Az akut kerthiány tünetei

Az akut kerthiány nevű betegség menetrend szerint ilyentájt kezdi nálam felütni a fejét. A tünetei pedig a következők:

1.   

1. Feltűnő odafigyeléssel kezdem gondozni a szobanövényeimet, amelyeket tavasztól aztán fokozatosan újra utolér az egészséges elhanyagoltság állapota. Több éves tapasztalatom, hogy a szobanövényekre a legnagyobb ártalom a túl gondos tulajdonos, aki folyamatos öntözéssel, műtrágyázással és átültetési akciókkal frusztrálja őket, amit ők aztán hirtelen elsárgulással, kirohadással vagy éppen a földjükbe telepedett kis fehér bogárkák mozgósításával  jutalmaznak.

2.    Előkerülnek a polcokról azok a kerti könyveim, amiket kifejezetten ezekre az alkalmakra tartogatok, mert valahogy úgy hatnak rám mint az elvonókúrán a megvonási tünetek: annyira felerősítik a bajt, hogy szinte már jól esik szenvedni tőle.Vannak visszatérő kedvenceim: angol klasszikusoktól (Christopher Brickell: Dísznövény enciklopédia, Tony Lord és Andrew Lawson: Harmonikus kertek enciklopédiája, Christopher Lloyd: Virágos kert, Terence Conran és Dan Pearson: A modern kertművészet) egészen az olyan igencsak hasznos művekig mint A biokertészet enciklopédiája Christine és Michael Lavelle-től vagy a Biokert Marie-Luise Kreuter-től vagy egy magyar remekmű: Zöldség- és fűszer-különlegességek termesztése, ami Horváth György műve és persze az internet.

3.    Az idén egy újabb elfoglaltságot találtam a tünetek fokozására: kéthetente átválogatom  az ősz folyamán különböző országokból beszerzett zöldség-és virágmag gyűjteményemet, ültetési idő, macerás ámde megéri, anyukámnak is volt legyen akkor nekem is, na jó ezt csak ha nagyon elszánt leszek, és más egyéb szempontok szerint. 

Már előre tudom, hogy tavasszal viszont nagyon nehéz lesz lépést tartani a természettel és a legalkalmasabb pillanatban kiültetni mindent, így készítettem egy táblázatot, ami talán segíthet mindenkinek, arról, hogy mit mikor kell elültetni. Ráadásul az elkészítése, még ha csak egyelőre gondolatban is, de idevarázsolja a tavaszt.

Mit?	Mikor?	Hogyan?	Mennyire macerás?
Csicsóka Légy résen: évelő, kiirthatatlan, titokban vándorol és a kert legváratlanabb pontjain bukkan fel.	Ősszel (védeni kell) vagy tavasszal, Én az idén kipróbáltam az őszi ültetést, várom a fejleményeket.	Fészekben, 50-60 cm-re	Igénytelen, de érdemes a talajt előre megtrágyázni, később pedig időnként ritkítani, mert a gumók, ha nem lesz elég helyük, egyre kisebbek lesznek.
Lestyán  v. magginövény, a levele bármilyen levessel tényleg csodát tesz.	Melegebb helyet szeret, gyökere áttelel, csak ritkán fagy ki, a palántákat szeptember végén, októberben kell kiültetni. Védeni kell a fagytól.	Szerintem a legbiztosabb módszer a palántázás.	Szereti a vizet, de a talajválasztásnál fontosabb a hő- és a fényigény.
Rebarbara Szeretem nagyon, mert szép növény, olyan mintha óriás lapulevelek lennének a kertben, csak meg lehet enni őket (szárukat!!). Ráadásul már többféle díszváltozata is létezik.	Ősszel tőosztással lehet szaporítani, ha van ismerősünk, akinek már van ilyen növénye.	Ismét csak a palántázást tudom mondani mint biztos módszert, ha a semmiről kezdünk. Egyre többfelé lehet venni tavasszal.	A helyét érdemes ősszel előkészíteni, napsütötte vagy félárnyékos helyeken nevelhető. Sok vízre van szüksége, hogy szép legyen.
Édeskömény  Az egyik kedvencem:) Szemfüles magyar kofák  nyári kaporként  árulják a piacon és meggyőznek róla, hogy nem baj, ha nincs is kapor illata, ráadásul nem is a levelét kell megenni:((	Kora tavasszal, amikor a talajra rá lehet menni (F.vulgare), júniusban olasz édeskömény (F. vulgare var. azoricum) mert melegben csírázik. A kertbarát magazinban viszont azt olvastam, hogy novemberben, így ezt is kipróbáltam.	Sorban, 2-3 cm mélyre, sorokat egymástól 40-50 cm-re. Érdemes szerintem valahova a kert szélébe, mert ha nem esszük mind meg, akkor magasra nő és szépen keretezi a kertet.	Nem szabad frissen trágyázni, előre (még ősszel) el kell készíteni számára a talajt!! Később ritkítani kell, 10-15 cm tőtávra.
Feketegyökér Téli spárgának is nevezik, mert fagymentes időben egész télen szedhető. Nálunk csak néhány menő étteremben fordul elő egyelőre az étlapon.	Tavasszal, korán kell vetni.	4-5 cm mélyre, sorokat 20-25 cm-re egymástól, később ritkítani kell.	Fontos számára a mélyen lazított talaj, mert különben nem lesz szép egyenes a gyökér. Sok nedvességre van szüksége.
Pasztinák Régóta üldözöm a piacon, még sosem vetettem, de már nagyon szeretnék egyszer!!!!	Februártól áprilisig lehet vetni.	Sorba: 0,5-1,5 cm mélyre, a sorokat 30-40 cm-re egymástól. Később, ha túl sűrű, ritkítani kell.	Áttelel, de a meleget is jól tűri.
Retek (tavaszi, hónapos) Nagyon sok fajtája létezik. Pl. a piros kerek, ami az én kedvencem, korai vetést igényel,  mert a nagy melegben és szárazságban már semmi sem lesz belőle!	Április elején.	10-25 cm-kénti tőtávolságra.	A földi bolhákat amik a semmiből pont akkor kerülnek elő, amikor elkezdhetnénk leszedni, a talajnedvesség és a köztes  saláta ágyak tarthatják távol.
Levélmangold Ha a színes levélnyelű változatot vetjük, gyönyörűen mutat a kertben. Én nem igazán szerettem gyerekkoromban, és eddig is csak dísznek ültettem, de sosem lehet tudni:)	Április előtt nem érdemes vetni.	3-4 leveles korban 30-40 cm-re kell ritkítani.	Nem túl fagyos teleken áttelel (de ez nem nálunk van sajnos:(( legalábbis nekem még nem sikerült az átteleltetése.
Cékla Szintén nagyon szuper növény, mivel már a levelét is lehet szedni salátának, nem beszélve a kis piros gömbökről később.	Április második felében, de lehet később is próbálkozni vele. Ha nagy a meleg nem nagyon jön be a második menet:(	12-15 cm tőtávolságra, vagy ritkítani bébicékla korában:)	A bolhaügyek sajnos itt is gondokat okozhatnak mint a reteknél:((
Spenót Több fajtája is van, pl. létezik az egész nyáron szedhető új-zélandi változat is (amit én nem szeretek és a tyúkok sem:((, de a normál hagyományost azt igen!! Ráadásul beszereztem egy eper-spenót névre hallgató változatot is, durva hogy ilyen is van már, nem?	Egészen korán lehet már vetni, amikor csak tudjuk, február végén, március elején.	10 cm-es tőtáv, 30 cm-es sortáv.	Salátának, köretnek, gnocchiba, csak a fantáziánk szabhat határt.
Sárgarépa Az idén szereztem egy teljesen gömb alakú és egy kívül lila, belül bíbor színű változatot is.	Március elején lehet már vetni.	10 cm-es tőtáv, 30 cm-es sortáv.	Minél ügyesebben vetjük és betartjuk a tőtávolságokat, később annál kevesebb munkánk lesz vele. Ráérőknek egy tipp: étkezési keményítővel felragaszthatjuk a magokat egyenként a megfelelő távolságra hosszú, a földben feloldódó papírcsíkokra, így később nem kell egyelnünk.
Saláták Minden színben, fajtában és formában.	Március elején lehet már vetni.	Cserépbe, sorba.	A csigák és minden más probléma ellen én az idén is cserépbe fogom vetni őket. Amíg nincsen nagy meleg folyamatosan újra vethetők és szedhetők.
Kelfélék Nagy rajongója vagyok az olyan dekoratív kelféléknek, amiknek már semmi köze a napközis kelkáposzta főzelék alapanyaghoz. ennél már sokkal izgalmasabbak is léteznek mint pl. a pálmakel.	Másodnövényként is lehet vetni a retek, borsó és a salátafélék után.	70-80 cm-es tőtáv.	Egész ősszel sőt a fagyok beálltával is szedhető.
Tökök minden mennyiségben. Egyrészt mert szépek, másrészt mert finomak. Rengeteg félét szereztem, meglátjuk mi lesz belőlük:)	Április végétől folyamatosan júniusig lehet vetni a helytől függően.	Helyre vetve bokorba szokás 2-3 magot. Viszonylag nagy tőtávra.	A talaj előkészítést érdemes már ősszel elvégezni, viszonylag hosszú tenyészidejűek!
Lóbab Vicia faba Magyar oldalakon egyelőre takarmánynövényként említik, de én hiszek benne, hogy nem csak az, ráadásul dekoratív növény.	Március közepén.	Sorba, 30 cm-enként.	Vízigényes.
Bab Persze nem a legegyszerűbbekkel szeretnék kísérletezni:)	Áprilistól júniusig, bár áprilisban eléggé kockázatos.	40×30 cm távolságra, 4-5 cm mélyre, úgy, hogy 5-6 magot egy fészekbe.	Bokor és futó változat is létezik, a futóról gondoskodni kell, hogy futhasson:)
Pitypang levelű cikória Erre is már régóta vágytam, mert nagyon izgi növény!!! Vicces, hogy ráadásul a katáng rokona.	Áprilisban.	10 cm-enként.	Elvileg évelő bár nálunk az áttelelés esélyei sajnos erősen korlátozottak.
Sarkantyúka Látszólag virág, de valójában mindene ehető, ami a föld felett van.	Áprilisban.	10-15 cm-enként.	Virága és levele is ehető. Sajnos nekem az utóbbi kísérleteim mind kudarcba fulladtak vele titokzatos, hordákban támadó kis fekete bogarak miatt, amik mindenét lerágták. De az idén újra felveszem velük a harcot.
Földi mogyoró Nem biztos, hogy ezen az éghajlaton kell próbálkozni vele, de hátha:)	Csak 20-25 C-nál csíráznak a magok (ápr. vége, május eleje), tűző napot szereti.	Helyre vetve bokorba, vagy palántázva.	Virágzás után (közben) fel kell kupacolni a töveket, mert a föld alatt fejlődnek a mogyorók (földi:)), 2-3 alkalommal meg kell ismételni. Szeptember végén kell szedni, ha elsárgult  a növény. A termést szárítani kell.

Latin csajok Szibériában

Igazából tudtam, hogy a novemberi tavasz után előbb utóbb el fog jönni az igazi tél és a hideg.

Sőt a mínuszok és a hó meg a fagy is! Természetesen a körülöttem élő tyúk szak- és kevésbé-értők közötti közvélemény kutatásom miszerint a tyúkok hogyan vészelik át a telet, a szokásos eredményt hozta: a "nem kell túl aggódni a dolgot, miért szerinted a parasztok..."-tól egészen a "helyedben már régen beszereztem volna egy tudod olyan gázmelegítőt, ami az éttermek teraszán is van"-ig, megannyi hasznos tanácsot kaptam tőlük. 

Az izgalmamat tovább fokozta, hogy a hagyományos tyúktartásról szóló remek könyvemben az alábbiakat szögezték le: a parasztudvarban a tyúkólat hagyományosan a nagyobb állatok istállójával építették egybe és télen ezek melege fűtötte a tyúkokat is. Hát nekem teheneim azok végképp nincsenek...(egyelőre...legalábbis:)) A másik nem túl biztató dolgot A tyúkfajták és tartásuk c. klasszikus sugallja, miszerint a tyúk eredetileg Indiából származik, ahol mint tudjuk jórészt meleg van, hacsak nem a Himalája tövéből ? A következő mondat viszont már jóval reményt keltőbb: mintegy 4-5000 éve  domesztikálták őket és azóta gyakorlatilag "világpolgárokká" váltak. Nos ebből a négyezerből  csak úgy 1000-1500-évet Szibériában töltöttek mielőtt Itáliába költöztek volna... akkor nagy baj nem lehet:)

Azért szó se róla izgulok, pedig azt hiszem mindent megtettem a téli felkészülésünk érdekében:

1.    Mint köztudott leszigeteltem belülről a tyúkólat.

2.    Egy nagy rakás szalmát helyeztem el benne, gondoltam hátha a hidegben belefúrják magukat.

3.    Tegnap, még világosban erősen megfigyeltem őket: nincs-e feltűnő jele annak, hogy nagyon fáznának?

Nos a szigetelés remélhetőleg működik, de ezen felül nem kívánnak szakítani a szokásukkal és továbbra is a legfelső rúdon alszanak, (bár mintha egy kicsit jobban összebújnának) Nem fúrják bele magukat a szalmakupacba, viszont egy elegáns fészket kerekítettek a közepébe és ma már abban találtam a tojásokat.  A fázás pedig egyáltalán nem látszik rajtuk, úgy tűnik mintha őket egyáltalán nem zavarná a hideg. 

Emellett rájöttem, hogy a téli tyúktartásnak két kulcsfontosságú eszköze van. Az egyik az erős akarat: ha már belefogtam a tyúktartásba , csak nem fogom fél év után bedobni a törölközőt!!! Ugyan már, hogy az itatóba minden reggel a befagyott a vizet ki kell imádkozni és cserélni melegre, hogy reggel a minuszokban összekeverni a tyúkkaját, szóval enyhén szólva sem kellemes...

Az acélos elhatározás mellett a modernkori tyúktartás második nagyon fontos eszköze az Iphone Flashlight. Miután decemberben dolgozó embernek nincsen esélye világosban hazaérkezni, valahogyan be kell zárni az óljukban már javában az igazak álmát alvó tyúkokat.  Az ember immáron sokadszor a kert közepén veszi észre, hogy megint nincsen nála semmi sem, amivel a sötét kertben világítani lehetne, de ekkor meggyullad a megvilágosodás a fejben és a zsebből előkapva az emberiség eme decemberi tyúkbezárást segítő találmányában!!! Ettől kezdve gyerekjáték kikerülni a kerti akadályokat a vaksötétben és még a nyest előtt végrehajtani a küldetést. Ember versus nyest: 1:0:))

Szóval az olasz csajok köszönik, jól vannak, egyelőre bírják a hideget, hála annak a 4-5000 évnek. 

A vízbefagyás ellen pedig langyos vízzel harcolok a fizika törvényeivel (naná hogy ez is a falun, amikor....c. gyűjtemény remek, bölcs darabja).

(Fél) Maraton életre, halálra

Az idén ősszel két (fél) maratonon is indulok és csak az egyik szól a futásról, a másik  egy sajátos kerti maraton, amiben versenyt futok az időjárással és a saját egyre nagyobb szabású terveimmel.

A futásban az az érdekes, hogy amióta futok azóta megváltozott a viszonyom az évszakokhoz. Kétféle van: a futóidő és a túl meleg. A futóidő 10 C alatt kezdődik, éppen amikor a legtöbben azt gondolják: most már ki sem dugom az orrom a jó meleg lakásomból. Pedig a nyári nagy meleghez képest most van a remek idő az országúti futáshoz, ráadásul még az is nagyszerű benne, hogy mivel úgyis besötétedik amikor futni indulok, mindig rájövök, hogy a novemberi délutáni sötétség ellenére is van élet. Kivilágítás ugyan nem nagyon, de emberek és más őrült futók az utcákon igen. Szóval szeretem a novemberi Balaton maratont, ami nevével ellentétben két fél és ebből az egyiket mindenképpen az idén is le szeretném futni és ha lúd legyen kövér, a tavalyinál jobb idővel (le is írom ide: 1 óra 50 percen belül).

A kerti maraton is a túlzottan meleg idő elmúlásával vette kezdetét. Vannak ennek a maratonnak évről-évre ismétlődő elemei és vannak olyanok is, amik azért keletkeztek, mert új nagyszabású terveim vannak. De ezekről majd csak később mesélek.

A rutin műveletek azzal kezdődnek, ha Ernő végérvényesen kiköltözik a tóból és beássa magát télire. Valójában nem tudom pontosan, hogy hova, mert még sosem sikerült kifigyelnem. De ez a biztos jele annak, hogy a tavat elő kell készíteni az áttelelésre. Sokan azt gondolják, hogy az aranyhalak megfagynak a tóban, vagy hogy hibernálják magukat és mozdulatlanul telelnek át. Valójában egyik sem: ha kellő mélységű a víz (legalább 80-120 cm) áttelelnek, sokkal lassabban mozognak mint nyáron és nem is esznek, de egyébként mindenben normálisan működnek. Ami a legfontosabb, hogy nem szabad hagyni, hogy a tó befagyjon, mert oxigénre van szükségük a túléléshez. Így aztán leszerelem a vízszűrőt, csak a vízforgatót hagyom bent, hogy mozgásban tartsa a vizet a befagyás ellen, majd letakarom a tavat, hogy megvédje a belehulló levelektől. Több évi kísérletezés után a Raschel háló vált be a leginkább, így ezt használom (először meg voltam győződve róla, hogy Gresham a neve,de most végre rákerestem a neten:)), mert a szabálytalan alakú tavon ezt tudom a legegyszerűbben és a leghatékonyabban elteríteni, ellentétben a merevebb, négyzetes rácsokkal. Valahogy így fest, amikor elkészül:

 Nagyon fontos a jó időzítés, hogy a a hálót (Raschel!!!) akkor szedjük össze amikor már az összes levél lehullott, de a víz még nem fagyott meg. Sajnos bizton állíthatom, hogy ha elkésünk, utána már lehetetlen lesz begyűjteni.  A legremekebb ötleteim egyike volt a tóépítéskor, hogy (fél)körbe ültettem sövényszerű bokorsorral, főleg fűzfélék, somok, amik nemcsak optikailag tágítják a tó méretét, hanem nagyon sok, a szél által felkapott levelet felfognak és nem engedik a tóban landolni őket.

A kerti maratonom következő állomása a tyúkól szigetelése lett. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű küldetés, próbáltam húzni-halasztani, ismét szakértői segítséget igénybe venni: "tyúkszakértő" barátaim, ismerősök, ismerősök-ismerősei körében, hátha mégse kell belevágnom. A hasznos észrevételek közül, miszerint a tyúkok megfagynak-e télen, most csak néhányat idézek:

·         "Csak nem akarod ezt így akarod hagyni? Szerencsétlen tyúkok, biztosan megfagynak!"

·         "Szerinted a fácánok hogyan telelnek át az erdőben? Azoknak sem szigeteli le senki a fészküket..."

·         "Hát nem is tudom, én a helyedben azért lehet, hogy csinálnék vele valamit. Tudod tehetnél bele,olyan kinti gázmelegítőt, mint amilyen az éttermek teraszán van."

·         "Ezek olasz csajok, lehet, hogy azért melegebb időhöz szoktak. A ház meg angol terv alapján készült, ott meg nincs is igazi tél."Hát nem tudom...

Hát legyen! A lelkiismeretem nem hagyta, hogy az álmomban látott kép az ülőrúdba kapaszkodó mirelit tyúkokról egy reggelre szomorú valósággá váljon, így belevágtam. A Nikecell - Rockwoll (bocsi a termék megjelenítésért!) kérdés a második javára dőlt el, mivel ebből nem potyoghatnak kis fehér golyócskák, felkeltve a tyúkok érdeklődését, hogy aztán puszta lelkesedésből a változatosság iránt, felcsipegessék. Ráadásul a Rockwoll egyszerre szigetel és szellőzik is. Az előnyök ebben ki is merültek, aki ugyanis már próbált belülről, kicsi, szűk, mindenféle ki- és beugróval tarkított helyen szúrós kőzetgyapot táblával boldogulni, az tudja, hogy miről beszélek. Két napi kemény munka és a házikó alja meg 2 és 3/4 oldala elkészült, elegáns fekete geotextíliával bevonat kőzetgyapot szigeteléssel, amitől a tyúkól eddig fehérre meszelt falai egy ravatalozó belsejére kezdtek hasonlítani (dehát a tyúkok úgyis csak alvásra használják). A második menetben (most következtek a legbonyolultabb részek: tojó doboz, ki- és lenyitható ajtók, ülőrudak csatlakozásai) újabb zseniális ötletem támadt, amikor bizton látszott a szigetelő táblákkal ez nem fog menni. A POLIFOAM szivacs!!! És lőn. Jelenleg a házikó belseje 2 és 3/4 részben fekete, 1 és 1/4 részben ezüstösen csillogó fémes színű, abszolút retro hatású: a 80-as évek diszkó stílusában. Viszont a tyúkok boldogok, jöhet a tél és a hideg!

A harmadik, legnagyobb szabású vállalkozásom egy konyhakert építése lett. Ez van, végérvényesen megfertőződtem. Szeretnék egy jól megtervezett, mesterien megépített, mutatós veteményest. Hozattam földet, bio szürkemarha trágyát, fagerendákat ágyásszélnek, geotextíliát a majdani gyomok távoltartására  (egy része ugyan már beépült a tyúkólba, de azért van még belőle:)) és ásni kezdtem. A versenyfutás kezdetét vette ugyanis, még rengeteget kell ásnom, mielőtt véglegesen beáll a fagy. Nem hagy nyugodni a gondolat, amit a kishantosi biokert tanfolyamon hallottam: még egy gyenge őszi szántás is jobb mint egy erős tavaszi. Ez a konyhakertre interpretálva: ősszel kell a kertet felásni, csak az amatőrök ásnak tavasszal. És ez így igaz, sokkal nagyobb az esélye, hogy a talaj különböző szintjein található élőlények visszakerülnek a megfelelő mélységbe, miután ásással megbolygatjuk őket! Szóval ások, ások és ások. Ráadásul egészen mostanáig abban a boldog tudatban éltem, hogy a legtöbb magot és növényt csak tavasszal kell elvetni és ültetni, néhány őszi fokhagyma és eperpalánta kivételével. És ez majdnem igaz is: A nagy átverés viszont az, hogy rengeteg növény esetében a zacskón a következő olvasható: vetése február-március, amint rá lehet menni a talajra. Ez így szép is, de ha én februárban megyek rá először az addig focipályának használt leendő kertemre... nos akkor lehet, hogy a spenót, saláta, korai borsó és a hagyma és még sok egyéb nem az elkövetkezendő márciusban kerül majd bele a földbe.

Sokk ami sok!

Ugorjunk vissza az előző hét péntekére, hogy az elejétől kezdjük az elmúlt hétvége igaz történetét:
A kakasom már napok óta gyanúsan viselkedett és egyre inkább kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy valamilyen titkos kór emészti. Számomra legalábbis, aki eddig nem sok kakassal ápolt szoros kapcsolatot, titkosnak tűnt, ugyanakkor egyre jobban aggasztott a dolog. A begye, ami eddig kifejezetten délceggé tette, kezdett egyre nagyobbra dagadni, és az is látszott rajta, hogy nem érzi magát valami fényesen. Kerülte a tyúkok társaságát és időnként bizonytalanul tántorogva tett néhány lépést, de ezen felül semmi mást nem csinált. Nem evett, nem ivott, sőt ami még inkább fokozta a kétségbeesésemet, hogy reggelente semmiféle hangot sem adott ki magából, nemhogy azt az ismerős kukorékolás sorozatot, amivel nemtetszését fejezte ki, ha túl sokáig késlekedtem a reggelivel.
Szombatra a helyzet kezdett még rosszabbra fordulni, így jobb ötletem nem lévén elmentem az állatkórházba megérdeklődni, hogy kakassal egyáltalán foglalkoznak-e? Nos, a sor ami a váróban fogadott mintegy 20 kutyából és elgyötört tekintetű gazdáikból, több macska tulajdonos hölgyből és egy élénk érdeklődésű (mindenkivel beszélgetni próbált, még ha az illető ezt nem is akarta) vadászgörény gazdiból állt. Mivel reménykedtem, hogy mindenki látja teljesen állattalan vagyok, megpróbáltam diszkréten az ajtóhoz sorolni, remélve, hogy lehetőségem lesz csöndesen megkérdezni a személyzet kilépő tagját, mégis tudnak-e egy kakassal kapcsolatban bármiféle biztatással szolgálni. A szombat délelőttből így csordogált el lassanként másfél óra, míg a 100. perc környékén végre kinyílt az ajtó és az ajtónyílásban megjelent egy ápoló. Most vagy soha gondoltam és dacolva a kutya és macskatulajdonos társadalom képviselőivel, diszkréten az ápoló mellé kerülve amennyire lehetett folytott hangon megkérdeztem: "Elnézést, foglalkoznak itt kakasokkal is?" "Hogy mivel?" kérdezett vissza az ápoló persze a hangját elfelejtette lehalkítani. Erre aztán mindenki, aki addig csendesen maga elé nézve próbálta a vadászgörényes hölgy ismerkedési próbálkozásait elhárítani, felkapta a fejét. "A kakasommal, sajnos elég leverten néz ki." "Miért mi a baja a kakasnak?" folytatódott tovább az előtéri párbeszéd. Megpróbáltam a kakas állapota miatti aggodalmamat szavakba ölteni, úgy hogy az ne hangozzék egy hisztérikusan aggódó, ámde az eseményeket erősen eltúlzó gazda felesleges pánikkeltésének. "Nos úgy néz ki, mintha fel lenne duzzadva a begye, nem eszik és bizonytalanul dülöngélve jár." Az emberek a gyötrő várakozás ellenére kezdtek egyre hálásabbak lenni a nem várt felüdülésért. Az ápolón érezhető volt, hogy egyszerre próbál segítőkésznek látszani, de ugyanakkor szeretné minél hamarabb lezárni baromfi tanácsadást. " Nos kakassal nem igazán foglalkozunk, de ha gondolja rendelési időben behozhatja és megröntgenezzük." A párbeszéd itt véget is ért, mert az ápoló visszasietett a rendelőbe. Én egy darabig eljátszottam a gondolattal, hogy hazamegyek az én szárnyas házi kedvencemért és a kakassal az ölemben szelíden végigülöm a sort, a kutya-macska-vadászgörény kompániában, amíg ránk nem jut a sor és be nem jutunk egy kakasröntgenre.

Hazafelé menet minden barátomat felhívtam, akikről úgy véltem, hogy talán van elképzelésük a kakas válság megoldásáról. Ők  további ismerősöket tyúktartási tapasztalattal a hátuk mögött. Attól függően, hogy ki hányadik közvetítőn keresztül szembesült a bajjal vagy egészséges falusi esetleg házi kedvenc tartó városi szemlélettel rendelkezett, különböző megoldásokat javasolt:
• "Hagyni kell aztán meglátjuk vagy megdöglik, vagy rendbe jön!"
• "Biztos beevett valamit,nem kell várni hanem le kell vágni mielőtt késő lesz!"

A vasárnap sem alakult kedvezőbben, a kakas továbbra is szenvedni látszott, én csak néztem, bíztattam és közben gondolkodtam rajta, hogy vajon mit ronthattam el? Megértettem, hogy az állattartás felelősség is, mert a legrosszabb egy állatot szenvedni látni, anélkül, hogy képesek lennénk legalább a kínlódásának véget vetni. Hétfőre eljutottam arra a pontra, hogy biztos voltam benne, szeretnék találni valakit, aki segít nekem levágni a kakast, hogy ne kínlódjon tovább. Még szerencse, hogy vannak az embernek igaz barátai, akik segítenek ha nagy a baj. Az én drága tyúkpszichiáteri vénával megáldott kollégám (lásd. Szeptember 12-e...c. blog) az első szóra késznek mutatkozott, hogy segítsen nekem a probléma megoldásában. Nem sokkal később a konyhám egyik büszkeségével, egy narancssárga nyelű Wüsthof késsel bevonultunk a baromfi udvarba. Eközben egy állatorvos barátom is megérkezett, aki belecsöppenve ebbe az egészbe és röviden meghallgatva a problémát, készen állt arra, hogy segítsen.
A tyúkok természetesen sokkot kaptak a mi kis  triónktól és a narancssárga nyelű késtől Egyikük például mindent egy lapra téve fel, hirtelen átrepült a szomszédba. A többi maradék szanaszét szaladt és kétségbeesetten rikácsolta felháborodását a múltkori fenyegetőzés ilyen való módon történő valóra válásáról. Szegény kakas, talán megérezve, hogy az elkerülhetetlen vég őt vette célba, ráadásul, nem is lévén abban az állapotban, hogy életmentő mutatványokat hajtson végre, hirtelen mozdulattal beszorult egy bokor és a kerítés oszlop közé, ahonnan az állatorvos barátunk a lábainál fogva kihúzta. Fejjel lefele lógva a kakas már megadta magát a feltartóztathatatlan végnek, ráadásul a narancsságra Wüsthof még mindig látótávolságon belül tartózkodott a baromfi udvarban.
A kakas és az én legnagyobb megkönnyebbülésemre végül a rögtönzött konzílium úgy döntött, hogy kell ennek a kakasnak adni még egy esélyt és beutalót kapott egy rövid szanatóriumi tartózkodásra az állatorvos barátunkhoz. Jelenleg is ott tartózkodik.
A tyúkok lelkébe is visszaköltözött a remény, főleg miután az a bizonyos szerszám sértetlenül visszakerült a konyhafiókba. A szökevény is visszatért, miután Titi egy tigrisbukfenccel átvetve magát a szomszéd kerítésén jobb belátásra bírta.
A nagy ijedtségre igazán ránk fért egy happy end!  Remélem mindenki kitalálja, hogy ez mi is lehetett::

Szeptember 12-e egy sötét nap!!!

Nem mintha szeptember 12-én nem sütött volna ragyogóan nap, már kora reggel is (egészen pontosan 5 óra 56 perckor), amikor a tyúkokkal való előzetes egyeztetésünknek megfelelően (a baráti körben, a facebookon és a blogban történt beharangozás alapján) boldog várakozással nyitottam ki a tyúkól ajtaját. MA VAN AZ ELSŐ TOJÁSOK napja.

És akkor ez a látvány fogadott:

Ez egyszerűen érthetetlen. Ezek a drága jó tyúkok ingergazdag környezetben nevelkednének, s napról napra gondoskodom a változatos táplálásukról és a szórakoztatásukról is, hogy ne unják el magukat.


Nézzük csak csupán az utóbbi napokat. Reggelire gondosan összeválogatott áztatott kenyérből, főtt (összemorzsolt) répából (természetesen sárga a likopin (karotin) szükséglet miatt), túróból (fehérje!) és darált magvakból álló keveréket kapnak, elegánsan feltálalva az etetőjükbe. Na jó, ha Pannika észreveszi, hogy mi folyik a háta mögött a reggeli tyúk ceremónia címén, akkor erőteljes ugatással fejezi ki a kerítésen túlról, hogy ezzel nem teljesen ért egyet. De azt hiszem, hogy ez a legnagyobb stressz ami a tyúkokat éri.


A reggeli szertartáshoz még hozzátartozik az is, hogy az udvaruk különböző pontján az alábbi ehető és egyben élvezetet jelentő dolgokat helyezem el nekik:

• saláták (2 fej) nem túlságosan feldarabolva, hogy ők kapirgálhassák, húzkodhassák szét,
•  időnként félbe vágott tökök, magos résszel felfelé, mert szeretik először oldalra fordított fejjel a magokat szemrevételezni, hogy aztán gyors mozdulattal egyenként kicsipegethessék őket.
• Természetesen a friss, tiszta ivóvíz az alapfelszereltség része.
• Ehhez jön még a délutáni órákban egy kis zöld,
• és hetente egyszer egy kis lisztkukac kényeztetés.

·.

Szóval így jött el a szeptember 12-e és az eredmény egyszerűen siralmas volt. Közben persze a barátaim, akik július óta szelíden érdeklődtek: Megvannak még a tyúkok? Nem csinálsz egy kis tojáskrémet reggelire? Mi már 2-3 darabnak is örülnénk, nemhogy 30-nak. Szeptemberben tovább fokozódott a várakozás és 11-én este még Dublinból is kaptam egy sms-t a sokat sejtető "Na hogy vannak a tyúkjaid?" kérdéssel. A tyúkok köszönik jól voltak és szemlátomást egyáltalán nem stresszelték magukat a közelgő határidő miatt. 12-én aztán, miután be kellett vallanom a gyászos eredményt az egyik drága kollégám (úgy mellékesen állatorvos családból származik) a következőképpen ajánlotta fel segítségét, hogy a szomorú eredményen valamiképpen, de lehetőleg minél hatásosabban javítani lehessen:


"Menjünk s vágjuk el valamelyiknek a torkát csak úgy miheztartás végett, annak amelyiknek a legnagyobb arca van! Aztán akkor már a többiek tudni fogják, hogy mi az elvárás."


"De a kakasnak a legnagyobb az arca és abból csak egy darab van!" mondtam erre én.


A pedagógiai érzékemre erősen támaszkodva sikerült még egy kis haladékot kialkudnom a baromfi udvarnak azzal a kéréssel, hogy tartsunk be valamiféle fokozatosságot pl. most, elsőre részesítsük őket szigorú figyelmeztetésben és egyértelműen fogalmazzuk meg nekik az elvárásainkat!


Így a következő rajzot fogom jó erős szegekkel az ajtajukra kiszögezni belülről:

A tyúkok szeretik a bolognai spagettit (is!)

A tyúkok szeretnek sok minden mást, de szeretik a bolognai spagettit is. Ez a mai nap felfedezése. A spagetti Panni kutya adományaként érkezett hozzájuk, na persze nem önkéntes felajánlás következményeként, de miután a nevezett eb csak nézegette a tányérjában és nem nyúlt hozzá úgy döntöttem, hogy átöntöm a tyúkoknak szánt adományok edényébe és kiviszem nekik. Lássuk mi történik!
Mielőtt mindenki megdöbbenne és sietve értesítené az állatvédőket, szeretném megjegyezni, hogy a spagetti kiváló állapotban leledzett, szakszerűen marhahúsból elkészítve, házi bio paradicsom mártásban, ízlésesen spagettivel körítve, csak Pannika jó szokása szerint úgy érezte, hogy: jó hogy nem már konyhai maradékot fog enni, mikor kaphat ő majd mást is csak tüntetően éheznie kell. Kerek egy délutánon keresztül.

Dehát ez az egész most nem is Pannika miatt érdekes, hanem hogy immáron éppen két hetes tyúk-gazda-asszony vagyok!!!! Hogyan jutottam el ide, íme hát az elmúlt időszak legkiemelkedőbb tapasztalatai:

1. Először is nekem vannak a legklasszabb barátaim:)))

A tyúkrezidencia építő projekt 2-3 órás, na jó egy napos, de semmiképpen sem hosszabb folyamatként indult. Hogy végül négy napig tartott és ezzel  előre kimerítettem a baráti szívesség lista első ötven tételét?? És hogy ráadásul többen közülük csak azért hagyták meg a telefonjukban a számomat, hogy tudják, na ez az a nő, aki ha hív, a saját testi és lelki jólétem érdekében nem veszem fel a mobilomat. Négy nap kimerítő kerítésbetonozás, tyúk  vár (~400 kg tömör fenyő) helyre szállítás-vonszolás-emelés, kerítés drót kifeszítés, maradék sóder elterítés, festés, belső meszelés, végezetül pedig és a

tömör fába  utólagos szellőzőnyílások fúrása után (mindezt a júliusi kánikulában) többen felvetették, hogy a jövőben csakis panel -csajokkal fognak barátkozni. De azért köszönöm nekik:) Az első 300 tojás (fejenként 30) elsőként biztosan őket illeti!!!

2. A tyúkok nem is annyira korán kelők!

Miután spárgával lekötött papír dobozokban szakszerűen hazafuvaroztam a tyúkjaimat és a kakasomat (8+1), és az eredeti gazdájuk tanácsára megálltam, hogy ne még aznap este eresszem szabadon őket az apartmanjukhoz tartozó gondozott zöldterületen (falusiasan tyúkudvarban), hanem azonnal betettem az egész csapatot a  lakosztályukba, szomorúan nyugtáztam, hogy annyira nem voltak megilletődve, hogy ne potyogtassák rögtön tele a ropogós karton papírral leterített padlót:((( Így csak másnap engedtem ki őket. Azaz csak engedtem volna, mert miután már hajnali 4.00-től  az izgalomtól éberen feküdtem az ágyban és azt tervezgettem, hogy mivel fogom megetetni őket, így elhúztam a felkelést fél 5-ig, majd 5.15-ig elkészítettem nekik az első reggelit (hiába bed and breakfast) és fél6-kor pontban elhúztam az ajtón a reteszt, a tyúkok (a kakassal az élen) még aludtak!!! Sőt azt kell mondjam, eléggé szemrehányón pislogtak rám, hogy minek is zavarom őket, majd tüntetően hátat fordítottak a rúdjukon és meg sem mozdultak. 1 órás kitartó motoszkálás (maradék festések pótlása, egy kicsi kis kalapálás csak úgy éppen hogy) ellenére sem:(( Majd végre fél7-kor némi kukoricás-áztatott kenyeres csalogatásra, végre megindultak kifelé. A szakszerűen elkészített létrát persze csak elrugaszkodásnak használták, egyáltalán nem sétáltak végig rajta peckesen, ahogyan én azt előre elképzeltem.

3. Viszont a tyúkok meglepően jól neveltek

Az első nap vége felé felrémlett bennem a kósza gondolat, hogyan is fogom én bevarázsolni a tyúkokat este a házukba, a vérengző éjszakai nyestek, macskák és rókák támadásai elől?? Ami biztosnak látszott: a) nem fogom tudni megfogni őket, mert túlságosan tartanak tőlem és valljuk be én is tőlük b) nem hallgatnak rám és semmiféle hívószóra, amit megpróbálok kipréselni magamból c) egész nap etettem őket, tehát az ennivalóval csalogatás sem valószínű, hogy menni fog. Legnagyobb meglepetésre a helyzet magától megoldódott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tyúkok és a kakas is bent ülnek, sőt fent ülnek a hálóban (a legmagasabb rúdon), szorosan összebújva egymással. Megnyugtató ámde dicsérő szavakkal adtam nyomatékot annak, hogy mennyire helyeslem ezt a magatartásukat, hogy értsék holnap és azután is ezt várom tőlük. Azóta már 14 éjszakán vagyunk túl, megy minden mint a karikacsapás: a tyúkok rendkívül jól nevelten  naplementekor szépen egymás után besétálnak a házukba.

4. Nem biztos, hogy közeli (simogatásos) kontaktusba tudok kerülni velük

Túl több kutya és egy női teknős (lásd az előbbiekben Ernő a nő címen) megszelídítésén, titkon azt reméltem,  hogy a tyúkokon is érzékelni fogom azt az őszinte, önzetlen rajongást, ami az embert úgy ellágyítja ha a házi állatairól van szó. Egyelőre ennek azonban semmi jele. A tyúkok rendkívül gyanakvóak és tartózkodóak, amikor közelítek hozzájuk, és ráadásul hegyes csőrük és nem túl kedves arckifejezésük van. Egyáltalán nem mutatják ki, hogy vágynának a simogatásomra. A lisztkukacos próbálkozásom is  eredménytelen maradt, megpróbáltam kézből adni a kukacot nekik, de egyrészt túlságosan felzaklatta őket a lisztkukacok látványa és egyszerre rontottak neki, más részt nem igazán tudtam megbecsülni kellő tapasztalat hiányában, hogy milyen erősen fognak a csőrükkel a kukacra ragadozni, vajon érzékelik-e, hogy hol van a kukac vége és hol kezdődik az én tenyerem? Nos így a kézkontaktus elmaradt és a tyúkok a földről ették fel elégedettnek tűnő pofával az adományokat.
Így aztán az álmom beteljesülése a kézből evő és simogatható, gazdájuk szavára hallgató tyúkokról még várat magára, de összességében az angol (szak)honlapok alapján tervezett, legjobb barátokkal épített tyúk palota remekül szuperál. A tyúkok szemlátomást kiválóan érzik magukat, ráadásul minden nap újabb és újabb kulináris élményben van részük (és egyáltalán nem mindig Pannikának köszönhetően)tűztem ki az első tojás napjának. Hiába ideje belehúzniuk, hiszem máris le vannak maradva úgy 300 db-bal.

Kedvenc faiskoláim

Amióta világ a világ szeretek faiskolákba járni.  A varázs, ami odacsal olyan mint a függőség, váratlanul tör rám, de rendszerint a dolog három okra vezethető vissza:
a.) Kifejezett ötletem arra vonatkozóan, hogy mi az ami még éppen hiányzik a kertemből,
b.) Egyszerűen csak beugrom valamelyikbe, aztán úgyis lesz:)
c) Észreveszek valahol jártamban-keltemben egy újabb faiskolát, ahol még sosem jártam, így aztán mindenképpen meg kell néznem közelről.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utóbbi években igyekszem korlátozni magam (több-kevesebb sikerrel), és nem mindenféle növényt, ami első látásra megtetszik, hazacipelni. Az erős elhatározás ellen dolgozik, hogy annál jobb érzés nincsen, mint amikor a faiskolában sétálva hirtelen ráakadok egy növényre, legyen ez pici és első látásra jelentéktelen, vagy nagyobb fa méretű, zöldség vagy virág, a fejemben mint a kirakós egy darabját látom azt a helyet a kertemben, ahonnan pontosan Ő hiányzik. Aztán (sajnos:)) jó néhány esetben még hozzácsapok  a nagy Ő-höz ezt-azt, hogy hazáig se érezze magát olyan egyedül.
A kedvenc faiskoláimhoz vezető útvonalak gyűrűket képeznek a lakóhelyem körül, vannak olyanok, ahova a tavaszi  hevületben hetente, majd havonta többször is bekukkantok. Vannak, ahova a kertszezon beköszöntével a szertartás szerint néhányszor muszáj elmennem. És minden évben vannak újak is, amelyek mellett szól a felfedezés öröme és elsősorban a távolság no meg a varázsuk dönti el (vagy lehet, hogy fordítva:), hogy rendszeresen látogatni tudom-e majd őket.

Kezdjük rögtön az utóbbival. A legújabb szenzációs felfedezésem a Balaton északi partján, a bicikli út mellett Szigliget és Vonyarcvashegy környékén: Kati kertje. Helyesbítve a felfedezés már  több éve megtörtént, egy bicikli túra alkalmával, de férjem szúrós tekintete és a fizikai körülmények hatására (nincs is csomagtartó kosár a biciklimen, pláne nem faszállítására alkalmas), akkoriban nem tértünk be ebbe a csábító oázisba. Az idén szintén nem mertem felvetni, amikor már sokkal komolyabb tempóban, ámde botanikailag meglehetősen alulmotivált barátokkal, kerültük meg a Balaton.
De tegnap előtt végre elérkezett az én napom!!! Autóval voltam (ráadásul nagy csomagtartóssal), nem siettem sehova és kisebbik fiam, akit éppen szállítottam, is engedékeny hangulatában volt, beleegyezett, hogy beugorjunk:)
Csak annyit tudok mondani, hogy Kati kertje Szigliget és Vonyarcvashegy között az út mentén, megérte a több éves várakozást!!! Csodálatos! Szelíd eklektikában burjánoznak az évelők, a vízi és vízparti növények, kövirózsák, sziklakerti évelők, pázsitfüvek, alacsony cserjék és a konyhakerti növények. Minden pillanatban, ahogy ott sétálsz az az érzésed támad, hogy annyi itt a felfedezendő növénycsoda, hogy attól kell félned, csak nehogy elmulaszd valamelyiket. Ráadásul remek emberek dolgoznak Kati kertjében, akik mosolygósak a növényeik minden porcikáját ismerik. Rögtön be is

szereztem itt egy addig sosem látott kis kövirózsa csodát, néhány egyszínű sárga fáklyaliliom tövet és a tavamba egy csodálatosan szerény kis vízinövényt, aminek a különlegességét  csak akkor fedezheted fel, ha egészen közel  hajolsz hozzá.

A másik kedvencem a Balaton partján, Kenesén található, ami egy kicsit közelebb is esik hozzánk. Ebből adódóan évente többször is be szoktam ugrani, főleg tavasszal, mert remek zöldségpalántákra és fűszernövényekre lehet itt szert tenni. Első ránézésre nem biztos, hogy megállna az ember, mert egy a nyolcvanas években divatos, meglehetősen retro stílusú sötétbarna "sasados" faház kelleti magát az út mentén, mögötte a viráglerakat kicsinek látszik, azonban olyan különlegességeket rejt, mint az előnevelt kolbász padlizsán, többféle bazsalikom, saláta csodák, fekete paradicsom palánták és chilik.

Egy régi Dunántúli legenda az Alsótekeresi faiskola. Legnagyobb szomorúságomra ide nem látogathatok el túl gyakran, mert főleg fákat és cserjéket lehet itt beszerezni, emellett gyümölcsfákat is, márpedig a kertem amúgy is kezd vészesen túltelepített állapotba kerülni. Ráadásul észrevettem magamon, hogy vannak bizonyos sorompók, amiket saját magamnak állítottam fel, leginkább azért, hogy időnként magamat is meglepve, egyszerűen átgyalogoljak felettük. Az egyik ilyen meggyőződésem éveken keresztül az volt, hogy sosem telepítek gyümölcsfát, "macerás, permetezni kell, permetezett gyümölcsöt pedig a boltban is lehet venni..." Az alsótekeresi faiskolából a múlt ősszel, 1 db csodás szilvafával, és 2 db naspolyával tértem haza:))
Fehérváron az egyik kedvencem a Cédruskert faiskola a Maroshegy végén. Mindenféle érdekes, hasznos és hagyományos növények is vannak, kedvesek a tulajdonosok, akik a legextrább kívánságok teljesítésében is jeleskednek. És ez nemcsak a különböző fajták beszerzését jelenti!!!
A közelmúltban megálmodtam, hogy a tyúkjaim néhány év múlva egy eperfa árnyékát és lehulló gyümölcseit kell, hogy élvezzék és ahogyan ez nálam működik: megálmodás hajnali fél5 és fél6 között, megvalósítás még lehetőleg aznap, beültem egy normál méretű személyautóba és elindultam eperfát beszerezni. Az eperfa mint köztudott nem tartozik az aprótermetű facsemeték közé. Ki is választottam az én eperfámat, legalább 2,10 m magas volt és tisztán látszott, hogy ezt egy alacsony építésű szerényebb méretű személyautóba lehetetlenség lesz beimádkozni. Ráadásul belebotlottam még néhány fűzfacsemetébe, amikre éppen még szükségem volt a tó köré, de ez már a méreteket tekintve tényleg nem sokat számított. A Cédruskertben dolgozók tehetségének köszönhetően az eperfa csemete 10 perc elteltével büszkén feszített a vezető melletti  első ülésen, elegánsan kilógatva magát a hátsó ablakon, ízléses fehér madzaggal lekötözve a hátsó lökhárítóhoz. Igazán nem mindennapi látványnak hatott  egy sportos fekete autó az oldalából kecsesen kihajoló eperfával:)

Tavasszal még azt is szeretem, hogy a piacon is belebotolhat az ember kellemes meglepetésekbe a palántások között. Az igazi régivágású, palántás nem árul mást, mint paprikát (2 fajtát: törpe korai, vagy hegyes erős) paradicsomot (Lucullus, kecskeméti, lugas) uborkát (fürtös és kígyó) és dinnyepalántákat. Üde jelenség volt az idén tavasztól egy fiatal fiú, aki újító szándéktól vezérelve olyan érdekes fűszernövényekkel mint: kamilla, borágó, turbolya, kedves kis évelőkkel állt elő. Mondanom sem kell, hogy hirtelen szükségem lett néhány rózsaszín virágú zsályára, kamillára és persze borágóra meg turbolyára is.

Vannak karitatív jellegű növénybeszerzéseim is, pl. mentsük meg az agyonöntözött hortenziákat (amiket legjobb tudásom szerint szintén sosem akartam ültetni) a Lidl áruház karmai közül, vagy a már érett almákat hozó, ámde annál csenevészebb kis almafát a Bricostore egyik elhagyott sarkából. Ezek a hirtelen felindulásból elkövetett akciók nem kis fejtörést okoznak aztán, hogy a kerti kirakósban hova is illesszem be őket. Eddig még mindig sikerült!










Végül, de remélem hogy nem utoljára, hiszen még rengeteg felfedezésre váró növénylerakat létezik a világban, van egy retro élményem is az elmúlt időszakból: egy közeli mezőgazdasági szakmunkásképző iskola tanműhelye, amelyre Éva kolléganőm hívta fel a figyelmemet, miszerint itt lehet a környék legremekebb paradicsom palántait beszerezni.
Ki is mentünk Évával és megyünk immáron több éve, a paradicsom palánták és a retro-feeling kedvéért. Az ember miután megtalálja az eléggé elrejtett, magára a figyelmet semmilyen módon magára fel nem hívó telepet, behajthat egy sorompón, ami állandóan nyitva van. Tetszés szerint leparkol az egymástól néhány percnyi gyaloglásra laza szerkezetben elhelyezkedő épületek és üvegházak között, majd elindul saját szakállára felfedezni a terepet, mert még mindig nem találkozik egy teremtett lélekkel sem. Először félénkebben, aztán egyre felbátorodva, majd amikor meglátva a paradicsom palánták végtelen sorát és más egyéb növényeket magáról megfeledkezve, kissé önkívületi állapotban elkezdi összeválogatni, amik úgy elsőre megtetszenek. Ekkor kerül elő először a telepen dolgozó szaki, aki a következőképpen ellenőrzi a válogatás eredményét:
"Aha, ja az abból a sorból van? Az nem eladó, mert az a városé!"
"Ja, ezt bazsalikomot egyáltalán nem adjuk el, mert az nekünk kell kiültetésre! Büdöske, azt abból a sorból nem lehet válogatni, csak ami abban a másikban maradt azt! A paradicsom az rendben, hány darab? "
Előkerül a kis kockás füzetlap a zsebből, majd a mennyiség ceruzával rögzítésre kerül.
"Kifelé menet a portásfülkében kell fizetni!" közli még az információt.
Elindulunk kifelé, autóban a palánták, jé mégis van valaki a sorompónál a portásfülkében?! Kockás kis füzetlappal a delikvens, azaz mi,  bevonulunk a portásfülkébe, ahol megpróbáljuk magunkra vonni a TV2-s Aktív ismétlésében önfeledten elmerült portás figyelmét. Aki miután kizökkenti magát a műsorból, némán rámered az emberre,majd a papírra:
"23 db, mi ez?"
"Paradicsom palánta."
"Az annyi  mint 23-szor 80 Ft, mennyi is az?"
"1840 Ft."
"Abból nem tudok visszaadni, aprót adjon!"

Nos kell ennél több? Kertészet, növények és időutazás, és mindez egy helyen?!