A tyúkok szeretik a bolognai spagettit (is!)

A tyúkok szeretnek sok minden mást, de szeretik a bolognai spagettit is. Ez a mai nap felfedezése. A spagetti Panni kutya adományaként érkezett hozzájuk, na persze nem önkéntes felajánlás következményeként, de miután a nevezett eb csak nézegette a tányérjában és nem nyúlt hozzá úgy döntöttem, hogy átöntöm a tyúkoknak szánt adományok edényébe és kiviszem nekik. Lássuk mi történik!
Mielőtt mindenki megdöbbenne és sietve értesítené az állatvédőket, szeretném megjegyezni, hogy a spagetti kiváló állapotban leledzett, szakszerűen marhahúsból elkészítve, házi bio paradicsom mártásban, ízlésesen spagettivel körítve, csak Pannika jó szokása szerint úgy érezte, hogy: jó hogy nem már konyhai maradékot fog enni, mikor kaphat ő majd mást is csak tüntetően éheznie kell. Kerek egy délutánon keresztül.

Dehát ez az egész most nem is Pannika miatt érdekes, hanem hogy immáron éppen két hetes tyúk-gazda-asszony vagyok!!!! Hogyan jutottam el ide, íme hát az elmúlt időszak legkiemelkedőbb tapasztalatai:

1. Először is nekem vannak a legklasszabb barátaim:)))

A tyúkrezidencia építő projekt 2-3 órás, na jó egy napos, de semmiképpen sem hosszabb folyamatként indult. Hogy végül négy napig tartott és ezzel  előre kimerítettem a baráti szívesség lista első ötven tételét?? És hogy ráadásul többen közülük csak azért hagyták meg a telefonjukban a számomat, hogy tudják, na ez az a nő, aki ha hív, a saját testi és lelki jólétem érdekében nem veszem fel a mobilomat. Négy nap kimerítő kerítésbetonozás, tyúk  vár (~400 kg tömör fenyő) helyre szállítás-vonszolás-emelés, kerítés drót kifeszítés, maradék sóder elterítés, festés, belső meszelés, végezetül pedig és a

tömör fába  utólagos szellőzőnyílások fúrása után (mindezt a júliusi kánikulában) többen felvetették, hogy a jövőben csakis panel -csajokkal fognak barátkozni. De azért köszönöm nekik:) Az első 300 tojás (fejenként 30) elsőként biztosan őket illeti!!!

2. A tyúkok nem is annyira korán kelők!

Miután spárgával lekötött papír dobozokban szakszerűen hazafuvaroztam a tyúkjaimat és a kakasomat (8+1), és az eredeti gazdájuk tanácsára megálltam, hogy ne még aznap este eresszem szabadon őket az apartmanjukhoz tartozó gondozott zöldterületen (falusiasan tyúkudvarban), hanem azonnal betettem az egész csapatot a  lakosztályukba, szomorúan nyugtáztam, hogy annyira nem voltak megilletődve, hogy ne potyogtassák rögtön tele a ropogós karton papírral leterített padlót:((( Így csak másnap engedtem ki őket. Azaz csak engedtem volna, mert miután már hajnali 4.00-től  az izgalomtól éberen feküdtem az ágyban és azt tervezgettem, hogy mivel fogom megetetni őket, így elhúztam a felkelést fél 5-ig, majd 5.15-ig elkészítettem nekik az első reggelit (hiába bed and breakfast) és fél6-kor pontban elhúztam az ajtón a reteszt, a tyúkok (a kakassal az élen) még aludtak!!! Sőt azt kell mondjam, eléggé szemrehányón pislogtak rám, hogy minek is zavarom őket, majd tüntetően hátat fordítottak a rúdjukon és meg sem mozdultak. 1 órás kitartó motoszkálás (maradék festések pótlása, egy kicsi kis kalapálás csak úgy éppen hogy) ellenére sem:(( Majd végre fél7-kor némi kukoricás-áztatott kenyeres csalogatásra, végre megindultak kifelé. A szakszerűen elkészített létrát persze csak elrugaszkodásnak használták, egyáltalán nem sétáltak végig rajta peckesen, ahogyan én azt előre elképzeltem.

3. Viszont a tyúkok meglepően jól neveltek

Az első nap vége felé felrémlett bennem a kósza gondolat, hogyan is fogom én bevarázsolni a tyúkokat este a házukba, a vérengző éjszakai nyestek, macskák és rókák támadásai elől?? Ami biztosnak látszott: a) nem fogom tudni megfogni őket, mert túlságosan tartanak tőlem és valljuk be én is tőlük b) nem hallgatnak rám és semmiféle hívószóra, amit megpróbálok kipréselni magamból c) egész nap etettem őket, tehát az ennivalóval csalogatás sem valószínű, hogy menni fog. Legnagyobb meglepetésre a helyzet magától megoldódott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tyúkok és a kakas is bent ülnek, sőt fent ülnek a hálóban (a legmagasabb rúdon), szorosan összebújva egymással. Megnyugtató ámde dicsérő szavakkal adtam nyomatékot annak, hogy mennyire helyeslem ezt a magatartásukat, hogy értsék holnap és azután is ezt várom tőlük. Azóta már 14 éjszakán vagyunk túl, megy minden mint a karikacsapás: a tyúkok rendkívül jól nevelten  naplementekor szépen egymás után besétálnak a házukba.

4. Nem biztos, hogy közeli (simogatásos) kontaktusba tudok kerülni velük

Túl több kutya és egy női teknős (lásd az előbbiekben Ernő a nő címen) megszelídítésén, titkon azt reméltem,  hogy a tyúkokon is érzékelni fogom azt az őszinte, önzetlen rajongást, ami az embert úgy ellágyítja ha a házi állatairól van szó. Egyelőre ennek azonban semmi jele. A tyúkok rendkívül gyanakvóak és tartózkodóak, amikor közelítek hozzájuk, és ráadásul hegyes csőrük és nem túl kedves arckifejezésük van. Egyáltalán nem mutatják ki, hogy vágynának a simogatásomra. A lisztkukacos próbálkozásom is  eredménytelen maradt, megpróbáltam kézből adni a kukacot nekik, de egyrészt túlságosan felzaklatta őket a lisztkukacok látványa és egyszerre rontottak neki, más részt nem igazán tudtam megbecsülni kellő tapasztalat hiányában, hogy milyen erősen fognak a csőrükkel a kukacra ragadozni, vajon érzékelik-e, hogy hol van a kukac vége és hol kezdődik az én tenyerem? Nos így a kézkontaktus elmaradt és a tyúkok a földről ették fel elégedettnek tűnő pofával az adományokat.
Így aztán az álmom beteljesülése a kézből evő és simogatható, gazdájuk szavára hallgató tyúkokról még várat magára, de összességében az angol (szak)honlapok alapján tervezett, legjobb barátokkal épített tyúk palota remekül szuperál. A tyúkok szemlátomást kiválóan érzik magukat, ráadásul minden nap újabb és újabb kulináris élményben van részük (és egyáltalán nem mindig Pannikának köszönhetően)tűztem ki az első tojás napjának. Hiába ideje belehúzniuk, hiszem máris le vannak maradva úgy 300 db-bal.

Kedvenc faiskoláim

Amióta világ a világ szeretek faiskolákba járni.  A varázs, ami odacsal olyan mint a függőség, váratlanul tör rám, de rendszerint a dolog három okra vezethető vissza:
a.) Kifejezett ötletem arra vonatkozóan, hogy mi az ami még éppen hiányzik a kertemből,
b.) Egyszerűen csak beugrom valamelyikbe, aztán úgyis lesz:)
c) Észreveszek valahol jártamban-keltemben egy újabb faiskolát, ahol még sosem jártam, így aztán mindenképpen meg kell néznem közelről.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utóbbi években igyekszem korlátozni magam (több-kevesebb sikerrel), és nem mindenféle növényt, ami első látásra megtetszik, hazacipelni. Az erős elhatározás ellen dolgozik, hogy annál jobb érzés nincsen, mint amikor a faiskolában sétálva hirtelen ráakadok egy növényre, legyen ez pici és első látásra jelentéktelen, vagy nagyobb fa méretű, zöldség vagy virág, a fejemben mint a kirakós egy darabját látom azt a helyet a kertemben, ahonnan pontosan Ő hiányzik. Aztán (sajnos:)) jó néhány esetben még hozzácsapok  a nagy Ő-höz ezt-azt, hogy hazáig se érezze magát olyan egyedül.
A kedvenc faiskoláimhoz vezető útvonalak gyűrűket képeznek a lakóhelyem körül, vannak olyanok, ahova a tavaszi  hevületben hetente, majd havonta többször is bekukkantok. Vannak, ahova a kertszezon beköszöntével a szertartás szerint néhányszor muszáj elmennem. És minden évben vannak újak is, amelyek mellett szól a felfedezés öröme és elsősorban a távolság no meg a varázsuk dönti el (vagy lehet, hogy fordítva:), hogy rendszeresen látogatni tudom-e majd őket.

Kezdjük rögtön az utóbbival. A legújabb szenzációs felfedezésem a Balaton északi partján, a bicikli út mellett Szigliget és Vonyarcvashegy környékén: Kati kertje. Helyesbítve a felfedezés már  több éve megtörtént, egy bicikli túra alkalmával, de férjem szúrós tekintete és a fizikai körülmények hatására (nincs is csomagtartó kosár a biciklimen, pláne nem faszállítására alkalmas), akkoriban nem tértünk be ebbe a csábító oázisba. Az idén szintén nem mertem felvetni, amikor már sokkal komolyabb tempóban, ámde botanikailag meglehetősen alulmotivált barátokkal, kerültük meg a Balaton.
De tegnap előtt végre elérkezett az én napom!!! Autóval voltam (ráadásul nagy csomagtartóssal), nem siettem sehova és kisebbik fiam, akit éppen szállítottam, is engedékeny hangulatában volt, beleegyezett, hogy beugorjunk:)
Csak annyit tudok mondani, hogy Kati kertje Szigliget és Vonyarcvashegy között az út mentén, megérte a több éves várakozást!!! Csodálatos! Szelíd eklektikában burjánoznak az évelők, a vízi és vízparti növények, kövirózsák, sziklakerti évelők, pázsitfüvek, alacsony cserjék és a konyhakerti növények. Minden pillanatban, ahogy ott sétálsz az az érzésed támad, hogy annyi itt a felfedezendő növénycsoda, hogy attól kell félned, csak nehogy elmulaszd valamelyiket. Ráadásul remek emberek dolgoznak Kati kertjében, akik mosolygósak a növényeik minden porcikáját ismerik. Rögtön be is

szereztem itt egy addig sosem látott kis kövirózsa csodát, néhány egyszínű sárga fáklyaliliom tövet és a tavamba egy csodálatosan szerény kis vízinövényt, aminek a különlegességét  csak akkor fedezheted fel, ha egészen közel  hajolsz hozzá.

A másik kedvencem a Balaton partján, Kenesén található, ami egy kicsit közelebb is esik hozzánk. Ebből adódóan évente többször is be szoktam ugrani, főleg tavasszal, mert remek zöldségpalántákra és fűszernövényekre lehet itt szert tenni. Első ránézésre nem biztos, hogy megállna az ember, mert egy a nyolcvanas években divatos, meglehetősen retro stílusú sötétbarna "sasados" faház kelleti magát az út mentén, mögötte a viráglerakat kicsinek látszik, azonban olyan különlegességeket rejt, mint az előnevelt kolbász padlizsán, többféle bazsalikom, saláta csodák, fekete paradicsom palánták és chilik.

Egy régi Dunántúli legenda az Alsótekeresi faiskola. Legnagyobb szomorúságomra ide nem látogathatok el túl gyakran, mert főleg fákat és cserjéket lehet itt beszerezni, emellett gyümölcsfákat is, márpedig a kertem amúgy is kezd vészesen túltelepített állapotba kerülni. Ráadásul észrevettem magamon, hogy vannak bizonyos sorompók, amiket saját magamnak állítottam fel, leginkább azért, hogy időnként magamat is meglepve, egyszerűen átgyalogoljak felettük. Az egyik ilyen meggyőződésem éveken keresztül az volt, hogy sosem telepítek gyümölcsfát, "macerás, permetezni kell, permetezett gyümölcsöt pedig a boltban is lehet venni..." Az alsótekeresi faiskolából a múlt ősszel, 1 db csodás szilvafával, és 2 db naspolyával tértem haza:))
Fehérváron az egyik kedvencem a Cédruskert faiskola a Maroshegy végén. Mindenféle érdekes, hasznos és hagyományos növények is vannak, kedvesek a tulajdonosok, akik a legextrább kívánságok teljesítésében is jeleskednek. És ez nemcsak a különböző fajták beszerzését jelenti!!!
A közelmúltban megálmodtam, hogy a tyúkjaim néhány év múlva egy eperfa árnyékát és lehulló gyümölcseit kell, hogy élvezzék és ahogyan ez nálam működik: megálmodás hajnali fél5 és fél6 között, megvalósítás még lehetőleg aznap, beültem egy normál méretű személyautóba és elindultam eperfát beszerezni. Az eperfa mint köztudott nem tartozik az aprótermetű facsemeték közé. Ki is választottam az én eperfámat, legalább 2,10 m magas volt és tisztán látszott, hogy ezt egy alacsony építésű szerényebb méretű személyautóba lehetetlenség lesz beimádkozni. Ráadásul belebotlottam még néhány fűzfacsemetébe, amikre éppen még szükségem volt a tó köré, de ez már a méreteket tekintve tényleg nem sokat számított. A Cédruskertben dolgozók tehetségének köszönhetően az eperfa csemete 10 perc elteltével büszkén feszített a vezető melletti  első ülésen, elegánsan kilógatva magát a hátsó ablakon, ízléses fehér madzaggal lekötözve a hátsó lökhárítóhoz. Igazán nem mindennapi látványnak hatott  egy sportos fekete autó az oldalából kecsesen kihajoló eperfával:)

Tavasszal még azt is szeretem, hogy a piacon is belebotolhat az ember kellemes meglepetésekbe a palántások között. Az igazi régivágású, palántás nem árul mást, mint paprikát (2 fajtát: törpe korai, vagy hegyes erős) paradicsomot (Lucullus, kecskeméti, lugas) uborkát (fürtös és kígyó) és dinnyepalántákat. Üde jelenség volt az idén tavasztól egy fiatal fiú, aki újító szándéktól vezérelve olyan érdekes fűszernövényekkel mint: kamilla, borágó, turbolya, kedves kis évelőkkel állt elő. Mondanom sem kell, hogy hirtelen szükségem lett néhány rózsaszín virágú zsályára, kamillára és persze borágóra meg turbolyára is.

Vannak karitatív jellegű növénybeszerzéseim is, pl. mentsük meg az agyonöntözött hortenziákat (amiket legjobb tudásom szerint szintén sosem akartam ültetni) a Lidl áruház karmai közül, vagy a már érett almákat hozó, ámde annál csenevészebb kis almafát a Bricostore egyik elhagyott sarkából. Ezek a hirtelen felindulásból elkövetett akciók nem kis fejtörést okoznak aztán, hogy a kerti kirakósban hova is illesszem be őket. Eddig még mindig sikerült!










Végül, de remélem hogy nem utoljára, hiszen még rengeteg felfedezésre váró növénylerakat létezik a világban, van egy retro élményem is az elmúlt időszakból: egy közeli mezőgazdasági szakmunkásképző iskola tanműhelye, amelyre Éva kolléganőm hívta fel a figyelmemet, miszerint itt lehet a környék legremekebb paradicsom palántait beszerezni.
Ki is mentünk Évával és megyünk immáron több éve, a paradicsom palánták és a retro-feeling kedvéért. Az ember miután megtalálja az eléggé elrejtett, magára a figyelmet semmilyen módon magára fel nem hívó telepet, behajthat egy sorompón, ami állandóan nyitva van. Tetszés szerint leparkol az egymástól néhány percnyi gyaloglásra laza szerkezetben elhelyezkedő épületek és üvegházak között, majd elindul saját szakállára felfedezni a terepet, mert még mindig nem találkozik egy teremtett lélekkel sem. Először félénkebben, aztán egyre felbátorodva, majd amikor meglátva a paradicsom palánták végtelen sorát és más egyéb növényeket magáról megfeledkezve, kissé önkívületi állapotban elkezdi összeválogatni, amik úgy elsőre megtetszenek. Ekkor kerül elő először a telepen dolgozó szaki, aki a következőképpen ellenőrzi a válogatás eredményét:
"Aha, ja az abból a sorból van? Az nem eladó, mert az a városé!"
"Ja, ezt bazsalikomot egyáltalán nem adjuk el, mert az nekünk kell kiültetésre! Büdöske, azt abból a sorból nem lehet válogatni, csak ami abban a másikban maradt azt! A paradicsom az rendben, hány darab? "
Előkerül a kis kockás füzetlap a zsebből, majd a mennyiség ceruzával rögzítésre kerül.
"Kifelé menet a portásfülkében kell fizetni!" közli még az információt.
Elindulunk kifelé, autóban a palánták, jé mégis van valaki a sorompónál a portásfülkében?! Kockás kis füzetlappal a delikvens, azaz mi,  bevonulunk a portásfülkébe, ahol megpróbáljuk magunkra vonni a TV2-s Aktív ismétlésében önfeledten elmerült portás figyelmét. Aki miután kizökkenti magát a műsorból, némán rámered az emberre,majd a papírra:
"23 db, mi ez?"
"Paradicsom palánta."
"Az annyi  mint 23-szor 80 Ft, mennyi is az?"
"1840 Ft."
"Abból nem tudok visszaadni, aprót adjon!"

Nos kell ennél több? Kertészet, növények és időutazás, és mindez egy helyen?!

Kerti tó (Az építés)

A kerti tó építésének ötlete úgy jött, mint a többi: teknős, kutya, teknős,  és a tyúkok (lásd. később ;)). Feküdtem az ágyamban hajnalban, és jött az isteni szikra. Hirtelen megvilágosodott, hogy a kerti tó nélküli élet az teljesen értelmetlen és élvezhetetlen.
Majd  következett mint mindig az információszerzés és a párhuzamos meggyőzés időszaka (a család sosem érzi kezdetben ezeket a szikrákat). Rengeteg kerti tavas honlapot, szakkönyvet olvastam el, amelyek csak erősítették bennem, hogy a kerti tó az csakis egy fantasztikus dolog lehet.
A meggyőzéses nehéz ügy: egyszerre erősíted magadban, hogy igen ez jó ötlet, gyerekjáték lesz összehozni és a család ellenérdekelt tagjaiban, hogy egy hét múlva csak kinyitják reggel a szemüket és már ott is termett a kertünkben egy csodálatos tó. Mivel az már a kezdetek kezdetén világos volt, ők ebben részt venni, netán közös összefogásban kiásni a tónak való mélyedést, hát azt biztosan nem akarják. Pedig nincs is szebb családi program, mint hogy vasárnap közösen ássuk ki a leendő tavunkat….

Azóta már több mint öt év telt el, és immár a második(átépített) tavunkat élvezzük a kertben. Az egyik legnagyobb tanulság számomra, hogy amekkora tavat első nekifutásra építeni szeretnénk az udvarunkba, azt nyugodtan szorozzuk meg min. kettővel!! A tóépítés legnagyobb igazsága: minél nagyobb és mélyebb (min. 0,80-1,20 m között) a tó, annál könnyebb lesz a későbbiekben bánni vele. Annál szebb lesz hosszabb távon és jobban érzik magukat benne a növények, amiket beletelepítünk, a halak, békák. Az első tavam elérte ugyan a kívánatos mélységet, de nem volt elég nagy, sem az udvar méreteihez képest, sem pedig a későbbi vízinövény-kísértések és telepítések szempontjából. Nyáron hamar felmelegedett.

Amikor belevágtam sokat vívódtam a tómeder alapanyag kérdésen is. Nagy a kísértés, hogy az ember, ha azonnal még vasárnap délutánra szeretne egy tavat, megvegye a barkács áruházakban kapható, első útjába akadó kis tószerű medencét fekete műanyagból. A színével nem is lenne baj, mert minél inkább beleolvad a környezetébe, annál jobban mutat majd szerintem, meg egyébként is belepik az algák és moszatok, de az ami személyautóval is hazaszállítható, az reménytelenül kicsi. Úgy viselkedik, mint a teraszon kint felejtett víz a lavórban, a meleg nyári napon pillanatok alatt elviselhetetlen hőmérsékletűre melegszik fel, amelyet csak a fonalas zöld moszatok értékelnek annyira, hogy be is szövik pillanatok alatt az egészet, elveszik az oxigént a többi élőlény elől és kis idő elteltével alatt büdös kis pocsolyává varázsolják a mi kis tavunkat.

Az első tavam ellenállva a kísértésnek egy fóliás tó volt, végül is egy minimarkoló ásott ki (a fizika életben néha meglepő tud lenni, a földkupacot elnézve tisztán látszott hogy  az 5-10 m3 föld kiásása erősen próbára tette volna a család amúgy sem túl szilárd lelkesedését). A lyukat tófóliával béleltem ki, betartva a megfelelő használati utasítást, alábéleléssel, meleg időben, amikor az anyag megpuhul és jól lehet formázni. Az egyik nagy hiba, amit az első tónál szintén könnyen el lehet követni, ha az ember türelmetlen és hamar levágja a kilógó széleket, ugyanis amikor beletesszük az aljára a kavicsokat, köveket és a talajt, plussz feltöltjük a tavat, döbbenetes módon visszahúzódik az addig messze kilógó fólia a. Legyünk tehát türelmesek és csak a legislegvégén vágjuk le, ha egyáltalán le kell, és nem tudjuk másképp eltűntetni a kilógó széleket.

A tavat tulajdonképpen alulról felfelé építjük. Beletesszük az alját borító köveket, ez alá a talajt. Figyelem! nem szabad tápanyagdús feketeföldet tenni bele, de tapasztalatom szerint minimális mennyiségű homokos talajt érdemes, mert ebbe jól bele lehet ültetni a legmélyebbre gyökerező tavirózsákat vagy a sárga vizitököt. Beültetjük a növényeket, majd beborítjuk kavicsokkal az egészet (szerezzünk be jó sok folyami kavicsot), ez segít a feltöltésnél is, nem hagyja, hogy a talaj teljesen felkeveredjen ill. a későbbiekben, ha halakat is telepítünk, ugyanezt csinálja, a halak állandó mozgásukkal nem tudják felkeverni és ezáltal zavarossá tenni a vizet.

Ha az alja kész, óvatosan elkezdjük feltölteni, ne keseredjünk el, ha a kavicsok ellenére először borzasztóan néz ki az egész (arra hasonlít a legjobban, amikor a lavórban lemossuk a kirándulás után nyakig sáros bakancsainkat), másnapra gyönyörűen le fog ülepedni. Addig töltjük, amíg el nem jutunk a következő szinthez vagy teraszhoz, amit szintén a szakkönyvekben leírtak szerint a tómeder oldalában alakítottunk ki.

A tóban élő növényeknek alapvetően öt fő csoportját különböztethetjük meg: vannak az átmeneti és a mocsárzónában élő növények, amelyek gyökerét a tó felé haladva egyre inkább nedvesség borítja, de viszonylag közel élnek a szárazföldhöz, és mintegy átmenetet képeznek a tópart és a nyílt vízfelszín vagy a következő szintek növényei között. A következő szinteken kb. 10-20 cm ill. 30-40 cm mélyen a vízfelszín  alatt, azok a növények élnek, amelyek szára vagy annak egy jórésze része a víz alatt foglal helyet, ide tartoznak a gyékények és nádak, a hídőr növény, a kákafélék. Emellett vannak a vízben lebegő, sokszor jó oxigéntermelő növények, pl. a hínárfélék, a békalencse és a már említett fajták, amelyek egészen mélyen a meder alján gyökerezve érzik jól magukat: a tündérrózsák (bár ezeknek sok fajtája létezik), vagy a sárga vizitök.

Telepítéskor tehát, mivel lentről haladunk felfelé pont fordítva dolgozunk, alulról kezdjük az ültetést és az egyes szintekig feltöltve, lassan haladunk felfelé. Lehetséges a növényeket ültető kosarakba is ültetni így könnyebb az utólagos mozgatásuk, kordába tartásuk, de ebben az esetben folyamatosan évről-évre foglalkozni kell velük. A tó medrének, szintjeinek kialakítása az, ami a tó életét a nagysága és a mélysége mellett meghatározza, hiszen eldönti, hogy milyen és mennyi növényt fogunk tudni ültetni bele. Igazság szerint még a második tavamnál is beleestem abban a hibába, hogy viszonylag kevés helyet alakítottam ki az egyes szinteken a növényeknek, és ezt utólag már nem lehet bővíteni. Ha beültetjük a növényeket és feltöltjük a tavat 1-2 napig türelmesen kell várnunk, hogy a víz kitisztuljon és  leülepedjen minden, amit felkavartunk.

Normál méretű kertekben a hobbitavak működése elképzelhetetlen vízforgatás és tisztítás nélkül. A kül. teljesítményű vízforgatók szűrőkön keresztül tisztítják és a csobogón át oxigénnel látják el a tavat. Télen is forgatni kell a vizet, hogy a tó ne fagyjon be teljesen, ugyanis a halak a közhiedelemmel ellentétben nem „hibernálódnak”, csak lelassul az életműködésük és nem táplálkoznak, de oxigénre ugyanúgy szükségük van. Egyébként simán áttelelnek, nem lesz semmi bajuk a hidegtől. Fontos tehát, hogy a tó építésekor számoljunk egy jó minőségű vízforgató költségével is.

Említettem az elején, hogy ma már a második tavunkat élvezzük, s bár a fóliás tó tökéletesen működött, ehhez az előzőnél jóval nagyobb tóhoz egy másik ígéretesen hangzó építési technológiát választottam, a földmunka és a meder kialakítása után olyan műgyantával kenték ki szakemberek a tómedret, amelybe homokot is kevertek, így a készítés rettenetesen büdös szagát is elfelejtetve egészen természetes hatása lett.

Ízlés és pénz kérdése a kőválasztás. Nagyon sok tónál láthatunk olcsóbb mészköveket, amikkel az a gond, hogy a tóba téve, kioldódik belőlük a mész és elősegíti az algásodást. Nekem nem igazán tetszik az sem, hogy sokat a kertjükben egyszerre szeretnének mindent: zuhogó hegyi patak imitációt sziklakövekkel kirakva, alpesi sziklakerttel a szélén, kecses lámpácskás-vörös juharos japán kerti tavat és amúgy mellékesen színpompás tavirózsákkal telipöttyintett egzotikus állóvizet. Így a legtöbbször egy eklektikus káosz lesz az egész tó, ahol az ember, már ha tetszik neki azt sem tudja, hova kapja a tekintetét. Először csukjuk inkább be a szemünket és képzeljünk el egy a mi természetes környezetünkben található tavat. Nem zúdul le magasról vad sziklák között, hanem kerek kavicsokkal borított partja szinte belesimul a környezetébe. Részemről kétféle desing-t tudok igazán szívből támogatni  tóval kapcsolatban, amit természetesen a környezete határoz meg: természetesnek ható, a tájba beleilleszkedőt, vagy merészen modernet, építettet, ízléses minimalista stílusban.
Szóval ha magunk építjük és nem vagyunk desingner zsenik válasszunk egyszerű folyami kavicsot és nyugodjunk bele, hogy nem lesz csobogó hegyi patakunk, de cserében a tó partja szelíden bele fog simulni a környezetébe.

Az évek során rengeteg tapasztalatom gyűlt össze a beültetéssel, növénygondozással, tófenntartással kapcsolatosan, ezért (és mert ez a bejegyzés már így is borzasztó hosszú lett) elhatároztam, hogy még egy részt írok a kerti tóval kapcsolatban, ami a tó fenntartásával, a benne és a körülötte található növényekkel foglalkozik. Hamarosan:))

Konyhakert mánia

Érzem, hogy menthetetlenül elkapott a konyhakert mánia. Szerencsére azt látom, hogy nem csak engem. Az utóbbi időben egyre többen tültetnek hasznos növényeket, termelnek saját zöldséget és gyümölcsöt. És aezt a remek hóbortot követi a kínálat is, egyre többfajta zöldség magot és palántát találunk, ha nyitott szemmel járunk-kelünk. Aki teheti, annak tudok egy remek programot, mindenképpen menjen el június első hétvégéjén Fehérvárcsurgóra, a 8. kastély kert kiállításra és vásárra (http://www.programturizmus.hu/tdestination-europai-disznoveny-kertmuveszeti-napok-nemzetkozi-kiallitas-vasar-karolyi-kastely-fehervarcsurgo.html ), mert ez az a hely, ahol a külföldi kertészek (franciák és olaszok) trendi zöldségnövény kínálatát is megcsodálhatjuk, nem beszélve néhány merész magyarról, akik üde színfoltot jelentenek kínálatukkal a szokásos: muskátlis, leanderes bougainvillea-s standok között.

Az egyszerre „szép és hasznos” kert egyáltalán nem mai találmány. Egyre több középkori kolostor kertet újítanak fel eredeti állapotukat rekonstruálva, ahol remek példákat láthatunk arra, hogy a szerzetesek is szerették a szépet, de ugyanakkor hasznos dolgokat: gyógynövényeket, fűszereket, zöldségeket termesztettek. Ha ilyen élményre vágyunk menjünk el Majkra vagy Pannonhalmára vagy nézzük meg Visegrádon Mátyás király reneszánsz kertjének felújított változatát vagy az egyik modern, urbánus változatot a Millenárison (ez az egyik kedvencem).

A tradicionális brit konyhakert is legendás, amivel ha az ember olyan szerencsés, hogy az életben is találkozhat, nos ez a szerelem egy életre szól:) Amikor másodszor jártam Dublinban és az első alkalommal túl estem a kötelező Guiness sörfőzde-Trinity college-néhány múzeum-Jamison whiskygyár alkoholos keretbe foglalt turista körön, szilárdan tudtam, hogy legközelebb a botanikus kertbe fogok ellátogatni.
És nem csalódtam! Az egész botanikus kert gyönyörű, minden porcikáján érezhető a több mint száz év kertészkedés brit tapasztalata, de amikor az ember belép a konyhakertbe, úgy érzi, hogy ez maga a paradicsom. Az érzés leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor a kisgyerek a karácsonyfa alatt ajándéktól ajándékig szaladgál és azt sem tudja, mit bontson ki, mit vegyen először szemügyre. Van zöldséges és fűszerkert, jé van szegélyágy is, és magasított ágyás is és vannak ehető dísznövények! Van üvegház, ami a mi számunkra egy kicsit vicces, mert a Brit- szigeteken az olyan mediterrán növények is vidáman áttelelnek szabadföldben mint az articsóka és a rozmaring, ugyanakkor a szőlő és a barack például az a növény, ami kedvéért az angolok a konyhakertbe az üvegházat építettek:)).

Aztán vannak még méhkasok méhlegelővel, van komposztáló, ivókút a madaraknak, és zöldségek, virágok és megint zöldségek és zöldségesvirágok mindenhol!!!
 Az egész konyhakert olyan, mint egy gyönyörűen megszerkesztett műtárgy, és mégis egy élő, hasznot hajtó, organikus egész.
Nemcsak azért szeretek kerteket nézegetni, mert szépek, hanem azért is, mert egyrészt az embert elégedettséggel tölti el, hogy élőben is látja, amit addig csak a könyvekben: a tökéletes veteményes LÉTEZIK! Ha másoknak is sikerül, sikerülnie kell nekem is!!!
Rengeteg apró ötletet leshetünk el, amiket otthon is kipróbálhatunk.
Az első mindjárt a magasított ágyás, kimondottan derékfájósoknak! Nem kell hajolgatnunk, ha megmagasítjuk az ágyásokat és úgy ültetjük be őket. Figyelem, fontos, hogy az ágyások ne legyenek túl szélesek, mert a növények ültetésekor és ápolásakor át kell érnünk az egyik oldalától a másikig. Vagy ha körbejárható, akkor is olyan széleset készítsünk, aminek mindegyik oldalától beérünk az ágyás közepéig!







Remek tippet láttam arra vonatkozóan is, hogyan számolhatunk le az ádáz csigatámadásokkal, ráadásul úgy, hogy az még jól is nézzen ki, mintha csak egy desing elem lenne. Elegáns kavicsfolyamokat mintázva a

megvédendő növények vagy kertrészek körül, amin aztán a legelvetemültebb csiga sem juthat keresztül. Ha pedig a növény megnő és levelével eltakarja az egészet, már csak mi tudjuk, hogy milyen ravasz csigacsapdákat rejteget a mi kis kertünk:) Ősszel bekapáljuk a kavicsokat, lazítják a talajt, és tavasszal kezdünk mindent előlről.

 Gyönyörködhetünk a geometrikus ágyásformák szeszélyes rendszerében, amiket különböző  anyagokkal választanak el egymástól az ügyes brit kertészek, sövénnyel, téglaszegéllyel, kisebb és nagyobb utacskákkal. Ugyanakkor madártávlatból az egész kert olyan mint egy gyönyörűen megszerkesztett szőnyegminta.
A valamirevaló angol konyhakertekben megjelennek a gyümölcsfák is, hiszen ezek is szerves részei az egésznek: virágzáskor élelem a méheknek, a termés élelem az embernek és nem utolsósorban árnyék és védelem az erős széltől a gyengébb növényeknek.

Napos falak mentén a gyümölcsfákat kordonosra nevelik, ami azt jelenti, hogy amolyan sövénykéket alkotnak az ágyások mellett vagy a kert falának támaszkodva. Jobban éri őket a napfény, intenzívebben teremnek, igaz ugyan hogy így rövidebb ideig élnek.

Végezetül az utolsó nagy (legislegnagyobb;)  kedvencem, hogy ebben a konyhakertben elmosódnak a határok zöldségek és virágok között, hiszen a zöldség is virágzik és a virág is zöldség azaz megehető, emellett ha értő módon ültetik őket össze akkor nem csak szépen mutatnak, hanem támogatják is egymást a fejlődésükben, kölcsönösen távoltartva a kártevőket egymástól. Ami még megfontolandó, hogy minden konyhakertben találhatók padok is, ahol az elégedett kertész elüldögélhet és jóleső megelégedettséggel csodálhatja remekművét:)))

Taipei: botanikus kert

Bizonyára mindenkinek van olyan program az életében egy idegen városban, amit nem hagyna ki semmi pénzért sem. Nekem ezek a botanikus kertek, kastélyparkok, kiskertek, mindenféle lyukak és kreatív helyek ahol növényeket tartanak az emberek, balkonok, udvarok, előkertek. Bárhol vagyok ezek azok, amik a legjobban érdekelnek.
Különös átnevelő hatással volt rám, amikor először csodálkoztam rá mediterrán és szubtrópusi helyeken, azokra a növényekre, amiket mi otthon a cserepekben ápolgatunk/sanyargatunk, hullámzó, kezdetben magas majd egyre csökkenő lelkesedéssel. Ezek a találkozások számomra visszavonhatatlanul azzal az eredménnyel végződtek, hogy nem próbálok többé otthon a száraz levegőjű lakásban tartani trópusi, nedves-párás éghajlathoz szokott növényeket, de mediterrán leandereket, kefevirágot és citromfát sem nyáron a teraszon (majd télen a szobában vagy ha szerencséje van szegénynek, akkor a hűvösebb és nyirkosabb a pincében), ha tehetem megcsodálom ezeket a növényeket inkább azon a helyen, ahova teremtették őket. Sosem felejtem el azt sem, amikor először láttam egy fikuszt a saját környezetében, annyira lenyűgözött a mérete, hogy azóta bármelyik orvosi rendelőt telenőt poros levelű rokonát csak sajnálni tudom hozzá a méltatlan bánásmódért.
A taipei botanikus kert egyike ezeknek az élményeimnek, remélem mindenki felismer néhányat az otthoni kedvencek közül:))

Fűszernövények konyhakészen

Fűszernövényeket termeszteni balkonládában még kezdő kertésznek is hálás feladat, révén, hogy a legtöbbjük eredetileg is hozzászokott a sanyargatáshoz. Az olyan nagy kedvencek mint a rozmaring, a bazsalikom vagy a zsálya a Földközi tenger meleg és száraz mediterrán partvidékéről származik, egy napos balkon vagy terasz tehát ideális a termesztésükhöz. Egy tanácsot mindenesetre érdemes megfogadni: minél nagyobb edénybe vagy ládába ültessük a növényeket, így jobban érzik majd magukat és nekünk is kevesebbet kell öntöznünk őket, mivel a nagyobb földtömeg lassabban melegszik át és szárad ki. S bár sok fűszernövény szereti a napfényt és a meleget, az igazi nyári forróság elől nem árt azonban olyan szegletet keresni nekik, ahol nem kell egész idő alatt a tűző napon aszalódniuk. Gondoljuk csak meg, a kőpadló, a falak mind mind visszasugározzák a meleget.

A boltokban kapható általános földkeverékbe ültetve általában jól érzik magukat, főleg ha a jobb minőségűt és nem a legtőzegesebb fajtát választjuk, vagy ha mégis azt fogtuk ki, akkor érdemes 1/3-2/3 arányban normál termőfölddel keverni és egy kevés homokot is tenni a keverékbe, hogy a talaj laza legyen és ne tömörödjön össze nagyon az első öntözést követően.

A zöld fűszernövények között találunk évelőket és egy nyáriakat is. Évelők a kakukkfű, a borsikafű, a már említett zsálya (nem mindegyik fajta!), a menta (mojito :), a citromfű, a levendula, a tárkony és ha kellően védett helyen teleltetjük: a rozmaring is. Érdemes őket a telet követően finoman visszavágni, így újult erővel állnak majd neki a növekedésnek és pillanatok alatt benépesítik a számukra kijelölt balkonládát vagy cserepet. Egy másik trükk, hogy ha virágzás után levágjuk az elszáradt virágokat és éppen csak hogy visszavágjuk a végeiket, újra hajtani kezdenek majd, így tovább élvezhetjük az ízüket, mivel a legtöbbnél a friss hajtásvégeket vagy leveleket érdemes felhasználni a fűszerezéshez. Nagyobb cserepet válasszunk akkor is, ha a vasárnapi húslevest a maggi növénnyel vagy másik nevén a lestyánnal szeretnénk ízesíteni, én mindenesetre nagyon szeretem az ízét. A földbe visszahúzódva telel át és a következő tavasszal újra kihajt, nagy termetű, dekoratív növény.

Népszerűségben vitathatatlanul a listavezető zöldfűszer az egynyári bazsalikom, amelynek egyre különlegesebb fajtáit fedezhetjük fel a faiskolai polcokon: létezik például az apró levelű, kis termetű görög változat, ami talán még zamatosabb mint a hagyományos és az igen dekoratív bordó színű is. Nyugodtan lehet próbálgatni a fajtákat és személy szerint fűszerezésre inkább a zöld változatokat használom és a bordóban inkább csak gyönyörködöm. Egyik újabb kedvencem a koriander, szintén egynyári növény. Ha netán ritkábban főznénk egzotikus ételeket, a kecses fehér virágaival akkor is el fog bűvölni bennünket. De ez még nem minden, van itt egy másik különlegesség is, az olasz szalmagyopár vagy bevásárló csarnoki fedőnevén curry növény. Ha végigsimítunk rajta tényleg erős, fűszeres curry illatot áraszt.

A paleo étrenddel hódít az új őrület: a Stevia vagy magyarul jázmin pakóca, amelynek levele kiváló édesítő szer, de figyelem csak azok vállalják be, akik biztosan tudják, hogy télre lesz hová bevinniük, hiszen ez a Dél-Amerikában honos növény nem fog megbirkózni nálunk a téli hideggel.

Ha aztán belejöttünk az ültetésbe, bátran kísérletezhetünk a mangoldok különlegesebb színes levélnyelű változataival, a kisebb termetű, színes paradicsomokkal vagy akár a balkon ládában tartható eper tövekkel, díszes levelű káposzta-félékkel is.

A balkonunk vagy a teraszunk pillanatok alatt remek kiskertté alakítható csak egy kis kreativitás szükséges hozzá, színekkel, levélformákkal és illatokkal is kísérletezhetünk, csak egyet ne tegyünk! Ne feledkezzünk meg róluk és ne sanyargassuk őket öntözés és odafigyelés nélkül. Ha csak napi néhány percet szánunk rájuk hálásak lesznek és finomabbnál finomabb ízekkel örvendeztetnek majd meg minket. 

A saláták és a spanyol inkvizíció

Amint az egy ideje köztudott "a spanyol inkvizíciónak két .., nem, három.., sőt nem.., négy fő fegyvere van (aki ezt nem ismeri, feltétlen nézze meg! KÖTELEZŐ!!:)

Hogy mi köze ennek a salátához? Nos a salátának két.., nem, három.., sőt nem még több halálos ellensége van!!! Mindezek közül a két legádázabb: a csigák és a galambok. Igen a kedves, ártatlannak látszó, lassan mozgó, puha kis csigák, akik egy éjszaka leforgása alatt hirtelen feltűnnek és elpusztítják a gyönyörű, zsenge, halvány zöld salátáinkat, amelyeket képzeletben már éppen a szombati ebédhez akartunk feltálalni. Nincs kegyelem!

A másik támadás ennél sokkal titokzatosabb. Az ember először arra lesz figyelmes, hogy a szépen fejlődő levelek helyén, egy szép napon félig lecsipkedett kis torzókat talál. Földből kiálló szár, semmi levél. Namármost a kertész vizsgálja felülről, nézi alulról, sehol egy kukac (a harmadik számú legfőbb ellenség!!) vagy kicsi kis fekete borgárszerű salátaevő izé (negyedik fő ellenség) és nem érti, hogy mi történhetett. Egészen addig, amíg ravaszul a konyhaablak mögül hirtelen arra nem lesz figyelmes, hogy azok a szerelmesen összebújó, gyöngyszürke, fekete-fehér nyakláncos galamblelkű galambok (hivatalos nevükön balkáni gerlék), amelyek  eddig ártatlanul üldögéltek az ágakon hirtelen vérszemet kaptak. Rárepülnek a salátás cserepek szélére és gyors tempóban elkezdik lecsipkedni a csodás saláta leveleket. Félni meg alig akarnak és csak az ablaküveg diszkrét (ököllel történő) kocogtatására hajlandók felhagyni a pusztítással és visszalebbenni a faágra.

A csigák elleni küzdelem nem ilyen egyszerű. Sajnos amíg takaros kis ágyásokban próbálkoztam a saláta neveléssel, jobbára alul maradtam a spanyol inkvizícióval folytatott küzdelemben. De nem adtam fel! A harcban az ész is számít nem csupán a puszta erő. Mit szóltok csigák, a teraszon álló 60 cm magas anyagcserepekhez? Na ugye! Ez a műfaj megsemmisítő csapást mért a csigák gonosz seregeire, mivel nincs az a kitartó (elég nyálkával rendelkező) jószág, amelyik képes ebbe a magasságba felkapaszkodni egy kis saláta evészetre. 

A teraszon ládákban, cserepekben kertészkedés sikerének kulcsa abban rejlik, minél nagyobb cserepeket kell választani, ugyanis a benne levő föld a nyári, de már a tavaszi melegben is hamar átmelegszik és pillanatok alatt kiszárad. Sínylődésre majd pusztulásra ítélve a benne fejlődő növényt, megsemmisítő csapást mérve ezzel a kezdő balkon-kertész önbizalmára is:((. Egy másik megfigyelésem szerint, nem jó, ha csak a zsákokban árult, A,B,C-vel jelölt (ízlés és növény igény szerint) földkeveréket tesszük bele a cserépbe, mert ezek általában nagyon tőzegesek és nem tartják meg a csapadékot és sajnos a tápanyagot sem. Ha van a közelünkben jó minőségű talaj, érmes a vásárolt és az összegyűjtött földből keveréket készíteni és az beletölteni a cserepekbe, a megfelelő arányokat érzés, rövid kísérletezés után be lehet állítani.

A cserépválasztás másik fontos szempontja, hogy semmiképpen ne vegyünk úgynevezett kaspót, cserép helyett, csak ha az alját biztosan ki nem tudjuk lyukasztani, mert fontos, hogy az eső vagy az öntözővíz ne álljon hosszú időn át a cserépben. Emeletes házban az alattunk lakó szomszéd mosott ruhái és a cserépben lakó növények érdekében egyaránt elengedhetetlen, hogy cserépalátétet is használjunk. Így is számítanunk kell arra, hogy tavasszal két naponta, nyáron azonban minden este meg kell öntöznünk a cserepeinket. Lehet persze erőnléti edzéseket szervezni a növényeinknek, de ha a félig elszáradt, kókadt növényeknek az erejüket három naponta az újraéledésre kell fordítaniuk, akkor biztosan nem fognak tudni látványos növekedést produkálni a kedvünkért.

Mit ültessünk a cserépbe?

Tavasszal és ősszel salátát! (Nyáron nem érdemes mert túl meleg van nekik.) Ha elkezdjük a dolgot, egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy jéé, szinte minden, ami zöld és levél, az saláta. Nyugodtan legyünk kreatívak, csináljunk saját saláta keverékeket. Az olasz kertészek már régóta kamionszámra küldözgetik nekünk fóliázott kis műanyag dobozaikban a bébi spenótot, a zsenge cékla levelet, rukkolát, és mindenféle más saláta levelet. Érdekes módon például a spenót és a cékla, amiket sokszor hosszú és fáradságos munkával tudunk hagyományos módon felnevelni, pillanatok alatt zsenge kis leveleket növeszt, amik egy esti salátához a balkonon két hét leforgása alatt begyűjthető. 

Sajnos egy rossz hír azoknak, akiknek a szeme előtt a saláta szóra a híres tojásosnokedlisfejessaláta jelenik meg. Ez a saláta a legmacerásabbak egyike, utálja a nagyon meleget, mire nagyra nő és befejesedik, addig az édes kis levélsalátákból már régen több családi vacsorára valót összegyűjthetünk!