Első spenótom az idén

Tudom, kétféle iskolai menzán felnövekedett ember van: aki mindezek ellenére imádja a spenótot és aki örökre, őszintén viszolyog tőle. Hálás vagyok a sorsnak, hogy én még mindig az első fajtához tartozom: minden formájában rajongok érte. De a legislegislegigazibb az anyukám-féle: fokhagymás, tejben áztatott zsemlés, tükörtojásos, nyami:)))

A spenótot nagyon szeretem termeszteni is, nem bonyolult növény, csak néhány dologra kell odafigyelni. A mostani a képen egy őszi vetés, matador fajta "eredménye" látható. Ősszel vetve szabad földben áttelelt és mostanra csodálatos, zsebkendőnyi leveleket növesztett.

A spenótot a mi időjárási lehetőségeinket figyelembe véve kétszer érdemes igazán vetni: ősszel és kora tavasszal. Vannak évek, amikor már az augusztus 20-i tűzijátékkal elkezdődik az "ősz", lehűl és esősre fordul az idő. Ez a spenót kedvenc időszaka. Ekkor kell hip-hop, a lehető leggyorsabban elvetni. Ha teleltetni is akarjuk, akkori a későbbi vetés a jobb: valamikor október környékén.

A másik fontos hír, hogy ami a spenótra nézve nem túl hízelgő, hogy sajna talajszipolyozó növény. Ez a kis genetikai rendellenessége bár nem vet rá túl jó fényt, csupán annyit jelent, hogy tápanyagban gazdag talajba kell vetni illetve a kiszedése után a felvett tápanyagot vissza kell pótolni (például jó sok kerti komposzttal vagy a lerakatokban található komposztált marhatrágyával).

Ha a telet nem rögtön a nyár követi, akkor sikeres lesz a kora tavaszi vetés is (minél korábban annál jobb). Március elején vetjük, áprilisban már biztosan szedhetjük róla a zsenge, zöld leveleket. Azt, hogy túlságosan melege van, a spenót úgy jelzi, hogy buján burjánzó, bodros zöld  levelek helyett, minden egyes tövecske szárat növeszt, virágzik és "magba megy". Vannak persze praktikák, amivel lehet próbálkozni, hogy eltérítsük ettől: ez az öntözés és a magszárak kitördelése, de ha a meleg tartósan megmarad, akkor a spenótunkat nem nagyon fogjuk jobb belátásra bírni. Mehet a tyúkoknak az egész. (Tiszta szerencse, hogy az ő őszinte spenót-imádatukat nem ronthatja el semmi.)

A spenót a vetésforgóban igazi elővetemény. Ha a spenótos ágyást felszámoljuk és előkészítjük egy újabb növénynek, érdemes utána alacsonyabb tápanyagigényűt vagy nitrogén megkötő pillangóst vetni: én például, ha a matadoromat kiszedtem, babot vetek majd utána (sárga hüvelyű "guggon ülőt".)

Itt a csalánszüret ideje

Sok olyan gyógynövény van, amelyeknél a friss hajtásokban koncentrálódik a hatóanyag, ezért ezeket még az első virágzás előtt érdemes begyűjteni. Ilyen a csalán is.

Köszönhetően az áprilisi nyárnak villámgyorsan megnőttek a friss hajtások, ideje őket levágni és feldolgozni. A csalán hajtások gyűjtése nem annyira bonyolult, mint amennyire elszántságot (vagy kertészkesztyűt igénylő) dolog. Fogunk egy kosarat, meg egy metszőollót és türelmesen lemetszegetjük a szép, friss hajtásokat.

Az én trükköm, hogy a felső levelesebb részt és a hajtásvéget külön gyűjtöm teának, de egy következő mozdulattal teljesen visszavágom a növényt a tövéig. A leveles szárakat beáztatom az öntözővizes edénybe. A mindent átható illat mutatja majd, mikortól érdemes öntözni vele:) Én ettől kezdve ezzel öntözöm a palántákat és az összes többi növényemet is. 

A visszavágással egyszersmind megújítjuk a csalántövet, arra kényszerítjük, hogy újra hajtani kezdjen, így újabb friss hajtásokat nyerünk majd néhány héten belül.

Teának én csak az első tavaszi (a legerőteljesebb) adagot gyűjtöm, de öntözéshez a következő generációkat is nyugodtan használhatjuk. A friss leveleket és hajtásvégeket óvatosan lemosom, lecsepegtetem, ha kell tovább darabolom és levegős helyen (nem tűző napon!) megszárítom. A bedobozoláskor fontos ráírni a gyűjtés évét és például a tavaszi tisztítókúrához elhasználni a tavalyit. A teakészítéshez és a kúrához mindenkinek szívből ajánlom Gyuri bácsi tanácsait.

Tyúkok eldöntötték: szétnéznek a birtokon

Még az ősszel történt, hogy három évnyi biztonságos kerítéshasználat után (tyúkok bent-én kint), úgy döntöttem végleg megbízom bennük és kibővítem az udvarukat.Hozzá is kerekítettem egy csinos, vadregényes részt a fennhatóságuk alatt állóhoz csupán egy méter magas, könnyed kis kerítéssel és vágtam egy átjárót a régire (duplán megerősített cirka 195 magas), hogy hadd kalandozzanak kedvükre a csalitosban.

Igazán boldognak és elégedettnek látszottak a bővítéssel, attól fogva szinte nem is használták a régi udvarukat. Reggel, amint egymás után kisorjáztak az óljukból, egész napra bevették magukat a bokrosba, csakis enni és inni jöttek elő, mert én továbbra is ragaszkodtam a megszokott rendhez: az etető meg az itató álljon csak az eredeti helyen. 

Tavasszal úgy egy hete, amikor délután hazaszaladtam valamiért, arra figyeltem fel, hogy az egyik fehér tyúk kint peckezik az udvarban, kivülről párhuzamosan a kerítéssel, hanyagul tudatva a bent lévőkkel: ugyan van itt kutya, meg kerítés, meg mindenféle szabály, de én azért kint vagyok....

Kétségbeesetten keresgéltem, hogy hol lyukadhatott ki a kerítés és jött elő a fehér dög. Naná, hogy rohannom kellett volna tovább és most tessék, vigyázhatok, hogy csak nehogy hirtelen mozdulatot tegyek és megijesszem szegényt. Türelem, nagy levegő, meggyőzés és extra mag-szórás segített: a tyúk a nyitott ajtón át nagy kegyesen visszakormányozta magát a többiekhez... és persze elmesélte nekik, hogy na jó, most az egyszer az okos tyúk enged....!

Aztán napokig nem történt semmi rendkívüli, tyúkok bent, én és kutya kint, időnként morog és megugat. Mígnem egy szép napsütéses napon tisztes tyúklátótávolságon kívülről arra leszek figyelmes, hogy a fehér tyúk egy elegáns szárnylendítéssel fent terem a kerítés tetején. Hinta erre- hinta arra, szétnéz, nincs senki...így kecsesen kihuppan az udvarra. A többiek persze figyelik. 

Jól van, gondoltam, ha nincs lyuk, csak szándékos elkövetés, akkor ha megtalál a kutya az a te bajon lesz, majd visszamész, ahogy tudsz vagy ahogy kijöttél. Végre Pannika is felfigyel arra, hogy az ő udvarán történik valami rendkívüli és (ugyan nem eltúlozva a tempót) odarohan, a tyúk pedig mint egy fehér hópihe (na jó, egy kövér) visszalibben a kerítésen, a túloldalról elégedettem vigyorog, majd eltűnik a bokrok alatt.

A tyúk expedíció ma érte el a tetőfokot. A férjem délután egyszer csak hív: "Te, az összes tyúk kint van az udvarban!" Erre én: "Csald el gyorsan a kutyát, nehogy bántsa őket!" Majd ő: "De hát a kutya egész nap velük volt!"

Ezek után joggal bíztam benne, hogy a fehér tyúkprofesszor azt is megtanította nekik, hogyan kell hazamenni sötétedésre. Mit mondjak? 70-30% nem olyan rossz arány. Szürkületkor hét tyúk az ólban is volt, a nyolcadik viszont úgy döntött ő mostantól a garázsban alszik majd, és ahogy észrevett még jobban iparkodott megvalósítani ezt a tervét (úgy húztam ki az utolsó pillanatban egy doboz alól). A két legkövérebb fekete-fehér pöttyös pedig elégedetten egyensúlyozott a kerti padunk támláján, szerencsére már félálomban, így remélhetőleg nem is emlékeznek majd rá, hogy egyszer kint jártak és majdnem ott is aludtak a birtokon.

Mindenesetre az átjárót befalaztam (helyesebben: tyúkdrótoztam), a bizalom megszűnt és egy kiadós kerítés magasítás nélkül nem is fog visszatérni egyhamar.

Szeressük az árokpartokat!!!!

Az új birtokom legszebb része a most, kora tavasszal a két domb között üdén csörgedező patak, az öreg terméskő híddal és a körös-körül frissen zöldülő  kora tavaszi árokparttal. Zsombi fiam szerint pont olyan mint a Gyűrűk urában a megye. És ez nagy dicséret! Ez a gyönyörű látvány el is indította a fantáziám egy természetes, dús, vízparti növényvilág kialakításáról, ami önmagában is egy valódi ökológiai csoda.

Vannak növények, amik maguktól megtelepszenek az árok vagy patak partokon, de persze finoman befolyásolni is lehet, hogy látványos, sokszínű vízpartunk legyen. Az árok partok betelepítése összetett feladat, vannak olyan vízkedvelő növények, amelyek állandó nedvességet, vizes területet igényelnek, de vannak olyanok is, amik a szárazon, árnyékban vagy félárnyékban érzik jól magukat, a párásabb, nedves helyen. Fontos felmérni a telepítés előtt, hogy a patakunknak állandó vagy időszakos-e a vízhozama.

Újsütetű tulajdonosként úgy döntöttem, hogy ebben az évben megfigyelem, mekkora az én kis patakom vízhozama, átfolyási sebessége, és majd csak ezután, jövőre kezdem vízben élő növényekkel betelepíteni.

A patak parti növényvilág kialakítása viszont legalább ennyire izgalmas feladat. Általában buja, dús vegetáció jellemzi, így kertünk látványos része lehet. Fontosnak tartom viszont, hogy ha szeretnénk is néhány dísznövényt becsempészni, hagyjunk helyet és teret a természetesen előforduló növényeknek! Próbáljuk meg türelemmel és szeretettel alakítgatni, hogy része legyen a természetes összképnek. Ha például méreteiket figyelembe véve , lépcsőzetesen alakítjuk ki a növényeket, akkor látványukban több szögből vagy távolról is egyszerre gyönyörködhetünk. A parti zóna szélén, a pataktól legtávolabb eső részein először az alacsonyabb növésű növényeket használjuk, mint például a saláta boglárka, az árvacsalán- és gólyaorr félék, a vérehulló fecskefű, vagy például édesanyám egyik kedvence a kora tavasszal virító, szívvidító napsárga martilapu.

Közepes és magas növésű parti növények lehetnek a csalán, a fekete nadálytő, a magasabb növésű boglárka félék, a látványos sásliliomok (ha természetes hatású patakpartot akarunk, akkor a visszafogottabb fajtákat javaslom), a lilás virágú réti füzény, a kecses macskagyökér, robosztus méretű angelika vagy a könnyedebb turbolya félék.

Én feltétlenül a természetes hatás híve vagyok, így a virágzó növények közül a visszafogottabb színűeket szeretem, a fehéreket, sárgákat, halvány zöldeseket, de emellett vannak növények, amik nemcsak a virágukkal, hanem a leveleik formájával és színeivel díszítenek. A frissen telepített patakpart két-három éven belül lesz gyönyörű buja, ha az elültetett növények elterjednek, természetes hatású foltokat, nagyobb telepeket képeznek.

A lágyszárú növények közé, ha még nincsenek, mindenképpen ültessünk fákat is! A vízpartról mindenkinek eszébe jutnak a fűzek. Könnyen megerednek és gyorsan nőnek, hamar benépesítik a patakpartot. Az én patakomat elöregedett szilvafa sor szegélyezi. Mielőtt majd végleg kivágnám őket, már most elkezdtem fiatal fákkal pótolni a majdani elvesztésüket. Emellett mindenképpen szeretnék fűzféléket is ültetni, leginkább cserje méretűeket a vesszőjükért és néhányat a kora tavasszal virító barkájáért. Amint a növényzet benépesíti az árokpartot, szinte észrevétlenül beköltöznek azok az állatok is, amik itt érzik jól magukat.

A patakokról és csatorna partokról az is eszembe jutott, amit évek óta látok a kertvárosi, családi házakkal övezett másik lakóhelyemen: hogy a közös árokpartok, inkább afféle sorscsapást, helyenként ingyenes komposzt vagy szemét (!) lerakó helyet:((( jelentenek, mintsem, hogy ökológia varázslatot látnák benne az ott lakók.

Minden tavasszal végignézem, ahogy  újabb és újabb, szebbnél szebb vízparti növény fajok tűnnek fel, életre kell az árokpart, hogy aztán a teljes virágzásban a közterület fenntartók egyetlen tarvágássál eltűntessék a rózsaszínben pompázó virágkákát, az apró fehér virágú vízi hídőrt, a sárga boglárkát és a gyógyító fekete nadálytövet. Persze tudom, a feladat: tisztán tartani az árkokat! Többször gondoltam már, arra, hogyha írnék egy levelet a megfelelő helyre és leírnám, hogy az árokpart maga a nagy lehetőség, közös kincs nem pedig pontenciális dugulásforrás, talán megmenthetném ezeket a növényeket és akkor mindenki gyönyörködhetne bennük meg a vizet kedvelő állatokban is, tavasszal a fészkelő helyet kereső vadkacsákban, nyáron a köveken napozó kecskebékákban és a fürge vízi siklóban vagy a rezzenéstelenül ácsorgó szürke gémben. De aztán mégsem teszem...

Lehet, hogy a másik végén kellene elkezdeni. Talán az árokpart mellett lakókkal kellene megismertetni, hogy mekkora kincs is van a kerítésük külső oldalán. Furcsa emberek vagyunk, ha a kerítésünkön kívül esik valami, akkor az sokszor már nem is érték, csak plusz munkát jelentő probléma forrás. És az élesen zúgó motoros fűkaszák egy délután letarolják azokat a növényeket, amikért ha például az udvarunkba kerti tavat építtetünk, súlyos összegeket is hajlandók vagyunk kifizetni a tóépítőnek. 

Szerintem örökbe kellene fogadnunk az árokpartokat, mindenki gyönyörűségére tisztán tartanunk, védeni az ott kialakuló életközösséget, gyönyörködni bennük és szeretni őket. 

10 tanács a palánta neveléshez

Ilyenkor már mindenkiben tetőfokára hág az elfojtott kertimádat, a boltokat elönti a vetőmag özön és hajrá, az ember lánya a legnaposabb ablakában boldogan nekilát palántát nevelni. Igazán sajnálom:((( de az én tapasztalataim azt mutatják, hogy érdemes még várni egy kicsit, hiszen számoljunk csak visszafelé! A legtöbb palántaféle kiültetési ideje május eleje-közepe-vége, ha biztosra akarunk menni és nem bízunk még 100%-ig a globális felmelegedésben. Ez azt jelenti, hogy amit most elvetünk 10 nap- két hét alatt kikel, kezdetben reményteljesen növekszik, de aztán még majd egy hónapot nyurgul az ablakban és a végén kidől vagy kiültetésre alkalmatlan növényszövevénnyé válik.

Szóval az első jó tanács: még egy kis türelem, tervezgetés, magbeszerzés, de a májusi palánták vetése ráér március közepén. Addig is, ha szép az idő lehet kezdeni az előveteményekkel a kertészkedést.

A második: A szobai, rendszerint túl meleg, nem egyenletes napsütéssel ellátott helyek hosszú távon nem alkalmasak a palánta nevelésre. Ha valaki mindenképpen meg szeretné próbálni, akkor inkább a nem agyonfűtött, üvegezett verandán vagy a szép, napos lépcsőházban kísérletezzen.

Harmadik: kezdetnek nagyon hasznosak az ún. ültetőládák, érdemes ilyeneket beszerezni, mivel több évig is lehet használni őket. Először is az ültetőládába egyenletesen el lehet oszlatni a palánta földet, egyenletesen lehet vetni a magot, ha ügyesek vagyunk és öntözni a kis növényeket. Ha rendesen feltöltöttük, akkor a láda széle nem árnyékolja úgy le a növénykéket, mint sok esetben tapasztaljuk ezt a cserépbe vetésnél. Emellett az ültetőládákat könnyű mozgatni, ha át kell pl. napfényesebb helyre/árnyékba vagy később szabad levegőre telepíteni őket, szemben a csak külön-külön mozgatható cserepekkel.

Negyedik: a palánta földjénél a legfontosabb szempont, hogy megfelelően morzsalékos legyen, sose álljon össze áthatolhatatlan sziklatömbbé. Ezt többféleképpen is elérhetjük. Vehetünk készen palánta földet. Sajnos azonban az utóbbi időben nagyon különböző a palántaföldek minősége, nem akarok általánosítani, mert biztos vannak kivételek, de túlságosan tőzegesek és előre bekeverik őket műtrágyával. A műtrágya használata nemcsak, hogy nem fér össze a bio szemlélettel, de ha helyes arányú földkeveréket állítunk össze, akkor tökéletesen szükségtelen!!! Mindig olvassuk el, ha kinéztünk egy földkeveréket, hogy mit írtak a hátuljára és ha egy mini Mengyelejev-mutáció van rajta, akkor ne vegyük meg!

Szerintem a jó földkeverék így néz ki: kerti komposzt (nem lehet túl adagolni, annyi amennyi csak van!) átválogatva vagy átszitálva a nagyobb darabok miatt, nyugodtan bele lehet keverni a tavalyi palántaföldet, ha az már jó minőségű volt, hozzászitált alginitet a jó ásványi anyag ellátottság és a talajszerkezet miatt. Morzsolgassuk, kevergessük a kezünkkel, ha nekünk jól esik benne turkálni, akkor jól fogják érezni magukat benne a növények.

Ötödik: a magvetés az apróbb magok esetében mindig sűrű lesz, így később egyelni kell, mert különben nem fognak szépen nőni a növények, ráadásul a túlságosan sűrű palánta-dzsungel fogékonyabb lesz a fertőzésekre. Lehet (már több helyen kapható is) vetőmag szalagot készíteni: a vékony (természetes anyagú!) csomagoló papír csíkra háztartási keményítőből készített ragasztóval, megfelelő tőtávolságra a magokat egyesével felragasztani. Jó kis móka ez, hosszú téli estékre. Ha nem szeretnénk ezzel bíbelődni, akkor próbáljuk meg nagyon türelmesen, egyesével vetni a magokat!

Hatodik: léteznek még különböző nagyságú palántázó cserepek is. Az én eddigi praxisomban a leghasznosabbak a kisméretű, tálcaszerűen kialakítottak voltak. A legkisebb méretűekbe akár közvetlenül is lehet vetni a magot vagy a már kikelt növénykéket átültetni, amikor muszáj már az ültetőtálcából szétültetni őket. Fontos szabály, hogy nem szabad elsőre túl nagy méretűt használni, mert a kikelő palánta-növénykének nagy erőfeszítésébe kerülne az aránytalan földtömeget átszőnie. Csakis lépésről-lépésre szabad haladni a méretekben!

Hetedik: ha már saját palántát nevelek, akkor legyen olyan a növény, ami mag korában sem találkozott semmiféle méreggel. Ennek pedig a záloga, hogy olvassuk el, mi áll a zacskón, és ha azt látjuk, hogy a mag csávázott (kötelezően fel vannak tűntetve a csávázószerek), inkább ne vegyük meg. Én még soha, de soha nem tapasztaltam, hogy a csávázatlan magok rosszabbul keltek volna, vagy hogy a későbbiekben valamilyen betegség támadta volna meg a növényt.

Nyolcadik: táblácskákra felírni alkoholos filccel, hogy hova mit vetettünk! Én már többször voltam nagyon biztos benne, hogy simán megjegyeztem mit hova vetettem, két egész nap múlváig.  Különösképpen ha fontos nekünk, hogy pl. melyik tálcában melyik fajta paradicsom palánta fejlődik, írjuk csak szépen oda a sor végére, hogy milyen magot vetettünk.

Kilencedik: öntözés!!! Ha eltökéltük magunkat, hogy palántát fogunk nevelni, akkor fájdalom(!) ezzel bizony naponta foglalkozni kell. Először bemelegítésképpen: soha nem hagyhatjuk kiszáradni a magvetést, a földnek folyamatosan nedvesnek (de nem tocsogósan mocsarasnak!!!) kell lennie. Erről jut eszembe, hogy a lépcsőházi palánta aktivistáknak a felesleges, kifolyó víz felfogásáról is gondoskodnia kell vagy egyszerűen két hónapra átvenni a takarítást az emeleten ;)

Később persze a kikelő növényeket is folyamatosan öntöznünk kell, lágy esőztetéssel (olyan kannából amin a rózsa rajta van). A víz hőmérsékletének meg kell egyeznie annak a helynek a hőmérsékletével, ahol a palánták vannak. Célszerű tehát egy nagy edényt mindig után töltve az öntözések után, befogni erre a célra. Én a kezdetektől áztatok be csalánt is az öntözővízbe (sok sikert és türelmes szomszédokat  a lépcsőházas kertészeknek :))) és ennek a levével öntözöm a növényeket,  immunerősítőnek és fertőzés távol tartónak  csodálatosan bevált.

Tizedik: a szellőztetés. Az erős napsütéstől túlhevült verandákat, üvegházakat szellőztetni kell, ha nem akarjuk, hogy a palántáink hőgutában szenvedjenek. Reggel kinyit - este becsuk, főleg ha az éjszaka még túl hideg!

Lehet, hogy  leírva soknak tűnik a jó tanács, de igazából minden fáradtságot megér, ahogyan napról-napra növekszenek, fejlődnek a saját kis növényeink, nem beszélve arról, amikor egész nyáron át a végleges helyükön, a kertünkben díszlenek!

Bemelegítés nélkül

A februári kertészkedést a lelkem mélyén egyfajta bónusznak tekintem, aminek mindenféle kötelezettség nélkül, felhőtlenül lehet örülni, mert vagy bejön vagy nem. Összehasonlítva példának okáért a májusival, amikor ez ember lányát már egyfajta belső kényszer űzi, hogy gyerünk-gyerünk ültessünk, kapáljunk, gazoljunk, öntözzünk,  mert nyakunkon a kertszezon.

Szóval a februári nálam rendszerint úgy indul, hogy csak kinézek egy kicsit hátra…aztán megérzem azt a bizonyos “tavasz szagot” és azonnal kint ragadok. 

Most is ez történt szóról-szóra. Először csak körülnéztem egy kicsit a kertben, aztán szedtem egy kis tyúkhúrt a tyúkoknak. Kapával. 

Aztán arra gondoltam, hogy na jó, annyival is előrébb vagyok, ha kitakarítom az üvegházat, kihordom a régi földet és előkészítem polcokat meg az ültető ládákat.

És még összekeverem a palántaföldet a most hozott alginittal.

De akkor talán tehetnék már hozzá egy kis komposztot is.

Végül is a tavalyi komposzt halmot téli dzsekiben is át lehet forgatni.

Nem kell ahhoz feltétlenül 20 fok meleg.

Kardio vasvillával: hát-has-bicepsz.

Átraktam az egészet. Hihetetlen, hogy ez a hegy egy év alatt gyűlt össze!

Alig vártam, hogy leérjek az aljára. A kincs, a csodás érett komposzt az ott van, legislegalul.

Csináltam belőle egy szép, nagy halmot a palántáknak, a maradékot pedig kihordtam az ágyásokra, a kertbe.

 A palánták nevelése az üvegházamban, nem fűthető révén, csak március második felében kezdődik. Szeretem ezt az időzítést, a család összes tagja már pont megunja a korai salátákat, spenótot, borsót, én meg a szedést, mire ki lehet ültetni a helyükre az új zöld növényeket május közepén. Ha mégis lecsapnának a fagyosok, akkor még marad is egy adag palánta a következő, második körre.

Biztos, hogy összességében nem jó, hogy ilyen rövidek lettek a telek, de így nem kell félnünk egy korai kert-kísérlettől. Ha lesz még tartós  márciusi fagy, akkor sajnos kifagy, de ha nem, akkor zöldellni fog a korán vetett saláta, rukkola, spenót és borsó.

Így aztán ez lett a hétvége eredménye: kézzel és kapával frissen elmorzsolt tavasz-szagú ágyások, elvetve több sor levélsaláta, korai borsó és spenót. 

No meg a sok friss zöldtől és cserebogár pajortól mosolygó tyúkok.

Szólhatna már végre nekik is valaki, hogy itt a TAVASZ! (Akár lehetne újra tojni is!)

Kevesebb munka-sok kert

Meg kell mondanom, hogy nekem nincs bajom a fizikai munkával, kifejezetten imádok pl. ásni vagy földet talicskával hordani, a kertem tulajdonképpen az én kondibérletem. Vitán felül a kertészkedés vegytiszta fizikai élvezet: mozgás, természet, izomláz, derékfájás, napfény és jó levegő.  

Mégis van abban valami, hogy lehet nagyon sok, és kevesebb munkával is kertészkedni. Szerintem megoldás kulcsa az állandóság, hogy a kertünk egy jól felépített ökológiai rendszer-e, ahol megvannak az állandó és a dinamikusan (azaz évről-évre) változó részek és, hogy ezek egy jól működő egyensúlyt teremtenek-e.

Sajnos ezzel szemben sokaknak a "hagyományos" kertművelés, olyan mint a TSZ- mezőgazdaság miniben: őszi mélyszántás-vegyszeres talajfertőtlenítés-műtrágyázás-boronálás kombó veteményesekre tökéletesített változata: "ősziásásnélkülnemmegy-biztosamibiztosadjunkakártevőknekegykicsit-szórokkiegykispétisótazcsaknemárt- egykistavaszilemosózásazértazkell-azágyástmegmajdmegcsináljaazasszony". Aztán meg....az ültetés, gazolás, kapálás, öntözés, betakarítás, kapálás, öntözés, borsószedés, krumplibogárirtás, gazolás, kapálás és így tovább....februártól októberig. Tényleg elég soknak hangzik ez így.

A saját praxisom alapján viszont igenis azt állítom, hogy egy jól megtervezett, megfelelő arányban állandó és dinamikusan változó elemekből kialakított, rendszerszemléletben működő kert, a megépítésekor több munkát jelent ugyan, de ez később bőségesen megtérül, azaz a fenntartása már kevesebb munkát jelent. Hogy miben?

Például ebben:

Kevesebb ásás

Ősszel nincs is miért ásni egy olyan kertben, amelyik sokféle növény társulásából áll, hiszen sok zöldség még javában terem az ágyásokban (pl. saláta félék, kelbimbó, őszi retek, spenót és cékla), az évelők a helyükön (fűszer- és aroma növények, csicsóka), a vegyes bokor szegélyek alján szépen halmozódik az őszi avar, jól áttelelnek majd benne a kerti rovarok és kisebb rágcsálók, a talajban pedig a többiek.

Tavaly tavasszal ért először az élmény, hogy a csudába nem is kell ásnom, mert annyira morzsalékos a talaj. Egyetértek azzal a szabállyal, hogy a biokertész nem is igazán ás, mert felbolydítja a talajszelvények élővilágát és széttúrja az eszerint beállt, hasznos talajlakó élőlények életterét. Ugyanakkor vannak azok a körülmények (kötött talaj, áthatolhatatlanul kemény rögök), amikor az ásás egyszerűen nem kikerülhető.

De mivel egyszer már sikerült a mostani kertemben a nehezen szétmorzsolódó rögökből több éves szerves trágyázással és intenzív komposzttal való kezeléssel igazán csodálatos, kézzel morzsolható talajt teremtenem, ahol némi ültetés előtti talajlazítás igen, de az ásás már szükségtelen, most is azon leszek, hogy ez az új helyemen is így legyen. 

Kevesebb ágyás építés

Szeretem a szabályosan megtervezett, szépen megépített kerteket. Ez a gyengém. Én az ágyásaimat több évre építem, az első kertemben fűrészmalomban hasított gerendákkal kerítettem körbe őket, amelyeket téglára ültettem fel, hogy nehezebben rohadjanak el a talajból felszálló és a csapadékból adódó nedvességtől. Legalább ennyire vonz a használt téglából megépített vagy a vesszőből font ágyásszegély. Mindenesetre a vagy-vagy híve vagyok, az egységesség jobban kiemeli a növények sokféleségét.

Ha egy kertben az ágyásokat ilyen  vagy olyan módszerrel építjük meg, esetleg még évelőkkel is szegélyezzük őket (pl. a kolostorkertből vett példa alapján rovar "becsapó" aroma növényekkel), biztosan nem fogjuk minden ősszel szétdúlni és tavasszal újra építeni az egészet, inkább csak benépesíteni palántákkal, egynyári növényekkel az üres helyeket.

Kevesebb kapálás

Gondolom a kerti utak gazolás mindenkinél szerepel a toplistás tevékenységek között. Ha csak annyit teszünk, hogy a legfőbb utakat fűnyírónyi szélesre tervezzük és befüvesítjük, az útgazolás egy csapásra lekerülhet erről a listáról. A derékfájdító kapálás helyét átveszi a "drágámlenyírnádazagyásokköztisafüvet??", ami lássuk be, hogy sokkal kellemesebb tevékenység.

 Persze a kertben nemcsak sztrádákon száguldozunk, szükség van keskenyebb utakra is. Én ezeket a folyamatosan termelődő ágaprítékkal mulcsozom, mire átnő rajtuk a gaz vagy összeesnek,  megérkezik az újabb adag. A titok, hogy elég vastag legyen.

Kevesebb öntözés

Ha nincs kiépített rendszerünk, akkor az öntözés rengeteg időt elvesz az életünkből. A jó hír, hogy van néhány trükk, amivel a véget nem érő, mindennapos öntözés ritkítható. Például, hogy ha a széles utak kereszteződésébe egy-egy lazább lombozatú fát ültetünk, ezek, ha megnőnek a napjárásnak megfelelően árnyékkal óvják a körülöttük lévő növényeket. Emellett a levágott fűnyesedék csodálatos anyaga az ágyások takarásának, nem hagyják kiszáradni a talajt, később pedig összeesnek és szinte eltűnnek a felszínről, de persze előbb-utóbb belekerülnek az ágyásaink földjébe. Bátran gyűjtsük egész nyáron a fűnyesedéket és mindig pótoljuk vissza azokra az ágyásokra, ahol már túlságosan összeszáradtak, vagy széttúrták őket a szemtelen feketerigók.

Figyelem!!!

Végezetül muszáj felhívnom mindenki figyelmét az ökológiai kertek olyan új munkaformáira, mint: a nyitott szemmel járás, madármegfigyelés, Jééé nekem már egy gyíkom is van! típusú rácsodálkozás, csodás májusi hajnalokon pizsamában kertészkedés, alkonyatkor denevér légibemutató bámulás és sorolhatnám még rendre a többi hasonlóan élvezetes munkákat:)))))