyát, tollát, farkát, egy pillanat alatt kétszeresére dagadt és. így csaknem lehetetlen volt kitoloncolni a rekeszből. Ráadásul közben ádázul csipkedte a kapanyelet, sőt fennmaradó testrészeivel ahogy csak bírt még bele is kapaszkodott. Némi viaskodás után azért csak sikerült eltávolítani a harcos amazont, fél kézzel egy kapanyélnyi biztonságos távolságában tartva, a másik féllel gyorsan összekapkodni a tojásokat, majd az egész csapatra rácsukni az ajtót.

És ez így folytatódott napokon keresztül,amíg végérvényesen rá nem döbbentem, ez a tyúk bizony nem adja fel egykönnyen. Kotlik ha tetszik ha nem. Ráadásul a kapanyeles billiárdos módszer is kezdett csődöt mondani, mert a tyúk felismerve a közelgő veszélyt egyre ádázabbul viselkedett: felvette a harcot szemtől-szembe ugyanis már csakis így ült a rekeszben és kard ki kard csípett, sziszegett és gonoszul villogtatta a szemét. Új fortélyt kellett kieszelnem. 

De mire is van az embernek jó erős kerti kesztyűje, ha nem az ilyen rendkívüli módon nyugtalanító helyzetekre. Íme már meg is született a kesztyűs hátulról megragadós módszer, aminek lényege a következő: vegyük fel a legvastagabb anyagú kerti kesztyűnket (nem baj ha sáros, úgyis lepereg a harc során) az ügyesebbik kezünkre, amilyen csöndesen csak tudjuk, nyissuk ki a tojórekesz ajtaját, vége. Az elülsővel ne próbálkozzunk, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Ha nyitva az ajtó, kesztyűs kezünk a tyúk felett a levegőben (hátulról) ne habozzunk, gyorsan ragadjuk meg a tyúkot a farktollainál fogva és hajítsuk ki finoman az udvarra. Végül mindig hálás lesz, mert végre ehet és ihat a forróságban az egész napos megerőltető kotlás után, de ezt sajnos nem akarja beismerni. 

 Ráadásul rendkívüli módon kitartó tyúkról révén szó, vagy rendkívüli módon feledékenyről, mert nem adja fel,  és napkeltekor kezdi újra elölről.

Ráadásul a többi tyúk mintha titkon neki szurkolna, nem egyszer szemtanúja voltam a következőknek: bent az egyik rekeszben javában trónol a fekete kotlós, bejön egy másik tyúkhajadon, és ahelyett, hogy egy másik üres rekeszt választana a tojásrakásra, felmorzsolva ezzel a kotlóámokfutást, inkább betolat a már foglalt rekeszbe és odapottyantja az újabb tojást az önkéntes anyajelöltnek. És jön az újabb és az újabb barátnő.....

Nemcsoda, hogy estére már kotlósunk elégedett arccal üldögél mind a nyolc tojáson, amihez eredetileg semmi köze sem lett volna. Most már mindenki megértheti, milyen komoly a tét: össznépi lázadás vagy békés, boldog kotlásmentes együttműködés. 

Tyúkszakértőim szerint 4-6 hétig tart egy ilyen dolog, ami az én időszámításom szerint már lejárt. Sajnos vannak olyan pesszimista vélemények is, hogy ha egy tyúk egyszer elkezdte, akkor már soha sem fogja abbahagyni....Hát erre gondolni sem merek. Várok türelmesen és kéznél (kézen) tartom a vastag kesztyűmet.

Bio kertészkedés élesben 1.: Ami eddig bejött:)

Most már hivatalosan is BIOKISKERT tulajdonosnak érzem magam, csupa nagy betűvel, mivel május 10-re, néhány apró simítástól eltekintve befejeztem a kertépítést. Voltak elképzeléseim arról, hogy mekkora munka lesz egy kertet a semmiből megépíteni és az elején azt gondoltam, hogy nincsenek határidők, majd készen lesz, amikor lesz. De aztán elkapott a hév, na meg a biológia olyan alapvető összefüggései, hogy nem lehet bármit bármikor ültetni, amiről lekésünk azt abban az évben bizony el kell felejteni:(( Ősszel ugyan elkezdtem az ásást és a kertépítést és egészen addig eljutottam, hogy eldugdostam az őszi fokhagymát, ültettem egy csomó bogyós gyümölcsöt, és elkészültem még néhány ágyással, de aztán megjött a tél.

Anyukámféle konyhakert emlékeim halványan felsejlettek és azt mondták, hogy a borsó és a dughagyma időszak vészesen hamar elkövetkezik. Így aztán egy február végi  vagy március eleji szép napsütéses hétvégén meg is teltek a maradék ősszel előkészített ágyások borsóval és dughagymával. És attól kezdve megindult a verseny az ásási sebességem, az időjárás és a vetőmagos zacskókra írt vetési idők között.

Kora tavasszal jártam a kishantosi népfőiskolára is, biokertészkedést tanulni és ez a néhány alkalom egyrészt megerősített abban, hogy igen én ezt AKAROM! Tudtam azt is, hogy a jó talaj kulcsfontosságú. Ráadásul  szerintem nemcsak a biokertészeknek. Csak mi mást értünk jó talaj alatt, mint azok a kertésztársak, akik a jól átforgatott, bepétisózott, talajfertőtlenített változatban hisznek. Nos én tudva, hogy az őszi ásás egy részét sajnos már lekéstem, mindent megtettem, hogy valamit behozzak a hátrányból: több mint 20 zsák szürkemarha trágyát ástam be a gondosan gaztalanított (kézzel!!) földbe, ásványi anyag pótláshoz használtam a Meliorit nevű készítményt is, és nem utolsó sorban, ahhoz, hogy emelt ágyásokat építsek, több mint 7 köbméter termőföldet hordtam be a kertembe. Több okból is a valamilyen típusú elkerítéssel jól körülhatárolt ágyások híve vagyok: egyrészt mert szép, másrészt mert a mi homokos jellegű talajunk egy idő után szétfolyik és eltűnnek, lelapulnak a műgonddal kialakított ágyások, harmadrészt pedig  mivel az ágyások gerendával és alatta geotextítiával körülhatároltak, reménykedem benne, hogy ezt a gyomok is észreveszik és nem (na jó, nehezebben) hódítják vissza a területet, amiről kitessékeltem őket. Nem utolsó sorban kell egy kis csak egy icipici segítség Panni kutyusnak is, hogy emlékezzen: ez itt a kert-ez pedig az út, ahol a kutyus közlekedik. Ha nem is mindig, de az esetek nagy részében sikerül betartania.

Szeretem a geometrikus, tiszta formákat, ezért a kertet nagy négyzetekre (ágyások) széles sugárutakra (többek között a fűnyírózhatóság miatt) és keskenyebb ágyások közötti gyalogutakra osztottam, amit hánccsal fedtem a gyomok távol tartása és a sár ellen.

A tavaszi ásás legnagyobb haszon élvezői a tyúkok voltak, mivel az eddig nem művelt földben, rengeteg kövér fehér cserebogár lárva bújkált, és ezek aztán kis kék vödörben gondosan összegyűjtve hozzájuk vándoroltak. Azóta a tyúkokkal való kapcsolatom is feljövőben van, a titok, hogy kis kék vödörrel kell közelednem hozzájuk és akkor hajlandók egészen közel jönni, mert alig tudják kivárni, hogy megkapják a tartalmát.

A normál tavaszi menetrend elég gyorsan kialakult: ástam, földet és trágyát hordtam, gerendát festettem, ágyás építettem (vízmértékkel!!!) és vetettem, ültettem, mindezt viharos sebességgel.

A következő fontos alapszabály amit megtanultam, hogy a biokertész nem használ csávázott vetőmagot! Aki nem tudja mit jelent ez a szó, még biztosan nem biokertész, de érdemes utánanéznie a dolognak. Nem akarom eldönteni a vitát, csávázott vagy nem, csak azt tudom, hogy én elhiszem, hogy a méreggel kezelt magból fejlődő növény szöveteiben a mérgek később is megtalálhatók lesznek, ráadásul a virágporuk káros hatással van a méhekre. Ezen felül csávázott magból készült répát és salátát bárhol tudunk venni, minek akkor küzdeni értük a kiskertben.

Szóval lépésről lépésre alakult a dolog, apró résztávokat tűztem ki magam elé: 

• március eleje: spenót és saláták, 
• március közepe: el kellene vetni a répát, paszitnákot és petrezselymet.

Nem állítom, hogy a márciusi hó segített volna, mivel ásni sem lehetett, de lélegzethez jutottam legalább és mire az idő javult egy kicsit, pont egy hónappal később, áprilisban elvetettem végre a répamagokat is!

Szintén Kishantoson hallottam először a tápiószelei  génbankról (pontos neve Növényi Diverzitás Központ ,szívből ajánlom!). Követve a honlapjukon leírt utasításokat 10 különböző tájfajta vetőmagot rendeltem tőlük: spenótot, sárgarépát, pasztinákot, többféle paradicsomot, zombori tököt:), mungó és azuki babot, valamint Olgitól a kerekegyházi Rendek ökotanyáról kaptam kerekegyházi lila burgonyát, aminek az a története, hogy az ő nagymamája mentette meg a fajtát és adott a génbanknak is megőrzésre. Ilyen szép kerek a világ:))

Nos akkor áprilisra elvetve a répa, vetni kell nemsokára a krumplit, ráadásul a paradicsom magokkal is kezdeni kellene valamit! Nem vagyok palánta előállító zseni, legalább is ezt gondoltam magamról:(( lakásban biztosan nem akarok palántákat növeszteni, de találtam rá egy jó megoldást: egy hideg-meleg házat/ágyat? kellene készíteni. Gyulaaa (asztalos ismerősöm)! A nagy mű, ami meghallgatva kétségbeesett kérésemet és néhány napon belül elkészült, nem más mint egy masszív fakeret, nyitható/levehető üveg tetővel. A trükk még annyi, hogy alulról lehet fűteni friss trágyával, jó minőségű földet kell beletenni és az oldalát akár belülről pl. szalmával szigetelni, és kívülről is földet tenni köréje amilyen magasan csak merünk vagy az esztétikai érzékünk engedi. Valamennyire persze időjárás-és szerencse függő, hogy ebbe a szerkezetbe mikor vetjük el a magokat és mi lesz belőlük. Tartós fagyot nem vészelnek át benne a palánták, legalábbis az enyémben nem, de kiindulva abból, hogy ha később is tudjuk elvetni őket, de kint a természetes fényen sokkal gyorsabban fejlődnek a növények mint télen a szobában, szóval a dolog akkor szerintem kiegyenlítődik. Így ebbe a remek szerkezetbe vetettem a paradicsom magokat és mostanra gyönyörű palántákká lettek (mégis csak palánta zseni vagyok!!!:), a karfiol egyik király kategóriáját is: a csillag vagy pagoda karfiolt és cukkiniket. Ami még fontos, hogy a melegággyal (meleg talpnak is olvastam német biokertészeti könyvekben), minden nap foglalkozni kell. Figyelve az időjárásra, ha süt a nap kinyitni, mert sokkal-sokkal melegebb lesz benne pillanatok alatt mint kint a szabadban, a növények pedig megfőnek benne. Este visszacsukni, amíg fagyveszélyes a helyzet, a növényeket öntözni, egyelni, mert észtvesztően gyorsan nőnek benne! 

Viszont, ha már nem palántákat tartok majd benne, akkor ágyásnak fogom használni és ami még izgat, ki is fogom próbálni ősszel, hogy kiürítve és homokkal feltöltve egy darabig tudok-e pl. krumplit vagy répát tárolni benne.

Egy másik nagy varázslat a csalánlé, kissé büdös varázslat ugyan, de tényleg csodaszer. Ha szánunk rá időt és készítünk tavasszal a palánta és a szabadföldi növények felneveléséhez, a növények tényleg meghálálják és láthatóan egészségesebbek lesznek tőle. Ez mostanra már több éves tapasztalat! És ez még nem minden! A gyümölcsfákra és bokrokra is kipermetezhetünk belőle immunrendszer erősítőnek, kártevő riasztónak. Én nagy rajongója vagyok és amióta a ház közeléből a kert végébe telepítettem, azóta a családom is. A csalánlét kombinálhatjuk más jótéteményekkel is, mint például zsurló vagy fekete nadálytő, én az idén a fekete nadálytövet is kipróbáltam, zsurlókat a mi környékünkön sajnos még nem sikerült felfedeznem.

A remek talaj, a csalános öntözés mellett van még néhány trükk és fortély, amit szintén próbára teszek. Az egyik a jó szomszéd-rossz szomszéd dolog, ami azon alapszik, hogy vannak növények, amik segítik a másikat a növekedésben és a kártevők elzavarásában és vannak olyan növények, amik ki nem állhatják egymást. Amit talán mindenki ismer például a répa-büdöske vagy a paradicsom-zeller,  krumpli-bab vagy csombor, de például a krumpli-paradicsom, na az ami tilos! Érdemes utána nézni és eszerint lehetőleg vegyes ágyásokba ültetni a növényeket, mert szépek, egészségesebbek lesznek és nem utolsó sorban sokkal szebb lesz a látvány, csak kreatívan kell hozzálátni az ültetéshez.

Nagyon tetszik még az ötlet, ami pedig egyenesen a középkori kolostori kertészkedésből jön, hogy fűszernövényeket ültessünk az ágyások szegélyébe: zsályát, cipruskát, levendulát például, mert ezek aromás növények és a belőlük felszálló illóanyagok megzavarják a kártevőket, így aztán valamennyire távol tartják őket a növényeinktől, amiket meg szeretnénk óvni tőlük. A biokertészek egyébként nem úgy tekintenek a rovarokra mint potenciális ellenségekre, amiket azonnal meg kell semmisíteni, hanem mint a nagy egész részeire, csak ne legyenek egyszerre túl sokan éppen ott, ahol nem kellene. Egy-egy faj túlságos elszaporodása inkább az egyensúly megbomlását jelzi, persze ez nem azt jelent, hogy semmiképpen sem szabad beavatkozni és megszabadulni a betolakodóktól, csak nem durván és drasztikusan. Vannak olyan szerek, amik a biokertészkedésben engedélyezettek, ezek használatát is most tanulom: például a lemosó permetezéshez használtam Nevikén-t és Vektafid-R nevű  réz tartalmú készítményt, emellett csak csalánlével permeteztem. Erről persze eszembe jutott, hogy a dédnagyapán hogyan permetezte rézgáliccal a szőlőt és a rózsáit annak idején. Amit még szinte folyamatosan lehet használni a higított narancs és parafin olajat valamint a káli szappant. Szintén Olgitól hallottam, hogy a burgonya levelét fahamuval kell leszórni a kártevők ellen, mert ezt a krumpli bogár lárvák nem szeretik. Általában a hangsúly a megelőzésen van és nem akkor kell a gazdaboltba rohanni valami jó erősért, amikor már félig lerágtak mindent a tetvek vagy a krumpli bogarak.

Szóval próbálkozom, és az almafáim még sosem voltak ilyen szépek, pedig már több bio alma kísérleten is túl vagyok, virágoznak a naspolyáim, nem beteg a szilvafám levele és szépnek látszik az ősszel ültetett meggyfám is. Nem beszélve a krumplimról a borsóimról, a spenótról , a retekről (ugyan még csak XXS-es méretben). Bízom magamban és reménykedem, hogy egész nyáron kitart majd a szerencsém:)))